Szlavoniai helyi érdekü vasút

kiindul a magyar királyi államvasutak Eszék állomásából s ugyancsak a magyar királyi államvasutakhoz csatlakozik Új-Kapella Batrina állomáson. Szárnyvonala van Pleternica és Pozsega között. Hossza 122 km. Társulati tőke 6.640,000 forint. Ebből 1.855,000 törzsrészvény, 4.785,000 forint elsőbbség. Jellege dombos vidékü pálya. Üzemét a magyar kir. államvasutak kezelik. Igazgatóság székhelye: Budapest.

Szlávy

(érkenézi és okányi), birtokos nemes család, melynek eredetét a családtörténeti adatok alapján a XVII. sz. végéig tudjuk visszavinni. A család akkor élt ősének Jánosnak (szül. 1674.) két fia maradt: Pál (1706-87.), valóságos belső titkos tanácsos, 1763. a kir. táblánál itélőmester, majd királyi ügyigazgató, 1782. szeptemvir, 1785. Bereg vármegye főispánja, és György (1726-1801), Esterházy herceg uradalmi igazgatója. Sz. Pálnak, a család érkenézi ága alapítójának első nejétől Perényi Kata bárónőtől 12, másodikától egy gyermeke származott; fiai: Antal (született 1754.), II. Pál (szül. 1755.) Csongrád vármegye főjegyzője, majd udvari kancelláriai titkára és tanácsos, egy filozofiai mű szerzője, Imre, József, mint huszárkapitány a francia háboruban esett el, Ignác, János, szintén hadi pályára léptek; Ferenc (1782-1856), csász. kir. őrnagy, a család ez ágának további fentartója. Három fia (Károly, Tivadar, Ferenc) közül: Károly (szül. 1803.) fiától származtak Ferenc (szül. 1834.) és Adolf (szül. 1840.), Tivadartól (szül. 1805.) Géza (szül. 1834.) főhadnagy. Az okányi ág Györgytől származott le, akinek fiai: II. György (1764-1818.) Bihar vármegye főszolgabirája, János (1772-1840), kik mindketten a Martinovics-féle összeesküvésben való részvét gyanuja miatt fogságot is szenvedtek, Mihály (1767-1783), László (1774-1849) királyi tanácsos, első neje Frogách Antonia grófnő, Antal (szül. 1788.) katonaorvos. II. György fiai: Eduárd (szül. 1800.) kapitány, Vilmos (szül. 1802.), Miklós (szül. 1803.), kinek neje Sarolta irói néven az Életképek munkatársa volt; László két fia Viktor (szül. 1816.) és III. György (szül. 1838.) közül az előbbitől származtak: II. László (szül. 1846.), Béla (szül. 1848.), Olivér (szül. Mező-Telegden 1851 ápr. 12.) ügyvéd, 1875-től kezdve országgyülési képviselő, 1881. a delegációnak is tagja, Sándor (szül. 1852.). Antal ivadéka: József (szül. 1818.) koronaőr (l. o.). V. ö. Nagy I., Magyarország családjai, X. köt. 761-765. old.

Sz. József, koronaőr, szül. Győrben 1818 nov. 23. Tanulmányait a Theresianumban végezve, udvari kamarai szolgálatba lépett, előbb Bécsben, 1846-48. budán a magyar kir. udvari kamaránál, ahol csakhamar titkár lett. A szabadságharc kitörése után Kossuth az oravicai bányaigazgatóság vezetésével bizta meg, melyet midőn az osztrák hadsereg előnyomulása miatt kénytelen volt elhagyni, Duschek mellett lett elnöki titkár. Később még egyszer mint kormánybiztos visszament Oravicára s ott maradt a szabadságharc elnyomása után is. ekkor osztrák fogságba került s öt évre itélték el, de két év k9töltése után szabadságát visszanyerte. A magánéletből, melybe most visszavonult, 1861. lépett ismét hivatali pályára: tanácsos lett a helytartótanácsnál, de a provizorium alatt ismét visszavonult, 1865. Bihar vármegye főispánja, 1867. belügyminiszteri államtitkár és országgyülési képviselő, 1869. kereskedelmi miniszter. 1872. miniszterelnök, de erről csakhamar lemondott, 1873. valóságos belső titkos tanácsos s a Lipót-rend nagykeresztjét, 1882. a Szent-István-rend nagykeresztjét kapta. 1879 ápr. 3-án a képviselőház elnöke, 1880 ápr. 8. közös pénzügyminiszter, 1882 nov. 30. koronaőr s a főrendiház alelnöke, majd Vay Miklós halála után elnöke. 1884 óta a magyar tud. akadémia igazgatósági tagja. 1896 nov. 27. a főrendiház elnöki állásáról királyi elismerés mellett felmentették.

