Előszó

Somogyi József (1898-1948) kivételes képességű, munkabírású, jellemű, egyúttal tragikus sorsú személyiség. Már első pillanatra föltűnik életművének rendkívüli gazdagsága és sokoldalúsága. Igen fiatalon, huszonhárom évesen bekerül az akkor talán legrangosabb kultúr-történeti s filozófiai folyóirat, az Athenaeum szerkesztő bizottságába. Mintegy húsz könyvet ír viszonylag rövid ideig tartó életében, nemzetközi konferenciák rendszeresen meghívott előadója, hat tudományos társaság tagja, hetente ingázik Budapest és Szeged között (filozófiai kurzust vezet a Pázmány Péter Egyetemen, a szegedi Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolán pedig egész évfolyamok számára ad elő filozófiát, pedagógiát és pszichológiát). Lefordítja Pauler Ákos - mestere - egyik művét, illetőleg az eugenikáról írott saját könyvét. Ez utóbbi munkájáról számos országban - még az Egyesült Államokban is - megemlékeznek. 1945 után hívják Amerikába tanítani. Ő azonban Szegeden marad, bízik abban, hogy a lila gőzös fajmítosz rémuralma és a világháborús traumák után csakis jobb idők jöhetnek. A valóság sajnos nem igazolja reményeit. S nem elsősorban korai halála (villamosbaleset áldozatává válik) miatt nem tapasztalhatja meg a kedvező fordulatot, hanem mert maga a korszak fordul egy másik negatív végletbe. Somogyi mind a fasizmust, mind a bolsevizmust elutasítja, megőrzi szellemi autonómiáját. Talán egész munkásságát átfogja az az elv s célkitűzés, hogy a legfontosabb az önálló gondolkodási készség s képesség, valamint a kritikai tisztánlátás. Azt pedig legjobban az jellemez, mondja Somogyi, hogy milyen divatot - nem követünk.

Somogyi nem áll be sem a liberalizmus, sem a marxizmus bűvkörébe, az aktuális politikai és ideológiai érdekek s divatáramlatok fölé tud emelkedni. Lényegében konzervatív keresztény gondolkodó, aki sub specie aeternitatis, tehát az örök értékek jegyében kívánja vizsgálni a szóban forgó kérdéseket.

Somogyi tudományos pályájában, éppen úgy, mint magánéletében (hadd utaljak itt arra az életrajzi adatra, hogy ötgyermekes családapa) nincsenek törések, fordulatok. Tiszta, következetes ez az út, az imént jelzett alapelvéhez élete végéig hű marad, nem hódol be egyetlen politikai irányvonalnak s elfogadott eszmerendszernek sem. Hiánycikk az őszinte, nyílt beszéd (és tekintet) - jegyzi meg egyik írásában -, úrrá lett a nemzetek s népek között az általános képmutatás, az álarc mögé rejtekezés. Nála érvényes életére s életművére a híres mondás: "gondolat és jellem egyszemélyben". Ha mást nem, ezt a vezérelvet eltanulhatnánk tőle!

Ezek után azt hihetnénk, érdemeinek megfelelő elismertség adatik meg neki. A sors azonban méltatlan, mi több, kegyetlen lesz hozzá. Független s mértékadó gondolkodásmódja, finom s következetes kritikai pallérozottsága, egyenes jelleme, keresztény értékvilága sokaknak nem tetszik. Azt hiszem, végül is ez áll a részleges, majd a teljes mellőzöttsége mögött. Már életében érik "pofonok". Nem ő követi Pauler Ákost a Pázmány Péter Egyetem filozófiai tanszékének az élén (pedig maga Pauler is úgy véli, halála után majd Somogyi József, mint legtehetségesebb tanítványa fogja átvenni a tanszékvezetést), s kétszer is elutasítják a Magyar Tudományos Akadémia tagságára történő jelölését. 1945 után pedig, lényegében egészen 1989-ig, még annyi méltatást sem kap, mint Bartók György, Halasy-Nagy József - teljesen kirekesztett s elfelejtett filozófussá válik. S valójában ez az igazi tragédia: itt áll előttünk egy roppant szellemi kincs, amellyel ez idáig - jó magyar szokásnak megfelelően - nem tudunk mit kezdeni, csak eltékozolni.

Szakmai érdekünk és erkölcsi felelősségünk végre rálelnünk a Somogyi örökségére. Mihamarább ki kell jelölnünk Somogyi József reális bölcselettörténeti helyét s jelentőségét. S elkerülhetetlen feladat pedagógiai és pszichológiai munkásságának feltárása és megítélése.

Remélem, a kötet, melyet most kezében tart a tisztelt olvasó, megteszi az első lépéseket ez irányban. S szeretnék bízni abban , hogy a Somogyi-életműhöz való fordulás nem pusztán egy évfordulós (azaz: egyszeri) megemlékezés marad, hanem sok területen rendszeres kutatómunkára fog ösztönözni.

Karikó Sándor