Talmács

1. Kis-T. (Klein-Talmesch, Talmacel), nagyközség Szeben vármegye nagyszebeni járásában, (1891) 1483 oláh lak., vasúttal és táviróhivatallal. - 2. Nagy-T. (Talmesch, Talmaci), nagyközség u. o., (1891) 773 német és oláh lak., vasúttal, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. Egy kevéssé a völgy fölé emelkedő dombon (579 m.) a T.-i vár (Landskron) romjai vannak. A vár helyén eredetileg megerősített kolostor állott; 1370. Nagy Lajos a határszéli várak közé emelte, V. László 1453. leromboltatta, mivel a vöröstoronyi szorosban épített erődítések fölöslegessé tették; ezen erődítések megvédelmezése a szebeni szászokra bizatván, a király ennek ellenében a T.-i uradalmat és a hozzá tartozó 7 községet ajándékozá nekik. 1535. szapolyai hivei elfoglalták, de 2000 frt lefizetése ellenében ismét visszaadták. V. ö. Balássy Ferenc, Szelistye és T. várának és területének jogtörténelmi nyomozása (Századok 1873. évf. 86. old.).

Talmat

Konstantinos Porphyrogennetos szerint egy a besenyők nyolc törzse közül. Emlékeztet reá Talmács neve.

Talmi arany

l. Sárgaréz.

Talmud

(héb., a. m. tan, tanulmány), a biblia utáni zsidó irodalomnak hatalmas terméke, a misnák és gemárák gyüjteménye, mely felöleli a régi zsidóság szellemi, társadalmi, jogi és vallásos életének fejlődését a bibliai kánon befejezésétől a Kr. u. VI. sz.-ig. A T. az irott tanból vagyis a bibliából (héb. tóra sebiktáb) és a le nem irt, a szájhagyományos tanból (héb. tóra sebálpe) indult ki. A bibliának értelmezése (midrás) régente két irányban mozgott: vagy erkölcsi eszmék, vallásos buzdítások céljaira használták tartalmát s igy keletkezett a haggadának (l. o.) nevezett bibliai értelmezés, vagy pedig bizonyos logikai szabályok (midda) alapján a gyakorlati életbe vágó törvényeket vezettek le a biblia tartalmából, amely utóbbi értelmezésnek eredménye a halakha (l. o.). A szentirás magyarázatának e két terméke, a haggada és halakha teszi a T. egyik fő alkotó részét, melyhez hozzájárul a hagyomány, mely részben Mózesre vezettetik vissza, kinek halála után a papok és vének ápolták, a bailoni fogság után a nagy zsinagógának (héb. ánse keneszet hágedólá) nevezett tanács tagjai és a tannáknak nevezett tudósok óvták meg az elfeledéstől. Természetes, hogy a hagyományból, mely évezredeket át az ingatag emlékezésre bizatott, idővel sok elpusztult, a körülményekhez módosulva változott és új elemekkel bővült. Hogy a bibliai értelmezés eredményeit és a szóbeli hagyomány elemeit az önkényes vagy akaratlan megváltoztatástól vagy éppen a feledéstől megmentsék, azt többen összegyüjtötték és ezen előmunkálatokat felhasználva szerkesztette Kr. u. 189 körül Júda (héb. Jehudá Hánászi, röviden Rabbi) az akkori szinhedrium elnöke, a misna nevü munkát, mely az összegyüjtött hagyományt halakhával és haggadával vegyest anyag szerint tartalmazza. Az e szerkesztésnél kiselejtezett vagy kifelejtett hagyományok és bibliai magyarázatok gyüjteménye a tósziftá, az egyes kihagyott tételeket bórájtának nevezik. A misna hat fő részre oszlik, névleg: Zeráim (az imákkal és a vetemények törvényeivel foglalkozik), Móéd (ünnepekkel és halotti szertartásokkal), Násim (házassági ügyekkel, fogadalmakkal), Nezikin (polgári joggal és perrendtartással), Kódásim (áldozatokkal és étkezési szabályokkal), Tóhárot (tisztasági rendszabályokkal). A fő részeket traktátusok (mászekhet) alkotják, ezek fejezetekre (perek) oszlanak, melyeknek mindegyike a fejezet kezdő szavainak nevét viseli címül, a fejezetek ismét tételekre (halakha, misna) tagolódnak.

