Tisztelt hölgyeim és uraim, mai hangversenyünkön egy szimfonikus gyászkölteményt mutatunk be, címe Addio o caro mio - Agyő, kedvesem - avagy marcia funebre con variationi. A polgári társadalom mélységes válságát leleplező történetben megszólaltatjuk az összes hangszert, a vonósokat, a fúvósokat, az ütősöket és a hárfákat. Látni fogjuk, hogy egy olyan világban, ahol a hazugság, a csalás, a korrupció, az erőszak, az álnokság, a hízelgés, a gyávaság, a prostitúció, a besugdosás, a kíméletlenség, az önzés, a harácsolás, az irigység, a kicsinyesség, a gyanakvás, az ütődöttség, a sértődékenység, a kapzsiság, a fukarság, a szolgalelkűség, a csalás, az alakoskodás, a prüdéria, a hamis eskü, a káröröm, a spicliskedés meg a pénz az úr, ott a szerelemmel is baj van...

Szóval, már megint. De ha én eccer azt a valakit elkapom! Eccer majd tetten érem, oszt megmutatom mindenkinek! Nézzék, csak emberek, ez az, aki összepiszkiccsa az udvarunkat! Ő rak a nyaralónk pincéjébe tüzet! Ő lopta el a társasjátékokat! Oszt majd jönnek, és megkérdik, na mit kér jutalmul, házmester? Én pedig megmondom, hogy igazságosságot. Egyenlőséget! Sanszot! Miért csak a szép és okos embereknek legyen sikere? Én mindenki számára igazságot akarok.

Gyerünk fölkelni! Már dalolnak a madarak, lusta banda! Itt nem lesz alvás, főleg ma nem, amikor a karmester úr elhatározta, hogy férjhez adja a lányát! Talpra!

Te nem mosó fogat?

Egyszer volt, hol nem volt
volt egyszer egy kisdisznó
jó dolgában egész nap
hempergett a trágyában...

Pfuj, ezek a sértő, illetlen dalocskák!

Miért? Ez a Piros heteséktől, a kabaréból van, házmesterkém. Ez már történelem. (Énekel)

E kis koszos disznónak
olyan volt a formája,
hogy láttán biz majd megőrült
az ortodox kubista!

A kubizmus, házmesterkém, az egy haladó festészeti irányzat.

Teszek a történelemre, ez meg közönséges és sértő!

Miért olyan biztos abban, hogy pont magáról szól? Talán bizony nem vonatkozhat valaki másra is?

Egyszer még elhúzom a nótádat.

Köszönöm, nem vagyok hegedű.

Sonicka, drága gyermekem, te szajha. Hol voltál már megint egész éjszaka?

Hisz tudod, hol voltam.

Térj észhez, pont ezzel a szarházival!

Találj itt jobbat, na! Már rég lent dolgozhatnánk a fürdőben!

Megőrültél? Egy ilyen kis szar hotelben többet keresek, mint odalent egy masszőr! Hiszen csak miattad csinálom az egészet!

Miattam! Akkor meg miért nem hagyod, hogy a magam életét éljem?

Ezt ni! Már az anyád is ezt mondta, oszt megszökött tőlem! Azt hiszed, én nem akartam a magam életét élni? Lényegében én is idealista vagyok, csakhogy tudd!

Á, szép jó reggelt, karmester úr! Ma aztán gyönyörű napunk van, mintha direkt egy ilyen elegáns esküvőre találták volna ki, mi is lehetne szebb annál, mint amikor két fiatal szereti egymást?

(a pokróc alatt) Buuu!

Pokolba az öregséggel! (köhög)

Valaki már megint összepiszkította az udvarunkat.

Koporsócska! (köhög)

Már ilyen korán talpon? Ki korán kel, aranyat lel, ugye, karmester úr?

Én már alighanem megleltem, hogy a nyavalya törje ki! Már nem tudok aludni. Lavórt! Szaros öregség! Még három-négyszer futok egyet, még kétszer-háromszor nem alszom ki magam - és zsupsz a koporsóba! (köhög) Házmester, vágjon hátba!

Én nem tudom, hogy illik-e...

Na, mi lesz?!??!

(hátba vágja) Szíves engedelmével.

Na, meséljen, házmester.

Kinn hagyták a kertben a dobot. Szerencsére nem esett.

Kár, hogy nem esett! Lefaraghattam volna mindnek a gázsijából! Tovább.

A hegedűsök a szökőkútnál beszélgettek valamiről, de mire becserkésztem őket, elhallgattak. És ismételt fölszólításra sem mondták meg, miről beszéltek. Sőt, Nebesky úr azt mondta, hogy menjek a..., de én ezt nem tudom a karmester úr előtt megismételni.

Ne mondja nekem, hogy karmester, én karnagy vagyok. Hm. A barátocskáinak valahogy megnőtt a szarvuk. Mossa meg a hátam.

A fúvósok pálinkát hoztak és vicceket meséltek.

Rólam?

Nem, disznókat...

Akkor ez az ő magánügyük, nem? Elmehet.

Nem lát a szemétől, ember? (El)

Már megbocsásson. -

Hol volt ilyen soká, Hules?

Elnézést, de képtelen voltam megtalálni a megfelelő törülközőt.

Dörzsöljön le, Hules, fázom. Milyen a hangulat a zenekarban?

Mindenki örül az esküvőnek. (Dörzsöli Culikot)

Muszáj is nekik. Hisz én fizetem őket.

Ez a levegő, Hules, ez a csönd! Itt nőttem föl. Az embernek meg kell térnie gyermekkora tájaihoz. Pompás esküvőt csapunk itt. Az ember életében úgy kétszer, háromszor adja férjhez az egyetlen lányát, és ennek meg kell adni a módját... az inget!

Csak ne irigykedjenek az emberek...

Na és. Ide mindig igazgatók és gyárosok jártak a szeretőikkel. Itt, Hules, csak ezeknek a méheknek a zümmögése fog minket zavarni... bzzzz...

Mikor igazgató voltam egy méhészetben, egyszer jól megkergettek a méhecskék. Arra jártam, és gondoltam, megbökdösöm őket egy bottal...

(undorodva) Hules, ellenőrizze, van-e mindenből elég... Mirtusz, sör, szafaládé - de nem, a zenészeknek jó lesz főzőkolbász is. És nehogy kremzi mustárt adjon! Megteszi közönséges is, úgysincs hallásuk.

És föl is lehet hígítani vízzel! Mikor még eladó voltam a húsboltban...

Hules! Olvassa föl a napiparancsot! Vagy nincs magánál?

Itt van, főnök úr, hát persze, hogy itt van! (Olvas) Ma, szombaton: szabadfoglalkozás, készülődés az esküvőre, ebéd, tisztálkodás, zenekari próba, esküvői szokások, este legénybúcsú. Holnap, vasárnap: tisztálkodás, esküvői szertartás a faluban, ebéd, esküvői szokások, álarcos mulatság.

Mik azok az esküvői szokások?

Nem tudom, a felesége diktálta így.

Akkor hagyja benne. Nem felejtette el, hogy holnap kacsavadászatra akarok menni? Így csinálta az igazgató, így csinálom én is.

De a zenekar csak próbáljon, különben még velem akarnának jönni.

Próbálhatnak ön nélkül is?

Velem is, nélkülem is. Micsoda felhajtást csapnak egy ilyen esküvő körül. Amikor én nősültem, ripsz-ropsz ment az egész. Persze nem volt pénzem. Az apósomnak, ha jól emlékszem, igen.

Még egy apróság, kérném: a tavalyi álarcosbálból maradt maszkokat fogjuk használni. Spórolunk, viszont mindenki tudni fogja, hogy ki kicsoda...

Főleg én fogom tudni, ki kicsoda. Látja, Hules, ha igyekszik, vannak jó ötletei is. (Körbetekint a tájon) Midőn gyermekéveim táját nézem, teljesen ellágyulok, Hules. Hová levél, ó, ifjúságom?

Nem tudom, kérem.

Ne legyen bárgyú, Hules. Nincs olyan érzése, hogy a természetnek nagyobb szüksége van az emberre, hogy így valahogy túlságosan is magárahagyatott? Ide szereljenek hangszórókat. Most megyek horgászni.

Állj! Ki az? Mit keres itt?

Forduljon meg, nehogy megvakuljon!

Már megbocsásson, de én senkitől sem hagyom kommunikálni magam!

Na, megfordul vagy nem, maga undorító alak?

Velem így nem lehet beszélni... Nekem itten beosztásom van, én... tudja, ki vagyok én? Nélkülem itt semmi se menne, én - hogy is mondják...

Drága Sonickám, te dög!

Á, ha jól sejtem, maga a házmester, ugye? Minden elő van készítve? Súlyt helyezek rá, hogy minden rendben legyen!

Attól eltekintve, hogy valaki állandóan bepiszkítja az udvart, rendben is van. Ki maga egyáltalán?

Nézze, nekem itt pozícióm van...

Nekem aztán mindegy! Sonka, ha nem mégy azonnal a konyhába...! Mellesleg az egész tartármártásnak valahogy lába kélt.

Biztos eladtad.

Különösen fontosnak tartom az ágyneműcserét! Mikor még mosodaigazgató voltam...

Csak lassan. Nem maga lenne az első, akivel meggyűlik a bajom, világos? Ha majd elkapom azt a csirkefogót, aki mindig tüzet rak a pincébe - szóval ebbe maga ne üsse bele az orrát!

(megy utána) Azt nem lehet, csak úgy, minden artefakt nélkül azt mondani, ne üsse bele az orrát, nekem itt feladatom van, pozícióm,... én...

Szimfonikus költemény, első tétel, scherzo! Térfásan!

Ah, kisasszony, jó napot! Bocsásson meg, be sem mutatkoztam, Sechtl, a fúvóskar vezetője... de tubán játszom.

Jó napot...

Ha kívánja, játszhatok magának, én... a tuba a hangszerek királynője... kisasszony...

Szép vidék, ugyebár?

Képzelje csak el, milyen lesz itt szezonban!

Most itt... az előbb... még... na, örüljön, hogy egyáltalán meghívtak minket ide.

A főnök úr havonta legalább egyszer itt rontja a levegőt, mi?

A karmester, az karmester... Az apósa a fürdőigazgatóságon volt, összeköttetések, seftek... csak mi vagyunk egyfolytában a bárhoz láncolva, mint kutya a kutyaólhoz, mindig csak trombitálni meg trombitálni...

Úgy bánnak velünk, mint valami cigánybandával. Ugyanakkor nekem például konzervatóriumom van. Délután a sétányon, este a bárban, délután a sétányon, este a bárban... Furtonfurt! Csakhogy kinek ragasztanak százast a homlokára? Culiknak, merthogy ő állítólag karmester. Mondok én magának valamit. Nekünk nem is kell karmester, nincs igazam?

Ez még eszembe sem jutott.

Én, uram, nem így képzeltem az életemet... Én! Az én ujjrendjeimmel!

És mit képzelt, hogy szólókoncerteket fog adni?

Világos! Maga talán nem? És ehelyett... éjjel a bárokban, Te szép cigánylány... és körös-körül azok a telezabált pofák!

És százas a Culik homlokára!

Ah, nem is az a pénz izgat, engem mindig a művészet érdekelt. Csakhogy hegyes könyök nélkül...

Nekem mondja! Nekem! Magának jó, hegedűre zseniális szólókat írnak, de tubára? Egyszerűen arra vagyok kárhoztatva, hogy kísérjek. Kárhoztatva, így van ez.

Túlságosan nemeslelkű vagyok ahhoz, hogy könyököljek.

