NEVETŐ KISLEXIKON

Juhani Nagy János gyűjtése

 

Timár Györgynek ajánlom

Az alapötlet Timár Györgyé. Jó negyedszázada jelent meg az elmés szómagyarázatok nagylexikona (zsebbe csúsztatható karcsú kötetecske amúgy) Abasári-Zsúrló alcímmel s a kettő között több mint ezer címszóval. Azóta a Nevető lexikon újabb, bővített kiadása is bizonyította, hogy morcos világunkban szükség van efféle mosolyt fakasztó értelmezésekre, csintalan áthallásokra, kaján elírásokra, fondorlatos ferdítésekre.

Társaságban magam is múlattam időt elmecsavarintó nyelvi lelemények fabrikálásával, idióta szómagyarázatok feljegyzésével, csereberéjével. Nem bántam, ha internetes fórumokon mások adták közre egyik-másik kedvencemet, hiszen nem magamnak ötlöttem ki őket, mint ahogy, vélhetően, ők sem maguknak. (Fabatkát sem ér a vicc, ha egyvalaki tudja és magában időnként nagyokat röhög rajta.) A szómagyarázatok nem egyformák, mint ahogy kiötlőik és olvasóik, azaz, mi sem vagyunk azok. Máson fog felvihogni az, aki ismeri a kis Vuk történetét, de nincs otthon a számítástechnikában; aki járt orkánkabátban, de nem a Pepsi-szigeten. Ki a trágárságot díjazza harsány röhögéssel, ki a frappáns fricskát. Kérészéletű zenekarok rajongóinak más szócikk fog tetszeni, mint az intellektuális finomságokra fogékonyaknak. Erre kapja fel fejét a tévécsatorna-töltelék, amarra, ki pénzen kívül mást is olvasott már. De hát ez is így van rendjén.

Baráti körben, ha valamelyikünk pihent, némi alkoholneművel is serkentett agyából kipattant, hogy a tönkretesz nem egyéb, mint elkorhadt fatörzseket illetéktelen behatolás ellen védő zárszerkezet, valaki mindig óvást emelt, hogy "ez már Timárnak is eszébe jutott". Persze, járhat egy srófra az agyunk: a zseton Timárnak halpénz, nekem tonhal vásárlására jogosító érme. Vagy: magam is úgy gondoltam, hogy a tréfa nevetségesen rossz minőségű faanyag, a vesztőhely a kaszinó másik neve, a zimankóban pedig, Timárhoz hasonlóan, cudar hidegben használható gyógyászati segédeszközt látok. Ezeket az értelmezéseket, természetesen, kihagytam az alább következő gyűjteményből (ha mégis becsúszott egy-kettő, amit őszintén nem remélek, az sem sanda plágium, hanem figyelmetlenség).

Gyűjteményt írtam, hiszen az ezerötszáz címszó nem mindegyike saját agyszülemény. Az összeállítást az ötletadó alapmű iránti tiszteletből - annak nagyságára is utalván - Nevető kislexikonnak kereszteltem el. Szerzői jogdíjra nem tartok igényt, de mert százezer karakter leírása, az anyag megszerkesztése, lajstromozása, csiszolgatása nem kis munka volt, egy sörre mindenképp. Olvasónként egy korsóra, címszavanként egy pohárra vagy karakterenként egy pikolóra - nekem mindegy, elvégre mind egy.

J. N. J.

 


A

ABAKUSZ
középkori magyar kiskirály ötlete alapján készített keleti étel

ABIGÉL
fiatal lányok kenőcse

ABLAK
1. üvegfalú házikó
2. régebben az AB által biztosított lakás szinonimája volt
3. az Alkotmánybíróság (AB) nyaralója

ABLAKOS ERETNEKPÓK
(Amaurobius fenestralis) istentagadó üveges

ABLAKPÁRKÁNY
az ismert gyermeklexikon anyagi okok miatt rövidített változata

ABRAKADABRA
kiadós sörözés után vacsorát teremtő varázsszó

ABRONCS
autóalkatrész karambol után

ABSZOLÚT HALLÁS
zeneélvezet -273 ° C-on

ADÓ
fájdalmasan magas szolmizációs hang

ADÓTORONY
az új APEH székház legmagasabb része

ADÓVEVŐ
1. az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal hivatalos rövidítése
2. az adófizetést fiktív számlák vásárlásával elkerülő fantomcég

ADUCSALÁS
APEH-alkalmazott nem teljesen tiszta tette zsugázás közben

AGGASTYÁN
nyugdíjazott borostyán

AGGODALOM
gyémántlakodalom

AGGÓDÁS
gondterhelt vénember kerti munkát végez

AGRIKULTÚRA
vadászkutya tenyésztés

AGROKULTÚRA
a parasztfolklór ezredvégi elnevezése

AGYTEKERVÉNY
némi szürkeállomány beszerzésére jogosító igazolás

AJTÓ
másik helyiségbe vezető állóvíz

AKKUMULÓTOR
villamos árammal hajtott paripa halotti vacsorája

AKROBATIKA
érdekes, tarka színű ruhában előadott rövid cirkuszi szám

AKTIVÁLÁS
házasság felbontásának érvényesítése

AKTÍV SZÉN
bányászni sem kell, magától kimászik a föld alól

AKTUÁLIS
időszerű művészi testábrázolás

AKTUS
meztelen testet ábrázoló amerikai tintarajz

AKVARISTA
kizárólag vízfestékkel dolgozó, csakis színes halakat ábrázoló festő

ALAKOSKODÓ KAROLÓPÓK
(Misumenops tricuspidatus) életünk párja

ALAPKUTATÁS
minden kutak elődjének kialakításában vesz részt

ALAPOS
úthenger-balesetet szenvedett, szőrszálhasogató egyén

ALBÁN
Zrínyi Miklós nem magyar helyettese

ALBUM
bélszél hirtelen kiáramlásának durranásszerű hangja

A LEGJOBBKOR
20-40 év között

ALGIMISTA
arany előállításával kísérletező degradált középiskolás

ALKOHOL
szeszeket hamis vádakkal illet

ALKOHOLSZONDA
ittas állapotban hamis vádakat terjesztő mesterséges űrobjektum

ALMA
ezen a napon fogyasztható gyümölcs

ALMATORTA
cukrászdában eszeveszett tortafelvásárlás után kihelyezett, áruhiányt jelző tájékoztató tábla

ALPAKKA
(Jyrkijärvi): világos színű fémtárgyakat készítő finn kézműves

ALPINISTA
a női nemi szerveket kedvelő hegymászók hierarchiájának alján lévő személy

ALPISI
síelés közben hagyott vizeletnyom

ALSÓGATYA
szenvedélyes kártyás egyetlen ruhadarabja a vesztes játszma végén

ALULTÁPLÁLTSÁG
informatikai rendszerek szünetmentes energiaforrás nélküli működése

ANALFABÉTA
a homoszexualitásban teljesen járatlan férfi

ANALÍZIS
a melegek szexuális szokásainak elemzése matematikai módszerekkel

ANGLIKÁN
az angol mohamedánok félkatonai szervezetének vezetője

ANGOLNA
angolul tanulni vágyó halfajta

ANTIKVITÁS
kétes eredetű régi bútordarab

ANTIPATIKUS
kiállhatatlan gyógyszerész

ANYAG
amire a materializmus épül

ANYAJEGY
kisgyermekesek utazási kedvezménye

ANYANYELV
édesipari termék, melynek elfogyasztása után mindenki tökéletesen fogja használni a magyart, és nem ír le ilyeneket, hogy: "a termék külsején képződő bevonat a termék élvezeti értékét nem rontja"

ANYUKA
elővigyázatlan nő

APOSZTRÉFÁL
valamely tevékenységet poénos ugratásnak jellemez

APOSZTRŐF
középkori mértékegységgel mérhető nagyságú idézőjel

APOTÉKA
agitációs propaganda osztályok (APO) kézikönyvtára a szocializmusban

APPARÁTUS
pártszékházak dolgozói részére rendszeresített munkahelyi zuhanyozó

ARANYÉR
ércbányában magas aranytartalmú terület

ARANYOS KAROLÓPÓK
(Philodromus aureolus) az aktuális szerető

ARARÁT
híres bibliai hegy, a csúcsán lévő tábla mutatta a helyes irányt az Özönvíz idején a Rát nevű helyet kereső Mózesnek

ARCÁPOLÓ
plasztikai-sebészeti szakvizsgával rendelkező nővér

ARCSZÖSZ
piheszerű, illatos szőrmaradványok az arcon borotválkozás után (Szegeden)

ARKANSAS
a hírhedt Arkan kapitány vadászatra kiképzett madara

ARROGÁNS
román kisteherautó lekezelő stílusú sofőrje

ARTICSÓKA
1. művészlelkű fekete madár
2. művészlelkű fekete madarak által előszeretettel fogyasztott növény

ASZFALT
útépítésre használt olajszármazékot mohón evett

ATOMÓRA
a híres szegedi író nagy pontosságú időmérő eszköze

ATTITŰD
pszichológiai jelenségeket leíró, gyakorló jellegű zenei alkotás

ATROCITÁS
zenekari tag hangszeres játéka hallatán a közönség durva cselekedetekre ragadtatja magát

AUDIENCIA
német gyártmányú, négykörös autók hangjának meghallgatása

AUTOGÉN
a gépkocsik alapvető jellemvonásait meghatározó molekulák összessége

AURA
aranyból készült időmérő

AVAS
lejárt szavatossági idejű fémből készült miskolci hegy

AVOKÁDÓ
hányást előidéző gyümölcs

 

Á

ÁBRAHÁM
rajzzal, ábrával díszített héber lószerszám

ÁGYÚGOLYÓ
herék megnagyobbodásával, megkeményedésével és elnehezülésével járó kóros elváltozás

ÁLLAMTITKÁR
a miniszter első emberét sújtó, anyagi vonzatú csapás

ÁLLAT
hamis régi súlymérték

ÁMORTIZÁCIÓ
a szerelem értékének csökkenése az idő múltával

ÁRAPÁLY
negatív értékű infláció

ÁRKUSZFÜGGVÉNYEK
a Parabola című műszor néhai elsző veszetőjére akasztott díszek

ÁRNYALAT
kiskereskedelmi praktika; értékjelző cédula eltávolítása ízlelőszerv segítségével, majd hasonló színű, ám kissé nagyobb árat feltüntető matrica felragasztása

ÁRTALOM
a rendetlenség káros hatású

ÁRTERÜLET
bevásárlóközpont

ÁRVÍZVÉDELEM
a kivezényelt katonaság homokzsákokkal igyekszik elszigetelni a lakosságot, nehogy bárki is kárt tehessen a békésen folydogáló árvízben

ÁTERESZ
rosszul szigetelt vízelvezető csatorna a ház falán

ÁTFUT
az első ékezetes betűnk alakjából képzett pályán a betűtestről az ékezetre gyalogszerrel rohan

ÁTHÁG
a magyar ábécé ékezetes betűjével fajtalankodik

ÁTLAGOS
Nigéria igen középszerű fővárosa

ÁTMENETI
új csavarkészítési módszer, melynél a rögzítés csak rövid ideig tart

 

B

BABARC
a sok babtól hascsikarás gyötörte ember kínlódó arca

BABÉRKOSZORÚ
fűszernövényre lerakódott szennyeződésből készített győzelmi jelvény

BAGÓCSIGA
gyerekjáték, mely megpörgetve cigarettafüstöt ereget magából

BAJADÉR
korai hideg miatt zsörtölődő kurtizán

BAJOR
német - lárvaállapotban

BAKELIT
a kecskehímek elitje

BALFÉK
baloldali pártok választási győzelmét megakadályozó eszköz

BALLADA
fél Zsiguli

BALRAMENT
szociáldemokrata többséggel rendelkező törvényhozás

BALZEBÚB
szociáldemokrata politikai nézetű alvilági figura

BAMBUSZ
értelmi fogyatékos gyerekeket szállító jármű

BANÁNDUGÓ
torlódás a gyümölcsraktárban

BANKÁR
valamely gazdaságot özönvízszerűen elárasztó pénzügyi szakemberek tömege

BARBADOS
egzotikus számítógépes operációs rendszer az Antillákról

BARBI
termékenységi rituáléhoz használt bábu a bronzkori vizigótoknál

BARITON
bárányképű tengeri hal a férfikórusban

BAROM
állati nagy, csak olvasható memória

BAROMÉTER
nagyon hülye főnökök szellemi színvonalának mérésére szolgáló műszer

BAROMSÁG
Győrság rokon települése, melyet elhullott szarvasmarhatetemekre alapoztak

BASZAJEV
(Samil) csecsen főstrici

BATIK
speciálisan megfestett ruhában közösül

BAZILIKA
borsodi emberek templomnyi méretű végbélnyílása

BÁBOLNA
bábszínházasat játszana

BÁLVÁNYIMÁDÓ
munkáját istenként tisztelő és fennhangon dicsőítő ács-állványozó

BÁRÓSÁG
arisztokraták egy csoportjának jogi felérendeltje

BEATZENEKAR
(
ejtsd: bitzenekar) memóriaegységek kisegyüttese

BEÁGYAZOTT OSZTÁLY
lefekvéshez készülő iskoláscsoport

BEÁZIK
víztől csöpögő mennyezetű szobában egy Bea nevű lánnyal dévajkodik

BEFEKTETŐ
gyermekét bölcsőbe helyező anya

BEFŐTTESÜVEG
télire eltett gyümölcsökből készült fejfedő

BELERÁGJA MAGÁT
gyomorfekélyt kap

BELEREMEG
nem csak a hasa rázkódik a röhögéstől

BELÉNDEK
csoportosan elkövetett becsületsértésre adott mérges válasz

BELGYÓGYÁSZ
háziorvos halála utáni időszakban követett viselkedési forma

BELZEBÚB
ördögi magaslat

BEMONDÓ
Bem József spermájának auditív reprezentációja

BENT REKED
szűk helyiségbe zárva veszíti el hangját

BEPÁCOL
mást bajba kever

BERGENGÓCIA
mesebeli ország. Lakói a bergenek, akik azonban a nagy népsűrűség miatt gyakran egymásba botlanak. Ekkor alakulnak ki a közlekedést akadályozó bergen gócok.

BERUHÁZ
költséges barátnőnek nercbundát vásárol

BESTIÁLIS
május 2-án rendezett, kizárólag nagyragadozókat bemutató felvonulás

BETEGES BEÜTÉS
kórházi verekedés hatásos mozzanata

BETEKINT
egy szabadban álló személy valamibe belenéz

BETÉPSZER
brutális hallucinogén anyagokat előállító cég

BETON
1. nagyon kemény fejű, raccsoló francia népcsoport
2. cementbe kövesedett tengeri hal

BETONOSZLOP
állandósult szókapcsolat, jelentése: a görög vendégmunkás sódert és cementet tulajdonít el az építkezésről

BETONTÁMFAL
sóderből és cementből való támaszkodó alak étkezik

BETONVÉDELEM
a futballpályákra telepített bunkerek új elnevezése

BETŰREND
szerzetesek renitens szervezete; jellemzője, hogy minden tagjuk egy-egy magán- vagy mássalhangzót fest a hátára

BETŰVETÉS
az értelmiség egy részének igen nehéz, ám gyümölcsöző munkája (innen származik a mondás: Aki betűt vet, könyvet arat)

BEVÉTELKIESÉS
banki alkalmazottak kidobják az ablakon az aznapi befizetéseket

BEZZEG
a 'bazzeg' múlt idejű alakja

BÉGET
török elöljáró tárgyesetben bárányhangot utánoz

BÉKALENCSE
speciális szembetegség a békáknál

BÉKANYÁL
az "A" jelű evőeszköz után következik, tájjellegű ejtésben

BÉKE
az ábécé harmadik betűje, 5 pontos betűmérettel

BÉKLYÓ
békák minőség-ellenőrzésekor használt szakszó

BÉLSZÉN
odaégetett értékes marhahús

BÉNULÁS
hadarva kimondott szabvány lapméret

BÉR
anyagi juttatás folyamatos áramlása

BÉRMUDA
bő nadrágban átadott fizetés

BIBIRCSÓK
1. észak-koreai politikustól kapott emlékezetes üdvözlet
2. ronda öregasszonyok szájjal való illetése

BICCENT
egységnyi adag alkohol

BIFURKÁCIÓS
egyidejűleg két helyre lyukat fúró

BIKAPÓK
(Eresus niger) szuperpotens szerető

BIOSEX
fűvel-fával...

