Szomszédos forgalom

l. Magyarország (XII. köt. 117. old.).

Szomszédvár

(Susedgrad), Zágráb és Szamobor közt a Száva partján; hajdan fészke volt a Sz.-i Tót és Henning családoknak. 1533. még fennállott. V. ö. Pesty, Várispánságok (349-51).

Szonáta

l. Sonata.

Szondy

György, drégely hős védője, köznemes családból származott, mire vall a kisnemest megillető «egregius» címe. De az is lehet, hogy ez csak katonai rangfokára vonatkozik, mert testvére Jakab csak «circumspectus», mely címzéssel akkoriban leginkább a városi polgárok éltek. 1545 óta az esztergomi érsekség drégelyi várának kapitánya. Négy év mulva Várday Pál primás meghalván, székét sokáig nem töltötték be, az érseki vagyont a királyi kincstár használta, s ekkor lett Drégely «ő felsége háza», melyben Sz. mint királyi várkapitány parancsnokolt (l. Drégely-Palánk). Helyőrsége 80 katonából, a király által márciusban küldött 40 zsoldosból és Selmecbánya 26 emberéből, vagyis nem egészen másfélszáz főből állott. Eddig ezek is rendetlenül voltak fizetve, ugy hogy maga a vár alkapitánya, Bekefalvay Gergely, leginkább a miatt, mert szolgálati viszonyát nem rendezték, s hátralékos zsoldját nem fizették, az utolsó percben, ugyszólván a török szeme láttára elhagyta a várat. Sz. ezalatt nagy erélyt fejtett ki a vár védhető állapotba helyezése körül. Ágyu és tüzér alig volt a várban, mikor a török alája szállott. Ali budai pasa 10,000 emberrel vette körül a kicsiny várat. 4 ágyuval, 6 tarackkal lődöztette a gyenge falakat. A vártorony már másodnap ledőlvén, romjai alá temette Zoltai János hadnagyot. A várfalak újabb töretése után Ali a szomszéd nagyoroszi papot, Mártont, Sz. régi jó barátját azzal az üzenettel küldötte a várba, hogy adja fel a különben is rommá lőtt, védelmezhetetlen fészket; hitére fogadja, hogy az összes várbeliek minden vagyonukkal szabadon elvonulhatnak. Sz. azonban a hitére, becsületére bizott várat semmi szin alatt sem engedi: «Ott meg akar halni, azt ő már elvégezte!». Tisztán látta, hogy a romhalmazt tovább nem tarthajta s az önfeláldozás magasztos erényével kell példát adnia a hazaszeretetben gyökerező katonai hűségre. Két énekes apródját («duos pueros symphoniacos», mint Forgách Ferenc irja) és két török rabját skárlátba öltöztetve, alihoz küldi azzal az üzenettel, hogy ő ugyan a várat véglehelletéig oltalmazza, de ha elesik, tetemeit vitézi módon temettesse el, kedves apródjainak pedig viselje gondját és azokat vitézségre tanítsa. Erre 1552 jul. 9. minden jószágát a vár udvarára hordatja s megégeti, paripáit általveri, hogy azokon a török a magyar ellen ne harcolhasson, azután a résekre megye, hol már sűrün tolult befelé az ellenség. Katonáit biztatva, bitézül harcol önmaga is, sebet kap a térdén, ekkor féltérdre rogyva viaskodik mindaddig, míg le nem lövik. A törökök szokásuk szerint fejét vették ugyan, de mint Istvánffy irja, testét Ali a várral átellenben levő hegyre temettette. Sírhelyére fejtől a pasa vitézsége elismeréséül zászlós kopját tűzetett ki. Sz. emléke költői révén maig élénken él a nemzetben. Már kortársa Tinódy Sebestyén, a vándor lantos, történelmi hűséggel énekelte meg hősi halálát. 1783. Georg Sz. cím alatt szomorujáték jelent meg róla Pozsonyban. Kölcsey, Czuczor, Arany, Erdélyi és mások dalban örökíték meg. Hont vármegye 1885. rótta le kegyelete adóját, midőn a Simor hercegprimás költségén Lippert építész terve szerint emelt drégelyi Sz.-kápolna fölszentelését hazafias ünnepéllyel ülte meg. Ez alkalommal tette közzé Siposs Antal Sz. gyászdala címü zeneszerzeményét; Simor primás Gerl Károly körmöci királyi pénzvésnök által emlékérmet veretett; Kiss György szobrász készítette Sz. szobrát; Ipolyi Arnold útmutatása mellett a besztercebányai irgalmas nővérek díszes Sz.-kornétát (t. i. zászlót) himeztek; az óda-pályázaton Pajor István lett a győztes; Pongrácz Lajos hontvármegyei alispán Sz.-albumot szerkesztett, mely rövid időn két kiadást ért (Esztergom 1885 és Ipolyság 1886). Ebben ide vonatkozó kiválóbb cikkek: Nagy Iván tanulmánya és Jankó Vilmos adatközlése a bécsi közös hadügyi levéltárból. Acsády is irt róla Drégel és hőse cím alatt a Századok 1887-ik évfolyamában.