Az a néhány tubára írt darab... piha! De ha írna valaki egy versenyművet, egy igazi tubaversenyt... szeme-szája elállna, mi mindenre képes ez a cső.

Ebben nem kételkedem.

Hogy értsem ezt?

Csak nem fogunk veszekedni!

Nevessen ki maga is, csak rajta!

Na ne, kolléga úr, csillapodjék!

Csak nem gyalog jött Stepánek úr?

Iszonyú por volt... iszonyú

Látszik

Csak vigyorogjanak, én spórolok ezen... Ha maguknak is öt tulajdon gyerekük lenne, mint nekem... A vonatjegy tíz húszba kerül... számoljanak csak velem... Három kifli, az egy húsz... a túrót otthonról hoztam, vizet a kútból iszom... Jóformán egyet sem találtam... És mindennek tetejébe még egészséges is... gyalo... golni...

(támogatja) Igen, igen, öt gyerek.

Akarja látni a fényképüket?

Hasonlítanak magára?

Az emberek azt mondják... mintha rólam koppintották volna...

Akkor inkább nem, köszönöm.

A feleségemről is van képem, sajnos színes.

Sajátos iskola, mi?

A tanárok dicsérik őket, hogy rendkívül tehetségesek.

Jó reggelt.

Á, jó reggelt. Engedje meg, hogy bemutatkozzam - Nebesky, első hegedű.

Persze a zenekarunkban második hegedű nincs.

Annál inkább első hegedű.

Akkor viszont... Sechtl vagyok, nagyon örvendek, a fúvóskar vezetője.

Más fúvósunk azonban nincs.

Annál inkább.

De hisz mi ismerjük egymást!

(a hárfára mutatva) No de ilyet... ez emlékeztet valamire... Hisz ez izé... valami!

Ez az én hárfám.

És én azt hittem, hogy az irodából tetszik lenni...

Néha én is azt hiszem.

Maga hárfás? Figyeljen csak, mennyi a fizetése?

Az esküvőre hívták, melynek mindannyian úgy, de úgy örülünk?

Különösen maga örvendezik, nincs igazam?

Már megbocsásson Sechtl, de miért pont én?

Csak úgy véletlenül eszembe jutott, hogy maga járt egypár évig a szűz menyasszonykával...

De kérem, az csak amolyan futó kaland volt! Ártatlan flört!

És hogy öt évig tartott, míg aztán Eduard le nem csapta a kezéről...

Öt évig?

Az élet csupa keresés... Na és? Egy fiatal, tehetséges zongorista feleségül veszi a jól szituált karmester kislányát...

Mások meg pórul járnak...

Eh, mi közöm nekem ehhez? Én tubázok és tubázni is fogok.

Nemrég hallottam valami osztrák professzor előadását arról, hogy anyagi természetűek-e a gondolatok. Ez a professzor oda lyukadt ki, hogy azok, hogy minden egyes gondolattal egy darabka anyag energiává alakul át, így hát az anyag egyre fogy, tehát lehetséges, hogy idővel elgondolkozzuk az egész földgolyót. Ezzel arra akartam célozni, hogy a maga részéről, Sechtl, földünket semmiféle veszély nem fenyegeti.

Ó, istenem, istenem.

Úgy hallottam, hogy itt valahol szaunának is kell lennie? Én nem tudom milyen az, de a feleségem a szaunában van sülve-főve.

Képzelem.

Uraim, hát sosem hallgatják meg egymást? Tényleg mindig ilyen idétlenül szórakoznak? Hiszen egészen más gondjaink is vannak, mindnyájunknak javasolni akartam valamit...

Egy pillanat! A zenekarról van szó?

Hát persze! A zenekarról, rólunk, mindannyiunkról!

Akkor halassza hétfőre... Most itt a ritka alkalom, hogy végre mulassunk egyet, együnk, igyunk...

És főleg ingyen! (Sechtlnek) Nem gondolja, hogy a főnök most felemelhetné a fizetésünket? Szólok neki, talán készségesebb lesz.

És különben is, nézzünk körül, nincs-e már valahol egy kis kaviár vagy valami hasonló.

Jól bezabálunk!

Nehogy azt higgye, hogy nem figyeltem magára.

Rám senki sem figyel. Holott...

Beszélgessünk. Hegedű és hárfa - mindkettő húros.

Engedelmével, kisasszony!

Jézusmária!

(leveszi a szemüveget és a csuklyát) Ejnye kisasszony, tán kísértet vagyok én? Bocsásson meg, remélem kisasszony?

Sonka vagyok.

Sonka! A lánynevek olyanok, akár a virágok. Sonka, az olyan, mint a galagonya! Miért nevet?

De hiszen ez hülyeség. Jé, maga autóval jött? Maga is vezetett? Saját kocsi?

Szeret autókázni? Örülne, ha egyszer elvinném kirándulni?

Egek, tényleg elvinne innen? De maga csak viccel, ugye?

Én szeretem a tréfát kisasszony, de önnel komolyan gondolom a dolgot. Szabad valamit a rózsaszín fülecskéjébe súgnom?

Miért nem mondja hangosan? Nincs itt senki...

Ah, vannak szavak, melyeket fennhangon kimondani nem lehet...

Juuuu - magának aztán sietős a dolog...

Sonka kisasszony, az élet oly rövid.

De - nem gondol rólam semmi rosszat, ugye nem?

Ellenkezőleg! Mutassa a kezét!

Ohó! Maga olyan lány, aki sokat akar markolni, de sajnos csak keveset foghat. Eddig alig tapasztalt valamit, de az életvonala arról árulkodik, hogy nagy élmények várnak magára... Verseket olvas és naplót vezet...

Azt nem....

Valamit szégyell, igen, igen, valamit takargat... és itt azt látom, hogy van egy nagy álma. Valami titkos, nagy kívánsága, kisasszonykám... Filmszerepre vágyik? Nem, nem, maga utazni szeretne! És ez az utazás, akár egy kaland, úgy várja önt... És szerelmet is látok...

Mutassa, hol?

Látjuk még egymást?

Nem tudom... talán... Tudja, valami jobb családból való ifiúrnak tartják itt holnap az esküvőjét, nagy fölfordulás lesz, este talán tudnék...

Nagyon örülnék - Sonka.

(a színfalak mögött üvölt) Sonkaaaaa! Sonicka! Te ribanc!

Elnézést, muszáj a konyhába mennem!

Nem látta a házmestert? Ó, pardon! A szimfonikus költemény második tétele - rallentando lento - lassúbbodva lassan. Örülök, hogy látom. Szeretnék is kérdezni valamit. Az esküvői zenét mindig a vőlegény választja. Mit kíván a bevonuláshoz?

Valami normálisat, amit mindenkinek játszani szoktak.

Honnan tudjam, mit játszanak mindenkinek?

Akkor mondjuk azt, hogy Vilja, ó, Vilja, te szép, te csodás.

Hules, maga itt összevissza rohangál, ezt meg nekem kell cipelnem...

Ez máskor, kérem, nem fog előfordulni.

Nem ám. Levonok a gázsijából. Eduskám! Fiacskám! Remélem, nem hagytad el valahol azt a tragacsot.

Nem, nem, itt a kulcs.

Na mi van, te vitéz, hogy érzed magad a sorsdöntő sötétbe lépés előtt, haha? Jaja, én is nősültem ám - csakhogy nekem kölcsönzött frakkom volt.

A lámpaláz is, meg a frakk is az enyém.

Na persze, ez már haladás!

Látom, sikerrel járt...

Na ja. Az igazgatóságnak itt nem messze van egy halastava. Csak úgy hemzseg a sok haltól. Megkértem a tógazdát, hogy egy hétig ne etesse őket, úgyhogy képzelheted, milyen kapás volt.

El tudom képzelni.

Bedobod, kihúzod, semmi hülye várakozás; bazi nagy halak, mi, Hules?

Igenis kérem.

Ez így nem mulattat, ne linkeskedje el a dolgot, Hules. Rendesen dicsérni, színezni!

Pregnáns... halak...

Valami hasonlatot!

Mint a napsugarak?

Ember, hát hogy tud maga eladni valamit - csodálkozom magamon, hogy egyáltalán fizetem magát. Vigye innen ezeket a vakarcsokat, ne is lássam őket...

Fiam, fiam - elhiszed, hogy szinte meg vagyok hatva? Tudom, nem hiszed el. De ennek az esküvőnek olyannak kell lennie, amit az emberek nem felejtenek el. Hadd lássa mindenki, milyen sokra vittem, én, Jarka Culik a Cseh-Morva dombvidékről. És most fiam, együtt még többre visszük. Majd mi ketten megmutatjuk!

Ezzel a zenekarral?

Nagy terveim vannak. De ez maradjon meglepetés. Különben mi újság, he? A férfinak esküvő előtt ki kell rúgnia a hámból! És Elén, az én aranyos kislányom, hogy van?

Reggel hányt egy kicsit.

Az izgatottságtól, a megindultságtól, mi? Nőknél ez előfordul, hidd el nekem. Érzékeny lények... Hány bőröndöt hozott magával az a két ember?

A kedves nejével együtt tizenkettőt.

Anyukával, szokj csak hozzá Eduskám, a szentségit. Anyukával. Most már egy család leszünk. Hules! Hules! A harmadik tételt kérem! Affetuoso, hévvel.

Parancsára, karmester úr.

Ehem, barátaim - néhány keresetlen szót szeretnék önökhöz szólni, úgy, ahogy azt a szívem e percben diktálja. Szeretném, ha ez a két nap emlékezetes lenne, ha jobban megértenénk egymást. Nem arról van szó, hogy én főnök vagyok, maguk meg beosztottak. Ismernek, és így tudhatják, hogy sokkal inkább tudok bűvészkedni a karmesteri tálcával - azaz pálcával, hehe -, mint az elvont fogalmakkal. Tudják, hogy jót akarok. A zenekarnak, maguknak. Ha valaki azt hiszi, hogy fölbosszanthat, hát nagyon téved! Itten engem senki se fog fölhergelni!!! Remélem, világos, különben is ez már többször meg lett mondva!

Egyszóval, gyerekek, azt akarom, hogy príma legyen. Énekelni, harmonikázni fogunk a tábortűz mellett - együtt leszünk. Tegeződhetünk is - legalábbis egyesekkel egy bizonyos ideig... Hisz a harmonika, az valahogy úgy szívtől szívig szól... Harmonika, száll a dal...

Karmester úr, kérem... elfeledkeztünk a harmonikáról... nincs harmonika...

Akkor én szarok az egészre...!

Tiszta szívből, igazán, gratulálok... Ismeri a feleségemet?

Sok szerencsét barátom, sok boldogságot!

Engedje meg, hogy én is csatlakozzam - és maga, kisasszony, nem gratulál a kolléga úrnak?

Gratulálok. És ahogy látom, maga is.

Hát, gratulálok. Sonka is gratulál, és mars a konyhába!

(Eduardnak) Remekül nézel ki, Eduard... Nem akarsz esetleg valamit mondani?

(halkan) Kérlek, most ne... De találkoznunk kell, mindent megmagyarázok... csak légy belátással...

Hogyhogy belátással, elegem van belőle.

Köszönöm. Tudtam, hogy megértesz!

Ide figyeljen...

Én is ezen töröm a fejem. Hiszen mi soha semmit sem játszottunk, amiben hárfa is lett volna.

Nem is játszhatnánk. Már most is elég szörnyű a felállásunk. Hegedű, tuba, ütők és zongora!

Éppen erről akarok magukkal beszélni... hogy a karmester - méghogy karmester -, szóval Culik becsapott engem! Tizenkét évig tanultam hárfázni, gürcöltem - és most itt vagyok, és még egyszer sem játszottam... Én nem azért akarok fizetést kapni, mert nem játszom...

