Tengelyrostocskák

l. Idegsejtek.

Tengelyszál

l. Gerincvelő és Idegrostok.

Tengelyszin

a pleokroitikus vagy sokszinü ásványnak az a szine, amely a kristály tengelyei irányában észlelhetó. Vezérszinnek is volna nevezhető.

Tengelytőke

l. Szekér.

Tenger

az a nagy, egymással összefüggésben levő viztömeg, mely a földtestnek nagyobb részét elfödi és azt síkhoz hasonlóvá teszi. Ezen síkra (T. tükrére) vonatkoznak a szárazföldi hegyek, dombok magasságának méretei. Az oceán minden oldalról körülövezi a szárazföldet és összefüggésben levő fluidumból áll. A T.-öblök és bel-T.-ek elkülönített, de el nem szakított részét teszik ezen viztömegnek, melynek nagy területét csak a kényelmesebb tájékozás szempontjából osztották fel öt fő részre, és pedig az Északi- és Déli-jeges-T.-re, az Atlanti-, a Nagy-, és Indiai-oceánra. Földtekénk nagyobb részét a T. teszi, amennyiben a föld felületének 509.950,71 km2 területéből 373.895,343 km2 vagyis az összes felületnek 73%-a esik a T.-ekre. A nagyobb viztömeg a déli földgömbön, a szárazföldnek nagyobb része pedig az északi fölgömbön az északi sark körül található. A szárazföldnek azon szgélyét, mely a T.-rel érintkezik, T.-partak nevezik. Alakra nézve magas v. meredek és lapos v. föveny T.-partot különböztetnek meg, az előbbi a T.-ről már messzire látható, meredek, magas, sziklás föld, tele földszakadásokkal, öblökkel vag fjordokkal, magas, csaknem a T.-be nyuló hegyekkel, mint Dél-Amerikának nyugati, Skóciának északi és nyugati parja, Norvégia stb. A T. vize a part alatt mély, sokszor szirtek, sziklaszigetek és zátonyokkal, amelyeken és a meredeken felnyuló partokon viharos időben igen nagy hullámtörés észlelhető. A magas partok mentén nagyobb folyók, melyek a T.-be ömlenek csak gyéren találhatók. A lapos partok alacsony, a viz tükrénél csak kevéssé magasabban fekvő földterületek és igy a T.-ről jövet még közeli távolságra is alig észlelhetők. A lapos part sokszor mérföldekre nyulik be a vizbe, ennek folytán a viz nagyon sekély, a part maga hajók által nehezen közelíthető meg, kikötői alig vannak s többnyire csak nyilt révekkel bir. A fövenypartok keletkezését akként magyarázzák, hogy a T. vagy nagyobb folyamok vize által magával sodrott kövek, homok és földrészek a part mentén lerakódnak és idő multán egymásra halmozódva a partterületet a T. vizének visszaszorítása által nagyobbítják. Ily partok nagyobb folyamok torkolatai közelében mindig találhatók; a számos homokzátony, mely helyét a vizben gyakran változtatja, a hajózást veszélyessé teszi. Beálló dagály vagy a vihar ereje által duzzasztott T. a lapos partokat sokszor és nagy távolságokra elönti, mint p. az északi német, a németalföldi partokat.

A T.-part nagyobb távolságra csak ritkán fut egyenes vonalban, hanem hol ki a T. felé, hol be a szárazföld felé kanyarodik; ha befelé való kanyarulatában a T. mélyen benyulik a szárazföldbe és ezáltal a kontinenseket alkotja, ugy ezen T.-részt mellék-T.-nek nevezik, melyet ismét bel-T.-nek hivnak akkor, ha az az oceánnal csak aránylag keskeny bejárat által van összekötve. A T.-nek kisebb behajlásait T.-öböl (golf, bai), kikötő (l. o.), rév nevekkel illetik. T.-szorulatokat, melyek két szárazföld között futnak és nagyobb T.-eket egymással összekötnek. T.-szorosnak, T.-csatornának vagy sund-nak neveznek (Közép-T. a Gibraltari szorossal). Minél több helyen és minél mélyebbre nyulik be a T. a szárazföldbe, annál jobb, miután ez az ily módon szaggatott földrésznek klimatikus és kereskedelmi viszonyaira, kulturális gyarapodására igen előnyösen hat. Európa a világrészek között a legszaggatottabb és ennek folytán lakosságának szellemi fejlődése első helyen áll. A T. a kontinensektől kisebb-nagyobb földrészeket választ el, melyeket szigeteknek neveznek (l. o.).