Júda műve a T. fejlődésében korszakalkotó volt, mivel azontúl az általa kodifikált hagyomány, a misna lett a központ, mely köré a biblia mellett a zsidó iskoláknak szellemi tevékenyésge csoportosult. ezekben (kiválóbbak Palesztinában: Tiberiás; Babiloniában: Nahardea, Szura, Pumpadita) a biblia mellett a misnát magyarázták és tovább fejlesztették a társadalmi s jogi viszonyokra is kiterjeszkedő vallásos életet. A misna ezen ápolóit és a biblia eme későbbi értelmezőit az ámóra (többese: ámoráim) közös névvel jelölik. Az ámórák misna- és bibliai magyarázatának gyüjteménye a gemára nevet viseli, amely a misnával együtt képezi a T.-ot. Kétféle t.-ot különböztetnek meg: a palesztinait vagyis a nyugatit (héb. T.-jerusálmi) és a babiloniait vagyis a keletit (héb. T.-bábli). Az elsőnek gemára-anyagát Kr. u. a IV-V. sz.-ban gyüjtötték egybe; aram nyelven van irva, csak hiányosan romlott szövegben jutott ránk és egészen háttérbe szorult a babiloniai előtt, melynek gemára-anyagát Kr. u. 500 körül gyüjtötték össze és mai alakját Ási ben-Szimáj, Merémár, Már bár-Ási, Abina ámoráknak és utánuk (500-550 körül) a szabureus nevezetü tudós körnek köszöni, kik véglegesen szerkesztették. A gemára tulajdonképen nem rendszeres magyarázata a misnának, hanem a biblia, a misna (sok misnának nincs gemárája), a kimaradt misnák és a régi bibliai értelmezést tartalmazó művek (szifrá, szifré, mechiltá) fölötti értekezéseknek és vitatkozásoknak összeállítása. A diszkusszióban a kérdések és feleletek tömör, kifejezésteljes aram vagy új-héber stilusban minden irásjel nélkül vannak egymás mellé állítva. A gemára mindenekelőtt azt kutatja, honnan merítette a misna valamelyik tételét a bibliában, mily joggal s mi módon tette ezt, majd pedig összehasonlítja a misna tételét oly rokon tételekkel, melyek akár másutt a misnában, akár pedig a tósziftában fordulnak elő. A legtávolabb eső dolgokban is keres hasonlóságot finom elmésséggel, vagy a közel fekvőkben különbséget éles dialektikával. Kutatásaiban rendesen a dialogust használja; azért előadása élénk és változatos, olykor nagyon távol eső tárgyakra terjeszkedő. Jogi kérdésekről átcsap tisztán vallásiakba, szertartásiakról etikaiakba; a fertőző betegségek tárgyalásánál elmerül a leggyönyörübb költői és erkölcsi részletekbe; történeti és nyelvezeti adtok váltakoznak természettudományiakkal és olyanokkal, melyek az akkori, nem csupán zsidó, néphitre vonatkoznak. A T. ilyformán gazdag, bár nem rendszeresen művelt és még korántsem kiaknázott bánya, melyben a Kr. u. VI. sz.-ig terjedő évezredből egymás mellett és egymás fölött dús anyag rakódott le, mely első sorban a zsidóság vallásos és műveltségi életét ismerteti, amint az Eufratesz partjaitól egész Rómáig nyilvánult és fejlődött, a mellett pedig számos értékes adatot szolgáltat az egész ókor tudományos és erkölcsi felfogásaira, társadalmi és politikai viszonyaira nézve, mely adatok azonban csak keletkezésük idejének és helyének kritikai meghatározása és a mindenkori viszonyok tekintetbe vétele mellett használhatók fel. A T. döntő befolyással lett a zsidóság vallási és szellemi életére; tanulmányozása mellett, kivált a XVI. sz.-tól a XVIII. sz. végéig, minden egyéb tudományos foglalkozás majdnem kiszorult a zsidóság köréből; magyarázták, kivonatolták, lefordították és kodifikálták. Legjelesebb, majdnem nélkülözhetetlen magyarázója Rási (Salamon b. Jicchák, l. o.) és a tószáfot (l. o.); csupán a misnát Bartenora Obádiás és Heller Lipmann látták el közkézen forgó kommentárokkal. A babiloniai T. haggadai részeit kivonatolta, egyebek közt Jákob b. Chabib, kinek En-Jákob címü könyvét (1. kiad. 1544. és 1566.) számos toldalékkal és magyarázattal látták el, továbbá német fordításban Wünsche A., Der babyl. T. in seinen haggadischen Bestandtheilen (Lipcse 1886); a jeruzsálemi T. haggadai részeit pedig Jaffe Sámuel a jefémáreh c. könyvében (Velence 1590). A T. halakhai tartalmát összeállították, illetőleg törvénykönyvbe szedték: Fezzi Izsák (Álfászi), Maimonides (l. o.), Jákob b. Áser (Túrim c. könyvében, melynek négy részre való felosztása ezentúl mértékadó maradt) és Káró József (Sulchán áruch, l. o.). Latin nyelven megjelentek a misna majdnem összes, a T.-nak több része; arab és spanyol nyelven az egész misna, angol és francia nyelven a T. néhány része, német nyelven az egész misna és a T. több része, magyarul a Pirke-ábot (több rendbeli fordításban a magyar fordítással ellátott zsidó imakönyvekben) s a Derech-erec c. része (Krausz Sámuel, T.-i életszabályok és erkölcsi tanítások, Budapest 1894, az izraelita magyar irodalmi társulat kiadványa). A T. különféle fordításairól v. ö. Mielziner M. a Hebrew Reviewban (Cincinnati 1881, 280-85. old.). T.-i szótárakat irtak: Nátán b. Jekhiel, Buxtorff János, Levy S. (4 köt., Lipcse 1875-89) és Kohut Sándor. Bevezetéseket irtak a T.-hoz: Wolf J. Kristóf, Bibliotheca hebraea II., lib. IV.; Frankel Zakariás; Brüll Jakab, Einleitung in d. Mischnah (héb., M. m. Frankfurt 1876); Weisz J. H., Zur Gesch. d. jüdisch. Tradition (4 köt., Bécs 1871); Strack H., Einleitung in d. T. (2. kiad. Lipcse 1894). A T.-ot ismertette: Deutsch Emánuel Oszkár. V. ö. Enyedi Mátyás dr., A T. (Kolozsvár 1893). A T. reálenciklopediája megjelent (németül) Hamburger J.-től (Strelitz 1833, több kiegészítő kötettel).