BIRKA
1. bugyutaságokkal telefirkált füzet
2. óvodások füzete, melybe csak kis bárányokat rajzolnak

BIRKANYÍRÁS
pszichopata bárány tömeggyilkosságot követ el a legelőn

BIZTOSRA MEGY
amikor a vadász rendőrt akar lőni (egyébként őzre, nyúlra, szarvasra megy)

BÍRSÁG
büntetőtelep a Hanság mellett

BOCSÁNAT
medvegyerek elnézést kér

BOCSKOR
román hegyi pásztor medvebőr cipőben a 60-as, 70-es évek slágereit énekli

BOGÁNCS
gyomnövény, mely szúrós terményeit a nadrágodba mélyesztve megpróbálja kihúzni alólad a talajt

BOGÁR
ízeltlábúak tömeges vándorlása

BOKOR
egy tőről elburjánzott éra

BOKRÉTA
csokorba kötött táblai íróeszköz

BOLSEVUK
a színéhez méltóan baloldali beállítottságú, kellően ravasz róka

BOLT
üzlethelyiségben fellobbant tüzet elfojt

BORDÉLY
szakállnyírást és szexuális szolgáltatásokat egyaránt kínáló üzemegység

BORECET
szőlőből készült ital e bálna?

BORGŐZÖS
már elavult, de egykoron a különösen kanyargós vasúti pályákon alkalmazott gőzmozdony, amelyben víz helyett bor volt a felforralt hajtóközeg

BORKÓSTOLÓ
szőlőnedű próbájának az elhalasztója

BORKŐ
kocsmában hallható (tájjellegű) erőszakos követelés

BORLAND
bortermelő tartomány

BOROSTA
szeszes italok minősítésénél alkalmazott szigorú szelektálási módszer

BOROTVA
igen vékony és éles levelekkel rendelkező növény. Ha belecsap a villám, akkor levelei kikerekednek és forogni kezdenek (ld. villanyborotva)

BORZALOM
bűzős folyadékot eregető kistestű állatka családi fészke

BORZASZTÓ
1. élőlények prémes rágcsálóvá alakításával foglalkozó rusnya iparos
2. rettenetes, szörnyű állóvíz

BORZENKEDIK
bűzös folyadékokkal másokat folyamatosan piszkál

BÖLÉNY
a 'mellény' vadnyugati megfelelője

BÖSZME
nagyon nagy, ám igen egyszerű eszme

BŐR
a testet kívülről védő szövet

BRUTÁLIS
bőrfejűek által szervezett, gazdag pogrommal tarkított májusi ünnepély

BUKAREST
meghúzott lusta diákok kirándulóhelye

BUKMÉKER
buktakészítő kisiparos

BUMFORDI
tömpe formájú robbanómotorokat gyártó szerelőszalag jelzője

BURKOLT
dél-afrikai lőfegyver

BUSMAN
szomorú kis néger emberke

BUSZELLENŐRZÉS
terület teljes lezárása, célja a közutakon használt tömegközlekedési eszközök bejutásának megakadályozása

BÚBLIA
a Szentírással fejre mért ütés következménye

BÚGÓCSIGA
csigalányt a lábáról levenni készülő szerelmes csigafiú

BÚTOR
disznóvágást követő, rossz hangulatú vacsora

BÚVÁR
1. szomorú békaemberek számára kialakított erődítményszerű rejtekhely
2. víz alatti tehenek lakhelye

BÚVÁRHARANG
cápák minden délben, vadászatkor megkongatott jelzőeszköze

 

C

CEKKER
C-re hangolt ébresztőóra

CEMENDE
kurva rossz minőségű cement

CEMENT
valakit kisegít a mészkőporból

CEMENTIPARI TÖMÖRÜLÉS
a vizet kapott cementeszsákok stabil ülőalkalmatosságként való felhasználása

CEZAROMÁNIA
a dákoromán provincia elnevezése Caesar idejében

CINCÉR
bogaras felszolgáló

CINIZMUS
agresszív egerek kirekesztő politikája

CINKE
mindenkit megkopasztó hamiskártyás madárka

CINKESEREG
bánatos fém szomorkodik

CIPELLŐ
gyermekcipőnek éppen életet adó felnőtt cipő

CIPŐKRÉM
1. zárt lábbelikből készített szörnyeteg
2. lábbelik elitcsapata

CIRKA
elnagyolt írás

CIRKÓNIUM
ezzel működik a kombi lakásfűtő készülék

COLOSTOR
szerzetesek kosárlabdacsapatának lakóhelye

 

CS

CSABAGYÖNGYE FC
bortermelők focicsapata a húszas években

CSALÁN
átverésre szakosodott gyomnövény

CSAPD LE CSACSI
külvárosi kocsmákban játszott kártyajáték, melyben a butuska nyertes leüthet valakit a többiek közül

CSAPNIVALÓ
légy vagy szúnyog a falon

CSATAK
háborúban szerzett kosz

CSATORNATÖLTELÉK
1. állandóan a televíziót néző személy
2. silány minőségű, színvonaltalan tévéműsor

CSECSEN FELKELŐ
éjjeli kaland után a női partner keblén ébredő férfi

CSEKK
pénzre váltható döntetlen sakkparti

CSELLISTA
focimérkőzésen látható ravasz technikai megoldások felsorolása

CSELLÓ
lovaspólóban a cselezésre idomított állat

CSEMPERAGASZTÓ
csempészek által használatos anyag a dugi árut (többnyire kábítószert) tartalmazó bőröndnek az autó aljára rögzítéséhez

CSENEVÉSZ
csak a fiatal növényeket pusztító ragályos kór

CSEPŰ
lángban álló határvidék az Árpád-kori Magyarországon

CSEPŰRÁGÓ
önimádatában teljesen elmerült színész

CSERNOBIL
Rákosfalva

CSIGABIGA
a legkeményebb puhatestű

CSIKLANDOZÁS
csíkföldi utazás, Csík Land bejárása

CSILICSÁLÉ
összegabalyodott mexikói paprikából préselt ital

CSINCSILLA
Csilla nevű hölgyekkel való koccintáskor hallható mondás

CSIPERKE
gombamérgezés miatt kirobbant kisebb jogi vita

CSIPKESZÖRP
kézimunka-darabok befőzésével és sajtolásával nyert, nagy viszkozitású édes üdítőital

CSIPKEVERŐ
tévesztésre hajlamos hardveres

CSÍPŐFOGÓ
a nőstényt hátulról "meglepő" hím mellső végtagja

CSIRKÉSZ
vallási alapokon nevelkedett, a házi szárnyasokat vizsgáló fiatal

CSOKOLÁDA
kakaóalapú termékek dobozszerű tárolója

CSOKOLÁDÉTORNA
édességeken elhízott személyek lefogyását elősegítő testgyakorlat

CSOMAGTARTÓ
férfi alsónadrág

CSÓTÉNY
valóságos adatokkal bizonyítható létű házi rovar

CSÖCSELÉK
női melleket hangoskodva követelő, vegyes összetételű csoport

CSÖKKENÉS
bika nemi szervének felpuhítás céljából, vazelines kenőccsel végzett kezelése

CSÖKKENŐ
boxert olajozó

CSÖVES
vízvezeték-szerelő

CSŐDÖR
felszámolóbiztos

CSŐDTÖMEG
a felszámolási eljárás során keletkezett papírok összsúlya

CSUKA
édesvízi ragadozó hal bőréből készült lábbeli

CSUKLIK
felszólítás pici üreg bezárására

CSUPASZÍV
pőre hajlat

CSŰRHETŐ
mindenféle alja népség tagjainak közös őse

 

D

DAGADÓ
kövér emberek rádióműsora

DALMATA
a legújabb japán csoda: automata éneklő robotkutya

DANONE
japán sportot űző, egy danos övet szerzett

DANUBIT
magyar (régi nevén danubiai) szoftvertermék, amely "robban", azaz egyetlen kritikus bitje lefagyasztja a rendszert

DARABÁRU
szállítás során a felismerhetetlenségig széttört herendi porcelán

DARABSZÁM
az arabokkal rokon észak núbiai D'arab törzs lélekszáma

DECI
az ondó mértékegysége

DEGESZ
minőséghatározó szó, a 'dugasz' népiesebb változata

DEKORÁL
középkori egyházi éneket betilt

DELFI
adattörlésre alkalmazott ifjú megnevezése az informatikában

DELFIN
az utolsó karakter törlését jelző állatfaj

DERÉKSZÖG
csípőprotézis javításánál alkalmazott hosszú vasdarab, amelyet kalapáccsal beverve 90°-ban rögzítenek, hogy jól megtartsa a derekat

DEZERTŐR
sivatagi határvadász

DÉLIBÁB
12 órakor kezdődő bábszínházi előadás

DIADAL
csata végén felhangzó győzelmi ének

DIÉTA
a görög ABC egyetlen kettős betűje

DIFFERENCIA
ország, melynek területén tilos a Ferenc keresztnév viselése

DIKTATÚRA
zsarnokok egészségügyi sétája

DIKTÁTOR
cezaromán menedzser, akinek mániája, hogy állandóan leveleket mond tollba

DILETTANTIZMUS
amatőr nagynénik politikai mozgalma

DINAMIZMUS
terrorista mozgalom, amely akcióit kizárólag dinamitos robbantásokkal hajtja végre

DIPLOMATA
pénzbedobós oklevél-hamisító gép

DIPLOMATAMUNKA
külföldön tevékenykedő politikusok utolsó nagy egyetemi feladata

DISLEXIA
törvények olvasására való képtelenség

DISZKONTÁR
a kontárok között is "díszpéldány"

DISZKÓ
disznókra specializálódott élőhús-piac

DISZKRÉT
kompakt lemezek termőhelye

DISZNÓ
undorító témájú távol-keleti színjáték

DISZNÓSAJT
tejterméket nem, csak sertéshúst árusító üzlet

DISZNÓ SZERENCSE
áramszünet a vágóhídon

DOBOSTORNA
híres magyar süteményen elhízottak fogyókúrája

DOGMATIKUS
minden új elméletet elvető, szűk látókörű matematikus

DOHÁNY
a sok nikotintól okádik

DOKTÁR
orvosok jegyzéke

DOKTRÍNA
csak női orvosok adatait tartalmazó írásos jegyzék

DOKUMENTÁLÁS
a programírás legnehezebb része

DOLGOZÓ
(eredetileg "dolgozoo") a munkára kárhoztatott szerencsétlen emberpéldányok üvegfalú ketrece

DONIZETTI
az olasz Zetti család elszármazott ágából való, aki már a Donnál született

DON-KANYAR
spanyol főnemes hajlott dereka

DOROMB
alvó macska szájba vett farka mint hangkeltő eszköz

DRÁGAKŐ
magánklinikán kioperált vesekő

DROGBÁRÓ
kolumbiai nemesi cím, a drogvitéz és a droggróf között

DRUKKER
a kemény magot szotyolával, bikacsökkel, zászlókkal, baseball-ütőkkel, sörösüvegekkel és egyéb meccs-kellékekkel ellátó kereskedelmi cég

DUGASZOLÓALJZAT
a híres Han Solo alfele nemi aktusban vesz részt

DUGÓ
távol-keleti logikai játék, melynek célja a bábuk elrejtése

DURMOL
hangnemet vált

DURUMBÚZA
(mezőgazdasági szabvány) az a gabonamennyiség, amit a földműves két rövidital lehajtása után betakarít

 

E

EBÉDLŐ
a nyershús-fogyasztás egyik hátrányos velejárója a kannibáloknál

EGÉR
tojás(csibe) keltetődik

EGYBEVÁGÓSÁG
speciális férfiszabászat. Az itt elkészült ruháknak az a különlegessége, hogy varrás nélkül, egy összefüggő textildarabból készítik.

EGYEDÜLÁLLÓ
magányos férfi erekciója

EGYHÁZSZAKADÁS
rosszul megépített bérházak emeleteinek egymásra omlása

EGYIPTOMI
arab országba emigrált hitetlen Tamás

EKVIVALENCIA
spanyol település dél-amerikai testvérvárosa, melyet az eredeti mintájára, annak mintegy tökéletes másaként építettek a gyarmatosítók

ELADÓSOR
sorboltban kapható, nem túl kedvelt, mégis tömegesen előforduló termék

ELÁLMOSODÁS
izraeli légitársaság tisztítóipari alkalmazottjának fáradási folyamata

ELBESZÉLŐ
a Hamburgnál a tengerbe ömlő cseh-német folyó történetét megíró személy

ELEKTROMOS
lerobbant állapotban levő egykori áramfejlesztő épület

ELEMÓZSIA
kisebb, hordozható elektromos eszközök táplálására szolgáló galvánium

ELERED
esővel kapcsolatos ige, akkor használatos, amikor a zivatar más tájak felé elvonul, s újra kisüt a nap

ELÉG
bőséges mennyiségű oxigén

ELHÍRESÜLT
széles körben - némi negatív tartalommal - ismertté vált steak

ELIDEGENEDÉS
a név- és arcmemória elvesztésével járó urbánus betegség

ELKENŐDIK
szomorú légy szélvédőnek ütközik

ELLENŐR
biztonsági alkalmazott, aki szándékosan őrizetlenül hagyott objektumokban arra vigyáz, nehogy valaki őrködjön

ELMERENG
olyan nagyon mélyen gondolkozik, hogy agya finoman remegni kezd

ELOSZTÓ
görög állóvíz

ELŐTÉR
tüzérségi gyakorlóterep bejáratánál kialakított terület

EL VAN RAGADTATVA
felsőbb utasításra vadállatok zsákmányává vált

ELVIT(T)ÉTEL
elszállított kaja metafizikai formájának megfogalmazása

ELVTÁRS
kijózanítóban egymás mellett küzdő szeszbarát hivatalos rövidítése

EMIGRÁNS
nagy nemzetközi zenei kiadó külföldre vándorolt alkalmazottja

ENDOKRINOLÓGUS
a krinolin belsejével foglalkozó húsipari szakember

ENTRÓPIA
közép-afrikai ország, gazdasága a káosz felé tart

EÖTVÖS-INGA
fémművesek földalatti mozgalmának felderítésére használatos eszköz

EPEDA
vágy az ágyra

ERAKCIÓ
hímtag merevedésének kiváltása cselekvéssel

ERDŐKERÜLŐ
1. természetvédelmi területen áthaladó út javításakor használt elterelő szakasz
2. olyan ember, aki sose megy be az erdőbe

ERESZTÉK
esőcsatornában lakó család

ERŐMŰVÉSZ
Csernobil

ERŐSZAK
a Testnevelési Főiskola súlyemelő tagozata

ESSEX
a legerotikusabb angliai vidék

ESTHAJNALCSILLAG
korai órákban munkába induló örömlány költői megnevezése

ESTI MESE
éjszaka elkapott bűnözők által vallomásként elmondott kitalált történet

ESŐERDŐ
szakadékokba zuhanó köveken megtelepedett facsoportosulás

ESŐVERSENY
különböző típusú csapadékok viadala a Forma-1-es pályákon

ESZTERGÁL
Gál Eszter, miután kiköltözött New Yorkba

ESZTÉTA
ízléses megjelenésű görög betű

EUFÉMIZMUS
az Európai Unió fémipari szabványosítására törekvő szakmai mozgalom

EUKARIÓTA
földrészünk egységének elkötelezett egysejtű híve

EVIDENS
osztályelső a magántanári gyakorlatban

 

É

ÉBRESZTŐÓRA
a nap első 45 perces foglalkozása álomkóros diákok iskolájában

ÉDESKÉS
a lépesméz darabolására szolgáló méhészkés

ÉGBOLT
csillagászati térképek árusításával foglalkozó kereskedelmi egység

ÉKESÍT
egy kis fadarabot aládugva kitámasztja az ajtót

ÉLMUNKÁS
késfenésre szakosodott acélipari dolgozó

ÉNEKESNŐ
női operaénekesek elhízásának folyamata

ÉTELLIFT
a vacsora felkívánkozik a gyomrunkból

 