A T. mélységeinek ismerete még nagyon hiányos, mert az oceán egyes részein mérések még egyáltalán nem eszközöltettek, annyi azonban bizonyos, hogy épp ugy mint a szárazföldnek, a T.-fenéknek is van emelkedése s mélysége, hegye, völgye, hegyháta és mélysíkja. Általános tapasztalat az, hogy a bel-T.-ek kevésbbé mélyek, mint a nyilt oceán s hogy a T.-ek magas, meredek partok mentén vagy magas, a T.-be nyuló hegységek közelében igen mélyek, lapos partok szomszédságában pedig sekélyek. Alakra nézve a T.-fenék tehát a szárazföldhöz hasonlít: hegy, volgy, síkság a T. tükre alatt épp ugy váltakozik, mint a szárazon. A T. alatti magas hegyek csúcsai szigetek gyanánt, T.-völgyek mint oceáni mélységek és ugyancsak a viz felszine alatt elterülő magas síkok mint zátonyok (l. o.) mutatkoznak. Biztosat a T. középmélységéről nem tudnak (sőt még a gyanítások is igen eltérő adatokat nyujtanak); mig Humboldt ezt 308 m.-re teszi, Beaumont 5000 m. és Laplace 20,000 m.-ben állapítja meg, általánosságban azonban a középmélység 3500 m.-re tehető, melynek elfogadása mellett a világ-T. térfogata 1285 millió köbméterre rúg.

A T. mélységeinek kutatására szolgáló eszközök és műszerek még a mai napon is tökéletlenek (l. Mélységmérő) s ennek folytán az azokkal eszközölt mérések nem megbizhatók. Az atlanti kábel lerakásánál és tudományos expedicióknál (Challenger, Gazelle, Tuscarora stb. hajók utazásai) eszközölt mérések szerint az Atlanti-oceánban a legnagyobb mélységet, 7086 m.-t, Szt. Tamás szigetétől 85 T.-mérföldnyire északra észlelték. E mélység csupán 1843 m.-rel kevesebb, mint a Himálaja hegység Mount Everest csúcsának a T. szine feletti magassága. A legnagyobb mélységek találtattak: a Csendes-T.-ben Japántól keletre 8513 m., a Karaibi-T.-ben 6260 m., a déli Csendes-oceánban 5422 m., az Indiai-oceánban 5523 m., az Északi-sarktengerben 4846 m stb. Ezen adatok szerint a földfelület legmagasabb és legmélyebb pontja közötti különbség 17,356 m.

Minden oceánban a T.-feneket finom iszap fedi, melynek szine a partok mentén, ahol homok és a korallok mészanyaga is hozzávegyül, kék, zöld, szürke és vörös. Nagyobb mélységekben a T.-fenéken levő iszapanyag, a mikroszkópikus állatocskák maradványaiból és meszes minőségü lerakódásaiból is áll, melyek hosszu évek során át egymásra halmozódtak és mintegy réteget alkotnak. A T. a nélkül, hogy saját lefolyása volna, a legtöbb folyam vizét magába veszi, ennek folytán vizmennyiségének minduntalan gyarapodnia, tükrének emelkednie kellene, ha a felületén végbemenő folytonos elpárolgás által a levegő nagy mennyiségü vizpárákat magába nem venne, mely azután köd, eső és jégeső alakjában legnagyobbrészt ismét a földre visszaesik. A T. vizének hőmérsékét a T.-fenéken, a sark-T.-ek közelében -1,8°, a sark-T.-ekben pedig -3,5°-ban állapították meg, mig a hőmérsék a közép és alacsony szélességi fokok alatt 4-6000 m. mélységben +2° egész 2,5°, az equatoron +0,7 egész -0,6°, az equatortól délre +0,8° egész +1,8° C. Az általános statisztikai törvényeket követve, minden folyadéknak és igy a viznek felülete is a vizszintes, fekmentes állás elfoglalására törekszik s miután minden T. egymással összeköttetésben van, ugy a T. tükre is egészben mindenütt egyenlő magasan fekszik, mindazonáltal p. a Csendes-T. közepén egy 1405 m.-re terjedő depressziót mutat, mely abban lelné magyarázatát, hogy a kontinentális földanyagok vonzereje nagy mennyiségü viztömegeket magukhoz vonván, fogva tartanak; tényleg tehát a T.-ek viztükre a partok közelében magasabban áll, mint a partoktól távol fekvő középen. Befolyásolják ezt ezenkivül még a helyi viszonyoknak megfelelő attrakciós tünetek, az uralkodó szél iránya, az elpárolgást előidéző hőmérséklet, továbbá talán a beömlő folyók, folyamok vizmennyisége és kétségen kivül az apály és dagálynak változatos jelensége is, bár ezen niveau-differenciáknak okai határozottan eddig még nem voltak megállapíthatók. A T.-viz íze az egyes T.-ek szerint többé vagy kevésbbé kesernyés-sós, általánosságban a partoktól messze távol sósabb, mint a partok közelében. A só a T.-viz rothadását a legkevésbbé sem gátolja, sőt a tapasztalat azt mutatja, hogy nyugvó állapotban levő, vagyis álló T.-viz hamarább és könnyebben rothad, mint az édes viz. Ennek ellenében a sótartalom a T.-viz fajsúlyát gyarapítja, és arra képesíti, hogy rajta nagyobb terhek könnyebben úszhassanak. 1000 rész T.-viz a következő ingredenciákat tartalmazza: 26,9 rész nátriumkálit, 3,2 r. magnéziumkálit, 2,2 r. keserüsót, 1,4 r. gipszet, 0,6 r. klórkálit, 0,1 különfélét. A T.-viz átlagos fajsúlya 1,027-től 1,029 és lényegesen sótartalmától függ.