Szonett

(ol., hangzatka), kisebb lirai kötelményalak, melyben meg van határozva, hogy az egész vers 14 sorból álljon; az egész vers 4 strófa, a két első négysoru (quatraine), a két utolsó háromsoru. Igy a vers két félre válik, melyek nem egyenlő alkatuak. Az első két szak rímje ölelkező s mind a két szakban ugyanaz (abba abba), a két másik strófa rímje lehet páros, kereszt- és páros stb. (cc dd ee, vagy cd cd ee, vagy cde cde stb.). A sorok az olaszban 11 és 10 szótaguak a rímek szerint váltakozva, a németben és nálunk ötös és hatodfeles jambusok (van trochaeusi Sz. is). A Sz. tartalmilag is körülbelül 4 tételből áll, melyek közül a két utolsó bizonyos ellentétben áll a két elsőhöz. Az egész forma nagyon alkalmas arra, hogy a dal belső kompozicióját kerekké tegye. A Sz. ehhez képest hálás, de nehéz forma. A rímekben gazdag olasz és francia nyelvben igen gyakori. A provencei költészetben keletkezett és a XIII. sz. közepén került Olaszországba, ahol Fra Guissone d'Arezzo adta meg szabályszerü formáját; a legnagyobb olasz Sz.-költők Petrarca és Dante. Divatos lett azután Francia- és Angolországban (Shakespere) és másfelé az európai irodalmakban és a körülményekhez képest módosulásokat is szenvedett. A németeknél Opitz kedte meg, de csak Bürger formálta ki; Goethe is irt jeles Sz.-eket, valamint a romantikus iskola hivei. A mi költőink közt először Faludinál van Sz.-féle költemény (a Pipadal), melyet ő olasz mintára irt. A második Sz. Csokonainál tűnik fel, Bürger után. Kazinczy irta az első Sz.-et oly formában, aminőben aztán megállapodott nálunk, t. i. az ötös és hatodfeles jambusban. Szemere Pál volt az első érzelmesebb Sz.-költő. A század elején rendkivül nagy divatban volt. Kazinczy a magyar nyelv és költészet diadalának tekintette, mikor sok évi kisérletezés után első Sz.-je létrejött, akkor Berzsenyi is ódával üdvözölte. Kölcsey is sürgette a Sz.-irást, Kisfaludy Károly is irt Sz.-eket. Azonban később elfordult tőle az ízlés, s többek közt Berzsenyi hevesen kikelt ellene. Egy-egy Sz.-et újabban is irtak (Tompa, Arany stb.).

Sz.-koszoru, 15 Sz.-ből álló sorozat, melyek közül az első 14 Sz. első és végső sorából alakítják a 15-iket. V. ö. Wass Bertalan, a Sz. és jelesebb művelői (Székesfejérvári kat. főgymn. 1888-89. ért.).

Szonghai

a néger fajhoz tartozó nép nyugati Szudánban, a középső Niger mindkét partján, sajátságos nyelvvel, melyet a Timbuktuban és nyugati Szahara több oázisán is beszélnek. A Sz. nép hatalmas birodalmat alkotott, mely a XI. sz.-ban az iszlámot fogadta el, 1500 körül a Szudánt keletre a Csad-tóig elfoglalta és amelyet 1592-ben a marokkóiak semmisítették meg. Fővárosuk Gogo volt a Niger partján.

Szongka

(Szangkoi) a. m. vörös folyó, Tongkingnak fő folyója, amely Jünnan khinai tartományban ered több forrásfolyóból; ezek Hanoi város körül egyesülnek és azután a folyó nagy deltában a Tongkingi-öbölbe torkollik.

Szongott

Kristóf, tanár és szerkesztő, szül. Maros-Bogáton 1843 márc. 21-én. Tanulmányait Szamosújváron, majd gyulafehérváron végezte, 1863. a szamosújvári algimnáziumhoz, 1894-ben pedig u. o. az állami főgimnáziumhoz nevezték ki tanárrá. Irodalmi működésében kizárólag a hazai örmény viszonyok ismertetésén fáradozott. azonkivül, hogy Petőfinek több versét lefordította örményre, 1887 óta szerkeszti az Arménia (l. o.) címü magyar-örmény képes havi szemlét. Önállóan megjelent művei: A hazai örmények vezeték- és keresztnevei (Szamosújvár 1884); Chorenei Nagy-Örményország története (u. o. 1892); Arménia (magyar-örmény képes naptár, (u. o. 1893); Szamosújvár, a magyar-örmény metropolis (u. o. 1893).

Szoninke

néger törzs, l. mandingo.

Szónok

aki bizonyos nyilvánosság előtt beszédet mond akár maga nevében többekhez, akár többek nevében többekhez vagy egyhez. Sz. a görögöknél, l. Rétor.


Kezdőlap

˙