F

FAGY
0 C° alatt tárolt gondolkodó testrész

FAGYLAJT
jeget szállító kocsi

FAGYLALT
Bagaméri a férfikórusban

FAJANKÓ
porcelánedényeket előállító, alapjában véve rendkívül buta szakmunkás

FAKANÁL
(
az angol fuck anal magyar fonetika szerinti átírása): hátsó testüregen keresztül történő nemi közösülés - konyhában

FAKUTYA
Pinocchio kedvenc állata

FALANX
féktelen katonai eszem-iszom

FALÁS
házépítők ebédszünete

FALBORÍTÓ
épületrészeket szőlőnedűvé változtatni képes varázsló

FALIKAR
fatörzsön lévő odúba mélyen benyúló végtag

FALRAGASZ
papírból és tapétaragasztóból összegyúrt massza, mellyel a panellakások elemeit erősítették egymáshoz

FANSZŐR
poprajongók által növesztett szakáll

FANTOM
Tomi, a fanszőrzet-rajongó

FANYŰVŐ
kártékony növénypusztító rovar násznagya

FARAG
szilárd növénytestet toldalékokkal alakít

FAROSTLEMEZ
a CD elődje, de nem különösebben vált be

FATTYÚ
nagyméretű, fehér tollú vízimadár (Cygnus) házasságon kívül született fiókája

FÁJDALOM
szomorú napjaimon előadott zeneművem

FEDÉL
bennszülöttek menedéke, 12 órakor húzódnak be alája a tűző nap elöl

FEJETLENSÉG
VIII. Henrik feleségeinek halálos betegsége

FEJHALLGATÓ
(elektro)mágneses tomográf

FEJLESZTŐ
az új bár kissé halovány, és terjedelmét tekintve nem közzétehető technológiai koncepciók további kiérlelését elősegítő bűzös adalékanyag, amit a koncepcióra kennek, majd az egészet letakarják egy kendővel, és várják, hogy az anyag prezentálható méretűvé dagadjon

FEJLESZTŐI KÖRNYEZET
a programozók munkahelye körül található ételmaradék- és szeméthegyek

FEJSZÁMOLÓ
aki megmondja, hányan fő tartózkodik egy helyiségben

FEKETELISTA
itallap a kávézóban

FEKETE ÖZVEGY
(Latrodectus mactans) víg özvegy

FELDERÍTŐ
mindig jókedvű kém

FELEJTHETETLEN
a gravitációval ellentétes irányba külső erőhatás nélkül haladni képtelen

FELEKEZET
nyelvi játékokat kedvelő bűnöző eszperente felszólítása (pl. bankrabláskor)

FELLÁCIÓ
1. mediterrán futballcsapat buzdítása obszcén mutogatás kíséretében
2. az ülőhelyéről felálló közönség ovációja

FELMENŐ
nagyon elismert és népszerű, gazdag nagypapa

FELNI
gépkocsira kereket szerelni

FELSÁL
igen vékonyra vágott és így nyakra tekerhető marhahús

FELÜLÍR
magas épület tetején végez irodalmi tevékenységet

FELÜLMÚL
toronyház felső emeletén leheli ki a lelkét

FENÉK
1. tárgyak aljának szétfeszítésére szolgáló eszköz
2. derékra függesztett, hátul hordott, díszítőelemként funkcionáló kaszaélesítő

FENNHÉJAZÁS
krumplipucolás a padláson

FENNHÉJÁZÁS
madár tartása ugyanott

FENNKÖLT
emeletes áruházban vásárol

FENŐMÁJAS
megkeményedett kenőmájas; fenőkőnek remekül használható

FENYŐ
kizárólag téli kaszáláskor használatos pengeélesítő

FERDESZEMŰ
selejtes harisnya

FERENCESEK
alpinista ablaktisztító utolsó kétségbeesett kiáltása kollégájához, Ferihez

FERTÉTLENÍTŐ
a káros organizmusok elpusztításával várakozásra ítélő

FERTŐ TÓ
nudista szexparadicsom

FESZTIVÁL
mai másnaposságod tegnapi oka

FÉKBETÉT
az erőszakosan közeledő férfiak visszafogására is igen jól alkalmazható különleges intimbetét

FILATORIGÁT
bélyeggyűjtéssel foglalkozó angol konzervatív politikusok elöntését megakadályozó műtárgy

FILE
kannibáloknál egy szelet filozófus

FILISZTER
a (nyárs)polgári kormány földhözragadt gondolkodású tagja

FILMKRIMIKUS
kizárólag bűnügyi filmek bírálatával foglalkozó ítész

FILMRENDEZŐ
nem túl jól fizető raktárosi állás a filmarchívumban

FILODENDRON
mély, magvas gondolatokkal küzdő növény

FINÁNCTŐKE
korrupt vámtiszt által összeharácsolt vagyon

FINGER
szellentő

FINOMFŐZELÉK
halálba induló óvodások mantraként ismételgetett jelszava

FINOMITÓKA
kisüzemből származó, kellemes aromájú nedű

FINOMÍTÓ
olajjal erősen szennyezett állóvíz

FINTOR
1. disznóvágás északon
2. skandináv lakoma

FIÓKÜZLET
kizárólag fiókok értékesítésére szakosodott kereskedelmi egység

FLEKKEN
a konyhakőre hangos csattanással vaskos hússzelet pottyan

FLOTTA
haditengerészeti egység, ahol minden simán megy

FOGADÓ
billentyűs hangszer az egyik frissen festett billentyűjére való figyelemfelhívás

FOGADÓÓRA
az APEH által a fogorvosoknak kiszabott 60 perces időtartam, amely alatt be kell fizetniük a tevékenységükből eredő adót

FOGANAT
foggyulladástól feldagadt arc

FOGARAS
hamis aranypénz, amibe beletört a fogunk

FOGPISZKÁLÓ
kontár fogorvos

FOGYASZTÁSI ADÓ
elhízott hölgyek által látogatott fitness centerekre kirótt közteher

FOKHAGYMA
hőmérsékletingadozásra érzékeny gumós kerti növény

FOLKLÓR
népi fertőtlenítőszer

FOLT HÁTÁN FOLT
szex Foltéknál

FOLYÓSTOLL
gyenge minőségű modern íróeszköz

FONETIKUS
erkölcsös telefonáló

FORDÍT
nagyothallók konferenciáján tolmácsol

FORGALOM
1. út menti pihenőhelyeken a megfáradt gépkocsik számára lerakott szalmaágy
2. mozgó járművek derékalja

FORGATÓCSOPORT
100 tagú rendőrségi különítmény villanykörte ki- és becsavarásához

FORGÁCS
famunkások által végzett pörgő mozgás

FORGÓAJTÓ
agysebészek által a koponyán a forgó körül nyitott rés (vö. hajlik), amelyen át hozzá tudnak férni a szürkeállományhoz

FORGÓPISZTOLY
vadnyugati filmek főszereplőinek látványos mutatványa: bravúrosan pörgetik kezükben a fegyvert

FORMABONTÓ
épület eredeti alakját radikálisan megváltoztató hatalmas, lengő vaskolonc

FORRADÁS
elektronikus média műsorai által okozott sérülés látható nyoma

FORRÓ DRÓT
rövidzárlatos vezeték

FORRÓNADRÁG
bevetésen tevékenykedő tűzoltók alsóruházata

FORRÓVÉRŰ
mikrohullámú sütőbe helyezett háziállat kb. egy perc múlva

FOTOGÉN
a jó alakú, csinos lányokban megtalálható örökítőanyag

FÓKA
nagy fó kiskorában

FÓKABÉBI
kisméretű felmosórongy

FÓRUM
1. tömény szeszesital, melynek fogyasztása előnyt, fórt ad
2. társas összejöveteleken beszélgetés közben fogyasztott, cukornádból erjesztett, alkoholtartalmú, felmelegített ital

FÖLDESÚR
részegen hazatántorgó nagybirtokos, aki többször is meghempergett az útszéli pocsolyákban

FÖLDHÖZRAGADT
felkelni képtelen atomrészeg egyén

FÖLDÖNFUTÓ
szerencsétlen sorsú, rossz anyagi helyzetű sportoló

FÖSVÉNY
arcképes recept

FŐHŐS
távfűtési vállalat igazgatója

FŐKOLOMPOS
rosszul fésült, nagyszakállú rablóvezér

FRANCIA NÉGYES
különlegesen perverz, orális csoportszex-formáció

FRANKÓ
Délnyugat-Európából behurcolt nemi betegség

FRÁZISCERUZA
elcsépelt közhelyeket megkereső elektrotechnikai eszköz

FRIDZSIDÉR
nyitva hagyott hűtőgép okozta páralecsapódás

FUGA~FÚGA
1. hidegburkoló szakmunkások által előszeretettel fütyörészett zenemű
2. csemperagasztás közben keletkezett instrumentális zene

FULLADÁSOS HALÁL
élő közvetítés közben életét veszti

FURDAL
olajfúró munkások munkadala, mely a kíváncsiságról szól

FURMÁNYOS
hosszú orrú, ravasz állat; rossz szokása, hogy mellső végtagjával mindig az orrát piszkálja

FUTÓSZALAG
sprinterek ezt szakítják át célba éréskor

FUTURISTA
nagy sebességgel közlekedő természetbarát

FUTURIZMUS
űrutazás a XXI. században

FUVALLAT
kellemes, simogató szélben kegyetlenül megkínoz

FÜGGŐÁGY
a hallószervek díszítésére használt ékszerekből készített fekvőalkalmatosság

FÜLEMÜLE
az angol "Is my ear sitting?" magyar fordítása

FÜLVÉTEL
középkori szemléletű tulajdonos által vezetett stúdióban lemezfelvételkor a hamisan játszó zenészekkel szemben alkalmazott eljárás

FÜLVILÁGOSÁDÁS
a hallószervek tisztításának szükségességét megalapozó XVIII. századi eszmerendszer

FÜRDŐRUHA
önállósodva a medencében lubickoló öltözet

FÜZET
valakit rábeszéltet valamire

FŰRÉSZBAK
finnyás hímállat, amely a fűnek csak bizonyos részeit hajlandó lelegelni

FŰRÉSZMALOM
a pázsit bizonyos részeinek hasznosításával sütött kenyér alapanyagát (fűliszt) előállító sütőipari objektum

FŰRÉSZTELEP
tarack gyökerével működő elem

 

G

GALANDFÉREG
a galamb szárny nélküli, a gyűrűs férgek családjába tartozó távoli rokona

GALIBA
francia liba

GALLON BENZIN
üzemanyaggal leöntött francia

GALÓCA
mérgező gombapörkölt elfogyasztásához használt kisméretű faülőke

GALUSKA
kis termetű francia

GANAJTÚRÓ
szlovák hegyi pásztorok által előállított és értékesíthetetlensége miatt el is fogyasztott, labdacs formájú tejtermék

GARDEDÁM
kiskorú vadak mellé őrző-védő szolgálatra beosztott erdész gyakornok

GARMADA
igen nagy létszámú hadsereg

GAROTTE
fojtogatóan erős olasz fűszerbor

GAZEMBER
egyszerű gyomnövényekből a környezetszennyezés és egyéb genetikai mutációkat okozó hatások miatt gyorsított evolúcióval a közéletben szaporodó, általában a politikai és gazdasági szektorban tevékeny - emberfajta

GÁZLÁMPA
taxis vészjelző

GÁZMŰVEK
állandóan a csőd szélén álló, tartozásait kifizetni képtelen, zűrös gyár

GÁZOLAJ
tulajdonosára bajt hozó szőkített üzemanyag

GÁZÓRA-LEOLVASÓ
mindenki apukája

GECILÁDA
spermabankban a betétek őrzésére rendszeresített tároló

GECIZSÁK
nagyméretű óvszer népies neve (szokták fasz-kalapként is emlegetni)

GENGSZTER
felfegyverzett sportautó, legalább 8 üléssel

GENYÓ
nagyon szemét hernyó

GEOCENTRIKUS
egoista bolygó

GERILLA
az állatkerti ápolókkal szemben illegális harcot vívó majom

GERINCFERDÜLÉS
politikusokat sújtó - választások közeledtével általában fokozottan jelentkező - szimptóma

GERINCS
az evolúció során kulcsszerepet játszó csont mérete angolszász rendszerben

GÉMKAPOCS
a gémek ezzel rögzítik egymáshoz magukat, amikor V-alakzatban akarnak repülni

GÉPÁGYÚ
elavult masinák kilövésére alkalmas, hatalmas torkolatú löveg

GÉZENGÚZ
nagy mennyiségű sebfedő kötszeren álló rakoncátlan gyerek

GIMIÓVSZER
a középiskola hatásaitól megvédő találmány

GITÁR
húros hangszerek gyűjtőhelye

GLOBALIZÁLÓDÁS
a földgolyón tapasztalható általános politikai balratolódási folyamat

GOLFÜTŐ
Volkswagen-tulajdonosokat fenyegető gengszterek által használt speciális rongáló

GOND
rendkívüli nehézségek árán megszólaltatható távol-keleti ütős hangszer

GOROMBA
leszedése után a kosárban hosszasan, ordenáré módon anyázó gombafajta

GÓLEM
a prágaiakat óriási agyagszobor formájában riogató lengyel sci-fi író

GÓLPASSZ
kihagyhatatlan helyzet elpuskázása

GÖMBKÚP
gyógyhatású készítmény, amelynek egyetlen hátránya, hogy alakjánál fogva nagyon nehéz a végbélbe felhelyezni

GÖRBÜL
irodai alkalmazott jellegzetes testtartása

GÖRCSÖG
megbénult izomzatú kisemlős

GÖRÖGDINNYE
ostoba athéni zöldséges

GŐGICSÉL
önelégült bébi sírdogál

GŐZKALAPÁCS
a gőzverdében ezzel formázzák az egyébként nehezen alakítható gőzt

GRAFIKUS FELÜLET
orrában turkáló rajzoló bőre

GUMIDOMINÓ
dominójátékkal kombinált óvszer, mire az ember kirakja, nem is tudja, mit is akart vele eredetileg

GUSZTUS
rövid zenei bejátszás bizarr ételek elfogyasztása előtt

 

GY

GYALOGÁLDOZAT
közúti balesetben életét vesztő járókelő

GYÓGYÍR
neves dublini patikus

GYÖNGYHALÁSZ
a gyöngytyúkok vízi rokonának kiemelkedő tagja

GYÖTÖR
rövid szúróeszközzel kínoz

 

H

HABITUS
1. az alapvető személyiségjegyeket, viselkedést erősen befolyásoló zuhany
2. buborékokként jelentkező jellemvonás

HAJIGÁL
a fejszőrzetéig talmi

HAJLIK
rés a fejszőrzeten

HAJMERESZTŐ
rémületet keltő módszereket alkalmazó fodrász

HAJÓCSAVAR
1. műrepülő pilóták által végrehajtott, vízi járművet imitáló légi manőver
2. King-Kong megtámadja a tengerészflottát

HAJÓFENÉK
vízi járművek (általában jégtörők) élesítésére szolgáló díszes eszköz

HAJRÁZÓ
a viadal végén lendületes fejmozgást végző versenyző

HALADÁS
a piaci kofa átnyújtja a kért pontyot a vevőnek

HALADÓ
vízi állatokra kivetett tárgyi adó

HALANDZSA
1. beszélni tudó víziállatok teljesen érthetetlen nyelve
2. ezen a nyelven beszélt Noé az óriáscettel

HALÁLKANYAR
a ragadozók elől menekülő halak jellegzetes manővere, úgy tűnik, mintha irányt változtatnának, pedig mégsem

HALÁLMEGVETŐ
Prokrusztész

HALLÓ
1. hibrid állat
2. vízben élő, állandóan telefonálni vágyó négylábú emlős

HALLÓJÁRAT
a tárnában a bányász ezzel veszi fel a csörgő telefont

HALLUCINOGÉN
látomásokra ösztönző örökítőanyag

HALMÉRGEZÉS
gyilkos hajlamú halból főtt paprikás elfogyasztása után fellépő egészségügyi katasztrófahelyzet

HALOTTI TOR
közlekedési balesetben kimúlt nagytestű rovarok testének középső része

HAMAR
1. sebtében felépített norvég város (ld. még Oslo)
2. kémiailag igen gyorsan szétroncsol

