Viotti

Ker. János, olasz heedüművész és zeneszerző, szül. a vercellii Fontanetto da Póban 1753 máj. 23-án, megh. utazás közben Londonban 1824 márc. 3-án. Alacsony sorsban nevelkedve, maga tanult hegedülni oly ügyesen, hogy egy torinói herceg érdemesnek tartotta őt a maga költségén teljesen kiképezni a világlátott jeles Pugnani Kajetánnál, kivel V. (ekkor már a torinói királyi zenekar tagja) mint karnagyával 1780. szt.-pétervár-london-párisi hangversenykörútra indult. Párisban maradt is, Mária Antonia énekkisérője és Soubise herceg karmestere gyanánt; majd szinházigazgató lett; a forradalom elől Londonba menekült, de politikai bűnösnek tartották s kénytelen volt Hamburg közelébe vonulni 1795-ig, mikor Londonba ment s borkereskedéssel foglalkozott, 1819. végéig Párisba költözött s a pangó, tengődő nagy operát igazgatta 1822-ig. Zeneszerzésben nem nyert oktatást, de csodálatos előadó művészete és a megfigyelés s gyakorlat értékessé tették nagy tehetségre valló műveinek formáját is. Hegedüre 19 hangversenydarabot, 18 szonátát, 51 kettőst, 21 vonóhármast és 21 vonósnégyest irt. Életirói: Fayolle, Baillot, Miel.

Vipera

(állat), a csövesméregfogu (Solenoglypha) vagy Viperina kigyü-alrendnek egyik neme a Viperidae családból. Az ide tartozó fajok feje elül keskeny, hátrafelé hirtelen szélesdik, lapos, fölül sima pikkelyekkel vagy paizsocskákkal födött. orrhegyük többé-kevésbbé fölfelé kunkorodott. Orrlyukaik nagyok, kerekek, olalt állók. Szemeik és a felső ajakpaizsok között legföljebb két pikkelysor van. Az eddig ismert fajok száma 15 s ezek Európában, Ázsiában s Afrikában élnek. Hazánkban a kurta és a homoki V. tenyészik, az előbbi faj változatokban is igen elterjedt, az utóbbi délvidéki. L. még Kleopatrakigyó és Kurtakigyó.

Vique

város, l. Vich.

Vir

(lat.) a. m. férfi.

Virág

(flos, anthos), a növénynek olyan megrövidült sarja, melyből a nemzőszaporítás műszerei fejlődnek. Tágabb értelemben a mohák és más spórázó növények ily sarja is V.; de szorosabb értelemben ez az elnevezése csupán a magvasakét illeti meg. Lényeges része a megfogamzó műszer: a pete (l. o.) és a fogantató vagy himműszer: a porzó vagy a him (l. Himek) pora. Ez a kettő a magvas növények egész sorozatában majdnem azonos képződésü. Csupán kiterjedéseik arányában és a pólyázó levelek, azaz a V.-takaró méreteiben, összefüggésében stb. vannak szembetünő eltérések. amely V. körül ily takaró nincsen (p. kőris-, tölgyfa), arról azt mondjuk, hogy csupasz (flos nudus, achlamydeus). A járatlan magát a takarót, sőt ezt is csak akkor tartja V.-nak, hogyha szines; holott p. a kerti labdarózsáé csupán takaró, amely sem petét, sem himet nem foglal magában, hanem terméketlen, meddő, magtalan (flos neuter v. sterilis). A takarólevél, a him meg a termő a sarj hosszában következnek, tehát más-más körben v. örvben fakadnak (l. az ábrát).

[ÁBRA] Egy képzelt virág meghosszabbodott tengelyen, k-tól (kehely) kezdve, fölötte a szirom, him, végre a termő tetőzi be.

A legtöbb V. eme részei a sarj örveiből sugárzanak szét, mintha egy pontjából küllőként erednének. A termő (l. o.) meg a him átalakult levél, a takaró (kehely meg a szirom) pedig világosan lapos levélkék összege (l. Kehely és Párta), azért beszélünk a V. levélörveiről. A termő megtermékenyítésére külső beavatkozás (l. Beporzás, Bogárporozta virág és Cseretermékenyítés) szükséges. Számos növényfaj vendégporozódásra rendezkedett be; ennek (p. esőzés miatt való) elmaradása azonban a mag képzését nem akasztja meg. Ily kedvezőtlen esetben a V. a figyelemkeltő, tüntető szirmok fejlesztése helyett oly műszereket fakaszt, amelyek a nemzőszaporítás műszereit külső megkárosítástól azzal óvják meg, hogy bezárják. Nem kedvező időben (nyáron) az ibolya bezárkózó V.-ot (flos kleistogamus, zárvaporzó V.) fejleszt. A figyelemkeltő szines, különben üres V. (flos chasmogamus, nyitva porzó V.) célja még ismeretlen. L. még alaprajz, Virágzat. - V. mint egész növény, a kerti és szép virágu növények összessége.