Ingyen még rosszabb volna.

Stépáneknek kivételesen igaza van...

De hát minek tart engem, amikor tulajdonképpen nincs rám szüksége? Tudom, egy hárfás senkinek sem kell, örülhetek, de...

Lehet, hogy Culiknak egyszerűen van magára egy rubrikája...

De én nem akarok rubrika lenni! Nézzenek csak rám, talán rubrika vagyok én? Értsék meg, én játszani akarok, álmaim, terveim, elképzeléseim vannak - többre vagyok képes... Szóval, írtam Culik úrnak egy levelet... ha mindannyian kiállnánk...

Én tubás vagyok...

Nekem öt gyerekem van...

Á, mutassák a cipőiket! Mindenki!

Az istenért, mit akar ez az ember?

Jobb, ha megmutatja neki, így egyszerűbb.

Rendben - rendben - rendben - aha! (Stepáneknek) Hogyhogy ilyen tiszta a talpa, he?

Nem tudom.

Hogyhogy nem tudja?

De én tényleg nem tudom... én - tényleg... higgye el, öt gyerekem van... ártatlan vagyok.

Hm. Az ember viszont kénytelen-kelletlen felteszi a kérdést: miért? Nem takargat ezzel valamit?

Csak a feleségem lehetett... imádja a tisztaságot... sülve-főve a szaunában van...

Semmi az egész, mezítláb jött, a cipőjét kézben hozta.

Akkor miért nem ezt mondja? Csak pucolják a cipőjüket, de én aszondom maguknak, felvirrad még az én napom!

Az isten szerelmére, minek tartanak itt egy ilyen szörnyeteget? Kérem, szedjék össze az eszüket, hisz mind jól ismerik ezt a Culikot, tudják, hogy közönséges csaló, tíz zenészt számol föl, a pénzt meg megtartja magának...

Én erről semmit sem tudok, én tubán játszom.

Az istenért, ne kiabáljon, még levon a gázsinkból!

Azt hittem, hogy itt jobban megismerkedünk, hogy közelebb kerülünk egymáshoz, hogy -

Egyszer talán másképp lesz, nem?

A karmester úr azt üzeni, hogy szabad a szauna.

Na kérem! Akkor - a szaunába!

(Blumovához) Velünk tart?

Köszönöm, mára elegem volt.

(énekel)

Mellette meg a hintafán
ül a gőgös páva
szemet mereszt popsijára,
s szól: Paff vagyok tisztára!

Ez aztán a szépség,
mennyei kecsesség,
hogy hordhat a malacka
farkat, ha nincs toll rajta

Szóval te már megin játszadozol.

Nem játszadozom. Játszom.

Egyszer majd elmegy a kedved a humorizálástól.

Párszor már elment.

Asziszed, hogy te valami jobbféle vagy, mi? De nagyon tévecc. Én ezt a te muzsikádat nem értem, de azt azért fő tudom fogni, hogy ellenem szó.

Ne vegyen mindig mindent magára. Meglátja, hogy általában nem is magáról van szó. Lehet, hogy maga egyáltalán senkit se érdekel.

Ne jácc meg az eszed!

Akkor játsszon egyedül!

Szimfonikus költemény, ötödik tétel. Oscuramente a poco pasionato. Komoran, kissé szenvedélyesen.

Micsoda forróság van itt, mi?

Szép lány ez a Blumová. Eszembe se jutott, hogy brancsbeli. Mit akar tulajdonképpen?

Azt, amit maga. Játszani.

Én játszom.

Hogy mit eszik ezen a feleségem? Hiszen itt iszonyú meleg van.

Uraim, bátorkodtam egy kis frissítőt rendelni. Ne köszönjék, a karmester fizeti. Miről társalognak?

Blumová kisasszonyról - maga talán közelebbről ismeri?

Én? Nem, miért?

Kiosztott minket, hogy beszarik meg pojácák vagyunk.

Márpedig mi nem vagyunk azok.

Uraim, egy pillanat... De hát vigyázzanak... A szentségit!

Bocsáss meg Edus, nem akartam.

Ez tegezi magát?

Hogy tegezett volna? Á nem, biztosan nyelvbotlás volt. Nos, egészségünkre, uraim. (isznak), éljünk soká! Mit mondott az a Blumová kisasszony? Azt sem tudtam, hogy a zenekarban van...

Valahogy nem tetszik itt neki.

Valóban?

Délután a sétányon, este a bárban!

Jobb, mint a semmi...

Én is játszanék valami mást, valami jobbat. Mondjuk egy tubaversenyt...

Ajaj, csak egyszer valami különbet, mint ezek az örökös sétahangverseny-darabok! De hát más, jobb darabokat otthon is dobolhatok magamnak! Hipp-hopp Leopold!

Nem szeretném, ha azt hinnék, hogy védem Culikot.

De a lányát elveszi.

Elént szerelemből veszem el.

Senki sem állított mást. Egészségünkre!

Egészségünkre!

Köztünk szólva, nehogy azt higgyék, hogy nem tudom, mi folyik itt, ezek a csalások, ez a repertoár, a csúszópénzek - de maguk is tudják, hogy Culikkal nincs mit kezdeni.

Ezzel a zenével már a sétáló betegek is biztos torkig vannak. De ha egy ilyen tuba -

Talán nincsenek is torkig. Éljen a menyasszony!

Hipp-hopp Leopold!

Délután a sétányon, este a bárban!

A maga végzettségével...

A maga tehetségével...

De hát mit akarnak csinálni a főnökkel? Megölni?

Végül is, miért ne, ugye Stepánek! Egészségünkre!

Ez lenne aztán a megoldás, bummbele és kész!

Ajjaj, azt hiszem, kezdek rosszul lenni...

Hurrá! A szentségit, ebben a forróságban alaposan a fejünkbe száll az ital.

Egészségünkre.

Leütni, mint a nyulat! Hohó! Bumm a füle tövére! Hahá!

És nyugi lenne, csakhogy ez nem megy.

Na, ki üti le? Stepánek? Sechtl?

És mivel! Bum, bum! Egészségünkre!

Dobverővel! Mint abban a nótában! Az összes kutya bőgött... jézusom, miket beszélünk?

Hogy mivel, az csak technikai kérdés.

Világos! Egészségünkre! A lényeg az, hogy ki!

Ezt egyszerűen elintézhetjük, mire való a gyufa? Van valakinél gyufa?

Nem kéne megtennem, de itt van. A francba is, valahogy kezdek rosszul lenni...

Ne rontsa el a viccet, Sechtl.

Aki a fejetlent húzza, az üti le. Világos?

Világos. Oszt világhírű zenekar leszünk!

De én már rosszul vagyok. Otthon kellett volna maradnom.

Nézzék - van feje! Van neki! Príma!

Most én!

Van feje. Kár.

(húz) Van köztük egyáltalán rövid? Ez a maga vicce volt, Nebesky úr?

Nézzenek oda... fejetlen, ...rövid gyufa...

Várjanak csak, mi van?

Rendben. Hétfőig, nem?

Egy pillanat! Hiszen ez csak játék volt!

Miféle játék?

A játék sokszor nagyon is komoly dolog. Hát akkor, a gyilkosságra!

A gyilkosságra!

Én a tubára.

Nos - igyunk és felejtsük el ezt a viccet, jó?

Dehogy is, egészen jól meg lehet csinálni.

Hányszor van olyan, hogy az embernek a fejére esik egy tégla.

Vagy elüti az autó...

Vagy, mondjuk, ehet valami romlottat...

Hagyják abba! Tudják, hogy nem úgy gondoltam, és maguk sem gondolják úgy!

Várjunk csak - miért ne gondolnánk úgy? A maga ötlete volt

Na és kihúzta a fejetlen gyufát is.

Ezt mind tanúsíthatjuk.

Badarság! Képtelenség! Ezt azért nem gondolhatják komolyan! Hiszen én...

Miért ne?

Természetesen, miért ne?

Azt hittem, hogy maga csak tubázik!

Ellenkezőleg. Magának ez egy sansz. Az igazgatóságnak tennie kell valakit a Culik helyére - és kinek van sansza? Annak, aki cselekedett. Mint az operettben.

Hiszen nem kell rögtön megtennie. Van ideje. Gondolkozzék.

Na ja, ha most beszélgetni kezdenénk az egészről...

Technikailag nem probléma. Pillanat műve az egész. Tehát csak elhatározás kérdése - és magának nyilván ambíciói vannak, nem?

Tervei?

A zenekar?

A fürdő, meg minden?

Maguk megőrültek!

Ez sikerült.

Nem fogtam föl rögtön, de - jól összezavartuk a kobakját a tehetséges fiatalúrnak!

Megfűszereztük az esküvőjét!

(vidáman és nyugodtan) Hisz nem kell azonnal megtennie... Elég, ha töri rajta a fejét.

Nem tudom maguk hogy vannak vele, de én már megint kezdek rosszul lenni.

Én is!

Szimfonikus költemény, hatodik tétel. Amoroso. Szerelmesen.

Csönd! Egy szót se! Az orromnál fogva vezettél! Még hogy integritás! Emancipáció! Egyenrangú kapcsolatok! Csönd! Fütyülsz rám! Hallgass!

Én csak azt akartam, hogy boldog légy...

Hát ez kitűnően sikerült!

Szóval, a dolog bonyolult, de hidd el, nem az én hibám - tudod, egyszerűen el kell vennem Elént, mert így becsületesebb -, értesz?

(elkapja a nyakát) Azt hiszem, valami őrültséget, valami szörnyűt fogok csinálni én - én megértem a bolondokházára! Te, meg ez a zenekar is, ahol nem játszom, de tagja vagyok, ez már túl sok nekem!

Az istenért, eressz el! Itt már mindenki gyilkolni akar!

Miket beszélsz?

Én csak... Kérlek légy türelemmel, egyszer majd játszani fogunk mindent, amit szerettünk volna, igazi zenét, csak légy türelemmel...

Türelmem, az már nincs. Talán túl soka akartam egyszerre. Istenem, miért nem vagyok férfi? Te miért nem vagy az? Miért nincs itt egyetlen férfi sem?

Hogyhogy, hisz nekem semmim se hiányzik...

Tudod mit, elmondok neked egy Krilov-mesét.

Inkább ne.

De igen. Egyszer a disznó kihívta párbajra az oroszlánt, de hazatérvén félelem fogta el, összehívta hát a többi disznót, és együttes erővel ezt találták ki: a kedves kis disznó lefeküdt a padlóra, a többiek meg rá...

Egy hölgy nem mond ilyet. Mondd azt, hogy bemocskolták.

És ez a bemocskolt disznó így állt ki az oroszlánnal, az meg beleszagolt a levegőbe, és fölfordult a gyomra, úgyhogy inkább megszökött. Ez aztán a győzelem, mi? Miért nem teszel te is így, ha egyszer félsz?

De hát mégiscsak taktikusnak kell lenni.

Hagyj békén!

Menjetek a francba, azokkal a rövid gyufáitokkal együtt! A következő tétel: Affetuoso! Érzelmesen!

Kicsit jobbra! És rendesen, rendesen! Ha nem lesz frappáns, kihúzza a gyufát!

(lemászik) Figyeljen csak, ha már itt van, mutassa a cipőjét!

Micsodaa? Én? Tudja maga egyáltalán, hogy kivel beszél?

Most az udvarról van szó! A cipőt!

Nem mutatom! Ez elvi kérdés!

Majd meglátjuk!

Na, még szerencséje volt!

Panaszt teszek magára!

Ellenkezőleg, én panaszolom be magát, hogy nem volt előzékeny!

(a színfalak mögött) Bájos kis kastélyka!