HAMISGULYÁS
ólmozott paprikával készített jellegzetes magyar étel

HAMITARTÓ
(túl) magas hőfokon kezelt uzsonnák tárolóedénye

HAMUTARTÓ
dohányzás következtében elhunyt egyén hamvait tartalmazó edényke

HAMVAS KERESZTESPÓK
(Araneus circe) ministránsfiú

HANDABANDA
folyamatosan hazudozó haknitársulat

HANGADÓ
az APEH által tervezett új adónem, fizetése alól csak a némák mentesülnének

HANGÁR
operaénekes gázsija

HANGHORDOZÁS
a kiváló teljesítményt nyújtó operaénekest az előadás után a közönség a karjaiba emeli

HANGORKÁN
erős hangosítású, esős koncertre specializált ruhaanyag

HANGSÚLY
Beethoven fülére nehezedő nyomás, amit a zeneszerző már képtelen volt elviselni: megsüketült

HANGSZAR
igen rossz állapotban lévő instrumentum

HANGSZIGETELÉS
zajos koncertek diákoknak Pepsi-szigeten

HANGYABOLY
kolóniában élő, fiatal hímnemű rovar

HANTÁZIK
eső mossa a buckát

HARA KIRI
híres japán balett-táncosnő, legismertebb szerepében rituális öngyilkosságot táncol el

HARANG
templomtorony tetejébe akasztott rendfokozat

HARANGLÁB
öregkorban előforduló végtagi torzulás, amikor a lábak között ide-oda verődő hímtag kongó hangot ad

HARCI SZERELÉS
csatában lerobbant járművek javítása

HASBESZÉLŐ
a Kádár-korszak szamizdat folyóiratának gasztronómiai melléklete

HASONLÓ
szamár

HASONSZŐRŰ
1. elülső testfelületén erős szőrzettel bíró ember
2. a hajnövesztőt tévedésből hasára kenő páciens

HASPÓK
igen nagy gyomrú ízeltlábú

HATALMASNI
hajban hordott, bokrétára kötött óriási szalaggal tenni valamit

HATÁRÉRTÉK
vámköteles vagyoni eszközök pénzértéke

HATÉKONY
az ötékony után következő

HAVILAP
új, menstruációs témájú folyóirat

HAZARDŐR
szerencsejátékosokra felügyelő biztonsági ember

HÁRPIA
éles nyelvű, nehezen elviselhető alkoholista nő

HEGEDŰ
forradás a vonós hangszeren

HEGY
nem több darabból álló geológiai magaslat

HEGYFOK
csúcshőmérséklet

HEGYHÁT
a súlyos testi fogyatékosságnak számító púposság tapintatos megnevezése

HELÓTA
spártai repülőgép-vezető

HELYIÉRTÉK
meghatározott településen elhelyezett nagyobb összeg

HENTESARU
húsboltban vásárolt könnyű nyári lábbeli

HERCEGPRÍMÁS
arisztokrata származású roma népzenész

HERMETIKUS
lég- és szennyeződésmentesen lezárt kerti szerszámok etikus kereskedője

HERNYÓ
lepkelárva udvarias német megszólítása

HERPESZÁLLÁS
Hepatitis A vírusok kedvenc reggeli tornagyakorlata

HEVERŐ
fekvő helyzetben az alatta lévő bútordarabot ütemesen csapkodó

HEZITÁL
habozásra, fontolgatásra érdemes konyhai edény

HÉTALVÓ
lustálkodó törpék

HÉTFŐ
a nyolctagú brigádból hiányzik valaki

HIDALGÓ
spanyol hajléktalan

HIDEGHÁBORÚ
a Nagy Eszkimó Polgárháború elnevezése a köznyelvben

HIDRATÁL
édesvízi hidra felszolgálására rendszeresített tálalóedény

HIDROGÉN
a vízhez való viszonyunkat meghatározó kromoszómarészlet

HIGANYOS
folyékony rokon

HIPOTÉZIS
klór tartalmú tisztítószerekre vonatkozó feltevés

HIPPODROM
cigány vízilótartók lapja

HÍDAVATÁS
az új műfogsor tiszteletére rendezett balladisztikus hangvételű próbaebéd

HODÁLY-MÓDSZER
gyermekek zeneoktatása csoportosan, tágas teremben

HOLDKÓROS
beteges földvisszaigénylő

HOLDTÖLTE
a napfogyatkozás ellentéte

HOLMI
az irodalomtörténet legnagyobb magándetektívének gyerekkori beceneve

HOLNAP
még csak félig kész, de nemsokára beinduló Internet site első oldala

HOLTJÁTÉK
a proszektúrán folyó bújócska az elhunytak passzív részvételével

HOLTRÉSZEG
a túlzott alkoholmérgezés végzetes hatását megtapasztaló páciens

HOMÁLYOS
megállapíthatatlan színű, romlott hurka

HOMOGÉN ELOSZLÁS
buzik csoportosulásának megszűnése

HOMOGÉNEZETT
azonos nemű kollégáikat kedvelő tejipari szakmunkások által génkezelt tejtermék

HOMORÉRZÉK
konkáv alakzatokban rejlő vicces vonások iránti fogékonyság

HORKAN
bármely állat hímje, mely a szex helyett az alvást részesíti előnyben

HÓDVEZÉR
a katonáit hadrendben csatába vezénylő rágcsáló emlős

HÓKOTRÓ
csibéit megfeddve elhessegető, fehér tollazatú tyúkanyó

HÓZÁPOR
lejárt szavatosságú, rendkívül büdös, homokszem-szerű égi áldás

HÖRCSÖG
börtönben seggbedugott rágcsáló

HÖRÖG
tüdejéből kisebb földdarabokat köhög fel

HŐSÉG
Dózsa az izzó vastrónon

HŐTERMELÉS
fűtött csarnokok kialakítása

HULLAHOPP
halottat ösztönző kifejezés

HULLÁMHOSSZ
méretre szabott egyéni koporsóm

HUNCUT
1. Attila csalafinta, furfangos észjárású népe
2. kellemes randevú helyszínéhez vezető titkos kis utacska

HÜVELYKUJJ
maszturbációhoz igénybe vett női ujj(ak)

HŰTŐ
az aszályos időjárás ellenére is bő termést hozó szőlőtőke

 

I

IDEALISTA
fontosabb ötletek, gondolatok tételes felsorolása egy papírlapon

IDIÓTA
az ugandai diktátor (Amin Dada) bukása után eltelt időszakban

IDOMÁR
jó alakú örömlánynak fizetendő pénzösszeg

IDŐKAPCSOLÓ
modern berendezés, amivel ki- és bekapcsolható a jó, illetve rossz idő

IDÜLT
törvényszegés miatt nagyon sok időt börtönben töltött személy

IGAZOLVÉNY
gyógyszerek megvételét bizonyító irat

IKON
ikes igék használatát engedélyező számítógépes parancs

ILLATOS KERT
szélgörcsös arabok pihenőhelye

ILLÚZIÓ
gyorsan tovaszálló bizonytalan érzés

IMAGINÁRIUS EGYSÉG
a képzetes jelképekben hívő szerzetescsoport tagjainak összefogása

INDEX
egykori ind

INDIGÓ
olasz ikerpár

INDOKÍNA
saját létét érvekkel alaposan alátámasztó délkelet-ázsiai terület

INFARKTUS
1. szívbeteg tintahalak farkában termelődő sötét színű váladék, amelyet védekezésképpen lövell az őt támadóra
2. a húgycső és környékének tisztítására használt higiéniai segédeszköz népies neve

INFARTUS
egy fenékben a vendégek tiszteletére játszott zeneszólam

INK
dél-amerikai indián megcsonkított teteme

INKVIZÍTOR
1. szójátékokkal megkínzott emberek látogatójának halotti vacsorája
2. tintalátogató

INTERFÉSZEK ALAPJAI
vándormadarak lakóhelyének stabilitását biztosító építmények

INTERNACIONÁLÉ
Internet-felhasználó életrajza

INTERPOLÁCIÓ
nemzetközi rendőri szervvel történő kapcsolatfelvétel

INZULTÁL
edény, amelynek tartalmával jól le lehet önteni haragosunkat

IRÁNYKOSZINUSZ
egy egyenesen elhelyezkedő szemétdarabok szögfüggvény-értékei

IRREDENTA
szélsőjobb fogkrém

ISIÁSZ
az iskola legjobb tanulójának járó cím

ISO 9001-ES AUDIT
ilyet márkájú autót vásárolnak a nemzetközi szabványoknak megfelelő cégek felsővezetői

ISPÁN
spanyol származású megyei elöljáró

ISZOLDA
ahol csak trisztán adják a bort

IZOMEMBER
valamely szervezet szabványos, szokásos tagja (ISO MEMBER)

 

Í

ÍRÓSZERSZÁM
irodalmi alkotók nemi szerve

ÍRTOTTÁK
a kelta szigetvilágban élő, érthetetlen nyelvű népcsoport. Ráadásul csak papír és toll segítségével tudnak kommunikálni. Számuk mára jelentősen megcsappant.

ÍZLIK
lekvárral bekent női nemi szerv

 

J

JEDLIK
transzformátorban lévő anyaghiány népies kifejezése

JELCIN
forrasztáshoz használt anyag, orosz hamiskártyás politikusok megjelölésére is bevált

JELLEGZETÉSSÉG
a zalaegerszegi futballrajongás látható nyoma

JETIKÜL
havasi emberek (inkább nők) csecsebecsék tárolására szolgáló alkalmatossága

JÉGHOKI
eszkimók maszturbálása

JÉGKOCKA
egyszer használatos Rubik-kocka, melyet rendkívül gyorsan kell kirakni

JÉGTÖRŐ
klasszikus orosz balett arktiszi környezetben előadott modern változata

JOGORVOSLAT
verekedés közben betörött szaglószerv leápolása a bírósági épületben

JÓAKARÓ
segíteni kész, földbe szúrható bot

 

K

KABARÉ
ókori nomád nép szórakozóhelyén kiénekelt zenei hang

KABÓCA
a "kis Kabos" lányunokája

KACAGÁNY
nevetséges felsőruházat

KAFFERBIVALY
nagyon erős feketekávé

KAJABÁL
zajos, svédasztalos parti

KAJMÁN
"együnk már" népies szleng kifejezéssel

KAKADU
1. legerősebb ürülék
2. fr Caca Doux, egy vízinövény közt fészkelő madár ürülékéből erjesztett ital édes változata. Bármi után iható, és fogyasztása lágyabbá teszi a székletet. Száraz változata, a Caca Sec, nem kedvelt, mivel secrekedést okozhat.

KALAMAJKA
1. az első, űrbe küldött állat kilövéséből származó bonyodalom
2. bonyolult helyzetet előidéző régi orosz hangszer

KALAP
merevre kisimított fejfedő

KALAPÁCS
fából készült fejfedőkre szakosodott iparos

KALAPÁCSVETŐ
1. barkácsolás közben az ujjára ütött, s ezért a szerszámot jó messzire elhajító sportoló
2. mezőgazdasági gépipari szakmunkás, aki kalapácsot szór a termőföldre, ahol ebből komplett szerszámosládák nőnek ki

KALAUZOL
jegyet lyukaszt

KALMÁRSZELLEM
jó kereskedői vénával megáldott kísértet

KALÓRIABOMBA
új fejlesztésű, viszonylag humánus harcászati eszköz, melynek bevetése után a megtámadott területen élők hirtelen úgy elhíznak, hogy harcképtelenné válnak

KAMERA OBSKÚRA
filmezéssel gyógyító kezelés

KAMÉ LEÓN
színét változtatni tudó, oroszlánszívű portugál nemes

KAMION
elektromosan polarizálódott tehergépjármű

KAMIONSTOP
1. speciális KRESZ jelzés: nagytömegű járművek számára kötelező a megállás
2. autóutak mentén látható prostituáltak integetése

KAMUKÁZE
színlelt öngyilkos akció

KAMUTÁLCA
az asztalon csak megtévesztésként elhelyezett csikkgyűjtő

KANÁL
1. csatornában folytatott perverz szex
2. végbélnyílásnál használt evőeszköz

KANÁLIS
penetráns csatornaszagú végbélszakasz

KANCELLÁR
férfi börtönőr

KANCSAL
meghatározhatatlan nézésirányú hím nem játszik tisztán

KANCSUKA
fenyítőeszközként is használatos halfajta hím egyede

KANDALLÓ
meleget adó, éneklő csődör

KANDELÁBOR
szőlőlé erjesztésére használt utcai lámpaállvány

KANDIDATÚRA
kíváncsi emberek számára szervezett kirándulás

KANDÚR
felajzott ifjak nótáinak hangneme

KANNIBÁL
emberevők vidám, zenés-táncos összejövetele

KANPÓ
csak férfiak által használt, felfelé álló, merev szárú szerszám, különböző tárgyak akasztással történő rögzítésére

KANTÁR
1. fiúkollégium
2. hímnemű egyedek felfűzéses tárolására és sétáltatására való eszköz

KANTÁTA
férfikórusok számára írt énekkari mű

KANTON
1. hímnemű tengeri lakos
2. a híres német filozófusról elnevezett tartomány Kínában

KANTORNA
kizárólag hímnemű egyedek által hajtható, kerekeken tolható zeneszolgáltató alkalmatosság

KANYARÓ
görbe lyukfúró

KAPACITÁS
adott tárolókban elhelyezhető mezőgazdasági szerszámok mennyisége

KAPATULÁL
paraszti szerszámokkal felfegyverkezett csapatoknak megadja magát

KAPÁSJELZŐ
hagyományos kéziszerszámmal dolgozó földművesek fokozott jelenlétére figyelmeztető KRESZ-tábla

KAPITALISTA
a legnagyobb tőkével rendelkező személyek toplistája

KAPOSI-SZARKÓMA
a rossz barát, Kaposi kómás állapota

KAPPAN
(ige) maradandó sérülést okozva beüti a nemi szervét

KARALÁBÉ
a felső végtag tulajdonosa az alsó

KARÉNEK
az amputációkat végző kórházi osztály hátsó bejáratánál elhelyezett konténerekből kiszűrődő halk, szomorú danolászás

KARIKATÚRA
a mániákusan hosszabb távokat megtevő kirándulókat kifigurázó emberek körbe-körbe bolyongása erdőben, ligetben

KARIMA
1. körkörös imádság szélső sora
2. kézzel szegélyt mintázó fohász

KARINTHY
többes szám, második személy, század eleji humorista megfogalmazásában

KARIZMA
bicepsze

KARIZMATIKOS
igazi egyéni jellemmel bíró személy, aki ezt a tulajdonságát a felkarjára tetováltatott szárnyasok ábráival is igyekszik tudtunkra adni

KARIZMATIKUS
kizárólag testépítő szerekkel kereskedő gyógyszerész

KARMOL
olajipari társaság művégtag-kereskedelemmel foglalkozó leányvállalata

KARTÁCS
tüzér kolléga megszólítása

KASTÉLY
esti épület méhek számára

KASZINÓTOJÁS
játéktermek figyelemfelkeltő módon való lefitymálása

KATALIZÁTOR
vegyi folyamatokban elhunyt Katalinok és Erzsébetek halotti vacsorája

KATARTIKUS
délnyugat-ázsiai államban tett, igen erős lelki állapotváltozást előidéző utazás

KATATON
a "Millió rózsaszál" sokszorosítására szakosodott lemezkiadó

KATATÓNIA
Anti, Kati barátja

KATONADOLOG
emberi ürülék a lövészárokban

KAVALKÁD
színes forgatag a fürdőszobában

KAZETTA
dobozos újság

KÁNIKULA
a mongol uralkodó exkrementuma

KÁNIKULÁK
tatár felmenőkkel büszkélkedő, a rekkenő hőséget kedvelő módos paraszt

KÁNTÁL
Dzsingisz kán levesesedénye

KÁRMENTŐ
Bizet-operát termő tőke

KÁRÖRÖM
biztosítási csaló elégedettsége egy sikeres ügyletet követően

KÁRVALLOTT
a holló beismerte tettét

KEFEÉRINTKEZŐ
nemi szerv

KEFELENYOMAT
erotikus éjszaka emléke a lepedőn

KEGYELMEZ
az uralkodói megbocsátásban reménykedő halálraítéltek kedvenc egyenruhája

KELJFELJANCSI
az idült alkoholista János záróra utáni megszólítása az utcán

KELLŐS KÖZEPE
eladó lyány köldöke körül található terület

KEMÉNY FELLÉPÉS
amatőr rendőrök által előadott színdarab, melyben az önmagukat alakító rendőrök randalírozókat ütlegelnek