Szláv zene

A sokféle irányban elágazó szláv nemzetiségek zene tekintetében mindnyájan egy fő pontban egyesíthetők s tekinthetők át, u. m. az oroszban, melytől legspeciálisabb s legmagasabb művészeti magaslatra emelkedett egész napjainkig a lengyel és a cseh zene, míg a többi szláv nemzetiségek zene dolgában még manapság is keveset nyomnak a szláv zene mérlegében, minők a szerbek, bolgárok, illirek stb. Egyedüli kivételt még a horvátok alkotnak, akik közelebb esvén a nyugati civilizáció áramához, zene, irodalom és művészet tekintetében is kiválóbb szinvonalra emelkedtek. Az orosz zenei műveltség és élet 1830 óta kezdett intenzivebben fejlődni s azóta egész korunkig bámulatos fellendülést nyert és nyer folytonosan. Pétervár, Moszkva, Riga, Odessza s más nagy városokban ma már számos operaházak, zeneiskolák, zeneegyesületek vannak, hol a művészek kiváló anyagi és szellemi méltatásban részesülnek. A végrehajtó művészet terén is sok nagy tekintélyt tud felmutatni s manapság már méltán nevezhető az orosz zene irányadónak az összes szláv néptörzsek közt. Legnagyobb korifeusai közé számíthatók: Rubinstein Antal, Rimszkíj Korzakov, Csajkovszkíj stb., kik a zene minden terén első rangu helyet foglalnak el. Az orosz mellett a szláv népfajok között a cseh jutott nagyobb jelentőségre. Újabban európai magaslatra emelkedtek közülök: Smetana és Dworák. A cseh polkatánc és zene hódítása ismeretes az egész világon, mely nemzetközi műformává is kinőtte magát, mint a lengyel mazur, a polonaise és a krakoviak (l. Lengyel zene). A tót-szláv törzs népdalirodalma az orosz mellett a leggazdagabbnak mondható, leszámítva azt a sok idegen elemet, amelyet magába felvett, főleg a magyarsággal való ezer éves érintkezése folytán. A Sz. alapvonása a busongó hangulat, a kecses nnaívegyszerüség a dallamkötés- és a harmoniai kiséretben, melyek azonban teljesen alkalmasak a legmesterségesebb zenei kombinációkra is.

Szlécs

község, l. Három-Szlécs.

Szlemenics

Pál, jogtudományi iró, szül. Kecskeméten 1783 jan. 22., megh. Pozsonyban 1856 dec. 6-án. A középiskolai tanulmányokat szülővárosában s Pesten, a filozofiát s teologiát Vácon, mint ottani püspöki megyei növendékpap, a jogtudományokat pedig a pesti királyi egyetemen Kelemen és Markovics tanárok alatt 1804. végezte s e közben Révai Miklósnak a magyar nyelvről tartott hires előadásait is szomjas lélekkel hallgatta. Azután Esterházy Ferenc gróf házában Bécsben nevelő és titoknok volt; 1809-ben pedig a pozsonyi királyi akadémiában a hazai polgári és fenyítő törvények rendes tanárává neveztetett s már ez előkelő tanszéket töltötte be, midőn 1810. ügyvédi oklevelet nyert s 1811. a törvények doktorává lett. A magyar tud. akadémia azonnal kezdetben 1830 nov. 17-én törvénytudományi osztályába rendes taggá választotta, melynek kebelében egyike volt a legmunkásabb tagoknak. A király 1838-ban nevelői és irói bokros érdemei tekintetéből nemesi levéllel tüntette ki s királyi tanácsossá is kinevezte. Első nagy munkája az Elementa juris criminalis hungarici, első kiadásban 1817-ben, másodikban 1827., harmadik bővített s javított kiadásban 1833-ban, mindannyiszor Pozsonyban jelent meg. Azután következtek szintén latin nyelvü polemikus kisebb munkái Kövy ellen, Kelemen Imre kedvelt tanára védelmében: Discussio opusculi, cui nomen Ratio Jurisprudentiae hung. ad ductum Institutionum Kelemenianarum (Pozsony 1817) s egy másik hasonló (1820). 1819. két kötetben jelent meg: Elementa Juris hung. civilis privati s még latin nyelven 1829. Elementa juris hung. judiciarii civilis és végre 1841. Additamenta ad editionem tertiam Elementorum Juris jud. civilis, tam criminalis hungarici (mind Pozsonyban). Polgári törvényének magyar kiadása: Közönséges törvényszéki polgári magyar törvény (Pozsony 1823), a Marczibányi-jutalmat nyerte s 1844-ben második kiadást ért; ffenyítő törvényének magyar nyelvü kiadását pedig Fenyítő törvényszéki magyar törvény (Buda 1836), valamint ennek újonnan kidolgozott kiadását is (Pest 1847) a magyar tud. akadémia eszközölte. 1845. Pozsonyban jelent meg tőle a Magyar törvények történetirata rövid vázlatban előadva s a Magyar polgári törvény még egy bővített, már harmadik kiadása négy kötetben. Ezen önálló műveken kívűl nagy számu jeles és alapos törvénytudományi értekezése jelent meg a Tudományos Gyüjteményben, a Magyar Akadémiai Évkönyvekben s Tudománytárban s a Bajza Athenaeumában. Az Akadémiai Évkönyvekben jelent meg (VI. köt. 1845, VII. köt. 1846 s VIII. köt. 1860.) legutolsó nagy munkája, Törvényeink története országunk keletkezésétől az Árpádok kihaltáig; és ugyanaz a vegyes házakbeli királyok alatt, végre ugyanaz: az ausztriai házbóli királyaink alatt I. Ferdinándtól I. Ferenc haláláig. Van egy német munkája is fiatal korából: 1816. Bécsben adta ki Farkas János magyar nyelvgrammatikájának bővített s átdolgozott 9-ik kiadását magyarul tanuló németek számára. (Nekrologja a Magyar akadémiai Értesítő 1858. évi XVIII-ik kötetében. V. ö. Kecskeméti Lapok 1872. 13. sz.: Sz. P. tanár s jogtudós, Horváth Dömétől.)