Hahóóó! Van itt egyáltalán valaki? Ki viszi be a bőröndjeimet! Személyzet! Személyzet!

Megjött már a menyasszony... nagy ünneplés lesz, mi?

Na ja.

Szép dolog egy ilyen esküvő. Miért vágsz olyan savanyú pofát?

Mert hülyeség az egész.

De hát miért? Ha két ember, aki igazán szereti egymást...

...kapnak rá egy stemplit, és mindenki berúg.

(rövid szünet után) Az az ember... valamit... valamit vétett ellened?

Ugyan, semmit se vétett, mit vétett volna?

Azt hittem, miatta beszélsz így...

Képtelenség, butaság, miért beszélnék így miatta, egyszerűen ez a véleményem, és különben is, mit kellett volna vétenie ellenem, régen volt már...

Tehát mégiscsak.

Nem csinált semmit.

És te - nem szeretnél egy ilyen nagy, pompás esküvőt? Nem irigykedsz rá? Na nem, nem, csak olyan kicsit, mondjuk négyesben, lent a városban...

Már mondtam, hogy hülyeség.

De a fehér ruha, az szép, nem?

Milyen ruha?

Te - te - te talán nem is vagy - ...

Szimfónia, hetedik tétel. Affetuoso pomposo. Érzelmesen, ünnepélyesen.

Ne simogasd már állandóan!

De mikor olyan bájos... Olyan, mint egy szép görbe... Nézd, hogy domborodik! Tisztára, mint egy hattyúnak!

(a többiekhez) Nincs semmi munkájuk? Aha. Ez a magáé.

Na ne, egy korona! Alázatosan köszönöm!

Szívesen. Na, mi lesz? Lelépni, lelépni!

Elén! Az isten szerelmére kérlek! Az emberek előtt!

(gyönyörködik magában) Sehogy sem tudom megszokni! Mintha egy nagy, gyönyörű, színes békát nyeltem volna le! És mi mindenre emlékeztet! Hordócskára! Kis dobra! Körtére! És oldalról - pezsgősüvegre!

De Elén, a személyzet előtt -

Ah, szívesen hordanék rajta díszeket! Karácsonyfadíszeket! Vagy legalább színes bojtokat...!

Elén...! Megegyeztünk, hogy erről többé nem fogunk beszélni!

És így jobban is hasonlítok apuhoz...!

Hát ez az! Hogy is tehettél ilyet! És isten tudja hol, valami bokorban!

A koripálya sarkában! De hát miért nem érted? Hátha épp ellenkezőleg, jól áll nekem! Lehet, hogy csak előítélet, hogy egy nőnek karcsúnak kell lennie! Lehet hogy most vagyok életemben a legszebb!

Badarság. Azt ígérted -

Ó, szó sincs róla. Semmit sem ígértem. Inkább nekem ígért mindenki valamit.

Kikezdesz egy zenésszel!

Hajdanán te is egy zenésszel kezdtél ki. Hát nem érted, hogy hálás vagyok Eduardnak? Mindenki megfordul utánam...

Azt igen! De hát nekünk tartanunk kell egy bizonyos színvonalat, a mi pozíciónkban...

(komolyan) Valóban? Mondjam talán azt, hogy egy ismeretlen fertőzést szedtem össze, közvetlenül az esküvő előtt? Úgy beszélsz, mint apu - amit nem mondtok ki, az nincs is. Azt hiszitek, hogy ha hallgattok valamiről, az magától megszűnik létezni. De a pocakom, az nem megy vissza a hallgatástól!

Nem! Te megbíztál! Csak holnaputántól leszel másállapotban!!!

(üvölt) Nem és nem és nem! Most vagyok másállapotban, és örülök neki!

Csönd legyen! Olyan nyugi volt itt, ti meg, amint megjöttök, máris rikácsoltok!

Nézd csak, apu!

Vedd le, és menj ki egy kicsit.

Anyu kap egypár pofont?

Kifelé!

A retikült. Tudom én, miért üvöltesz úgy.

A retikült nem adom.

Odaadod. Azt mondtam, odaadod! A retikült!

Add vissza, nem a tied.

Ha nem is az enyém, az én pénzemért van.

Te... te... Én csináltam belőled embert! Ha nem lett volna az apám és a pénze...

Az már odébb van. Az apád már nem él, a pénz meg az enyém.

Undorodom tőled, te hitvány alak!

Gyere ide!

Megint elvette az üveget, mi?

(szipákol) Ühümmm... Kretén...!

Ne bőgj, szétmaszatolódik a festék... Az emberek észreveszik. Tartanunk kell a színvonalat.

Az nekem tökmindegy!!!

De nekem nem. Így mégsem mutatkozhatsz. Gyere, legalább megmosakszol.

Fütyülhetnénk az egészre! Ha legalább nem lennél fölcsinálva!

Csakhogy föl vagyok. C'est la vie! Na gyere, anyus, gyere!

Eduard úr! Na mi van, gondolkozunk, gondolkozunk? Még van ideje.

Ó, én már kitaláltam.

Azt?

Mit?

Hisz tudja, a szaunában...

Fél nevén nevezni a gyereket? Arra gondol, hogy hogyan öljük meg Culikot?

Az istenért, ne üvöltsön!

De hisz én nem üvöltök, csak maga képzelődik. Mit gondol mi a jobb, kádba fullasztani, vagy megfojtani a függőággyal?

Csodálkozom magán...

Na ne mondja! Mi lenne, ha rákötnénk a fürdőszoba-konnektorra? Vagy párnával fojtsuk meg?

Hogyhogy fojtsuk - azaz természetesen, de -

Mi az hogy de! Vagy dinamitot a knédlibe, mit szól hozzá? Bumm, és cafatokban a pofája!

Várjon csak, maga komolyan beszél?

Akárcsak maga. És mi lenne, ha egy jégcsappal szúrnánk le? A jégcsap elolvad, a nyomok eltűnnek...

Hiszen most nyár van...

Akkor gondolkozzon. Magának biztos eszébe jut valami...! Agyő!

Várjon! Mégiscsak meg kell egyeznünk, így nem...

Van egy még jobb ötletem! Vágjuk le a fejét hegedűhúrral!

Az istenért, valami egyszerűbbet - mondjuk valami tablettát...!

No lám! Kösz, bravó, számítok magára.

Nézze, mi történt velem! Összement a frakkom.

Akkor kifizeti, Sechtl, a zenekar nem fejőstehén!

Majd elmegy a nevethetnékje.

Én nem nevetek, csak csodálkozom.

Nézzék. Jézusom, ez megsebesült!

Úgy néz ki, hogy összementem abban a szaunában!

Ezért magát teszem felelőssé, házmester! Ha törődne a dolgával, nem lopnának itt kabátokat! Jegyzőkönyvet veszünk föl!

Én talán -

Ne üsse bele az orrát, ezek komoly dolgok!

A cipőt!!! A cipőt!!!

(észbe kap) Azonnal add vissza a frakkomat, te tolvaj!

Jézus, maga hogy néz ki - ez az én frakkom! Te csirkefogó!

Ki engedte ezt meg neked, te dobos?

Te botfülű rezesbunkó!

Te szamárbőrpecér -

Mit jelentsen ez? Majd bolond leszek még egyszer valami rendes helyre vinni magukat!

Ellopta a frakkomat!

Elvette a frakkomat!

Akkor cseréljük ki, idióták! Hules!

Köszönjük, karmester úr!

Mi történik itt? Hogyhogy még nincs kifüggesztve a napiparancs? A szentségit, még nem szűntünk meg zenekar lenni! Mindenkinek levonok a gázsijából!

Szimfonikus költemény, nyolcadik tétel. Enervando estingundo.

Ingerülten és elhalóan.

Beszélhetnék magával, karmester úr?

Természetesen, kedves gyermekem, egyrészt minden zenész beszélhet velem, másrészt most épp kedvem van amúgy kötetlenül locsogni...

Tudja még egyáltalán, ki vagyok én?

Hát persze, cicuskám, Blumová, a hárfáslány... Látja, emlékszem, beszéljen csak őszintén, szív a szívhez.

Nem vagyok cicuska.

Azt csak hiszi. Maga alighanem merészen akar beszélni. No? Csak vágjon bele.

Magát nem zavarja, hogy senki se hallgatja, amikor beszél? Magának tényleg nem fontos, hogy azokat a napiparancsait még csak el sem olvassa senki? Úgyis tudják, mi lesz kiírva: délután a sétányon, este a bárban!

Befejezte? Én tudom, hogy nem olvassák, ők is tudják, hogy tudom, hogy nem olvassák, csakhogy ha nem függeszteném ki, azt kihasználnák ellenem, cicuskám.

Miért nem mondhatjuk ezt ki kerek perec? Hisz mindannyiunknak a zene a fontos.

Én köpök a zenére kislányom.

Tehetséges voltam - azaz vagyok! Egész gyerekkoromban nem játszhattam a többiekkel, otthon kellett ülnöm és güriznem! A konzervatóriumban két kitüntetést is kaptam, megnyertem egy pályázatot...

A diplomája is biztosan be van keretezve...

És magának van bekeretezett diplomája?

Ugyan már, én nem voltam csodagyerek. Én csak ügyes voltam, kislányom...

Nem vagyok kislány!

Iszonyúan lebecsüli magát.

Nem fél, hogy egyszer valaki kitekeri a nyakát?

(nevet) Menjen már! Hisz még csak fel sem pofozott soha senki! Csak egyszer kenték össze a kilincsemet.

Akkor minek tart itt engem? Miért kell nekem meg a hárfámnak...

Miért is ne mondanám meg? A szimfonikus zenekart az állam dotálja - és reklámot is jelent a tulajdonosnak. Csakhogy a sétányokra és a bárba nem illik hárfa... De hárfa nélkül nem hinnék el, hogy szimfonikus zenekarunk van, érti? Tudom, maga itt mindenkinek mindent el akar mondani - de mit ér el vele? Hova siet? Miért nem türelmesebb? Na ne sírjon már, azt csak a végső esetben szabad, és nem is illik egy ilyen estéhez és a gyermekkorom színhelyéhez...

De amikor én mindent másképp képzeltem el...

(simogatja) Talán nem beszélek nyíltan?

(zokogva nyújt át neki egy borítékot) Ebben... mindent leírtam... az utolsó betűig...

(olvasatlanul széttépi a levelet) Ezt már nem, cicuskám. Ezt nem. Hülyeségekre nincs időm.

De hát most mondta -

Mondtam, de nem írtam. Azt hittem, van esze. Egyszer majd még elbeszélgetünk.

Agyő, kedvesem.

Maga engem...

Igen, én magát.

Teee, ne bosszants!

Csak nem keres valamit? Gondoltam, segíthetnék.

Te csak ne játszd meg magad! Úgy csinálsz, mintha semmi se érdekelne. Pedig éjszaka hányszor játszol mindenféle komoly zenét. De egyszer rajtakaplak!

Na mi van, fáj még a fejecskéjük, uraim?

Hát magának nem fáj?

Ugyan, edzésben vagyok.

Ne féljen, mi már el is felejtettük az egészet, ugye, Sechtl?

Micsodát?

Hát azt, a szaunában...

Én viszont nem felejtettem el. Mit tehetek önökért, barátaim, ha majd én leszek Culik helyén...

Már megint kezdek rosszul lenni...

Nekem meg kezd szédülni a fejem!

Ez természetes, a gyilkosság minden esetben meglehetősen eklhaft. De ha már egyszer elhatároztuk. Este találkozunk..., elbúcsúzunk a szabad élettől...

Kkki búcsúzik a szabad élettől? Mi?

