Előszó

Salamon király évszázadokkal ezelőtt ezt írta: "a sok könyvek írásának nincs vége, és a sok tanulás fáradságára van a testnek". Nagyon szeretném tudni, mit mondana ma! A keresztény könyvesboltok polcai roskadoznak a sok száz témakörben megírt könyvek százaitól... Hogy kell prédikálni? Hogy lehet sikeres a házasságunk? Hogyan neveljük fel gyermekeinket? Hogyan éljünk? Hogyan töltsük el öregségünket? Hogy kell meghalni? Bárcsak rendelkezett volna a korai egyház mindezzel a bölcsességgel! Ők mindezt még nem tudták, nem voltak bibliaiskoláik, rádió- és televízió-műsoraik, kazettáik, I.L.Y.E.N. meg O.L.Y.A.N. szervezeteik, nem volt a kezükben egyik mai bibliafordítás sem, mégis a feje tetejére állították a világot. Csak annyit tettek, hogy lángolt bennük a szeretet Jézus és egymás iránt, és nagyon szerették a Szent Szellem hatalmát. Időnként szállodai szobák helyett egy börtöncellában találták magukat; taps helyett kigúnyolták és adományok helyett megkövezték őket; kozmetikai kezelés helyett sebhelyeket kaptak az arcukra; nehéz, de dicsőséges zarándokútjuk befejeztével pedig elnyerték a dicsőség koronáját.

Akkor hát miért van szükség arra, hogy egy újabb könyvvel egészítsük ki azoknak a könyveknek a tekintélyes sorát, amelyeknek nagy részét amúgy se olvassa el senki? Fogas kérdés, és csak egyetlen válaszom van erre: a Szent Szellem "késztet", hogy vessem papírra a mai egyház egyik legnagyobb szükségét. Ez pedig abban áll, hogy sokkal nagyobb mértékben meg kellene nyilvánulnia annak, hogy valóban azok vagyunk, mint aminek valljuk magunkat. Láthatóvá kellene válniuk a hűség jeleinek, ami a szeretet egyik lényegi eleme. Jézus ezt mondta: "Arról tudja meg a világ, hogy a tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok". Ez a szeretet és hűség nem csupán az Őhozzá fűződő kapcsolatunkat fogja jellemezni, hanem azt is bizonyítani fogja a világ számára, hogy Jézust Isten küldte. Az Ő szavai szerint: "Hogy mindnyájan egyek legyenek, amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem". Pál megdicsérte az efézusiakat "az Úr Jézusba vetett hitükért, és a szentek iránti szeretetükért".

Ma olyan sok hűtlenséget láthatunk a világban. Olvassuk a megrázó statisztikai adatokat a szétesett házasságokról, a széttört otthonokról, felbomlott kapcsolatokról, megszegett ígéretekről és eskükről. Ezek közül a tragikus történetek közül sok mögött a hűtlenség lapul. Sajnálatos, hogy mindezek a dolgok nemcsak hitetlenek, hanem keresztények között is megtörténnek. Az ember elszomorodik, amikor azt hallja, hogy keresztények elválnak; hogy hívők kritizálnak hívőket; hogy a gyülekezetekben szakadások támadnak; és hogy keresztények pert indítanak egymás ellen. Magatartásunkat és kapcsolatainkat az alapvető hittételek egymástól eltérő értelmezései befolyásolják. Olyan címkéket aggatunk egymásra, mint hogy "karizmatikus" vagy "nem-karizmatikus", kálvinista vagy örmény; elhatárolódunk egymástól aszerint, hogy ki mikorra teszi az elragadtatást az ezeréves békeországhoz képest; és hogy helyesnek tartjuk-e vagy sem, ha nők szerepet kapnak a gyülekezet vezetésében. Hát nem lenne csodálatos, ha egy szép napon kiderülne, kinek is volt igaza?! Pál szomorú szívvel írta a korinthusiaknak: "mert megtudtam felőletek... hogy versengések vannak köztetek". Egy alkalommal, amikor egy házaspár heves vitába keveredett egymással, a feleség elhallgatott, felemelte a kezét, rámutatott az ujjára húzott gyűrűre, és így szólt: "Ugyanazon az oldalon állunk". Istennek legyen hála, amiért minden igaz keresztény ugyanazon az oldalon áll, és egymással való közösségünk alapja János szerint: "az Atyával és az Ő Fiával, a Jézus Krisztussal való igaz közösségünk".

Ez a könyv tehát védőbeszéd a hűség mellett. Meg fogjuk nézni a hűség és a hűtlenség egy-egy legnagyobb példáját, amelyekről a Biblia említést tesz. Jézus hűségét és Júdás hűtlenségét. Bárcsak közel lenne az a nap, amikor a világ ezt fogja mondani: "Nézzétek, mennyire szeretik egymást a keresztények!"