Szliács

Halászihoz tartozó hires fürdő, Zólyom vármegye zólyomi j.-ban, a Garam völgyében, szelid hegyoldalban fekszik. Egyike hazánk legjobban berendezett fürdőinek, melyben négy nagy szállodában és számos magánházban 400 szoba áll a vnedégek rendelkezésére. Forrásai a trachitkő hasadékaiból bugyognak fel s négy medencét alkotnak, hőmérsékletük 25-33°, ezekben oly erővel tódul a szénsavgáz, hogy a víz forrni látszik s a fürdőzőket állandóan legyezni kell; ezen vasas hévvizek a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak és egész Európában nincs forrás, mely ily magas hőmérséklet mellett annyi szánsavat és vasat tartalmazna. A főbb források vegyi összetétele a következő:

[ÁBRA]

A József-forrás és Dorottya-forrás vizei italul is szolgál s az első nagy mennyiségben kerül a kereskedelembe. A forrásokat vérszegénység, sápadtság, női bajok, idegbántalmak, csúz, köszvény, gyomor- és bélbántalmak ellen kitünő sikerrel használják. Az állandó fürdővendégek száma évenkint 1200 körül szokott lenni. Van itt vasúti állomás, posta-, táviróhivatal s postatakarékpénztár. A fürdő azelőtt Lenoir György tulajdona volt, ki azt 1894. Hessen-Cassel városának ajándékozta; most bérbe van adva. V. ö. Than K., A szliácsi források kémiai elemzése (Budapest 1885).

Szliven

l. Szlivno.

Szlivnica

bolgár falu, Szófiától északra 30 km. távolságban. Nevezetes arról a csatáról, melyet itt Battenberg Sándor bolgár fejedelem 1885 nov. 17-19-én a szerbek ellen dicsőségesen vívott.

Szlivno

(Szliven, Iszlimje), az ugyanily nevü kerület és püspökség székhelye K.-Ruméliában, a Balkán D-i lábánál, festői környéken, 20,893 lak., nagyobbára bolgár, azonkivül török, örmény, izraelita és cigány lak., posztószövéssel, szeszégetéssel, szőnyegkészítéssel és selyemtermeléssel. A három részből (Klukohor, Novoszelo és a tulajdonképeni város) álló község ölött egy réig kastály romjai láthatók; legszebb épülete a Zsófia-templom antik bas-reliefekkel és föliratokkal. Sz.-ról 1153. Isztlifnosz néven Idrizi tesz először említést. 1829. lakóinak nagy része Oláhországba költözött, de a város csakhamar újra fölvirágzott.

Szlobockoj

az ugyanily nevü járás székhelye Vjatka orosz kormányzóságban, a Vjatka jobb partján, (1893) 7758 lak., bőr-, gyufagyártással, harangöntéssel, szőrme- s kesztükészítésel; folyami kikötővel, ahonnan gőzhajók járnak.


Kezdőlap

˙