Természetesen én, az esküvő előtt! Hát agyő, barátaim! Ne felejtsék el!

Szegény feleségem! Nyomorult gyermekeim! Én sejtettem!

Talán csak megjátssza - de nem olyannak néz ki... a szentségit... miért nem ülök otthon a tubám mellett... én hülye... micsoda este lesz...

(sír) Éjszaka!

Szimfonikus költemény, kilencedik tétel!

Lentando sospirando!

A fő az, hogy vidámak legyünk, hogy legyen min nevetnünk, mi? A fő az, hogy mindnyájan egyfolytában vidámak vagyunk. Ez aztán jól sikerült, mi, Sechtl?

I-i-i-gen.

Ezt aztán jól megaszondta! Valami vidámat, pronto!

Én nem is tudom... én általában inkább...

Tubázik, mi? Stepánek, mondjon már valami hülyeséget!

Nem vagyok jól...

Stepánek, ne bosszantson! Eduard, mondj valami pohárköszöntőt! Ez nem legénybúcsú, hanem hullabúcsú!

(pohárral a kezében föláll) Hát barátaim - hadd menjen minden, mint a karikacsapás, hadd váljon valóra az összes tervük! Hurrá!

Hurrá!

A szentségit, ez nem tószt, csilingelniük kell a poharaknak! Még egyszer és rendesen!

Hurrá...

Na, jobb mint a semmi, de így is szart ért az egész. Na ja, mikor fiatalon, reményekkel telve idejöttem a fürdőbe, a tulajok meghívtak vacsorára. Nyamvadt kis virsliket hoztak ki, hozzá meg olyan picike, ezüstedénykéket. Valami lötyögött bennük. Én meg leöntöttem vele a virslimet, mondom, biztosan szósz. Mindenki bárgyún nevetett rajtam, merthogy az kézmosóvíz volt; és pont ezzel hívtam föl magamra az apósom figyelmét. Na látod, ma meg kanállal zabálom a kaviárt, és csak próbáljon meg valaki röhögni! A kutyafáját, miért nem nevet senki? Ha a felettesük anekdotázik, mulatniuk kell, hát mulassanak! Aki itt ma nem mulat, az majd aztán csodálkozhat!

Nahát, kolléga urak, Blumová kisasszony, szórakozzanak...

(sörrel a kezében) Engem hagyjon ki!

Elnézést, kezdem rosszul érezni magam...

Az nem kifogás. Na Nebesky, locsogjon valamit, gyerünk!

Bocsánat, cigányútra ment...

Ha megengedik, mikor még a kőbányában voltam igazgató, hát az egyik kőtörőnek a lábára esett egy kocka, mire rendkívül mulatságosan sivítani kezdett, csakhogy én ezt valószínűleg nem fogom tudni visszaadni...

Hules, levonok a gázsijából.

Azt hiszem, ezt nem szükséges végighallgatnom.

Itt marad! Vagy levonok a gázsijából!

A pénz nem minden.

A fiatalok nem érnek semmit. Eduard, csak te maradsz nekem, fiacskám. Egyszer majd átadom neked ezt a zenekart...

Ez az ember nem tud az asztalnál viselkedni! Levonok a gázsijából!

Ne, könyörgöm, azt ne!

Dobják ki!

Azt nem mondtam, hogy vele menjetek! A szentségit!

Lehet, hogy fáradtak, apuka...

Ha én, fél lábbal már a sírban, nem vagyok fáradt, akkor ők se legyenek azok! Ne dühítsenek föl! Legyenek szívélyesek és vidámak, különben rossz vége lesz!

Ezt nevezik maguk nevetésnek? Olyanok maguk, mint a haldokló hattyúk! De majd én fölfrissítem magukat, banda, vetkőzz, és gyerünk a szaunába! Na mi lesz?

Edus ne, neki még szüksége lesz az erejére.

Arra aztán igen, ugye barátaim.

De hát a szaunában most nem fűtenek! Legyen könyörületes!

Nem érdekel! Lelépni! Hules, ne bújjon el, maga viszi oda őket!

A szaunába! Agyő, kedveskéim!

Még magukra nézni is undorító. Ma mindenkitől undorodom. Magamtól is. Egymagam megyek a tábortűzhöz harmonikázni!

De hát, apuka, nincs is harmonikánk...

Na, ez is megvolna. Tizennegyedik tétel: Piacevole pastoso. Tetszetősen, lágyan.

Egy valamirevaló csikket se képesek eldobni, művészcsürhe. Nem kérsz egy slukkot?

Nem, kösz.

Ezek a maradékok neked még ízlenek is!

Ízlik, nem ízlik, ingyen van.

Csak hogy tudd, undorodom tőled! Nézz a tükörbe, hisz a hajadban még ott a múlt heti spagetti! Piszkos a körmöd, apus, büdös vagy! Hát sohasem nézel a tükörbe?

Nem! Különben is, minek? Ugyan mit látnék benne?

(átöleli Sonka vállát) Az első napon túl vagyunk.

Te meg ne nyúlj hozzám! Én nem maradok itt, én elszököm!

De hová?

Fáradt vagyok! Fáradt!

Az csak látszat, hogy mindenki belém törölheti a lábát. Te is tévecc. Ha eccer mi, harmincmillió házmester eccerre ugrunk egyet, földrengést okozunk a föld másik felin. Elpusztíccsuk Ausztráliát. Majd meglátod!

Miért Ausztráliát?

(anélkül hogy odanézne) Itt vagyok, Sonicka kisasszony.

Hová néz?

Föl. A csillagokra. Látja? Ursa Maior. Az Androméda és az Orion a híres köddel. Kassiopeia. Vega. Az eridani S alakú galaxis...

Nekem még soha senki nem beszélt az Eridanról.

Csupa titok ez a világ.

Minden bonyolult, távoli, idegen... És mi értelme van az egésznek? Mi célja? Hogy mi, emberek, megtudjuk, milyen parányiak és jelentéktelenek vagyunk?

Én is nézem a csillagokat, de így még nem gondoltam rájuk. Azt ígérte, valamit még kiolvas a tenyeremből.

Tudom. De inkább ne.

Mondjon el mindent. Az igazat.

Fájdalom vár magára. Remény és aztán csalódás.

Köszönöm, hogy megmondta.

Ah, Sonicka... Úgy vágyom egy kis simogatásra... Iszonyú nehéz a fejem, ma nem tudok egyedül lenni.

De holnap nősül...

Mindez oly nehéz, mint az ólom... Templom vagy guillotine, mit tudom én.

Jöjjön be hozzám. Ha majd mind alszanak.

A malacka a pávára
oldalvást kinézett
gyönyörködjék önmagába
ördög vigye e szépet

Ezt ismerem.

Ismerned is kell. Hisz együtt játszottuk.

Egész nap meg akartam neked mondani, hogy... Akkor nem volt más választásom. Egyszerűen tisztességesebbnek tartottam...

Ki tudja, talán én is megtettem volna, csakhogy te mindig gyorsabb voltál. Miféle könyveket is találtunk ki akkoriban? Nem, nem olyat, amit mi írunk, hanem amit rólunk írnak majd... Eduard Neumann és a közép-európai zongorafaktúra. Neumann tonalitása. Neumann és Mozart!

Laska és Beethoven.

Szép kis marhák voltunk. Figyelem, a Piros hetes következik!

A páva kiált nonono
malac ebbe ne szóljon
hisz a disznó mást se löncsöl
csak moslékot és löttyöt

Megpróbáljuk együtt? Mint hajdanán? Az üveget! Itt vagy valahol másutt?

Itt is jó lesz.

Kezdhetjük?

(énekelnek)

Eccer aztán jött egy alak
böllér volt a szakmája
megszúrta a malackánkat
hogy tátva maradt pofája
feldobta a patácskáit
s visított egy hamisat
malac lelkét pediglen
angyal vitte mennybe...

Engedjen el! Fölszólítom! Azonnal!

Na, fognak ám csodálkozni az emberek... Mit csinál az udvaron, na mit?

Az az én magánügyem!

Ez lesz ám a meglepetés, mi? Mindenki meg fog döbbenni ezen a magánügyön! Hogy az udvaron maga a házmester, a házmester...

Uram, ha nem szól senkinek, nem nézem meg többé a cipőjét.

Kevés.

Ki is pucolom magának!

Hideg, hideg.

Akkor talán - akkor talán - és különben is, honnét mászott elő, amikor engem meglátott, ha? Talán a szobácskájából, az ablakon át? Vagy netán a szűz menyasszonyka szobája vót az? Na, csak nem ment el a viccelhetnékje? Jaja, én mindent észreveszek.

Hm. Akkor valamit valamiért, nem, házmesterkém?

Lássa, hogy megegyezünk. Hisz emberek vagyunk!

Gondolja?

Na jól van... Tegyük fel, hogy semmi se lesz a dologból - de most mihez kezdek? Mit ér így az életem?

Muszáj ilyen iszonyúan harákolnia?

Talán nem. De megszoktam. Házmester!

Tessék, tessék... már itt is vagyok, picinykét hátba vágni, tessék -

Nyomorult öregség! Undorító egy dolog, házmester! Azt tanácsolom, sose öregedjék meg. És a koporsó sem tetszik nekem, egy csöppet sem. Semmi se tetszik. Saját magam se. Na, kezdje.

Ma nincs semmi.

Szedje össze magát, ember! Ez így nem megy! Ez sehova sem vezet! Ilyen lazaság többé ne forduljon elő. Világos?

Igenis, kérem...

Szóval az úr semmit se látott, semmit se hallott! Én meg három névtelen levelet is kaptam! Egyiket se írták alá! Jellemtelen és lusta, ez már sok! Lelépni!

Na gyerünk - újra és megint... Körhinta! Sziszifuszi körhinta! Mi örömöm van nekem ebből? Tovább, mindig csak tovább... Így hát: Szimfonikus költemény, második rész, lento lustingando. Lassan, hízelgően...

Jó reggelt, tisztelt uram! Fogadja cégünk üdvözletét...

Boldog vagyok, Edus, boldog!

(köhint) Én is, én is! De most nem szabad tegeződnünk!

Eduard! Gyanúsan üdén nézel ki. Neked nem fáj a fejed?

Egyáltalán nem, barátom. Sokat bírok.

Na, Sonicka, ne vágj már ilyen képet... Ne haragudj, hogy tegnap nem jöttem, de tudod itt a vőlegénnyel ittunk egy kicsit, érted?

(fagyosan) Értem. Még valamit?

Ajjaj! Hozzád is ilyen bűbájos volt a jövendőbelid?

Elén nem szólt semmit.

Sona... ne haragudj már, én tényleg akartam, de -

Hagyj békén! Mindenki hagyjon békén! El akarok menni! El! A városba! A városba!

Tizenegyedik szám. Mormorendo, mormoroso. Dörmögve, mormogva.

Így ni - most megvagytok!

Áááááá! A férjem! Segítség!

Bocsánat, karmester úr, én - talán tévedésből...

Tűnjön el, Hules. Magával majd később számolok.

Pedig milyen szép reggel volt ma... A nap úgy bukkant elő a nyaraló mögül, mint egy aranyszínű narancs... A völgyben a rétek oly zöldek voltak, mint a százkoronás, a medence vize úgy csillogott, mint egy kupac fém ötös...

Hagyd ezt a locsogást.

És mindebbe madárdal vegyült, csobogtak a pisztrángok, akarom mondani a patakok...

Ha arra vársz, hogy most az egyszer én kezdjem, akkor nagyon tévedsz.

Kedves Alzbéta, az a mód, ahogyan élünk, őszintétlen, és éppen ezért természetellenes. Szabadságra van szükségünk... Röviden, azt javaslom, hogy békésen váljunk el.