V. (mesterséges), a természetes V. utánzása. A készítés módját, illetőleg az anyag minőségét tekintve, megkülönböztetnek szövet-, papiros-, viasz-, cukor-, porcellán- és szalma-v.-ot. Leggyakrabban használják a szövet-V.-ot, amely finom seéyem- (tafota, atlasz, bársony), len- (battiszt-) v. pamutszövetből (mousseline, percale) a következő módon készül: A pamut- és lenszöveteket előbb kalanderen fényesre simítják (selymet nem kell fényesre simítani), ezután nagyobb darabokra vágják, kereteken kifeszítik s fonákjukat gummioldattal vagy keményítőpéppel bevonják. A merevített szövetből a szirom vagy a levél körvonalával (contour) biró darabokat vágnak. E célra kiverő vasakat használnak. A további munka a leveleknél s szirmoknál különféle. A levélínak utánzása céljából ugyanis a levél körvonalával biró darabokat fémből készült alakverőben s alakmásban melegen sajtolják, mig a V.-szirmokat különféle alakító szerszámokkal, szabad kézből alakítják. A termők s termékszálakat selyemfonalból készítik, amelyet merevítés céljából enyven többszörösen áthúznak. A portokok daraszemcsékből állanak. Bimbókat pamutlabdacsokból készítenek, amelyet vékony selyemmel burkolnak, a szárakat pedig papirossal és szövettel avagy kaucsukkal bevont drótból. Töviseket, mohát és kalászt nem készítenek, hanem szükség esetén a természetest használják. Az egyes részek összefoglalását és egymáshoz való illesztését részint ragasztással, részint vékony drótokkal végzik. Levélgyártásnál az alapszinnel az egész szövetet vonják be. V.-oknál pedig a szinezést ecsettel végzik. Festékül leggyakrabban használják az anilinfestőanyagokat, használatosak azonban a következők is: rózsaszinhez a karmin, amelyhez szalmiákot avagy hamuzsirlúgot adnak, kékhez a gyönge kénsavban oldott indigó, amelyhez a felesleges sav közömbösítésére kevés mésztejet adnak, sárgához a borszeszben oldott kurkumagyökérkivonat és iboláyhoz az orseile. Hazánkban 62 önálló mű-V.-készítő vállalat van 80 segéddel és tanonccal.

V., boré, l. Borvirág.