Talmudzsidók

a. m. rábbániták (l. o.).

Talon

(franc., ejtsd: talon) a. m. sark, cipősark; a bástyafalak küloldalán levő kiszögellések; kártyajátékban az osztás után fenmaradó kártyák; értékpapirosoknál l. Szelvényutalvány.

Talos

1. az ókori művészi hagyomány egyik mitikus alakja, Daidalos (l. o.) unokaöccse. Ő találta fel állítólag a körzőt és fürészt, mi által nagybátyjának halálos gyülölségét vonta magára. - 2. T., félelmetes óriás, kinek érctestében egyetlen ér volt, mely tetőtől talpig vonult és talpán egy ércszöggel volt elzárva. Zeus (Hephaistos) ajándékozta volt ez óriást Minosnak (mások szerint Europának), aki aztán Kréta szigetének partvédelmére használta fel. T. e célból nap-nap mellett háromszor körülfutotta a szigetet, ha idegeneket látott, izzóvá tüzesítette testét és a jövevényeket forró karjaival halálra szorította. Mikor az argonauták Kréta szigetén megfordultak, Medea a maga boszorkányságaival megőrjítette, mások szerint kilopta testéből a szeget, mely az egyetlen ért elzárta.

Talp

az építészetben az oszlopoknak, pilléreknek stb., szóval a zépület egyes alkotó részeinek kisebb talapzata (l. o.), melyen állanak (oszloptalp vagy láb, pillértalp). A talp tagozásai adják a talppárkányt. L. Párkány.

Talp

a vizen való szállításnál hevederek és faszögek v. gúzsok segítségével egymással összekötött több szálfa (tutajfa) vagy deszka, mely a folyóvizre bocsáttatik és teherrel (felteher) megrakva vagy a nélkül, emberek közvetlen vezetése mellett szállíttatik. A faszegek bükk- v. tölgyfahasítványok, elsők a fenyőhevederekhez, utóbbiak pedig a bükkhevederekhez használtatnak. A szálfáknak talpba való kötése háromféle módon történik, t. i. lehet a tlap mozgó kötésü, félig feszes kötésü és egészen feszes kötésü (l. 1-3. ábrát); mozgó kötésnél a szálfákat gúzsokkal lazán fűzik egymáshoz; a félig feszes kötésnél a talp keskenyebb végére egy vagy több hevedert erősítenek faszegekkel, hátulsó része mozgó kötésü; a feszes kötésnél a talp ugy elül, mint hátul egy vagy két hevederrel láttatik el. A talp hossza, szélessége és a szálak vastagsága a vizi út szélességétől, mélységétől, esésétől stb. függ s ennek megfelelően több talp is köthető egy tutajba; az egyenkint úszó talpakat a közéletben szintén tutajnak szokták nevezni. A talp vezetése a vizi út mélységéhez képest vagy póznákkal vagy pedig a kormányszékeken elhelyezett kormánylapátokkal történik, melyeknek szerkezete vidékek szerint változik.

[ÁBRA] 1. ábra. Mozgó kötés.

[ÁBRA] 2. ábra. Félig feszes kötés.

3. ábra. Egészen feszes kötés.

Talpa

(állat), l. Vakond.


Kezdőlap

˙