Az tetszene neked csak igazán! Soha!

Szóval megint nem akarsz válni?

Eszemben sincs!

De hát miért, a hétszázát? Legalább kilenc éve nem háltunk együtt!

Tizenegy.

Akkor mi örömöd van ebből a házasságból?

(bejön) Bocsánat, én csak... valahol itt felejtettem a zoknimat...

... Köszönöm... kegyelmes asszonyom... nem akartam zavarni...

Kifelé!

Hol is hagytam abba?

Hogy mi örömöd van belőle?

Nekem aztán semmi.

Te kérdezel engem! Hát én megmondom neked, mi örömöm van belőle! Rég tudom, hogy unsz, hogy az idegeidre megyek. De te is az idegeimre mész. Égő cigarettát hagyok az asztalon, egy csomó hisztérikus, kifestett banyát hívok meg magunkhoz, gonosz vagyok - de feltetted magadnak valaha is a kérdést, hogy miért vagyok ilyen?

Egész életemben ezt kérdeztem magamtól.

Már akkor gonosz voltam, mikor elvettél! Mindig csupa őszintétlenséggel árasztottalak el, milyen virágszál nevelkedhetett hát ott föl? Aztán meg elvettél te, az apám és a karrier miatt.

Fordítva.

Most már züllött vagyok, és te azt hiszed, hogy elválok? Hogy az egész fürdő rajtam nevessen? Nem, nem, én a karmester úr felesége vagyok és maradok, aki előtt mindenki meghajol a kávéházban? És akarod tudni, miért lettem züllött? Egyáltalán nem kellett volna, de a haragom ezt tanácsolta. Bosszúvágyból züllöttem le. Én vagyok a te legnagyobb büntetésed - és épp ezért veled maradok.

Hules! Hules!

Már megint nem sikerült, Hules. Ellazsálta a dolgot, Hules! Maga már megint nem ért egy fabatkát sem, Hules!

De mikor minden erőmet kiszívta az a szauna,

Képtelenség, a szauna erősít. Azért építették a tulajdonosok. Valaki mást kellett volna találnom, ennyi az egész. Legközelebb Stepáneket bízom meg, annak öt gyereke van.

Főnök úr... én igyekezni fogok... én mindent megteszek...

Uraim, uraim, úgy örülök, hogy láthatom magukat! Mindjárt itt az esküvő. És cselekedni fogunk, barátaim! Stepánek? Miért köhög?

(rekedten) Sülve-főve a szaunában...

Nos, uraim - Culikot ma este gyilkoljuk meg, az álarcos mulatságon. Most pedig kiosztjuk a feladatokat, ha nincs ellene kifogásuk... De nem is lehet, ugye?

Rosszul vagyok -

Locsolják föl, hadd ne kelljen kétszer beszélnem.

De hogyan? Várnunk kell... Hacsak, talán - a szájon át lélegeztetés...

Ennek?

Kitűnő! Szájon át lélegeztetés! Gyerünk, hajrá, csak lelkesen!

Akkor kezdje el.

Maga találta ki, kezdje maga!

Sajnos, herpeszem van...

Ennek biztosan meg se kottyan a herpesz!

Ne veszekedjenek, hisz olyan szép hagyományt teremtettünk, húzzanak gyufát!

Na gyerünk, Stepánek, ne akadékoskodjon.

Ugyan kérem, maga a rangidős...

Nem, nem, csak szépen, ábécé sorrendben!

Aha, vagy úgy...

Fejetlen gyufa! Rövid...

(örvendezik) Rövid, fejetlen!

De maga becsapott! Az es az ábécében az en után van! Ez a maga gyufája!

Nem, nem, én a másikat húztam volna!

Ahogy tetszik.

De hisz ennek sincs feje!

Épp ez a vicc lényege. Na gyerünk, nincs időm!

Ne, nekem öt gyerekem van...

Sona! Sona!

Eresszen! Pfuj!

Ne húzza az időt.

Maga hallgasson, maga kezdte az egészet! Bezabálhatnánk, aztán mehetnénk haza! Minden maradhatott volna a régiben! Ez a maga bűne!

Én ezt nem így gondoltam! Nem kellett volna csatlakozniuk!

De hisz én egy közönséges halandó vagyok, se szemét, se hős, én csak a tubámon akarok játszani!...

Látom, újra észhez tért. Folytatom: Megöljük Culikot -

- legalább mondja valahogy érzékenyebben -

Az álarcos mulatságon -

Mulatság -

Kimennek a biztosítékok. A sötétben Stepánek úr balra, Sechtl úr jobbra figyel, Nebesky úr Culikra vigyáz.

Kezdek rosszul lenni...

Aztán mindnyájan rávetjük magunkat... Ott hagyjuk az asztal alatt. Majd mindenki azt hiszi, hogy szokása szerint berúgott. Kezdődik a szezon, a tulajdonosok majd nem akarják, hogy botrány legyen a fürdőhelyen, minden elfelejtődik. Rendben?

(letérdel) Könyörgök, mondja már végre, hogy az egész csak egy hülye játék! Eduard úr, nekem családom van, én csak szolgalelkűségből értettem egyet! Nem gondoltuk mi ezt komolyan!

A játék néha komoly dolog, ahogy azt Nebesky kolléga úr mondta.

(letérdel) Nebesky, tartania kellett volna a pofáját!

Egyszerre mindent csak én? Azt már nem! Maga is azt mondta, hogy -

Csönd! Elmehetnek!

Na mi van, fiúk? Ki kinek zavarta össze a fejét? Ki kinek fűszerezte meg az esküvőjét? És most még eljátszom veletek egy mazurkát, kedveskéim! Szimfonikus költemény, tizenkettedik szám! Poco a poco ponderoso! Fokozatosan nehézkesen.

Bummtaratá, bummtaratá, táá! Megdöglött a kecske, leégett a hááz!

Elén, az istenért, kérlek!

Engem mulattat. Valami kell, hogy mulattasson! És hogy ma van az a nap, nagy N-nel? Az nekem nem is olyan fontos. Bummtaratáá!

De hát fontos kell hogy legyen!

Látod, nem az!

Legalább egy kicsit maradj egy helyben...

Nem lehet bekapcsolni, most, hogy annyit fölszedtél!

Anyus, én nem fölszedtem, engem fölcsináltak! A koripálya sarkában!

Ne kínozz! Azt hiszed, nincs már elegem így is?

Akkor - gombolj be.

És ha nem bírja ki?

Ha én kibírom... Au!

Az istenért kislányom - talán csak nem fájt... Elén...

Nem, nem fájt semmi... És már nem is fog.

Elén... kislányom... nem akarod meggondolni magad? Még van egy utolsó lehetőséged...

És ezt éppen te és éppen most mondod nekem?

Persze hogy én... nekem sosem volt hozzá bátorságom, de - még mindig jobb most, mint soha, Elén. Nézz rám!

De azt ne... nem, nem...,

Na mi van, édes kislányom, aranyoskám, hogy érzed magad, hogy vagy?

Egymás közt vagyunk, nem kell ilyen kedvesnek lenned...

Rosszabb apát is kifoghattál volna... De ha már egyszer én vagyok az, mit lehet tenni.

Na, rugdalózik, rugdalózik?

Nem tudom. Most valószínűleg alszik. Konyakot adtam neki.

Elén, de hát azt ígérted -

Te hallgass. Hogy aludtál Elén, hm?

Úgy, ahogy egy boldog menyasszony alszik.

Értem... Tudod ha a Bahamákon születtem volna, talán egy jachtot kaptam volna hozományba, és Jamaikára utazgattam volna. Így viszont - így viszont a halastóhoz járok. És a boldogság, az annyi, mint meggyőzni magunkat, hogy a halastó jobb.

Mindig ugyanazt a hibát követed el, drága apukám... A boldogság nem csalás, ahogy azt ti gondoljátok. A boldogság olyan, mint a tükör, nem tudod se lepénzelni, se megdumálni. Ne hazudj magadnak!

Te képes vagy erre?

Igen is meg nem is.

És az esküvő -

Tudsz jobbat?

Akkor légy szíves, kösd meg a nyakkendőmet.

Na, anyus, induljunk. Férjhez megy a lányunk, mosolyogni fogunk!

Majd csak az emberek előtt locsogj, légy szíves.

Hules, minden rendben van?

Természetesen karmester úr, itt szinte... Mikor még egy házasságközvetítő iroda igazgatója voltam -

Hules! Ne ingereljen!

Azt akartam mondani, hogy a vőlegénynek hiányzik az ekvivalens apja és a latens tanúja.

Házmester, mi lenne, ha helyettesítené az apámat? Nem, nem fogom apusnak szólítani

Ne provokáljon!

Hm. Azt hittem - azt ígérték, hogy a tulajdonosok közül jön valaki tanúnak -

Senki sem jött, úgyhogy -

(csendesen Sechtlnek) Már leírták...

Szóval igaz. Rosszul vagyok...

Nebesky, vállalja át maga. Maguk legalább ismerik egymást Elénnel. Hules, maga vezeti be az anyós asszonyt, azaz a feleségemet. Álljanak sorba.

Nagyon jól áll ez neked. Kitűnően nézel ki...

Tudom. Lehet, hogy most vagyok életemben a legszebb.

Kicsit megváltoztál, magam se tudom, miben... Talán a hangsúlyod...

Sokat tanultam, elhiszed?

Elén, én - helyesebbnek tartottam -

Nem tudom, miről beszélsz, kedvesem.

Itt a karom, Elén! Hules, indulunk!

(énekel)

Másnap aztán ez az alak
a pávát, hopp, elfogatta
uszályát meg, azt a szépet
szó nélkül lekopasztotta!

Pávánk el volt keseredve
a pulykák meg csak nézték egyre,
hogy püspöke táján
csak két toll mered árván!

A rézfánfütyülő rézangyalát, mit képzel, mit ér ezzel?

De ha egyszer játszani akarok... És már mindegy, hogy min!

Tudja, én - én tulajdonképpen zongorista vagyok. Sőt valamikor Eduard évfolyamtársa voltam.

Ne beszéljen Eduardról.

Elválaszthatatlan pár voltunk. Mindent együtt csináltunk. A malőröket is...

Beszélni mindenről lehet, de ki hallgassa ezt!

Eljártunk a bárokba pénzt keresni, az meg tilos volt...

Már magamat sem értem. És erről... Ki tehet erről?

Aztán meghirdették a pályázatot... Karmesteri állásra... Csakhogy -

Úgy szeretném megértetni magam!

Valaki bejelentette az iskolában, hogy bárokban játszunk... Gondoltuk, fölösleges, hogy mindketten elvigyük a balhét, és sorsot húztunk, ki vállalja föl. Edus húzta a rövidebb gyufát... Csakhogy bebizonyosodott, hogy ő volt a feljelentő.

Mégiscsak kell, hogy legyen remény. Valakinek meg kell értenie engem.

Kirúgtak... Így hát pincér vagyok. Végül is akkor zongorázok, amikor csak akarok...

Maga könnyen beszél, ha egyszer pincér! De én azt hittem, hogy a muzsikával megváltom a világot. Mit tegyek? Mit? Ráadásul utálom a harmonikát...

(énekel)

Ebből aztán következik
az az örök igazság,
ha szép halál akaródzik,
élj úgy mint a malackánk

A ragyogó páva szépség
vége gyászos - nincs itt kétség
hisz mindenki őt nyuvasztja
s eleven megkopasztja!

Kabaré! Heherészés... Énekeljen, amit akar. Nekem ki kell tartanom!

Szorítok magáért. Talán...

Sokra megyek vele.