Virág

Benedek, költő, szül. Dióskálon (Zala) 1754., meghalt Budán 1830 jan. 30. Gyermekéveit a somogyvármegyei Nagy-Bajomban töltötte. 13 éves korában Nagy-Kanizsán, a piaristáknál kezdte a gimnáziumot, 1772. a retorikai osztályba Pécsre ment. 1775-ben Pesten a pálosrendbe öltözött s bölcsészeti és teologiai tanulmányait u. o. és Pécsett fejezte be. Mint pécsi teologus, levelezésbe bocsátkozott a szintén paulinus Ányossal és vele együtt a franciások hatása alatt kezdett magyarul verselgetni, miután latin verseket már előbb is irt. Fölszentelése után 1781. Székesfejérváron kezdett tanítani, hol Ányossal együtt működött. Mikor József császár a rendet 1785. feloszlatta, V. a székesfejérvári egyházmegye világi papságába vétetett fel s megmaradhatott tanári állásában. 1794. megvált állásától és Pestre költözött, hol a Batthyány grófi családnál nevelősködött, azonban betegsége miatt lemondván, Budán húzódott meg s ott élt abból a 300 váltóforintból, melyet a vallásalapból kapott nyugdij fejében; e csekély jövedelmét is leapasztotta később a devalváció és csak a 20-as években javította meg a nádor néhány száz forinttal. Segítséget csak igen jó barátaitól és irótársaitól fogadott el, azt is inkább csa ugy lopták hozzája (mint tüzifát stb.). Az 1810-iki budai tűzvész attól a csekélységtől is megfosztá, amije volt; elégtek a Magyar Századok példányai is. De Budát nem tudta elhagyni s haláláig ott lakott. Szerény szobájában mint az irodalom patriárkáját föl fölkeresték a Pestre jövő irók, Kazinczy, Kölcsey, Berzsenyi s a Pesten is egyre szaporodó irói gárda tagjai: Vitkovics, Szemere Pál, Kisfaludy Károly, Bajza, Toldy, Vörösmartty és még sokan. Lakóházát a főváros 1880 szept. 23. emléktáblával jelölte meg. V., noha a franciások módján kezdett irogatni, Szabó Dávid hatására csakhamar, már 1789. a klasszikai iskolához pártolt át s attól fogva csak antik formákban irt. Első sorban ódaköltő volt s a legelső jelesebb költői tehetsége a klasszikai iskolának, kinél csak Berzsenyi emelkedett följebb. A római költészet és római lélek ihlette. A formában és dikcióban Horatius volt mintája, de a római szellemből inkább a stoicizmust vette át, ami az ő aszkéta keresztény szellemével jobban összefért. Versei nem mind lapokban jöttek ki, hanem egyes leveleken járták be az országot s nevezetes hatást tettek. A honfiságot, az élet komoly felfogását egy költő sem magasztalta és fejezte ki annyi erővel az ő koráig mint ő. Hangja inkább erős és zord, mint elragadó és változatos. A fenségi elemet ő vitte be a megújult magyar költészetbe éppen erkölcsiségének imponáló szigoruságával és hajthatatlanságával és nyelvének tömöttségével. Az 1790-es években és az 1800-as évek első tizedében, Berzsenyi feltüntéig állt hatása tetőpontján. A hősi és a bölcselő óda ő nála kezdődik irodalmunkban. Versei kétszer jelentek meg életében. Először Bacsányi adta ki V. B. Poétai munkáji címen (Pest 1799), másodszor pedig megjelentek 1822. (u. o.). Harmadik teljesebb kiadásuk Toldytól (u. o. 1863). Sokat foglalkozott egyházi irodalommal és máfordítással. Horatiusnak ő adta nálunk első irodalmilag értékes teljes fordítását. Munkái a fentieken kivül: Horatius Poetikája (Pest 1801); Lélius vagy M. T. Cicerőnak beszélgetése a barátságról (1802); Az idősb Kátó vagy M. T. Cicerőnak beszélgetése az öregségről (1803); Négy prédikáció (Telegdi Miklóstól kiadva, 1803); Magyar poéták, kik római mértékre irtak 1540-től 1780-ig (1804); Második András Arany bullája (1805); Jegyzetek a magyar beszédnek részeire (1810); Thalia (1813); Euridice (1814); Q. Horatius Flakkus levelei (1815); Költemények (1816); Hunyadi László (tragédia, 1817); Poesia (1817); Költemények (hatos jambusokban Phaedrusként, Buda 1817); Észrevételek a magyar prozódiáról (Tudományos Gyüjtemények 1818); Költemények Phaedrusként (1819); Magyar rozódia és magyar irás (1820); Észrevételek a magyar szókötésre (1821); Q. Horatius Flakkus ódái (5 könyv, Buda 1824, új kiad. 1862. és 1876); Magyar lant (u. o. 1825); Szatirák Horatiusból (1820). Több kötet egyházi munkát fordított Fleury Kolozs után. Az utolsó három évtizedben munkája javát egy nagy história mű megirására fordította. A magyar nemzet törtnetét irta meg Magyar Századok címen, melynek az Árpád-ház kihaltáig terjedő részét 1808. (új kiad. 1811), a Zsigmond haláláig terjedő második részt Budán 1816. adta ki; az utolsó résznek (a mohácsi vészig) kéziratát csak újabb időben találta meg és 1863. tette közé Toldy Ferenc. Sokáig ez volt a legjobb magyar nelvü történet. Az előadás irodami szinvonala s erős erkölcsi felfogása értékessé tették a maga idején; még inkább hatott nemzeti érzéseinek erejével. Horvát István az ő hatása alatt lett történetiróvá. Hatott költőinkre is és olvasóit általán hazaszeretetre tanította. Mint költőnek Berzsenyire, Vörösmarttyra volt nevezetes hatása. V. ö. Toldy F., Magyar költők élete; Szalay Gyula, V. B. (Figyelő 25, 26); Beöthy, Irodalomtörténet és Képes irodalomtörténet. Költeményeit és Magyar Századait újabban Toldy F. adta ki. Fehérmárvány-emléke Ferenczy Istvántól a pesti belvárosi templom egyik kápolnájában van.

