Visszatéréstől eltiltás

a büntető törvény (1878. V. t.-c. 64. §-a) által a külföldiekre szabott mellékbüntetés. A külföldiek ugyanis bűntett miatt (vétség miatt soha) a törvényes büntetésen fölül, ennek kiállása után az országból való kiutasításra is itélhetők és a visszatéréstől is örökre v. határozott időre eltilthatók. Magyar állampolgár sohasem utasítható ki (tehát még akkor sem, ha hovrát-szlavon községi illetőségü).

Visszatérő láz

(febris recurrens). Obermeiernek sikerült a V.-ban szenvedők vérében a bántalom bizonyos szakaszában állandóan találni egy növényi parazitát (spirochaete Obermeieri). E bántalomnak ragály útján való terjedése minden kételyt kizár. Egyszeri átszenvedés új megbetegedés ellenében nem biztosít. A fertőzés megtörténte és a betegség első jeleinek fellépése között 5-9 nap mulhat el. A bántalom fő tünete két, ritkábban három, hégy vagy öt lázrohamból áll, melyek közül az első többnyire legtovább, 5-7 napig tart, a későbbiek rövidebbek; az egyes rohamok egymástól több napig tartó teljes lázszünet által vannak elválasztva. Az első roham többnyire rázó hideggel kezdődik, mit forróság érzete követ és a hőmérsék 40-41 C°.-ra szökik, a beteg felette bágyadt. Miután a láz 5-7 napig eltartott, az addig száraz bőrön bő izzadás jelentkezik, a hőfok és érlökések száma néhány órán át nagy mérvben sülyed, a beteg láztalan lesz: az első roham lezajlott. Az első rohamot követő lázszünet 6-7 napig, olykor rövidebb, gyakrabban hosszabb ideig tart. Az esetek túlnyomó többségében e lázszünet után épp oly hirtelen, mint az első, beköszönt a második roham, melynek tünetei hasonlítanak az elsőhöz, melynek lezajlásával a betegség vagy véget ért, vagy még több hasonló roham jelentkezik. V.-nál a legmagasabb abszolut hőfokok észlelhetők (42-43 C°) főleg a válság beállta előtt, a nélkül, hogy ezen hőfoknak oly komoly jelentősége volna, mint p. a tifusznál. A vér elváltozását az abban föllépő spirillumok jellemzik. Ezen képletek a lázas szak első napján csak kivételesen találhatók, a roham megszünte előtt szintén eltünnek, ellenben az álválság alatt láthatók. A lázmentes időszakban nem találhatók. E bántalomnak súlyos módosulatát észlelte Griesinger Egyiptomban (epés hagymáz), melynek további tünete nagymértékü sárgaság volt. Nem létezik oly eljárás vagy szer, melynek segélyével a fertőzést, ha lehetőségének kitesszük magunkat vagy ennek megtörténte után a tünetek kifejlődését megakadályozhatjuk. Számos szer lett megkisértve, hogy a lázmentes szakban adagolva talán sikerülne a további rohamokat megakadályozni, de eredménytelenül. A kezelés tisztán tüneti. L. még Láz.

Visszatérő pont

l. Szingularitás.

Visszatorlás

l. Forbát, Retorsio és Talio.

Visszautasítási jog

l. Követek.

Visszautasított ajánlat

Általános szabály, hogy az ajánlatra történt hallgatás elfogadásnak nem tekinthető, s igy az ajánlat kifejezett visszautasítására sincs szükség. Kifejezetten visszautasítandó azonban az ajánlat, ha az oly kereskedőnek tétetik, aki az ajánlattevővel az üzleti összeköttetésben van vagy az ajánlattevő irányában megbizások teljesítésére vállalkozott, mert különben hallgatása az ajánlat, illetőleg megbizás elfogadásának tekintetik, mert ily esetekben az általános szabály alkalmazása a felek egymás iránt tartozó bizalmával s a méltányossággal ellenkeznék. V. az oly elfogadási nyilatkozat is, mely feltételek vagy megszorítások mellett történik. Ha a biztosító a biztosítási ajánlatot annak vételétől számított 48 óra alatt vissza nem utasítja, az érvényesen elfogadottnak tekintendő.

Visszavásárlás

a) kötvényekre felvett kölcsönök törlesztésének egyik módja, amikor t. i. az adós az időszaki törlesztési részlettel időről időre annyi kötvényt vásárol vissza, amennyinek napi vételárát a törlesztési részlettel fedezni tudja; b) részvénytársaságok alaptőkéjének leszállításánál olyankor szokásos a részvények V.-a, hogy ha az alaptőke már teljesen be van fizetve. Ilyenkor a megfelelő közgyülési határozat alapján vagy az alapszabályok rendelkezései szerint egyszerre, vagy pedig évről évre fokozatosan történhetik a V. Teheti a társaság azt, hogy a napi árfolyamon annyi darab részvényt vagy hányadrészvényt vásárol, amennyire a V.-i terv módot szolgáltat, de azt is elhatározhatja, hogy sorsolás útján állapítja meg a beváltandó részvényeket és aztán ezek névértékét fizeti vissza. A V. maga után vonja az illető részvények megsemmisítését, amely vonatkozhatik akár az egész részvényjogra, akár pedig csak a társaság törzsvagyonában valkó részesedésre. Az előbbi esetben a megsemmisített részvény tulajdonosának teljesen megszűnik a tagsági joga, az utóbbi esetben pedig az osztalékra való joga érvényben marad.

Visszavásárlási jog

A V. (pactum de retrovendendo) fentartásával kötött adásvevési szerződésnél a vevőre az a kötelesség hárul, hogy a vétel tárgyát, ha azt az eladó visszaváltani akarja, a fizetett vételár megtérítése mellett visszaadja. Az eladónak a V.-ra vonatkozó joga neveztetik V.-nak. A V. szigoruan személyes jellegü és csakis az eladót illeti meg, örököseire azonban át nem száll, sem másra át nem ruházható.

Visszaverődés

a fénynek, sugárzó melegnek, hangnak, a viz hullámmozgásának visszatérése új közeg alkalmas határsíkján. Mindig azon törvény szerint megy végbe, hogy a visszaverődési szög a beesésivel egyenlő és hogy a visszaverődési sík a beesésivel ugyanaz. L. még Tükrözés.

Visszaverődési szög

az a szög, melyet valamely sima síklapról visszaverődő fénysugár azon egyenessel alkot, mely a síklapra a sugár beesési pontjában merőlegesen emelhető.


Kezdőlap

˙