KENDERICE
marihuána beceneve

KENDERMAGOS
1. jó nagyra nőtt falusi haszonnövény
2. csak a feje búbja látszik ki a kenderből

KENŐMÁJAS
megolvasztott fenőmájas

KERESZTTŰZ
csakis csuklyában élvezhető szentivánéji népszokás az USA déli államaiban

KERETTÖRVÉNY
festészeti alkotásokat befoglaló tárgyakra vonatkozó jogszabály

KERÉK
kereskedelemben használt egyszerű gép

KERÉKBETÖRÉS
gépkocsialkatrész által elkövetett vagyon elleni bűncselekmény

KERÉKPÁR
kétkerekű járműre szerelt dupla feszítőeszköz

KERÉKPÁRÜLÉS
biciklinyergek hébe-hóba megtartott tanácskozása

KERNEL
magevő kutyák tenyészete

KERTEL
udvarban dolgozgat

KESELYŰ
világos ló színű ragadozó madár

KESZEG
1. kenyeret igen vékony szeletekre vág
2. vékony, vízálló szög

KEVERÁK
több családból származó ollós víziállat

KEVEREDŐ
ráncok sorrendjének felborulása az arcon

KÉMCSŐ
CIA-ügynököknél rendszeresített messzelátó

KÉMÉNYÍTŐ
ruhák füstállóvá tételére szolgáló anyag

KÉMHATÁS
a titkosszolgálatok teljesítményének értékeléséhez használt mutatószám

KÉMIA
titkos hírszerzés vegyészeti vonatkozása

KÉNHIDROGÉN
az erős testszagot meghatározó kromoszóma

KÉPERNYŐ
az esőtől is megvédő nagyobb méretű fényképek, festmények

KÉPMUTATÁS
festménykiállítás

KÉPTELEN
teljesen kirabolt festménykiállítás

KÉPVISELŐFÁNK
a Parlament büféjében kapható országgyűlési édesség

KÉPZŐMŰVÉSZ
1. tanár
2. a szavak toldalékaival mesteri szinten bánó személy

KÉREGET
kezét a mennyek felé fordítva kegyelemért könyörög

KÉTBALLÁBAS
fatális tévedés áldozata egy végtagátültető klinikán

KÉTÉLTŰ
vízben és szárazon egyaránt használható varróeszköz

KÉZISZERSZÁM
pénisz önkielégítés közben

KIABÁL
1. hangos emberi beszédtől zengő táncmulatság
2. dél-koreai autógyár zenés-táncos vállalati ünnepsége

KIAKASZT
roppant idegesítő emberek megközelíthetetlen csoportja, ahova nem könnyű bekerülni

KIÁBRÁNDUL
oly mértékű csalódás éri, hogy nyaka hirtelen kiugrik a helyéből, és csak nagy nehezen lehet visszarakni

KIBORÍTÓ
rettentően idegesítő állóvíz

KIDOBÓEMBER
1. a várkapitány-választás nagy kérdése Egerben
2. erősen ittas szesztestvér a kandeláberbe kapaszkodva enged a nemrég elfogyasztott, de már felfelé kérezkedő káposztás cvekedlinek

KIFINOMULT
részletekbe menően kidolgozott, de ennek már vége

KIFUTÓFIÚ
elavulttá váló küldönc

KIHAGY
rosszul működő elme

KIKIRICS
1. a "Who is who" leggazdagabb emberekről szóló melléklete
2. jugoszláv virágkertész

KILINCS
1. rendőri rutinkérdés verekedőkhöz
2. nyílászárók mérésére használt angolszász mértékegység
3. ajtónyitó szerkezetekkel elkövetett tömeges önbíráskodás
4. a hagyományos angol mértékek megszüntetéséért erőszakosan lobbizók jelszava

KILINCSELÉS
szökött néger rabszolgák elrettentő célzatú felakasztása a gyapotraktárak nyílászáróira a múlt századi Amerikában.

KILOMÉTER
egykilós csiga egy méternyi útjának megtételéhez szükséges időtartam

KILÓMÉTERÓRA
1. egységnyi idő, amely alatt egységnyi súlyú jármű egységnyi távolságot tesz meg
2. a súly(tömeg-energia) és a téridő összehangolt mérését segítő eszköz

KIMONÓ
japán hangtechnikai eszköz, mely a sztereó bemenetet egy csatornára teszi át

KINETIKA
mozgások erkölcsi vonatkozásainak vizsgálata

KINOPLAZMA
multiplexbe járó, egymástól megkülönböztethetetlen frizurájú lányok és fiúk tömege

KINTORNA
aerobic a szabadban

KINYALJA MAGÁT
roppant hajlékony leszbikus nő önkielégítést végez

KIRÁLYVÍZ
az uralkodó fürdővize

KISDOBOS
szarrágó cukrász által sütött anyagtakarékos tortaszelet

KISÍRJA MAGÁT
Kis Jenő alanyi költő papírra veti érzelmeit

KISÜLÉS
apró termetű elítélteknek fenntartott villamosszék

KISVENDÉGLŐ
étteremben ülő törpe terrortámadást hajt végre

KÍNÁLAT
kísérletekre használt fehér egér

KÍNZERV
kényszerűségből fogyasztott fémcsomagolású étel

KLASSZIKUS
(oroszul) "Osztály, vigyázz!"

KLIMAXOL
a változások korát élő hölgy az egyre gyakoribb hőhullámok miatt a legnagyobb teljesítményre kapcsolja a légkondicionáló berendezést

KLITORISZ
ókori görög zarándokhely, ahol jól képzett hetérák csiklandós, sikamlós történetekkel szórakoztatták a megfáradt vándorokat

KLÍMAX
a legerősebb légkondicionáló

KLOZETTPAPÍR
kicsiny kamrába zárt tiszteletes levelet fogalmaz

KOBAK
igen kemény fejű kecskebak

KOCKA
kisebb ütközés

KOLBÁSZ
a hónap alkalmazottja a vágóhídnál

KOLIBRI
főleg könyvtárakban előforduló, kis termetű madár, amely villámgyors szárnycsapásaival légmozgást keltve előszeretettel lapozgatja a köteteket

KOMADIA
vidám baráti társaságot ábrázoló fotó

KOMÁRASSZONY
a híres magyar Elvis-imitátor női változata

KOMBINÁL
erősen töri a fejét, hogyan is lehetne Rózsikáról lehúzni a fehérneműt

KOMBINÁT
női fehérneműt előállító nagyüzem

KOMBINÉ
a kombi kocsitípus női vezetőknek készített változata

KOMÉDIA
1. kivetíthető vicces jelenet, kacagtató diafelvétel
2. a közélet szereplőit kizárólag nevetséges helyzetben ábrázoló sajtóorgánum

KOMISSZÁR
a kukorica legkeményebb része

KOMORNYIK
bús hangulatú házvezető

KOMPAKT
modern, ipari témájú képzőművészeti alkotás, mely egy folyami átkelésre alkalmas vízi járművet a maga meztelen valóságában mutat meg

KOMPASZ
szőrtelen iránytű

KOMPLEMENTER
vízi átkelésre használt járművek archiválója

KOMPLEX
a komphajózás törvénykönyve

KOMPONÁL
zeneszerző nem kapott ülőhelyet a réven

KOMPOSZT
egyszeri kiskatona őrhelye a termelőszövetkezet trágyadombja mellett

KOMPROMISSZUMKÖTÉS
politikusfeleségek téli pulóverek készítésére vonatkozó munkamódszere

KOMPROMITTÁL
vízi szállító jármű roncsa e helyen látható

KONKRÉT
pontosan definiált füves terület

KONSPIRÁL
némely fogamzásgátló szerek ellen tekervényes összeesküvést sző

KONTÁR
hozzá nem értők jegyzéke

KONTINENS
földrészekkel együttműködő

KONTÓZÁS
társas kártyajáték, melyben a kártyalapokat ÁFÁ-s számlák helyettesítik

KONTÚR
izraelita férfi kivájja egy alakzat széleit

KOPOGTATÓCÉDULA
az ismert afrikai kopogtatóbogár origami változata

KOPORSÓ
holttestek tartósításához használt Na származék

KORHADÁS
régi, rossz állapotú műsorok ismétlése a tévében

KORIPÁLYA
a kedvelt téli sporthoz használt jégfelület felosztása a résztvevők születési ideje szerinti csoportosításban

KORMORÁN
lerobbant motorú, fekete füstöt okádó duplatestű hajó

KOROM
tökéletlen égéskor keletkező, tapadós, porszerű, fekete anyagból képződött, igen meredek oldalú hegycsúcs

KORONAÉKSZER
királyi fejfedők szétbontására használatos hegyesszögű alkalmatosság

KORRELÁCIÓ
az öregedés és az orrméret összefüggéseit vizsgáló tudományág

KORRUPCIÓ
az Idő Urainak megvesztegetése

KORSÓ
az adott időszakra jellemző, ételízesítő ásvány tárolására szolgáló nagyméretű pohár

KOSÁR
vízzel hígított talaj tárolására szolgáló, vesszőből font eszköz

KOTORÉMEB
szörnyű kinézetű rágcsálóvadász kutya

KOVÁCSMŰHELY
nem valódi kovácsok munkahelye

KOZMETIKA
(lat) űr-erkölcstan

KÓBOR
csatangoló szőlőnedű

KÓLUSTAG
az énekkar legkevésbé aktív tagja

KÓSER
ó-héber rituális sörital

KÖDMÖN
(szegediesen) elmegy, elszáll a köd

KÖMÉNYES
a lágynál egy kicsit szilárdabb halmazállapotú, Szegeden

KÖMÉNYMAG
szegedi B-közép

KÖNYVELŐ
összepréselt könyvekből kifolyó nyálkás massza

KÖNYVFORGATÁS
fontos filmgyári munka, mely az egymással szemben elhelyezkedő színészek és a rendező számára egyaránt olvashatóvá teszi a forgatókönyvet

KÖNYVJELZŐ
rendőrségi detektor a 451 Fahrenheit című filmben

KÖNNYZACSKÓ
a szomorú filmeket vetítő repülőgépek szokványos utasfelszerelési cikke

KÖRÖMRESZELŐ
s
zabályos mértani alakzatomra rajzolt olyan egyenes, mely azt két pontban metszi

KÖRÖZÖTT
túró és hagyma eltulajdonításával foglalkozó bűnöző, akit a rendőrség is üldöz

KÖRÚT
a városközponthoz képest centrálisan elhelyezkedő csúf kinézetű utca

KÖSÖNTYŰ
ómagyar szokás szerint a só és kenyér mellé adott vendégköszöntő töpörtyű

KÖTÉNY
a valóságot pontosan tükröző konyhai ruhadarab

KÖTŐSZÖVET
a megszilárdulás állapotában levő ruhaanyag

KÖVETEL-EGYENLEG
magyarul kissé rosszul beszélő ukrán behajtólegény által kiadott fizetési felszólítás

KÖVETENDŐ PÉLDA
a matematikus foglalkozású háromkirályok ezt az alakzatot követték az égbolton

KÖVÉR
zsíros falú véna

KÖZÖNSÉGES KAROLÓPÓK
(Xysticus kochi) útszéli prostituált

KÖZÖSÜLÉS
kétszer eladott vasúti helyjegy következménye

KÖZPINT
centrumban lévő folyadék mértékegysége

KŐOLAJ
bárdolatlan benzinkutas kérdése a kuncsafthoz üdvözlés helyett

KROKODILKÖNNY
vegetáriánus krokodil szemváladéka túl erős hagyma fogyasztásakor

KUBIKOL
földmunkás bagoly vészjelzéseket ad

KUBIZMUS
földmunkák végzésére szerződtetett bérmunkások életének megörökítésével foglalkozó festészeti irányzat

KUDARC
eleve bukásra ítélt fej-előlap

KULACS
fekália tárolására használt hasas, kupakkal záródó edény

KULTÚRA
igényes irodalmi, zenei és más művészi élményekkel fűszerezett kirándulás

KUNKOR
történelmünk dicső időszaka, Kun László uralkodása

KUPÁNCSAP
nagyméretű (legalább 0.5 literes) ivóalkalmatosság oldalfalába fúrt italadagoló szerkezet

KUPI
kisméretű kupola

KUPLUNG
Kipling bátyja

KURATÓRIUM
1. az örömlányok szövetségének a székháza
2. alapítványi ösztöndíjakat szexuális szolgáltatásokért cserébe odaítélő bizottsági tagok által használt félreeső kis helyiség, ahol zavartalanul meggyőződhetnek a pályázók rátermettségéről

KURTIZÁN
a második világháborúban a partizánokkal szorosan együttműködő női szórakoztatószemélyzet tagja, kollaboránsnak álcázott informátor

KUTYAGUMI
ebek szaporodását gátló új találmány

KÚSZÓNÖVÉNY
kommandós feladatokra kiképzett, bár csak nagyon lassú akcióknál bevethető stratégiai zöldségféle

KÜLÖNÖS TEKINTETTEL ARRA
üveges tekintettel bambul a jelzett irányba

KÜRET
abortált nők erősítés céljából elrendelt szőlőbetakarítási munkája

 

L

LABDACS
holland focista

LADIK
(ige) a Kis-Balatonnál nyaral Matula bácsi (Ladó Gyula Lajos) társaságában

LAKÁJOS
felsőbb körökben a megfelelő kiszolgáló személyzettel ellátott apartmanok jelzője

LAKODALOM
szedett-vedett kacatok között élő hajléktalan vagy

LAMBÉRIA
Szibéria szomszédságában elterülő ország, legfontosabb exportcikke a fa

LAPÁTLÓ
kubikos kéziszerszámára hasonlító négylábú

LAPÁTRA TESZ
a hasmenését visszatartani nem bíró földmunkás hatalmasat szarik a mellette heverő szerszámra

LAPOCKA
fecni

LAPOSRA VER
kismellű nővel megszakított közösülést folytat

LAPOSTETŰ
(tájjellegű szó) a nyeregtető ellentéte

LAPPANGÁS
a "pangás" időszaka a lapp történelem sötét korszakában

LAPTOP
kicsiny, pólóing-szerű felsőrész fejletlen keblű (a szlengben lapos mellűnek nevezett) lányok számára

LAZAC
halszagú kávészemcsék a csésze alján

LÁBIKRA
az édesvízi lábhal nőstény egyedei által rakott pete (ebből balláb-hal vagy jobbláb-hal egyaránt kikelhet)

LÁMPAERNYŐ
a Tungsram amatőr ejtőernyősklub sporteszközeinek formája

LÁNCSZEM
perverz optikus által üvegszemekből összeállított nyakék

LEÁLLÓSÁV
lerobbant mozgójárda

LEGYEZŐ
szemtelen rovarokkal foglalatoskodik

LEJMOL
1. román koldus pénzt kunyerál
2. Romániába telepített magyar benzinkút

LEKENYEREZ
idősebb emberek szokták ezt tenni a járdával, galambetetés céljából

LELOMBOZÓDIK
szomorúfűz elhullajtja leveleit

LEMEZ
1. vetkőző zenészválogatott
2. páncélos lovagok sportruházata

LEMONDÁS
a Tour de France '89-es győztese (Greg Lemond) önként megválik a címtől

LENGŐKAR
közlekedési rendőrökre szerelt forgalomirányító eszköz

LEPEDÉK
undorító nyálkával két lepedő közé beragasztott V-alakú fadarab

LETARGIA
közvélemény-kutatások szerint a legpesszimistább, legelkeseredettebb ország

LEVELIBÉKA
a posta által alkalmazott legújabb kézbesítőszemélyzet tagja

LEVÉL
úgy gondolja, hogy postai küldeményt kapott

LÉGCSAVAR
légvárak tetőszerkezetének összeállításakor alkalmazott rögzítőelem

LÉGELHÁRÍTÁS
alattomosan előkéredzkedő szellentés kiindulási helyére való visszakergetése a tompornak a szék felületén történő ügyes "átcsoportosításával"

LÉGPÁRNA
tollpihe helyett levegővel töltött, ágyban használt fejtámasz

LÉGVÁR
1. a végvár neve a határok ellégiesedésének időszakában
2. arról álmodozik, hogy végre egyszer már sikerül fingania