Virágállatok

(Anthozoa, Polypi), a tömlőállatok (Coelenterata) egyik osztálya. A test általában hosszabb vagy rövidebb hengeres csőhöz hasonlít, amely talpkorongnak nevezett egyik végével idegen testekre tapad, mig ellentétes vége, az ugynevezett szájkorong szabad és ez a szájnyilást és körülte a tapogatókat viseli. Egyik fő jellemvonásuk az, hogy csalánozó és mirigysejteket tartalmaznak s valószinüleg fontos szerepet játszanak az emésztésnél. Az ivarszervek a választó falakon fejlődnek ki. majdnem mindannyian vált ivaruak s csak kevés a himnős. Igen soknak szaru- vagy meszes váza van s ez az osztályozásnál igen fontos útmutató. A szaporodás részben ivartalan, részben ivaros. Mindannyian tengeriek, de legváltozatosabbak a meleg tengerekben. Legtöbb közülök szilárd alzathoz nőtt, egyesek a homokban ülnek szabadon; néhány szabadon úszó. Táplálékuk apró állatokból kerül ki, amelyeket tapogatóikkal ragadnak meg. Az eddig ismert fajok száma 3580-ra tehető s ezek fele kihalt, másik fele élő és két rendre: Zoantharia nyolcnál több vagy kevesebb testsugárral, 6, 12, 24 stb. tapogatóval. E rend 3 alrendre oszlik. A Madreporaria alrendbe meszes vázu fajok tartoznak, az u. n. kőkorallok (l. Korallok), melyeknek egyik neme egyebek között a Maeandrina is (l. a Korallok képmellékletét). Másik fontos alrend a Actiniaria csoport, melynek fai váz nélküliek, leggyakrabban magánosan élnek s csak ritkán alkotnak telepeket; majd szabadon mozognak, majd talpokorongjukkal helyhez tapadnak, v. pedig odanőttek. Az eddig ismert élő nemek száma 80-ra tehető, amelyekből mintegy 350 élő fajt irtak le (l. Aktinia képmellékletét); Alcynoaria nyolc sugárral és nyolc tollas tapogatóval. A tapogatók számára való tekintettel ezen alrendet Octactiniaria névvel is jelölték. Ide tartozik a nemes korall (Corallium rubrum); a tollkorall (Pennatula spinos); a szarukorall (Gorgonia verrucosa); az orgonakorall (Tubipora musica) l. Korallok és Aktiniák képmellékletét.

Virágalvás

(növ.), a virágoknak időszakonként való nyilása vagy csukódása. A többnapos virág, t. i. éjjel-nappal nyitva marad, amig csak el nem hervad. Más virág időnként néhányszor ki-kinyilik, majd be-bezáródik. Ezek az alvó virágok, mintha éjjel aludnának, nappal pedig ébren lennének. A legtöbb növény: Nemophila sásika, burgonya stb. virága éjjel, a Victoriáé nappal alszik. A V. oka a világosság meg a sötétség hatásában rejlik. De a levegő nedvessége, a borongós idő is okozója lehet, p. a budai Szt.-Gellérthegyen 1868 jun. elején a Pontentilla semilaciniosa derült délután szépen nyilott, a hirtelen bekövetkező borulásra behúzódott. Sok virág borus hideg időben nem is nyilik ki. L. Levélalvás, Időjós növény, Virágóra.

Virágasztal

szobavirágok elhelyezésére szolgáló asztal vagy állvány. Legcélszerübb az utóbbi alakban, amidőn a virágokat a lépcsőzetes állvnyon festőien elrendezhetni. Pálmáknak v. más lombos növényeknek elhelyezésére kiebb szoborállványszerü asztalt is használhatni. Az ablakhoz közel v. a szoba közepébe is helyezhetni. Utóbbi esetben magasabb méreteket adnak neki és rendesen ülőbutorral kapcsolják össze.

Virágbimbó

(növ.), l. Virágrügy.


Kezdőlap

˙