Tartalékalap

a részvénytársaságok és szövetkezetek jövedelmeiből évről évre bizonyos részt tesznek félre tartalékul azért, hogy az illető társaságok fennállásának ideje alatt esetleg előforulandó rendkivüli kiadások és veszteségek az alaptőke sérelme nékül fedezhetők legyenek. Ez a T. legáltalánosabb célja és rendeltetése; vannak azonban ezenkivül még más különös rendeltetésü T.-ok is, p. törlesztési alap, újításra való alap, nyugdíjalap stb. Mind e T.-ok az elért évi nyereség meghatározott százalékaiból alakíttatnak, de a nyugdíjalaphoz néha a tisztviselők is hozzájárulásokat fizetnek. A T.-ok a társaság vagyonához tartoznak a hitelezők által megtámadhatók s felszámoláskor a tagok között felosztandók. Az évi mérlegben minden T. a teherrovatban veendő fel (1875. XXXVII. t.-c. 74. és 186. §-ai).

Tartalékintézet

A hadra kelt sereg T.-ei arra szolgálnak, hogy a mozgó seregtesteknél a hadi anyagokban beálló hiányokat közvetlenül pótolják, továbbá, hogy az elül levő vonalban felállított hasonló intézeteknek utánszállító intézetekül szolgáljanak; végre, hogy a sebesülteket és betegeket felvegyék és a kellő segélyben részesítsék. E célból a T.-ek mindennemü hadi anyagból megfelelő készlettel vannak felszerelve, mely készletek a fogyaték mérvéhez képest azonnal kiegészíttetnek. A T.-ek készleteinek szállítására szükséges járművek részint a kincstár, részint az ország lakosai által állíttatnak ki.

Tartalékosok

azok a katonák, kik tényleges szolgálati kötelezettség alatt nem állanak. A közös hadseregbeli T. tartalékbeli kötelezettségök alatt háromszori s legfeljebb négy-négy hétig tartó fegyvergyakorlatra köteleztetnek. Fegyvergyakorlatokra évenként a tartalékosok 2., 4. és 6. évfolyama hivatik be. A T. fegyvergyakorlatai rendszerint ápr. 1-től szept. 30-ig terjedő időszakban tartatnak meg. A tartalékos havidijasok tényleges szolgálatuk alkalmával is megtartják tartalékos minőségüket. Iratukban rendfokozatuk elé ezen jelszó: «tartalékos» függesztendő. A tartalékos legénységet terhelő jelentkezési, szolgálati és fegyvergyakorlati kötelezettségek és szabályok több-kevesebb eltéréssel rájok nézve is kötelezők. Az ellenőrzési szemlét rájuk nézve az évenként nov. 4., ünnep esetén 5. megtartott tiszti bemutatások (fő jelentkezések) teszik.

Tartalékos tiszti vizsga

az egyévi önkéntesek vizsgája, melynek letétele után tartalékos tisztekké neveztetnek ki. A T. szept. második felében a hadosztályparancsnokságoknál tartatik.

Tartalékszálfázat

(ném. Reserve-Rundholz; ol. alberi di rispetto; ang. spare masto), a hajón levő mindazon száfák, vitorlafák, póznarudak stb., melyek előrelátásból, tartalékképen, rendesen a hajó külfalazata mentén fektetve és ahhoz kötve vitetnek azon célból, hogy a vihar által eltörött vagy megrongált hasontermészetü tárgyak pótolhatók legyenek. Ugyanily célból a hajókon még tartalékvitrlák, kötelek stb. is vannak.

Tartaléktestek

(Reservekörper). A tartalékosok száma némely fegyvernemnél oly nagy, hogy azokból mozgósítás esetén nemcsak a békében fennálló csapattestek s általuk mozgósítás esetén felállítandó intézetek és egyéb alakulások hadi létszámra emelése eszközölhető, hanem még újabb alosztályok, sőt osztályok és csapattestek is alakíthatók, amely alakulásokat azután a többitől tartalék jelzővel különböztetik meg. Hogy pedig ezen alakulások mozgósítás esetén gyorsabban történhessenek, számukra már békében keretek vannak szervezve, de ezek takarékossági szempontból csak csekély létszámmal birnak.

Tartalom

ellentéte a formának; jelentése igen sokféle; a beszédben a gondolat szóbeli kifejezését jelenti, ellentétben magához a gondolathoz; az előadás módját általában az előadottal szemben. Az esztetikában a művészi alakítás módját, a részek összetételét jelenti; a logikában a fogalom jegyeinek összességét. T. továbbá a könyveknek legvégén (néha az elején) levő tárgymutató. Mutatja a könyv fejezeteit és cikkeit, ezeknek oldalszámával együtt. Rendesen apróbb betükből szedik, mint a könyv tulajdonképeni szövegét.

Tartan

l. Plaid.

Tartana

az olaszoknál, spanyoloknál stb. használt, kis fedézet nélküli hajó (régebben kalózhajó), egy póznaárboccal és azon egy latin- és két tarcsvitorlával. Nálunk T. alatt egy fedett, két árboccal és azon négyszögletü vitorlákkal ellátott parti járművet értenek. Spanyolországban bizonyos kétkerekü talyigákat is T.-nak neveznek.

Tartarosz

Homerosnál feneketlen mélység a föld alatt, ahová a napsugár soha el nem hatol. Éppen olyan messzire van a Hades alatt az alvilágban, mint az ég a föld felett. Az alvilágtól hatalmas érckapuk választják el. A T.-ba taszította zeus azokat, akik főhatósága ellen fellázadtak (p. Kronost és a titánokat). Később aztán a költők a T. nevet az egész alvilágra kiterjesztették, avagy legalább azon részére, hol az elköltözöttek lelkei bűnhődnek, ellentétben az Elysiummal (l. o.). Megszemélyesítve T. Aethernek és Gaeának fia, viszont ugyancsak Gaeával kötött frigyéből Typhoeusnak, Echidnának s a gigászoknak apja.


Kezdőlap

˙