A T. szine általánosságban halvány zöldnek (T.-zöld) mondható. Ezen alapszinbe azonban a nap világítása, az égboltozat és esetleg közel fekvő T.-fenék szine folytán, nemkülönben más okokból is többféle szinek vegyülnek. Ha a nap rézsut irányban süt a T.-re, ugy a megvilágított oldalon sokszor smaragdzöld fény, az árnyékoldalon pedig biborvörös szin észlelhető. Viharos időben a T. vize zöld, csekély mélységnél fehéreszöld, szirtek közelében bárnás, sötét szinü. Meszes földet tartalmazó part a T.-viznek feltünően világos, iszapos T.-fenék pedig hamvas szint kölcsönöz; a partról nézve a T. sokszor a legszebb kék szint mutatja. Sajátságosnak mondható a T. vizének a vizben lakó állatocskáktól eredő szinezése is, mint p. a Grönlandi-tengerben 74°-től 80 szélességi fok alatt, ahol a vizben É-D. felé futó, sokszor 30-40 T.-i mérföld széles sávok láthatók, melynek piszkos zöld szine a környező kék T.-viztől nagyon elüt. A T. vize sokkal átlátszóbb, mint a sok idegen részecskéket magába felvett folyam vize. Ezen átlátszóság a partoktól levő távolsággal fokozódik s nagyobb a hideg, mint a melegebb éghajlat alatt, ami valószinüleg onnan ered, hogy magasabb szélességek alatt a T.-vizben organikus anyagrészek csekélyebb mennyiségben fordulnak elő. Vannak azonban kivételek is, igy p. a tropikus öv alatt fekvő Karaibi-T. vize rendkivül tiszta és átlátszó. Azon mélységre nézve, amelyre a napsugarak még a vizbe behatolnak, a vélemények nagyon eltérők, bár ez kétségen kivül a viznek átlátszóságától függ. Átlag ugy tartják, hogy 350-400 m.-re a T. tükre alatt már tökéletes sötétség uralkodik, 90-100 m. mélységben a T.-fenék még látható. A T. oly sokféle sajátságai közé sorolható azon tünemény is, hogy vize kivált éjnek idején foszforeszkál, vagyis fénylik, világít. Ez általános nézet szerint a vizben lakó és abban ide s tova úszók is infuzorius állatocskáktól ered (l. Foszforeszkálás). Mások ezen világítás okát nem az említett T.-i állatocskáknak tulajdonítják, hanem a T.-viz általános élettüneményének tekintik, hasonlókép a meleghez, mely a vegyi anyagcserének hű kisérője. A fénynek változatos intenzitása tehát azon energiától függ, amellyel ezen életprocesszusok végbemennek.