Akarok neked... akarok valamit - mondani... Vagy mégse, mutasd a kezed! Mutasd!

Az életvonalad girbegurba... mint a kígyó gerince...

Mióta jósolsz tenyérből?

Ma reggeltől... Aztán itt bizonytalanságot látok - és rejtett kívánságot. Te szeretnél valamit, de szégyenled megmondani! Félsz. Vágj bele, a mindenit!

Nem tudom mibe. Hogyan tovább?

...hitványságot és nyomort látok. Tudod, én - elmegyek innen.

Miért?

Egyszerűen nem tudok így élni. Egyszerűen elmegyek. Máshová!

Le... A városba...

Hát nem beszélsz le? Semmit sem teszel?

Kislány - szeretnélek - de nem megy. Képtelen vagyok rá. Talán nem olyan a természetem. Tudom, ez -

Kár. Talán.

Utánam, jobbra, óvatosan...

Utánam, balra, vigyázzanak...

Ne üsse bele az orrát!

Elén, Elén, térj már magadhoz...

Jobb lesz, ha nem tegezi a feleségem.

Ha egyszer elájult, szegényke...

Még szerencse, hogy csak a szertartás után!

Ne dumáljanak, adjanak neki cseppeket!

Cseppeket?

Konyakot, a szentségit.

Kár, hogy elájult, mert maga a szertartás nagyon jól sikerült, akárcsak az én esküvőmön, ami persze egész másmilyen volt, csak a menyasszonyka volt szintén hasas.

Itt senki se hasas, ember!

(fölpattan) Hát persze! Csak fölszedtem egy kicsit!

Istenien nézel ki, kedvesem.

Tudom - kedvesem!

Ne menjünk kacsavadászatra, fiacskám? Kölcsönadok neked egy puskát.

Ezer örömmel, főleg ha töltve is lesz - apuka.

Voltál már valaha ilyen vadászaton?

Még nem. És maga?

Ó, öreg vadász vagyok én. Mehetünk?

Szerencsés vadászatot.

Kezdek megint rosszul lenni...

Nem szabad annyit innia. Menjünk, apuka...

Szimfonikus költemény, tizenharmadik tétel -

Az ne. A tizenhármas szerencsés szám. A tizenhármast átugorjuk. Szimfonikus költemény tizennegyedik tétel: Infernale brioso. Ördögien, tüzesen. Hehe.

Ez aztán az élvezet, mi? Van abban valami metafizikai, ahogy ezek az ebadták potyognak! Szünetet tartunk. Szereted a természetet, fiacskám?

Ki ne szeretné, apuka.

Igyunk, attól jobban megoldódik a nyelvünk.

Hála nejemnek, ennek a zugivónak, jól el vagyok látva. Hja fiacskám, még pár üveg, még pár év - és zsupsz a sírocskába.

Köszönöm, apuka.

Hagyd a fenébe ezt az apukázást. A puskával meg óvatosan, pont rám célzol.

Ha tudnád fiacskám, hányszor fog el a szorongás. Nem tudok elaludni tőle. Éjszaka fölülök az ágyamban, nézem a feleségemet, ahogy a nyitott könyvön alszik, és egyszerre csak elfog a félelem, hogy megáll a szívverésem - azután kinézek az ablakon, ki az idegen, sötét ablakokra és arra gondolok: vajon hányan állnak ott úgy, ahogyan én? Sorolni kezdem magamban, mit értem el és mit is akartam tulajdonképpen elérni, és azt veszem észre, hogy nem emlékszem rá. Valahogy összekavarodott az egész. Tudod, hogy kezdődik? A megbékéléssel. Megbékéltem a feleségemmel, megbékéltem a pocakkal, és senkiinek sem tudom bemagyarázni, hogy nem a sörtől van.

És nem a sörtől van?

Fiacskám, ez nem vicc. De tudod, mi vigasztal? Hogy te is ugyanebben a cipőben jársz. Pár év múlva a te feleséged is ugyanolyan elhasznált és acsarkodó lesz, mint az enyém.

Biztosan?

Hisz az én lányom... Huszonöt év múlva te fogsz itt ülni valami vővel, aki a pénzedre és a posztodra áhítozik...

Én nem.

Majd meglátod.

Tulajdonképpen miért nem lőttem még semmit?

Ide figyelj, volt egyszer egy ember, aki egy Sumava alatti falucskában élt a családjával meg a hét gyerekével egy nedves pincehelyiségben. Húsz év elteltével Pilsenben talált munkát, és fölköltöztek a városba, egy száraz, első emeleti lakásba. Csakhogy állandóan valahogy búval bélelt meg részeg volt, míg aztán egy napon a barátai meg nem kérdezték, hogy miért, és ő azt mondta, hogy abban a faluban jobb volt... Ott még volt reményem arra, hogy egyszer fölkerülök Pilsenbe, és száraz lakásom lesz...

Mit jelentsen ez?

Útmutató. A Sumava lejtőinél maradni.

Miért nem maradt ott maga?

Ez nem mindig sikerül. Meg nem is akaródzott, és fiatalabb is voltam.

És most itt van. A fürdő zenekarának karnagya.

Ja.

(az az érzése, hogy végre megmondhatja) Egy zenekaré, ami voltaképpen nem is zenekar, a sétányon és a bárban játszik, mindig ugyanazt... És maga húsz zenészt számít föl és karmester úrnak szólíttatja magát...

A fürdővendégek és a külföld miatt. Jobban hat.

Így hát ünneplik, és mégsem ünnepelt, engedelmeskednek magának, és még sincs tekintélye, nem hazudnak magának, de úgyse mondják meg az igazat, csókolgatják, de senki se szereti... Még a muzsika sem érdekli... Él maga egyáltalán?

Fiacskám, lehet hogy én hülye vagyok - de te álszent vagy, és az sokkal rosszabb. Már megint rám célzol.

Eduard, már korábban úgy döntöttem - és ez a beszélgetés csak megerősített elhatározásomban -, hogy átadom neked ezt a zenekart. Öregszem, pár éven belül vár rám a sírocska...

Micsoda?

Csináld te. Csináld azt, amit tudsz. És főleg azt, amit akarsz.

Ezt komolyan gondolja?

Halálkomolyan. Áll az alku?

Hát - áll!

Kösz... Hules! Hules! Indulunk!

Végeztünk, karmester úr?

Egyelőre igen. Üdv, Eduardom!

Úgy látszik, van még mit tanulnom...

Szimfonikus költemény, tizenötödik tétel, finálé: Prima vista! Brioso! Oscuramentte! Severamente! Crescendo! Tenuto da capo!

Uraim, hölgyem, olyasmit jelentek be, aminek biztosan örülni fognak, ahogy magukat ismerem. A világon semmi sem örök, én sem vagyok az, egyszer nekem is üt az órám és muszáj - zsupsz a sírocskába... Ezzel azt akarom mondani, hogy itt az ideje, hogy valaki más vigye tovább - izé - hogy induljon el vele - hogy vigye... a...

A karmesteri pálcát?

Egyszóval mi viszünk valamit, maguk meg továbbviszik. Eduard, fürdőzenekarunk új karmesterévé nyilvánítalak. Taps. Kérdés nincs.

De mit -

Kérdés nincs.

Hát - gratulálok...

Én is, én is...

Gyermekeim nevében... na látja, el is felejthetjük a dolgot...

Igen, így kissé más a helyzet -

Várj, kérlek...

Nincs időm. Megyek gyakorolni a harmonikán!

Egy szóra, barátaim...

A tubát is érinti a dolog?

Mindent érint. Barátaim, most aztán van esélyünk. Mindent másképp fogunk csinálni. Újból, az elejétől. Alapjaiban változtatjuk meg a repertoárt, sétányzenekarból igazi zenekarrá kell válnunk. Tatata tá! Istenem, micsoda érzés! Erre vártam! Végeztünk a bárral... Épp ezért szívesen hallanám észrevételeiket. De őszintén!

Vagy talán nincs mit mondaniuk? Mindent megfelelőnek találnak? Azt azért mégse! Nebesky úr - nincs semmire szüksége?

Gyakrabban kéne új lószőr... új vonó... csapnivalók, szakadnak...

Tehát egyszer a lószőr... És maga, Sechtl?

Nem is tudom, én...

Értem, maga tubázik.

Nem fog hiányozni az a pénz, amit a bárban kerestünk?

Izé, én csak azt akartam mondani, de nem is muszáj, ez csak egy amolyan apróság...

Stepánek, ne húzza az időt.

Hát szóval, arra gondoltam, ha egyszer minden, szóval izé, megváltozik, kaphatnánk emelést... Némelyikünknek sok gyereke van...

Ennek a divatnak egyszer s mindenkorra vége! Mióta a zenekarnál vagyok, egyfolytában a maguk hülye siránkozásait hallgatom. Most megint csak a lószőrről beszélnek, a fizetésről meg a... elég! Jegyezzék meg, vége a seftelésnek, a keresztelőkön, temetéseken való játszásnak, a homlokra ragasztott húszkoronásnak. Egészen másképp fogunk hozzá. És ha nem megy, új embereket szerződtetünk!

Mi ez?

Ez izé - ez alighanem kotta.

Játssza el.

Ezt? Nem hiszem. Tubára van?

Gondolja, hogy nem?

Ha azt mondja... akkor én...

A szentségit - lám, valahol biztosan elszórtam... de hol?

(Nebeskynek nyújtja a kottát) Most maga.

Attól félek, egy kicsit indiszponált vagyok, hiszen tudja, a nők, a danolászás, az ital, satöbbi -

Játsszon!

(előveszi a hegedűt) Szükséges ez?

Játsszon már!!!

(iszonyúan nyekereg) Biztosan átnedvesedett valahol!

Hm. (Stepánekhez) Stepánek.

Hát hogy is magyarázzam meg, először is, tudja, az ütősöknél nem is annyira a kotta fontos, mint a ritmus, és aztán, bár én - de van egy fiam, a fiacskám, nagyon jó ritmusérzéke van, az a fedőkkel mindig így csi -

Laska. Kérlek.

Egy pincér jobban ért hozzá, mint maguk! Úgyhogy holnaptól új repertoárt próbálunk! Eleinte persze egész nap! És senkit sem engedek el! Most meg menjenek, öltözzenek át az álarcos mulatságra, legalább egy kis ideig ne lássam magukat!

Laska...

Neumann, öregem, te aztán jól megleptél... nem kérsz inni?

Á, nem. De mégis. (Iszik) Szeretnék tőled valamit kérdezni, barátom.

Hát akkor kérdezz, barátom.

Nem akarsz újra játszani?

De hát én játszom, nem?

Komolyan gondoltam.

Én komolyan játszom.

Azt szeretném, ha belépnél a zenekaromba! Mit gondolsz, miért csináltam ezt az egészet?

Pincérre lesz szükséged?

Zongoristára, akire építhetek, és barátra, aki mindent eljátszik nekem.

Te aztán zavarba hozod az embert. Ilyen váratlan ajánlat... Ha elképzelem, hogyan feszül rajtam a frakk, a fehér, keményített mellény, a fehér csokornyakkendő, aztán kimegyek a pódiumra, fölzúg a taps, mint amikor esni kezd...

Na látod.

Meghajolok, hátradobom a frakk szárnyait, a zongorához ülök, próbaképpen billentek egyet, a nők tapsolnak, a közönség visszafojtja a lélegzetét, aztán jönnek a nemzetközi fesztiválok - ez tényleg csábító ajánlat...

Mi majd megmutatjuk a világnak...

Hogy mire vagyunk képesek.

Akkor hát benne vagy?

Sajnos nem tehetem...

De hát miért, az istenért? Miért?

(hazudik) A zongorista iszik, a barát billentése pedig már nem az igazi...