LÉGYCSAPÓ
idős férfi, a szemtelen legyek rettegett ellenfele

LÉGY JÓ MINDHALÁLIG
békák kedvenc könyve (az aranyigazságot tartalmazó címe miatt)

LÉKET KAP
italokkal szolgálják ki

LÉLEK
italra költött albán pénz

LÉNIA
kimért orosz nő

LÉPCSŐ
1. függőleges távolságok leküzdésére szolgáló vezeték
2. orvosi műszer egy bizonyos belső szerv váladékának elvezetésére

LÉPRE MEGY
agresszív küzdősportok egyik - létfontosságú szerv megtámadásán alapuló - hatásosan alkalmazható technikája

LÉZERNYOMTATÓ
pórul járt állóvíz egy űrháborús sci-fiben

LIBANON
1. libamentes övezet a Közel-Keleten
2. francia hentesüzletben kiakasztott, áruhiányt jelző tábla

LIBATOP
1. szépségkirálynő
2. a ludak slágerlistájának éllovasa

LIBIDÓ
szeretkezés közben kiadott C dúr alaphang

LIDÉRC
rémületet keltő ásványi kincs

LIFTAKNA
speciális gyalogsági harcászati eszköz: ha az ellenség rálép, fejére esik egy személy- vagy teherfelvonó

LIMITÁCIÓ
korlátozott mennyiségű színlelt magatartás

LIPÓTMEZŐ
az egyetlen férfinevű virággal benőtt nagyméretű füves terület

LISZT RAPSZÓDIA
a híres zeneszerző műveinek mai fekete zenészek által interpretált, kivetíthető változata

LIZING
filmtörténeti relikvia, Liz Taylor kölcsönözhető inge

LOKÁTOR
1. a radarberendezés selejtezését követő szomorú hangulatú díszebéd
2. helyi (lokális) jelentőségű tor, méltóságteljes ünnep

LOKOMOTÍV
vasúti melléképületeken alkalmazott nagyon randa díszítőelem

LOMBHULLÁS
avar alá holttestet temet

LOPAKODÓ BOMBÁZÓ
rendőrségi razzia során a falhoz simulva óvatosan arrébb settenkedő, jó alakú örömlány

LOVAS
paripán ülő, gyakori fémből készült szobor

LÓBÁLNA
a modern géntechnológia újabb csodája, nyihogó hangokkal kommunikáló patás cet

LÓDING
(
palócosan: loading): huszár eleink programbetöltés közben viselt ruházata

LÓHERE
négylábú haszonállat és apró fekete, kolóniában élő, speciális feladatokat ellátó rovar keresztezéséből létrejött egyed

LÓLENGÉS
lestrapált versenylovaknál tapasztalható futómű-probléma

LÚDTALPBETÉT
nagy értékű lekötés a lúdtalpbankban

LÚGOS
szappanlevet ivott és megbolondult

 

LY

LYUKASZT
indai társadalmi réteg, tagjai nyílásokat képeznek testükön

 

M

MADÁCH
az emberi élet célját kereső, arisztokrata származású épületasztalos

MAGÖMLÉS
két vetőgép szeretkezésének csúcspontja

MAGNÓLIA
nagyvirágú liliomfa, amelyet kémkedési céllal - a közelben elhangzó beszélgetések rögzítésére - telepítenek politikusok kertjébe

MAGZATELHAJTÁS
"Eredj innen, büdös kölök!"

MAGYARÁZ
borús időben védőfelszerelés nélkül a szabad ég alatt tartózkodó hazánkfia

MAJOLIKA
1. a "Fekvő Maya" első vázlata, hátulnézetből
2. holnap már Jolán

MAJOR
Mallorca melletti nagy sziget. Mezőgazdasággal foglalkozó dúrok lakják. Vezetőjük a lordmajor.

MAKKEGÉSZSÉGES
örömteli hír a nemibeteg-gondozóból

MAKULÁTLAN
a takarító néni tegnap kipucolta a WC-t

MALACPERSELY
szexuális perverziókra gyűjtögetett pénz tárolója

MALICIA
szláv nyelvterületen működő, rosszmájúságáról ismert rendőri szervezet

MALMOZIK
gabona-feldolgozó üzemekből átalakított filmszínházak

MALTER EGO
a kőműves hasonmása

MANŐVER
titkosszolgálatok kihallgató tisztjeinek szakkifejezése, akkor használják, ha némi kedvezményben akarják részesíteni a gyanúsítottat

MARHAJÓ
ökörszállításra használt uszály

MARIONET
bábszínházak számítógépes hálózata, kezeléséhez - Thomas Mann szerint - varázslóra van szükség

MARKOLÓGÉP
politikusok, bankvezérek és korrupt közhivatalnokok által kedvelt, zsebben hordható, apró, ám igen hatékony szerkezet

MASZTURBÁTOR
(eredetileg különírva: Masztur-Bátor) szexuális problémákkal küszködő mongol szabadsághős partizán

MATERIALIZÁL
anyává tesz

MATURA
e napon orrot piszkála

MÁKOS GUBA
ópiumkereskedő pénze

MÁLNAECET
szabotázs a szörpgyárban

MÁZLISTA
festékbolti készletnyilvántartás

MEGDUMÁL
rábeszéléssel orosz mintájú parlamentet vezet be

MEGKERGÜLT
elveszett, megtalálták, de közben teljesen begolyózott

MEGGYVÖRÖS
kommunista érzelmű, távozóban lévő gyümölcstermesztő

MELLESLEG
Rózsa György legújabb, kebelcsodákat bemutató televíziós showműsora

MELLÉK
lényegtelen lyuk a női keblen

MELLÉKEL
orvosi műszó, a bordaterpesz alkalmazására vonatkozik

MELLÉKSZÁMÍTÁS
gyors kalkuláció az ékszerboltban, mialatt kedvesünk a sok kitűző között válogat

MELÓDIA
állókép munkásokról

MENTOL
erős, frissítő íz előre hajt

MENTOS
mentolos ízesítésű óvszerrel nemi életet él

MESTERI
Teréz, az igazán profi örömlány

METROPOLISZ
földalatti rendőrség

MÉHÉSZET
a nőgyógyászat szinonimája

MÉHKAPARÁS
az autó szélvédőjén szétplaccsant, odaszáradt méhtetemek eltávolítása kaparóval

MÉHKÜRT
gyilkos méhek által használt, csatába hívó hangszer

MÉRLEGEL
megfontolt szarvasmarha táplálkozás előtti tűnődése az evés értelméről

MÉRTANI HALADVÁNY
geometriatanárok vonulása

MICROSOFT
bizonyos szituációkban kellemetlen állapot, ellenszere a Viagra

MIKROBUSZ
ezzel a járművel mennek osztálykirándulásra a mikrobák (és nyáron bekapcsolják a mikroklímát is, nehogy melegük legyen)

MIKROFON
mikroszkopikus méretű hangfoszlány

MILLIMÉTER
tejesdobozok hosszmértéke

MISSION
elveszett ion visszaszerzéséért indított küldetés

MOBILTELEFON
Schuszter Lóri zenekari ügyek intézésére használt kommunikációs eszköze

MONACO
személyes használatú űrmérték a SI-t ignoráló kisebb európai hercegségekben

MONDÓKA
rövid versikéket ismételgető hím ivarsejtecske

MONOLÓG
kapaszkodás egy kézzel

MONOMÁNIA
elavult híradástechnikai eszközökről való kényszeres képzelgés

MONOTON
egyhangú, csak tonhalból álló ellátás, üdülők kényelmes élelmezési felelősei szeretik alkalmazni

MORBID
feketehumor jegyében fogant tenderajánlat

MOSZKITÓ
az Omszki-tó mellett található, kevésbé ismert pihenőhely

MOTORCSÓNAK
kétkerekű, kétéltű jármű

MÓCSING
húscafatokból készített felsőruházat

MÓLÓ
1. a csodálkozás mértékegysége
2. ismert olajtársaságnál üzemanyaghiány idejére rendszeresített közlekedési eszköz

MUCHACHA
(spanyol) a csacsacsára hasonlító latin tánc

MULATT
jó hangulatú félvér

MUSKOTÁLY
hibás helyesírású bortermelő vidék

MUSTÁR
az elsődleges feldolgozás utáni szőlőlé piaci értéke

MUZSIKA
orosz parasztasszony

MŰHOLD
mesterségesen megállapított terület-mértékegység

MŰKÖRÖM
kozmetikai termék okozta, mesterségesen generált, pozitív lelkiállapot

MŰVEZETŐ
mesterséges sofőr

MŰVÉSZ
az igazi veszedelem mesterséges mása

MŰVI VETÉLÉS
automata szövőgépeknél dolgozó nők nem túl gyakori munkafázisa

 

N

NAGY ELÁN
az első sztahanovista, aki a hatalmas lendülettel fogott neki a munkának

NAPÉJEGYENLŐSÉG
csillagászati alapegyenlet

NAPSÜTÉS
sikeresen ellopott égitest elkészítése vacsora gyanánt

NAPTÁR
költöző méhek idény jellegű szálláshelye

NEGYEDSZÁZADOS
gránátvetést oktató katonatiszt az éles gyakorlatot követően

NEMEZKIADÓ
magyar őseink divatos ruhaanyagát forgalmazó cég

NEMZETKÖZI
diplomatagyerekek délutáni felügyelete

NEPPER
a Szovjetunióban a NEP-korszakban a spekulánsok és feketézők ellen folyó - gazdasági pernek álcázott - koncepciós perek neve

NIMBUSZ
kivételes, megdicsőült személyiségeknek fenntartott járat

NIMRÓD
angol szó magyar fonetika szerinti átírása, jelentése: vadászösvény

NIXONI
(argó) ma már nincs műsoron a mozikban az Oni Baba című japán film

NÍVÓPÁLCA
a dolgozókat színvonalasabb munkavégzésre ösztökélő vezetői eszköz

NOMINÁLIS
Juszt László által vezetett, valójában erősen cenzúrázott bűnügyi TV-műsor

NOTABILITÁS
a Dunaferr focikapusa (Nota) éjjeliedényt süllyeszt a föld alá

NORMANN
északi ember

NORTON
északi vizekben élő tonhal

NORTON COMMANDER
az ilyen halakra specializálódott halászhajó kapitánya

NORVÉG
északi vég

NUMIZMATIKA
a matematika egyik válfaja; olyan számításokkal foglalkozik, amelyekben csak régi pénzérméken feltüntetett értékek szerepelnek

NUNCIUS
apácákkal behatóan foglalkozó egyházi méltóság

 

NY

NYAKLÓ
1. a csernobili katasztrófa előre nem látott géntorzulásokat előidéző hatása következtében született, csak nyakból álló, járni képtelen haszonállat
2. ló és zsiráf kombináció

NYÁRI ZÁPOR
rövid ideig tartó, romlott tojásgranulátumból álló mennyei áldás

NYELÉSI NEHÉZSÉG
a megrágott falat gyomorba juttatásakor keletkező gravitációs hatásnövekedés

NYEREMÉNY
(szláv kesergő): már nincs esély

NYERGES VONTATÓ
szénásszekér elé fogott felszerszámozott ló

NYET-WORK
orosz számítógép-hálózat

NYIRKOS
hajnali harmatos fűben hentergő hímnemű birka

 

O

OBLIGÁT
védmű az Ob mellékfolyója, az Obli mentén

OKMÁNYOS INKASSZÓ
elefánthoz hasonló de kistermetű egzotikus állat, amely hosszú okmányával eléri a legmagasabb ágakat is

OKOSTOJÁS
befúrja magát legalulra, nehogy hazavigyék rántottának

OLAJTEKNŐ
rendkívül szennyezett tavon közlekedő rozoga kishajó

OLAJSZÁRMAZÉK
kuvaiti úri gyerek

OLTÁRI
a templom elülső traktusában felállított szent helyen lezajló hihetetlen esemény

OLVASZTÁR
1. a Kohászok sztárjátékosa
2. a legmenőbb sztahanovista vasöntödei munkás

OPERÁCIÓ
áriákkal tarkított zeneműben rejlő logikai összefüggés

OPTIMISTA
Trabantos vonóhoroggal

ORGANIGRAM
a szervezetek egymáshoz viszonyított súlyának mérésénél használt mértékegység

ORGAZDA
szexuális kéjérzéssel illegálisan kereskedő vállalkozó

ORGONABOKOR
templomi hangszerek termesztésével foglalkozó mezőgazdasági telepen található haszonnövény

ORI-GAMI
kielégüléssel járó játékocska

OSZTÓKÖRZŐ
egy szakasz több részre való feldarabolására ügyelő személy

 

Ó

ÓCEÁNRÁRÓ
a Nagy Vízen is általkelni képes szilaj paripa

ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
titánok síbajnoksága

ÓSZERES
középkori drogkereskedő

 

Ö

ÖNGYÚJTÓ
tüntetéseken magát benzinnel leöntő és lángra lobbantó személy

ÖRMÉNY TERRARISTA
hüllőellenes kaukázusi népcsoport, akik szerint a parlamenti képviselők is csak vérszívó piócák

ÖSSZBENYOMÁS
egy életút végén gondosan számba vett lerészegedések listája

ÖSSZEKÖTTETÉS ALAPÚ KOMMUNIKÁCIÓ
elbeszélgetés a protekció lehetőségeiről

ÖTVENHATOS FELKELŐ
ébresztik az 55-ös cella lakójának szomszédját

 

Ő

ŐRGRÓF
jelenleg portásként dolgozó lecsúszott arisztokrata

ŐSBEMUTATÓ
dinoszauruszok főszereplésével megtartott színházi előadás

ŐSZBECSAVARODOTT
fehér hajú őrült

 

P

PACIFIST
lópata

PACIFISTA
állatvédők lótagozatának aktivistája

PADLIZSÁN
kizárólag széles ülőalkalmatosságokon termő konyhanövény

PAGINA
nyomdász hölgy

PAKURA
járószervi betegek gyógykezelésére használt kőolajmaradék

PALÁVER
szóbeli összezördülés elfajulásaképpen altestileg fenyít

PALESZTIN
közel-keleti arab férfi egy Eszter nevű nővel a klasszikus pózban közösül

PANMIN-DZSON
a két Korea közötti béketárgyalási területre felügyelő amerikai katona becézett keresztneve

PANG
használaton kívüli keleti húros hangszer

PANTOGRÁF
nadrágtervrajzok másolására használt eszköz

PAPÍR
1. dél-amerikai növényevő emlőst ábrázoló kivágós játék
2. egyházfi nemzetisége

PAPÍRFORMA
téglalap

PAPLAN
a vatikáni helyi számítógépes hálózat neve

PAPRIKÁS
imaházban eluralkodó csipkelődő, feszült légkör

PAPRIKÁS HANGULAT
borjú- vagy nyúlételre vágyó társaság kedélyállapota

PAPUCSFÉRJ
alacsonyabb rendű nőstényállatka hites ura

PARA
ma már valóban csak a másvilágon létező jugoszláv váltópénz

PARADICSOM
természetfeletti jelenségeket produkáló zöldségféle

PARADOX
ritka pszichológiai betegség (ökröktől való indokolatlan félelem)

PARAFA
természetfölötti üvegdugó-alapanyag

PARAFENOMÉN
nem evilági, különleges képességekkel rendelkező hímlovak csapata

PARAFRÁZIS
parafenomének közhelye

PARAJELENSÉG
spontán beszarás

PARALEL
természetfölötti helyen, végtelen hosszú keresés nyomán több párhuzamost talál

PARALELOGRAMMA
négyszögletű formára alakított, elemi súlyú kis fémdarab

PARALÍZIS
misztikus oldódás, mely megmagyarázhatatlan módon bénulással jár

PARAMETRIKUS EGYENLET
nem evilági mértékegységekkel dolgozó matematikai formula

PARAMIS
túlvilági kapcsolatokkal rendelkező óegyiptomi építmény

PARAMOUNT
misztikus filmeket gyártó cég

PARANCS
1. autoriter személyiségek lakta farm
2. cezaromán citrusféle

PARASZOLVENCIA
megmagyarázhatatlan pénzpiaci jelenség, rendszerint azonosítatlan fehér borítékokban történő titokzatos pénzmozgásra utal

PARASZTLAKODALOM
"Elveszed vagy nem, baszd meg? "

PARAZITA
az ismert fizikai törvények által nem megmagyarázható jelenségek szakértőnője