A T. folytonos mozgásban van, mely által a T.-viz tisztasága nagy mérvben előmozdíttatik. Ezen mozgás kétféle: rendes és rendkivüli. A rendes mozgáshoz tartoznak az apály és dagály (l. Árapály) jelenségén kivül a T.-áramlatok, melynek előidézőjeként a szelek, a hőmérsékkülönbözetek, továbbá a viz fajsúlyának, sótartalmának különfélesége, a dagály és apály tekintendők. A T.-áramlatok között az egyenlítői áramlat (l. o.) vagy keleti áramlat első helyen említendő. Ezenkivül még számos T.-áramlat létezik, melyek legnevezetesebbjeihez tartoznak: a golfáramlat az Atlanti-oceánban, a Kuro-Szivo vagy a japáni áramlat a Nagy-oceánban, valamint a sarkvidékekről jövő hideg T.-áramlatok. Ez utóbbiak nagy mennyiségü jeget, úszó jéghegyeket hoznak magukkal. Léteznek ezenkivül még kettős áramlatok is, amelyek egymást keresztezik, vagyis egymás felett egymással határozott ellentétes irányban folynak. Igy p. a Gibraltari-szorosban, ahol egy áramlat az Atlanti-T.-ből a Földközi-T.-be a viz felszinén vezet, egy másik mélyebben fekvő áramlat ugyancsak a szoroson át a Földközi-T.-ből az Atlanti-T.-be folyik. Hasonló kettős áramlatokat a Boszporusban, a Bab-el-Mandeb szorosban, a Vörös-T. bejáratánál és a dán Sundban is észleltettek. A T. vizfelületének egyensúlyát az említetteken kivül még a tartós szelek és a viharok által okozott hullámmozgások is zavarják (l. Hullám). A T. mozgásához számíttatnak még az örvények is, vagyis oly helyek, ahol a viz nagy erővel körben mozog. A legnevezetesebb örvények egyike a mahlströmi örvény, az ókorban a Scylla és Charybdis. L. még Tengeri tudományos expediciók.

Tengerálló

olykép megerősített, hogy a tengeren nem bomlik föl; személyről mondják, aki nem kap tengeri betegséget; hajóról, ha zózódás nélkül ellentáll a tengernek vagy hullámoknak.

Tengeráradás

oka a szél és a rendkivüli nagy vizeknek az orkán. Az ezek által felkorbácsolt hullámzó vizrészecskék ugyanis nem csupán egy függélyes, föl- és lefelé való mozgást vesznek föl, hanem a szél irányában is haladnak. Ezen vizszintes irányban való tovamozgás nyilt tengeren mély viznél igen csekély; a hullám nyargalása csak látszólagos, mert a vizrészecske, mely az egyik pillanatban a hullámhegy tetején a szél irányában mozog, a másik pillanatban a hullámvölgyben visszatér eredeti helyére. Majdnem azt lehet mondani, hogy a vizrészecskék csak a széltől és a szomszéd vizrészecskétől kapott eleven erőt (sebességüket) adják tovább azon irányban fekvő másik szomszédjuknak, merre a szél fuj: a hullámok által tehát csak a szélnyomás okozta erő vitetik tova, nem pedig a viz. A hullámokban tehát, midőn partot érnek, óriási eleven erő van összegyülve. A tenger áradási természetesen visszatorlasztják a felé ömlő folyókat is, és ha ezekben magas vizállást találnak, ugy könnyen katasztrófát okoznak a folyómenti községekben is.

Tengeráramlat

l. Tenger.

Tengerbőr

tengerszalag, l. Halymenia.

Tengerdy

Miklós, Tivadar fia, 1256 febr. 10. már mint alországbiró hat ezüst márkáért vette meg a lepsényi Hilárnak és Gútnak Lepsény mellett (Fejér) levő tengerdi birtokát, melyről ezentúl nevezték. 1260. kitünt az Ottokár ellen vívott harcokban. Ugy látszik, ekkor tájban történt haláláig viselte alországbirói méltóságát. Három fia maradt: Miklós, László és Tivadar. Az első kettő kitünt a csehek ellen 1270-74. folyt csatákban, miért őket IV. László 1274. aug. 4. sitkei jószáguk visszaadásával s a szolgagyőri várhoz tartozó csőföldi birtokkal ajándékozta meg. Tivadar 1284. szebeni prépost és IV. László jegyzője, 1286. királyi alkancellár, 1287. választott székesfejérvári prépost volt. András herceg hive léven, az ennek érdekében megindult mozgalom idejében (1288) elvesztette alkancellári méltóságát s azt csak a herceg trónra jutásával 1290-ben nyerte vissza. Szt. István elrejtett koronáját is ő találta meg, ugy hogy azzal 1290 jul. 28. meg lehetett koronázni III. Andrást. 1291. számos harcossal vonult a Habsburg Albrecht ellen viselt háboruba. 1292., midőn a Güssingiek a horvát lázadás elfojtásából hazatérő királyt elfogták, zászlóaljával legalább a király pár értéktárgyait mentette meg. A király utóbb kiszabadult s a kezesek közt volt Tivadar testvére, László is (Miklós még 1284 táján meghalt). Tivadar 1295. választott és 1297. valóságos győri püspök lett, egyúttal azonban megvált az alkancellárságtól. 1304-ben mint győri püspök hunyt el. Testvéreinek ivadékairól 1350-ig szólnak az adatok. A T.-eknek Fejérben, Somogyban, Pestben és Veszprémben 24 birtokuk volt. V. ö. Wertner a Turulban (1895, 76-80. old.).


Kezdőlap

˙