Ne törődj a billentéssel, majd megint belejössz!

Azt azért nem mondhatod, hogy nem adtam neked esélyt!!!

Sonka, Sonicka, ezt mégse teheted kislányom, ez lehetetlen...

Ha csak sejtenéd, mennyire örülök! Valahová máshová, le, a városba, ahol senki sem ellenőrzi a cipőket! Végre igazándiból élni!

Sonicka, az utadba fekszem, tiporj csak apukádra, tiporj...

Apus, ennek nincs értelme... mennem kell és kész!

Miért nem gondolsz rám is egy kicsit? Hisz ezt az egészet teérted csinálom...

Egyszer talán tényleg sikerül elkapnod ezt a csirkefogót, aki az udvaron rak tüzet...

De hát éppen ez nem sikerülhet!

Bíznod kell, egyszer sikerülni fog!

Hiszen te semmit sem tudsz az életről! Sonicka, hova akarsz menni? A világon sok millió pincérlány van, némelyikük még svájciul is tud, lesöpörnek a placcról... Gondolod, hogy pont ránk várnak...? Maradj apukánál... Azt hiszed, én nem akartam elmenni? De hányszor? De összeszorítottam a fogam és maradtam!

És ez... Még ez is... hogy még ezt is meg kellett érnem...

Ez mi... Maga... Te... nem maradsz itt az álarcos...

Egy pillanatig sem akarok itt maradni! Mindent becsomagoltam, itt van!

Várj csak... várj... és hová akarsz menni, csak nem -

Valahol a közeledben leszek, keresek egy lakást, keresek egy munkát, és meglátod, hogy én -

Tudod, amit mondasz, az szépen hangzik, nagyon is tudom értékelni...

Te - te nem akarod?!

Ugyan már, nem mintha nem akarnám, ellenkezőleg, nagyon is szeretném - csakhogy most helyesebbnek és tisztességesebbnek tartom, ha Elénnel maradok... Értsd meg, hiszen szeretsz! Az, hogy oda jutottam, ahol most vagyok, rengeteg megalázkodásba, önmegtagadásba került, olyan dolgokat kellett csinálnom, melyektől magam is undorodom - most mégse dobhatom sutba az egészet! Megértesz?

(ridegen) Igen, megértem önt, karmester úr!

Tudtam, hogy meg fogsz érteni... (Sarkon fordul és elmegy) De a címedet küldd meg...

Légy nyugodt!

(álarcban bejön) Tessék? Mondott valamit?

Menjen innen!

Már régen szerettem volna négyszemközt beszélni magával... Úgy látom, szintén egyedül van - Sechtl vagyok, a zenekar tubása...

Ne erőlködjön!

Tudom, nem tetszem magának, én szinte senkinek se tetszem - nézze, beülünk valahova egy pohárkára, letöröljük a könnyeket, egyszerűen nem bírom elviselni, ha egy nő sír...

De ne reménykedjen...

Már évek óta nem teszem. Na, jöjjön, megint rózsaszínű lesz a világ -

Tulajdonképpen miért is ne.

Na látja, máris jobban van. Csak ne bőgjön. Figyeljen csak, tudja, hogy néz ki a tuba? Lerajzolom magának... A tuba a hangszerek királynője, és ha valaki írna egy tubaversenyt, hát biztosíthatom, hogy elámulna! El bizony!

Menjen innen!

De nekem föltétlenül beszélnem kell magával...

Én viszont senkivel se akarok beszélni. Tönkretettek, elintéztek.

Ez most egyáltalán nem illik ide, nézze, itt történt egy és más, és én szeretnék szövetséget kötni magával, mi állandóan értelmetlenül veszekszünk -

Velem? Szövetséget?

Ki mással? Maga sem zenész - köztünk szólva, ezek az urak szintén nem igazi zenészek -, biztos maga sem ismeri a kottát, mi igazán segíthetnénk egymásnak... Mikor én még házmester voltam...

Maga is volt házmester? És úgy gondolja, hogy még... én is vihetem valamire? Akkor - akkor hát nem fogom ellenőrizni a cipőjét.

Én meg nem fogom ellenőrizni a számláit.

Maga tulajdonképpen rendes ember!

Nekem maga már kezdettől fogva nagyon elefaint-osnak tűnt!

Nem akar lenézni a pincébe? Csodálatos dolgaim vannak ott...

Örömmel! Örömmel!

Nem adna egy cigarettát? Én vagyok az.

Néha vehetne is magának!

Tudja, én mondom magának -

Én is akartam valamit mondani -

Nem így képzeltem el a dolgot. Mégsem hagyhatjuk el a bárt meg a sétányt, az mégiscsak lehetetlen...

Én elmennék, rögtön ott hagynám az egészet, de hová menjek? Próbáljon zenekari állást találni... zenészből mindenütt van elég...

Ha legalább egy kicsit is értene hozzá! Reggeltől estig gyakorolni, hiszen már nem vagyunk gyerekek!

Már bizonyítottunk -

Én mondom magának, ez az ember egy csirkefogó. Ha csak azt vesszük, hogyan bánik Elénnel, aztán a nőkhöz való viszonya...

Nem egyenes ember, annyi szent.

Nem való ez közénk. De én már mindent megírtam egy levélben, már tegnap reggel!

Bevallom - én is.

Akkor én is beismerek valamit: inkább nem írtam alá.

Én sem. Hiszen családom van.

De tanúsítani fogjuk, ha netán -

Természetesen! Kezet rá!

Egyszerre csak keres?

Van ugyanis a maga számára egy ajánlatom... A hárfácskájáról lenne szó.

Meg akarja venni?

Ugyan kérem. Tudja, gondolkoztam a dolgon - és lehet, hogy hibát követtünk el, a hárfa csodálatos hangszer... És most amolyan estéket, teadélutánokat szeretnék szervezni jobb társaságból való hölgyeknek, és egy kis hárfakoncert mindig...

De hát maga már nem főnök...

Még nem tanultál eleget, cicuskám. Úgy sejtem, hogy hamarosan maguk a zenészek jönnek el fölkérni, hogy mégiscsak térjek vissza... Nos? Játszhatna tetszése szerint - és ha még egy kicsit kedves is lenne hozzám, akkor igazán jól kijöhetnének egymással. Hm?

Nna, ez a kis iromány egyszer még iszonyúan árthat magának. A tulajdonosok nem szeretik a vádaskodókat, a lázongókat. És valószínűleg tudja, hogy hárfásra lényegében senkinek sincs szüksége... De ha egyszer megegyeztünk...

(kis ficnikre tépi az írást) ... köszönöm.

(átöleli, csókolgatja, szorongatja) Maga szép és okos! Tudom, aranyoskám, meglehetősen vén vagyok, de pár évet valahogy kibírsz - aztán úgyis zsupsz a sírocskába. És ki tudja, talán átveszed tőlem a zenekart is...

Finale Marcia funebre. Da capo a fine.

Köszönöm, Hules. Barátaim! Üdvözlöm önöket esküvőm ünnepélyes záróaktusán, a mi kedvelt kis álarcos mulatságunkon! És hadd ürítsem poharam - ugyebár, barátaim - elődöm és apósom egészségére!

Elén, drágám a mai nap -

Ne erőlködj senki sem hallgat.

Várj, kedvesem -

Agyő, kedvesem.

Ah, de istenien illik rád ez a jelmez, kislányom! Hát még rád drágaságom! És milyen vidámak ezek az álarcosok, tisztára mint tavaly! Különben is, mind istenien nézünk ki, nemde Eduard? Ah, igen, drágám (a feleségéhez) - majd elfelejtettem! Szeretném bemutatni neked Blumová kisasszonyt, nagyon tehetséges hárfás.

Hm. Nagyon örülök. Szóval maga tehetséges...

A főnök úr - azaz a főnök úr egészségére!

Hules, levonok a gázsijából!

Barátaim, mulassanak. Na mi lesz!

Kicsit vidámabban, no. Az álarcos mulatságnak mindig olyan kiforrott jellege volt.

Mit szólnának valami társasjátékhoz?

(gúnyosan) Például a seggrepacsihoz?

Én már tudom.

Én is. A szentségit, hadd csináljam egyszer már végre én magam!

Csak tessék, tessék...

Cseh rulett. Régi vágyam, hogy mindnyájukkal cseh rulettet játszhassak!

Nem ismerem.

Érdekesen hangzik. Vicces legalább?

Nagyon is, apus.

És hogyan játsszák ezt a cseh rulettet?

Először is kikapcsoljuk a világítást. Aztán a sötétben mindenki keresgél, és akibe belebotlik, annak ad egypár pofont.

Miért?

Az mindegy.

Ki mondta ezt?

A Nebesky!

Nebesky, maga nem ilyen hülye. Remélem, a nők is játszanak?

Soha. Elén, mi leülünk.

Én játszom.

Én is játszom!!!

Hules, leoltani!!

Villanyt! Villanyt!

Segítség!

Hogyan történhetett ilyesmi?

Ezt nem értem.

Valami félreértés lehetett.

Biztosan valami hiba történt.

Valaki túlzásba vitte, vagy - én nem is tudom -

Valószínűleg ő maga gabalyodott ilyen szerencsétlenül bele...

(csuklik) A sötétben... minden megeshet.

Még szerencse, hogy nem velem történt.

Ez aztán a szerencse.

Türelem rózsát terem. És én már föladtam a reményt. Most még a tűz a pincében.

Na ja. Egyszer én is azt álmodtam, hogy meghaltam! Leszakadt velem a lift! Majdhogynem szégyelltem magam, ilyen hülyén meghalni... Csakhogy utána hirtelen ott úsztam valahol az űrben, csillagok robbantak föl és nőttek hatalmas, piros óriásokká, aztán meg zsugorodni kezdtek, míg kis fehér törpékké nem apadtak, mondom, ez tart valamerre, ennek valami célja van, aztán meg egy napot látok, no, ez a mi napunk, ez az egész tart valamerre, ennek valami célja van! És a nyájas tenger azúrkék, madarak repülnek hozzám, nem félek tőlük, rám telepszenek, nem félnek tőlem, ez az egész tart valahová, mondom, és aztán egyszerre csak embereket látok -

Gondolod, hogy - hogy újra tudjuk kezdeni? Meg tudsz nekem bocsátani?

Eltart majd egy ideig, és nehezen fog menni. De megpróbálom.

Köszönöm.

Hová is jutnánk, ha nem bocsátanánk meg?

Mit játszunk ma?

Mint mindig...

Nem kell valakinek gyanta?

Nem kell, de azért veszek. Köszönöm.

Lehet már valamit tudni arról a szerencsétlenségről?

Talán szerencsétlenség volt -

De nagy szerencsétlenségről azért nem beszélhetünk.

Én csak -

A legvalószínűbb, hogy ő maga gabalyodott bele.

Aha. Nem is volt tehetséges...

Nem volt igazi zenész, csak visszafogta a zenekart.

És a nőkhöz való minősíthetetlen viszonya!

És az a repertoár, iszonyat! Kinek kéne az ilyesmi a sétányon?

Hogyan került egyáltalán a zenekarba?

Állj! Mit keres itt?

Én vagyok - én új vagyok itt - Svestková - fuvolás - csőrfuvolán játszom...

Maga nem az irodából van?

Nem, én vagyok az új tag... annyira örülök... olyan szívesen játszanék... én úgy szeretem a zenét...

Na, akkor üljön le.

És mikor kezdhetek? Mikor fogok -

Mit tudom én? A sétányon vagy a bárban. De most először is üljön közénk.

Köszönöm...

Kérem! Mindenki a helyére! Kezdünk! Majestoso! Emelkedetten!