PARÁZNA
könnyű erkölcsű nő, aki (ke)félne, ha merne

PARKOLÓ
éjszakára fához kötött, pihenő paripa

PARKŐR
(francia) közterületes alkalmazott, aki fejből citálja a szabálysértésre vonatkozó leghosszabb jogszabályt is

PARTIZÁN
bulizásra mindig kész vidám ellenálló

PARÓKA
műbundás róka

PATALÓGIA
elhullott lovak lábának vizsgálatával foglalkozó orvosi szakterület

PÁLINKA
a tequila helyett a kecskeméti fütyülősre átszokott közép-amerikai őslakos

PÁNCÉL
egy pánsípos erdei isten célja

PÁRNAHUZAT
az egyik ablakon berepülő, majd a másikon távozó párnák végtelen sora

PÁRTÁLLÁS
politikai kapcsolatokon múló munkakör, pozíció

PÁRVÁLASZTÁS
döntésképtelen biszex házasságra adja a fejét

PECSENYESÜTŐ
elhízott vásári ételárusok által használt teniszeszköz

PEDERASZTA
fiatal fiúk megrontására szakosodott jamaicai homoszexuális reagge-zenész

PEKING
kínai származású angol uralkodó

PENGELLÉR
élesre vasalt gallér

PEPECSEL
1. a kissé lassú Péter barátunk által előszeretettel alkalmazott megtévesztő mozdulat
2. Stoki Peti labdarúgó igen körülményesen kivitelezett kapuratörő manővere

PEREMFELTÉTEL
karima-ráhelyezés

PERIODICITÁS
a periodocit nevű hangszeren állandóan ismétlődő dallamot játszó zenész

PERNAHAJDER
villámkár miatt a biztosítónál jogi lépésekkel fenyegetőző, kellemetlen ügyfél

PERPITVAR
vita a szív két oldala között

PERSZÓDA
nőnemű szikvíz

PERVERZIÓ
egy jogi eset egyik szexuális vonatkozású változata

PETREZSELYEM
a kínaiak által feltalált, kerti növények finom szálaiból készített szövet

PETRIZSELYEM
génmanipulációval, csészében termesztett zöldségféle

PETRÓLEUM
kőolajszármazék emlékére emelt masszív gránit épület

PÉNISZ
görög mitológiai hős, aki nagy tetteit hímtagja segítségével vitte véghez

PIARISTA
szesztilalom-ellenes egyén

PICASSO
(nyelvromlás: eredetileg pincasso) piktorok ellen benyújtott incasso

PIHENŐ
filigrán hölgy

PIHENTETŐ
nyugodt helyen lévő terasz

PILÁTUS
tinta, a római helytartó ezzel írta alá Jézus Krisztus halálos ítéletét

PILLANATRAGASZTÓ
az idő folyamában előforduló kisebb-nagyobb törések kijavítására szolgáló kötőanyag, mellyel biztosítható a pillanatok kontinuitása

PILLANTÁS
Vuk egyik lehetséges zsákmánya. Nézése leírhatatlan.

PINAFORE
szemérmet takaró kiskötény

PIPACS
piros virágnak öltözött közepes színész

PIPAGÁJ
nikotintartalmú díszmadár

PIPERE
demográfiai konstans: a nő/ffi várható életkor hányadosa

PIPITÉR
1. örömlányok kedvelt kuncsaft-felhajtó helye
2. az a terület, ahol esténként a csinos pipik sétálgatnak

PIRÍTÓS
a fogyasztóját megszégyenítő kenyérszelet

PIRKADAT
hajnalban gyűjtik az informatikusok

PISKÓTA
a piski-hídi csata óta eltelt idő jelölésére a XIX. század közepén Erdélyben használt időegység

PISZTRÁNG
a rendőr keze lövéskor a visszarúgó fegyver hatására megremeg

PITEKUSZ
ősi emberpéldány, fogmaradványainak szénizotópos vizsgálatából megállapítható, hogy már akkor is az almáspite volt a legjobb dolog a világon

PITYPANG
ritkán hallható rádiólokátor jelzés

POCAKOS
kissé kövérkés hímnemű haszonállat

POÉNGYILKOS
viccből ölő

POFÁTLAN
arc nélküli növényekkel beültetett erdőirtás

POFÁZIK
bőbeszédű ember hidegtől reszket az esőben

POFON
az arculütés csattanásával azonos hangnemű

POLIMORFIZMUS
kábítószer-fogyasztás társaságban

POLIP
vízirendőrség által alkalmazott, speciális feladatokra kiképzett nyomkereső lábasfejű

POLIPROPILÉN
lábasfejű állat sóspálcikából facsart folyadékon

PONTIFIKÁL
katolikus egyházfő, mise keretében, nagy hangon éppen a többi nagy egyházat és az egyéb vallási mozgalmakat alázza

PORKOLÁB
sertéscsülök angolosan

PORNO
minden rendes családban takarítás után ez következik

POROLTÓ
kiszáradt állóvíz medre

PORONTY
mosdatnivaló halivadék

POROSZKA
germán gyermek

POROSZLÓ
különlegesen erős, katonás, fegyelmezett négylábú

PORTÁS
a rókákat megtévesztő, vadliba/kacsa alakú homokbucka

PORTFÓLIA
cégek anyagi vagyonát növelő átlátszó műanyag

POTENCIÁL
véreskezű kambodzsai vezér férfierővel ruházza fel katonáit

PRAGMATIZMUS
az újkori magyar nyelvújítás igen gyakorlatias ága. Jellemzője, hogy a sokféle változat helyett szóvégi toldalékként mindig a 'p' hangot használja

PROTÉZIS
elmélet mellett állást foglaló

PUBI
fiatalkorú kocsmatöltelék

PUCCPARÁDÉ
látványos ünnepség a pöszék hatalomátvétele után

PUFFAN
Pál Utcai Fiúk (PUF) rajongó

PUHATOL
Viagra nélkül közösül

PUKKANCS
pokróc természetű újságárus

PULITZER DÍJ
a neves magyar pásztorkutyát tenyésztők versenyén elérhető legmagasabb elismerés

PUNCSER
ízletes pudingot rosszul elkészítő

 

R

RABLÓ
börtönben ülő, rossz életű négylábú

RABLÓBANDA
karámban sínylődő, megbéklyózott lovak csoportja

RABLÓ PANDÚR
korrupt rendőr

RABOMOBIL
fegyencek számára rendszeresített kezdetleges mobiltelefon

RADIÁTOR
az ókori Rómában előszeretettel foglalkoztatott harcos, aki forró testfelületével halálos égési sebeket okozott ellenfelének

RADIOLÓGUS
rádióban gyakran szereplő biológus

RADÍR
sugárfertőzöttek sérüléseit enyhítő gyógyhatású készítmény

RAGASZTÓ
nagy viszkozitású, nyúlós folyadékkal telített állóvíz

RANDALÍROZIK
stilisztikai szempontból értékelhetetlen, sőt, kifejezetten csúf, énekelhető lírai költeményt fogalmaz

RAPIDSAKK
ütemes zenére játszott, gyors táblás játék Bronx-ban

RAPORT
speciális tengeri kikötő, ahova a csempészeket irányítják törvényellenes tevékenységük miatti felelősségre vonás céljából

RÁCSELLENÁLLÁS
szökni szándékozó börtöntöltelék által leküzdendő akadály

RÁCSOZOTT VITORLAPÓK
(Linyphia triangularis) zendülésért lecsukott matróz

RÁGCSÁLÓ
a tehén és a ló géntechnikai módszerrel megalkotott keveréke, kérődző tulajdonsága, valamint igénytelensége miatt hosszabb utakra is igénybe vehető

RÁKÁSZ
visszanyert ütőlap

RÁKFENE
ide küldik el egymást a dühös rákok

RÁKOSFALVA
nagyfeszültségű vezeték, atomreaktor és veszélyeshulladék-lerakó közvetlen szomszédságában létesült település

RÁRÓ
belevés

RÁZENDÍT
monoton énekléssel kísért buddhista meditációba kezd

REBARBARA
Barbara néni visszajött (pitét sütni)

REDUKÁL
illik visszaadni!

REJTVÉNY
titkos recept

REKESZIZOM
1. a sörhas fontos alkotórésze
2. sörösládák cipeléséhez nélkülözhetetlen szerv

REKETTYE
halkan suttogó bokor

REKORD
kikopott bársonynadrág eredeti állapotának helyreállítása

REKURZÍV
önmagát ismétlő egyenlettel leírt geometriai görbület

RENDSZERGAZDA
köztársasági elnök

RENEGÁT
lázadó árvízvédelmi töltés

REPUTÁCIÓ
amputált végtag visszavarrása

REPÜLŐ SZŐNYEG
ezt terítik a légitársaságok fontos vendégei elé, és ezen állva kínálják őket repülősóval és kenyérrel

RETIKÜL
hűsítő hatású női kistáska német piacra szánt változata (retikühl)

RETORTA
kontrasütemény (a közkedvelt édességgel ellentétes tulajdonságokat felvonultató cukrásztermék)

RETORZIÓ
eltorzult test eredeti állapotának visszaállítása

REVERENDA
papok nyári, többnyire a verandán viselt otthoni öltözete

REVÍZIÓ
többször előforduló látomás

REZESBANDA
nagyfeszültségű villamos vezetékek eltulajdonítására specializálódott csoport

REZES UGRÓPÓK
(Heliophanus cupreus) zsebtolvaj a zsúfolt villamoson

RÉMÜL
horrorfilmet a székhez szögezve néz végig

RIBILLIÓ
a nagy inflációs felforduláskor bevezetett új címlet értéke

RIGOLYA
rosszkedvű madár

RIKOLT
a vadnyugaton elvetélt ötletként bevezetett, tiszavirág életű találmány: az oldalfegyver hangos kiáltással ijesztette el az ellenfelet

RIMASZOMBAT
könyörgésekkel töltött hétvége első napja

RIPACS
észak amerikai indián törzs, melynek tagjai rendszerint érthetetlen okból hülyén viselkednek

RIPOSZT
visszalövő őrszem

RITUÁLÉ
speciális ünnepségek, szertartások alkalmával fogyasztott, bódító hatású erjesztett ital

RIZSLISZT
ebből sütik a rizst

ROBBANÓMOTOR
a magyarországi maffia által előszeretettel alkalmazott megfélemlítő eszköz, melyet a megfelelő helyen (pl. vendéglátó-ipari üzemegységek előtt parkoló autókba helyezve) hoznak működésbe

ROBINZONÁD
elhagyott tengeri szigeten magányos hajótörött által kitenyésztett vízinövény

ROBOSZTUS
nagyon kövér emberekre méretezett óriási zuhanyozófülke

ROKONLÁTUGATÁS
a házőrző kutya figyelmeztető hangjelzése családtagok megjelenésekor

ROLLÓ
ablak elé függesztett, feltekerhető ló-festmény

ROMANTIKA
Antal, az elismert régész kiskorában

ROMBUSZ
hasznavehetetlen tömegközlekedési eszköz

ROMLETT
záptojásból készített tejes rántottaféleség

ROMKERT
csak olvasható memóriát termő, bokrokkal benőtt terület

ROPI
csűrdöngölőcske

ROSSEB
csúnya kutya romául

ROSSZINDULAT
előre kitervelt elmozdulás helytelen irányba

ROVAR
brit autógyártó cég afrikai leányvállalata

RÓKA
a görög ábécé legkisebb betűje

RÖGTÖNZÉS
azonnali hatályú földfoglaló tevékenység

RUHAKÖLTEMÉNY
igen csicsás öltözék megvásárlására kiutalt és felhasznált összeg

 

S

SÁPKÓR
valakit megillető részesedés mindenáron való beszedésére irányuló beteges hajlam (APEH-végrehajtók is szenvednek tőle)

SÁTORTÁBOR
cukrászok és szesztermelők nagyobb csapata a kempingben

SEBAJ
harctéri sérülés semmibe vétele

SEBES-KÖRÖS
Erdélyben eredő folyó, mely a '48-as szabadságharc után tele volt sérült emberi testrészekkel

SEBESÜLT
1. égési sérülést szenvedett
2. a testi károsodást szenvedett harcos az előbb még a széken tartózkodott

SEREGÉLY
munkanélküli énekesmadaraknak alanyi jogon járó állami juttatás

SEREGHAJTÓ
nagy létszámú, gyenge képességű versenyzőkből álló csoport számára a romlott vacsora elfogyasztása után felírt gyógyszer

SERTEPERTE
nagy mennyiségű folyékony kenyér fogyasztásától letaglózott és most csak botorkáló kocsmavendég

SERVICE
a serfőzde vezetőjének helyettese, az ő tiszte felszolgálni a kóstolót

SIKOLT
beszari tűzoltó fejhangon rikoltozva küzd a tűz ellen

SIKOMLÓS
a néhai államvédő humorista (János) szaftos szerelmi történeteinek jelzője

SINOLÓGIA
vasútpályákkal foglalkozó tudományág

SINTÉR
pályaudvar

SÍRÁSÓ
nagyon szomorú temetői alkalmazott, aki foglalkozási ártalomtól szenved, és gyakran elpityeredik

SÍKOS
lecsúszós téli sportot űző páros ujjú patás háziállat

SKATULYA
Madness-rajongó örökzöld

SODRÓFA
veszélyes, kikerülendő folyami uszadék

SONKATEKERCS
a hidegtál nevű bonyolult hentestechnikai berendezés egyik, nyálelválasztást indukáló alkotóeleme

SOROZATGYÁRTÁS
mexikói filmgyárban folyó nagyüzemi tevékenység

SORVAD
pártvezetők elé vadászatkor felállított vadak. Ha egy főelvtársnak sikerült leterítenie egyet, a slepp nagy hangon gratulált hozzá

SORVÉG
a nagy többségtől erősen lemaradó, rossz gazdasági helyzetben levő skandináv

SOVÉNY
karcsúsító gyógyszer orvosi kiutalása

SÓDÉR
kavicsokon hajnalban lecsapódó pára

SÓGUN
NaCl-ból készült kézifegyver, a középkori Japán teljhatalmú urai ezzel szerelték fel szamurájaikat

SÓHAJ
frizura, tengeri fürdőzés után

SÓHER
rendkívül olcsó, kavicsmentes beton-alapanyag

SÓSZÓRÓ
kereskedelmi tévécsatorna

SÖRNYITÓ
ősi, kb. 0,5 literes állóvíz, lepárlásával korhoz lehet jutni

SÖTÉTSZŐKE
világos hajú, irtózatosan egyszerű leányzó

SPANYOLFAL
éhes madridi mohón táplálkozik

SPEKULÁCIÓ
pénzügyi manőver a szalonnakereskedelemben

SPONTÁN ÉGÉS
nyámnyila fickók kedvenc társaságbeli tevékenysége, amikor a puszta jelenlétük is nevetség tárgyává teszi őket

STATISZTIKAI SZÓRÁS
a téli környezetvédelem új módja, melynek lényege, hogy csak egy jól megközelíthető helyre borítanak nagyobb mennyiségű sót, ám az átlagos sózási érték így is megfelelő lehet

STÍLUS
a Parnasszosz hegységben eredő folyó

STÍRIAI METÉLT
Grazban élő, a keleti hagyományaihoz ragaszkodó ember

SUBLER
sublótok gyártásánál használt asztalos-célszerszám

SUGÁRZÓ TEKINTET
csernobili szerelmespárok egymásra vetett pillantása

SUMÁK
hamisított tésztaízesítő

SÚLYFÜRDŐ
konyhai mérleg súlyaival teli medencében úszva eltöltött idő

SÜLLŐ
zsírban piruló hal tüzet nyit

SÜLYSÁP
vízi mentők kikövetelte sarc a balatoni argóban

 

SZ

SZABADSÁGFOK
az elnyomó politikai rendszerek fizikai jellemzője, mértékegysége: feljelentés/nap

SZAGKAMARA
bűzös borzok szakmai érdekvédelmi képviselete

SZAKASZOS TIZEDES TÖRT
kisebb katonai egység sorállományú parancsnoka leejtett egy vázát

SZAKÁCS
1. speciális területen dolgozó famunkás
2. konyhatetőre specializálódott iparos

SZALÁMITAKTIKA
gonosz hentesek fondorlata: az ellenzék tagjainak mindig a szalámivég jut

