Előző: 1991. aug. 6., kedd

1991. aug. 7., szerda

Ma reggel korán keltünk. Kornél 1/2 7 órakor ébresztett minket (sőt korábban). Én 1/2 8-kor tudtam kimászni a sátorból, de nagyon jólesett a reggeli hűvös levegő. Megint csupa víz minden.

Én pakolás közben a hajóba sietvén megcsúsztam a Dunához vezető köves lejárón, és szépen belecsúsztam a Dunába. Fenéken. Nevetésáradat. Ruhacsere.

Nagy nehezen elindultunk. Már 9 óra volt. A hajón reggeliztünk. A szokásos. + májkrém, olajoshal. Utána banánt is ettünk. Teleettem magam. Evezni sem bírtam.

Választhattam: evezek v. kimosom Kornél cuccait. Az utóbbit választottam. Úgyis ki kellett mosnom a frissen iszapos ruháimat. Mosás. Teregetés. Evezés.

Hamarosan Passauba értünk.

A város belsejéhez eveztünk és kikötöttünk. Bementünk vásárolni.

Útközben betértünk a McDonald's-hoz egy cheeseburgerre. Kicsit sótlanabb, mint nálunk, de jó.

Utána vettünk sok-sok mindent a Normában. Ez az Aldinak felel meg. Ja, előzőleg képeslapokat is írtunk egy postán. (Anikó drága, szokásához híven fél óráig vásárolt 4 db képeslapot. Kissé idegesítő volt.)

Elzarándokoltunk az Inn partjára. Szép folyó, de minden jel arra utal, hogy egyáltalán nem hajózzák.

Nézelődtünk a városban (vásárlás előtt). Egészen szép. Kis, pici utcák vannak az óvárosban. Voltunk egy hangszerboltban is. Láttunk gitárállványt. 3 gitárt lehetett rátenni és nagyon jó. Csak 69 Márka volt. De nem mertük megvenni. Talán a cseheknél olcsóbban is kapni.

Vásárlás után a hajóhoz mentünk, hogy megegyük azt a hatalmas doboz jégkrémet, amire szert tettünk az áruházban. (Nem loptuk, vettük.) Csodák csodája, a hajó csak 1 kötélen lóg (2 oldalról szoktuk kikötni) - a hajó kifordult. Ez hogy történhetett?? Először én voltam gyanús, mert én kötöttem meg azt a kötelet, ami elengedett. Pár perc múlva viszont kiderült, hogy elszakadt a kb. fél centi (vagy több) átmérőjű műanyag szálas kötél. Ez meglepő. Valószínűleg nagy dagadagák járhattak arra, és a hullámok kissé nagyobbak voltak a kelleténél. (Csaszi pár percig nem tért magához, amikor meglátta, hogy a vízszint felett kb. másfél méterrel levő rakpart is csuromvizes lett.) Máskülönben minden rendben volt a hajón. Még csak nem is volt sok víz benne. De azért szerencse, hogy a másik kötél tartott.

Nutellát nem kaptunk. Majd Ausztriában. Bár ott drágább.

Továbbindultunk. Láttuk az Innt beleömleni a Dunába. Vagy inkább a Dunát beleömleni az Innbe. Az utóbbi szélesebb és gyorsabb.

aug. 7.
2225 fkm. Passau
A három folyó: az Inn, a Duna, és az Ilz

Találkoztunk a Rákóczi nevű magyar (személy)hajóval. Integetés, dudálás (a hajó részéről).

Csaszi útközben megéhezett. Evett hát.

Az osztrák-német határ alig észrevehető. A parton kikötöttünk, ahol 1 db határőr megnézte az útleveleinket. (Mellesleg ő sem ismerte a magyar zászlót.) Ennyi. Bár ha nem megyünk ki a partra, az sem lett volna szerintem feltűnő.

Kikötöttünk egy kedves kis helyen (2209,2 fkm, jobb part) egy kemping közelében.

aug. 7.
2209,2 fkm.
Hehe

Már este 9 óra volt, amikor állt a sátor. A fiúk elmentek vízért, amikor 2 fiatal ifjúember jött táborhelyünkhöz, ahol egyébként tűzrakóhely és padok is vannak. Kiderült, hogy Kornélék beszéltek velük, és ők is itt fognak "mulatni". Csaszi visszajött, hogy ne féljek. Mi inkább felhurcolkodtunk a sátor elé, a 2 ismeretlen ifjú pedig a tűznél maradt. Később elmentek, úgy tűnik, végleg.

Kornél visszajött, hozott ivóvizet, és egy kanna meleg vizet is. Ő fürdött a kempingben. Mi is elmentünk fürdeni és telefonálni. Meleg víz! Hajmosás! Teljesen újjászülettünk.

Utána sikerült hazatelefonálni. Kicsit késő volt (1/4 11), de jó volt beszélni anyuékkal. Majd még máskor is telefonálunk. A 2forintos nagyon jól beválik az 1schillinges helyett.

Visszajöttünk, ekkorra Kornél már megfőzte a levest. Májgombócleves. A fiúk utána ettek krumplipürét is vmi orosz húskonzervvel. Az utóbbit nem sikerült legyűrniük.

Most itt vagyunk a sátorban. Kornél is naplót ír, Csaszi pedig már megint alszik!

Ma is zsilipeltünk (tegnap nem volt zsilip). Aranyos vadkacsák jöttek oda a hajónk mellé, és úgy tűnt, enni szeretnének. El is kezdtek a fiúk dobálni nekik banánhéjat, amit a kacsák lelkesen megettek. Erre elővettem egy kissé száradt maradék kenyérsarkot, és utána azt adtuk nekik. Nagyon örültek neki. (Biztosan a keleti tartományokból származó kacsák voltak.) Egészen a csónak széléig jöttek. Jó volt!

Mára ennyit. Jó éjszakát! (0.08-kor.)
Következő: 1991. aug. 8., csütörtök


Pusztai Anikó: Ulm-Budapest túranapló - Tippek vízitúrázóknak - Umann Kornél