Napjainkban egyre nagyobb az érdeklődés az úgynevezett túlélés (survival) iránt. Az akciófilmek szinte kötelező szereplőjévé vált a kemény katona, aki a természetben található eszközök felhasználásával száll szembe a "rosszfiúkkal". Érthető, hogy a magyar ifjúság egy jelentős része "kisrambó" akar lenni, meglett családapák pedig alig titkolt infantilizmussal vágyódnak a túlélés szolidan "nélkülözésteli" változatára. Egyre többen igyekeznek elsajátítani és gyakorolni ezt a csodálatos ismeretrendszert, mely egy rég feledésbe merült életfilozófia - a természetben, a természetből, a természettel való harmonikus együttélés - újrafelfedezése.

Cikksorozatomban számukra szeretnék praktikus útmutatást adni e "tudomány" alapfogásaiból.

Legegyszerűbb, ha kezdetben a túlélést elsősorban kitűnő szabadidő eltöltésnek, a túrázás egy speciális fajtájának tekintjük, melynek célja nem önmagában a távolság legyőzése, hanem a viszonylagos komfortban történő megmaradás. Hazánkban ennek sajátos zamatát az adja, hogy minden "bázistól" egy órányi járásra ott van a jó meleg civilizáció, a legnagyobb veszély pedig az, hogy az erdész hazazavarja az embert.

Természetesen a komfortot nem a szó megszokott értelmében kell elvárni. Terepen az ember értékrendje egy-két nap alatt alaposan megváltozik. A kényelem, a biztonság, az ízletes, a hideg, a meleg jelentése módosul. A mohából készített derékalj, egy farönk szék gyanánt a mennyei kényelem érzetét kelti.

A "túlélési gyakorlatnak" rendkívüli szerepe lehet a személyiség fejlődésében, igazi tréning, mely reális önismeretre, kezdeményezőkészségre, autonóm gondolkodásra, kitartásra tanít.

Ott kinn mindenért keményen meg kell dolgozni. Idő, türelem, szakértelem, sok lelemény és némi szerencse kell (pl. a behavazott erdőben tüzet rakni legalább háromnegyed órás elfoglaltság).

Ott megváltoznak az emberi kapcsolatok. Napjaink morális válsággal küzdő társadalmában üdítően hat egy olyan világ, ahol letisztultak az értékek. A helytállás, a bajtársiasság válik a legfontosabbá. A közösen vállalt és legyőzött nehézségek, az együttes munka, a tűz mellett töltött éjszakák vassá kovácsolják az emberi kötelékeket.

Érdemes elgondolkodni, mi lenne, ha eltűnne a környezetünkből a civilizáció. A legtöbb ember éhezne, fázna és szomjúhozna. Kiszolgáltatott, védtelen, gyámoltalan lenne. Az átlagember nem ismeri az ehető és gyógynövényeket, a tűzgyújtási technikákat stb. Ezek azonban megtanulhatók.