SZALICIN
orosz politikus mumifikálására szolgáló anyag

SZALMONELLA
gyilkos hajlamú tehetségtelen szakácsnő

SZALONNA
főúri rezidenciák fogadószobájában felszolgált magas zsírtartalmú húskészítmény

SZAPORA
az 1972-es téli olimpia óta rohamosan növekvő népességű japán város

SZAPPANOPERA
Figaro, a jó kedélyű borbély televíziós sorozatban elmesélt zenés története

SZARACÉN
1. beszédhibás kazánfűtő a tüzelőanyag minőségét kifogásolja
2. egy zenei hangot rendszeresen hamisan játszó, alternatív bőrszínű muzsikus

SZARKAZMUS
gunyoros tolvajok tömegmozgalma

SZARKOFÁG
a piac-felügyeleti szervek ebbe zárják a rendkívül pocsékul dolgozó árusokat

SZARKOFÁK
alacsony tetszési indexű piaci elárusítónők koporsója

SZARUHÁRTYA
szemtelenül gyenge minőségű, igen vékony, U-alakú réteg

SZARVAS
gyenge minőségű fém, melyet egy alföldi (viharsarki) városban tenyésző patásból bányásznak

SZARVASBOGÁR
1. működésképtelen Volkswagen fölött elszállt az idő (vasfoga)
2. bogaras öregúr, akiknek fiatal, csinos és unatkozó felesége van
3. (argó) rossz minőségű, fémből készült játékbogár

SZARVASVIPERA
egy valószínűtlen frigyből nemesített gerinctelen emlős, amely agancsának egyetlen döfésével halálos mérget juttat ellenfele szervezetébe

SZATELÍT
edényt parabolaantennákkal megtölt

SZÁRAZTÉSZTA
lepukkant cukrászdában kínált háromnapos sütemény

SZÁRNYALÁS
bizonyos növényi részek nyalogatása a repülési képesség fenntartása, illetve fejlesztése érdekében

SZÁZALÉK
a tó teljes felületére vonatkozóan megadott méretű nyílás a jégen

SZÁZALÉKLÁB
az alsó végtag elvesztésével bekövetkező rokkantság mértéke

SZELLEMI TEVÉKENYSÉG
meghalt ősök gyakori kísértése régi kastélyokban

SZELVÉNY
recept kenyérvágásra

SZEMBESÜLÉS
halak pozíciója sütés közben a serpenyőben

SZEMELVÉNY
orvos által felírt, látószerv eltulajdonítására való recept

SZEMÉLYISÉGZAVAR
ősszel jelentkező negatív pszichés jelenség, amikor is a beteg folyton a lehullott falevelek alá kíván bújni

SZEMFEDŐ
halott szakácsok látószervének eltakarására szolgáló eszköz

SZEMFELSZEDŐ
tyúk

SZEMFESTÉK
különböző bogyós növények terméséből készített kozmetikai szépítőszer

SZEMFÜLES
Picasso női modellje

SZEMIKONDUKTOR
részállású karmester

SZEMMEL TART
tekintetével végigköveti a női fehérnemű felsőtestre simuló részének vonalát

SZEM ÖLDÖK
igen jellegzetes és erős arcszőrzettel rendelkező, vérengző angol kalóz

SZEMÖLDÖKCERUZA
a látószerv szadista módon történő kiszúrására alkalmas írószer

SZEMREHÁNYÁS
a rosszullétnek az a formája, amikor az ember mást okol az állapotáért

SZEMREVÉTEL
kontaktlencse-beszerzés

SZEMREVÉTELEZ
búzát nem kilóra vesz, hanem darabra

SZEMÜVEG
az üvegszem-gyártás alapanyaga

SZERBÁTÜLTETÉS
etnikai tisztogatás è la Koszovó

SZERELEM
1. saját kezűleg megjavítom
2. M. szerel
3. szar elem (elírva)

SZERENGETI
barátságos emberi érzéseit kelet-afrikai nemzeti parkban juttatja kifejezésre

SZERETETE
ismétlő gépfegyver érzelmi kötődése

SZERVEZETT BŰNÖZÉS
emberi testrészek kereskedelmével foglalkozó bűnügyi kategória

SZERVIZ
autószerelő műhelyekben ezzel mossák le az autókat

SZERVOMOTOR
transzplantációban alkalmazott, a belső szerveket kiváltó mechanikus szerkezet

SZEXUÁLIS FELVILÁGOSÍTÁS
fekete bőrű pornósztár pigmentszámának csökkentése

SZÉDÜLÉS
igen magasra helyezett, oldalirányban periodikusan kilengő ülőalkalmatosság

SZÉLCSATORNA
nagyvárosok alatt húzódó, kizárólag a fingást elvezető közműrendszer

SZÉLESSÉGI FOK
a kövérség mértékegysége

SZÉNKEFE
1. a bányában ezzel pucolják a szenet
2. fekete hajú lányok frizuraboronáló eszköze

SZÉRUM
trópusi betegség megelőzésére sorozatban befecskendezett égetett szesz

SZIKRÉNY
szénsavval impregnált, fából készült bútor

SZILFÉZS
kemény szárú fák énekgyakorlata

SZIMULÁTOR
nagy zabálásnak, terülj asztalkámnak álcázott diétás vacsora

SZIMULTÁN
1. egyidejűleg több funkciót is betöltő török felsővezető
2. talán szimul

SZINGAPUR
maláj tisztítószer-márka

SZINTÉZIS
1. a szivárvány elmélete
2. különböző színekben pompázó, eltérő magasságú emeletekre vonatkozó feltételezés

SZINUSZTÉTEL
matematikusoknak szánt zenemű egyik hosszabb, hullámzó dinamikájú részlete

SZIRÉNA
visító hangot adó perszonália

SZÍVÁS
halak szaporodási időszakban végzett intenzív levegőnyelő tevékenysége

SZLOVÉN
igen idős szláv ember

SZNOB
úrhatnám sportolók olimpiai szervezete

SZOBAFESTŐ
perverz képzőművész, az általa alkotott képeken csak szobákat lehet látni

SZOMOKKÁS
lefelé hajló szájú kávéskanál

SZÓDAVÁZ
szénsavas vizet alakjában megtartó építmény

SZÓFOSAS
a csőrét befogni képtelen ragadozó madár

SZÓFUKAR
a kimondott szavak mennyiségével csínján bánó felső végtag

SZÓMAGYARÁZATOK
a szavak szintjén magyarnak mutatkozó vizes iratok

SZÓSZÓLÓ
a különféle gyümölcsmártások érdekében a nyilvánosság előtt kiálló ember

SZÖKEVÉNY
1. receptet szorongató világos hajszínű rab menekülés közben
2. illegális börtönelhagyás receptje

SZÖRNYETHAL
hirtelen halálra hajlamos rémséges tavi lény

SZÖRNYŰ
angol nemesi légylárva

SZŐRSZÁLHASOGATÓ
a fájdalom egyik különösen kellemetlen formája, amelyen csak az epilálás segít

SZTRAPACSKA
nem túl komoly megterhelés (tkp. pici terhelészke)

SZUPERPOZÍCIÓ
a pár mindkét tagja által legjobban kedvelt szeretkezési helyzet

SZUVERÉN
szabad akaratú független északi szarvasfajta

SZÜLETIK
viselkedési kódex létrehozásán fáradozik

 

T

TABULATÚRA
kirándulás egy erotikus tartalmú zenei mű írásos anyagai közt

TAHÓ
igen idegesítő, randa hóesés

TAJTÉK
a társadalombiztosítás hatására megjelenő nagymennyiségű izzadtság

TAJTÉKPIPA
ideges embereknek javallott gyógyhatású füstölőszerszám

TAKTIKA
a visszafelé járó órák által alkalmazott stratégiai lépés

TALÁN
1. tapintatos diplomata tagadó válasza
2. tapasztalt nő igenlő válasza

TALIZMÁK
szemcsés termésű, enyhén ópiumtartalmú növényt rejtő kis zacskó

TALIZMÁN
erőkifejtő szerven lévő kicsi kabala

TALPALÁVALÓ
lúdtalpbetét

TAMA GOCSI
ütőhangszereket gyártó cég elektronikus játéka

TANERŐ
testnevelő-oktató

TANKCSAPDA
amikor a benzinkutas átvág

TANTUSZ
terroristaképzőben oktatási célra felhasznált túsz

TAPADÓ
ragasztó hatású "C"-hangjegy

TAPASZTAL
fontos élmények megszerzésére alkalmas bútordarab

TAPÉTA
görög betűkkel teleírt falborító papírréteg

TAPINTAT
óvatosan fogalmazó hajórész

TAPLÓ
meglehetősen ostoba, agresszív és buta négylábú

TAPOSTOL
mindenre folyton rálépő, elhivatott vallásos ember

TARAJOS GŐTE
korai punk irányzatot követő német költőóriás

TARHÁL
kopasz ember alszik

TARHÁLÓ
újoncok hálóterme a hadseregben

TARHONYA
koldusnak is lusta

TARIFA
1. Tar községből vásárolt téli tüzelő
2. természeti csapás sújtotta teherautó biztosítási díja

TARISZNYARÁK
vándorló szegénylegények oldaltáskáját megtámadó halálos kór

TARKABARKA
ősi nomád nép fiatal, kopasz tagja

TARNÁDÓ
teljesen kopasz felületű heves légköri képződmény

TARTÁR
újonc katonáknak elővigyázatosságból lőszer nélkül kiadott fegyvertartozék

TARTÓ
kopasz emberekkel teli állóvíz

TAVALY
lejárt szavatosságú (ráadásul helyesírási hibával feliratozott) tejtermék

TÁMADÁS
nagyon ittas emberek részére nyújtott nekidőlési lehetőség

TÁMADÓ
agresszív C-hang

TÁMASZTÓSZÖVET
erősen szennyezett, a falnak döntve magától megálló farmernadrág anyaga

TÁROGATÓ
1. ajtónálló
2. nők meghódítására használt bűvös magyar hangszer

TÁRSAS
csak többedmagával vadászó nagytestű ragadozó madár

TEHERAUTÓ
lerobbant, ócska, de magas adókulcsú jármű

TEHERMENTESÍTÉS
1. nagy tömegű rakomány becsomagolása régi, díszes magyar felsőruhába
2. abortusz

TEHETETLENSÉGI NYOMATÉK
cselekvőképtelen ember mondanivalójának hangsúlyozása

TEHETŐS
gazdag felmenő

TEJBEGRÍZ
ijedtében összeugrott tej

TEKERŐLANT
szexuálisan túlfűtött zeneszerszám

TEKERVÉNY
1. bélcsavarodásra kapott gyógyszer vásárlására jogosító papír
2. szexuálisan kiéhezett pácienseknek kiállított, a helyi bordélyházban térítésmentesen beváltható recept

TELEFON
hosszúra nyúlt távbeszélgetés alatt a készülék zsinórjával játszadozó titkárnők jellemző tevékenysége

TELEKINÉZIS
magyar Afrika-kutató nem csak hall

TELEPATIKUS
jóllakott gyógyszerész

TELEVÉNY
1. meghatározott ideig tartó tévézésre jogosító utalvány
2. sűrűn teleírt recept

TELJES ŐRLÉSŰ LISZT
zongoraverseny kottája az iratmegsemmisítő gépbe kerülést követően

TEMETÉSI MENET
a koporsók alsó és felsző részét összefogó csavarok külső felülete

TEMPERAMENTUM
tubusból kilőtt, vízzel hígítható festék papírra érkezésekor kifejtett impulzusnyomaték

TEPERTŐ
birkózók által kedvelt disznócsipsz

TEPERTŐS POGÁCSA
teperszárról növesztett, főleg sütve fogyasztott gabonanövény

TEREMBURA
Délnyugat-Afrikából származó építészeti megoldás: épületbelső fölé emelt védőernyő

TEREMŐR
zárt csarnokban árusított primőr zöldség

TERMÉNYADÓ
műsorát hajnalban sugárzó gazda TV

TERMÉSKŐ
1. kőfa évente egyszer hozott termése
2. learatott gabonába súlynövelő célzattal rejtett szikladarab

TETEMES
jelentős a hullák száma a román Timis folyóban

TETŐFENŐ
hegyesszögű háztetők javítására szakosodott kisiparos

TETTLEGESSÉG
a cselekvés felső fokra emelésének folyamata

TÉBOLY
szervezetlen, káoszra utaló jeleket mutató hangyavár

TÉGLAVETÉS
kőművesek számára kiírt atlétikai verseny egyik száma

TÉGLÉ
elemi építőanyag-egységekből kifacsart folyadék

TÉLI GUMI
a hideg hónapokban használt, erősen bordázott felületű óvszer. Mazochista beállítottságúak az élvezeti érték növelésére hóláncot is szerelhetnek rá

TÉLI REGE
jamaica-i együttesek szilveszteri koncertje

TÉRFOGAT
Göncöl szekér

TÉTOVA
a szlováki Mikulás Tét igen határozatlan természetű feleségének vezetékneve

TIRANNUS
kamionsofőrök kielégítésére szakosodott, domináns szerepet játszó hölgy

TITKÁR
bizalmas információk kiszivárogtatásából eredő hátrány

TÍZES ALAPÚ LOGARITMUS
páros, de nem lineáris ritmusú zenei dallammérték

TOJÁSBRIKETT
bányásztyúk tojja

TOLLASLABDA
a tojásból nemrég kikelt, kisméretű játékeszköz

TOLLTARTÓ
indián fej

TOLVAJ
zsebmetszők kézápolója

TOMBOLA
nyereménysorsoláskor kitörő fékezhetetlen őrület

TOMPASZÖG
ezt bosszantásból rakják a szögek közé, hogy ne tudd a falba verni

TOMPOR
hátsó fertályon alkalmazandó, kipirosodás elleni hintőpor

TOPOLÓGIA
a női domborulatokat megmutató, falatnyi felsőruházati cikkek továbbfejlesztésével foglalkozó tudományág

TOPORTYÁNFÉREG
rabló hadjáratot vezető legmagasabb rangú giliszta

TORNÁC
falusi házak előterében gimnasztikázó gazdasszony

TORNÁDÓ
a halotti vacsora tagjait a nádasban szétszóró légköri képződmény

TOROKGYÍK
pornófilmekben gyakran látható orális szexjelenet kizárólag stábtagok által használt neve

TORPEDÓROMBOLÓ
a békésen a víz színén úszkáló szegény torpedókat lesből, csalárd módon megtámadó és megrongáló kisméretű hadihajó

TORZONBORZ
szobor testén mászkáló rágcsálóféle

TORZÓ
kivénhedt nyomorék

TOTEMÁLLAT
indián istenségeket megtestesítő szobrok korhadás következtében levált darabja

TÓRUSZ
finn állóvizek Oroszországba eső részének nemzetközi jelzése

TÓTÁGAS
rengeteg horgásznak helyet adó állóvíz

TÖKÉLETLEN
nagyon tompa (kés)

TÖMEGNYOMOR
zsúfolt koldusgyűlés

TÖMEGVONZÁS
kövér emberek egymás iránti vonzalma

TÖMÉRDEK
1. rengeteg egyed javát szolgáló szempont
2. mesterséges kacsa- és libahízlalással foglalkozó cég boldogulásának kulcsa

TÖRDELÉS
nyomdász tipikus és gyakori kézmozdulata

TŐSZOMSZÉDSÁG
egymás melletti szőlőgyökerek

TRAGIKOMÉDIA
vetítőgépbe való furcsa, egyszerre nevetésre és sírásra ösztönző kép

TRAINING
vasutasok nyári felsőruházata

TRAKTOR
az étkek sűrű, erőszakos kínálgatása falusi temetés után

TRAKTUS
mezőgazdasági földmunkagépek tisztítására használt szerkezet

TRANZISZTOROS RÁDIÓ
a szibériai tranzisz nevű ritka állat húsából készült lakoma, dióbéllel beszórva

TRAPÉZNADRÁG
tornászok által egy bizonyos szeren végzett gyakorlatokhoz hordott bő szárú gatya

TRAPISTA
Magyarországról elszármazott, állatokat csapdával foglyul ejtő amerikai vadász

TRIGONOMETRIKUS ALAK
body builderek felsőtestének hátulról jól látható háromszögformája

TRIPPER
nemi betegségbe torkolló szexuális zaklatási ügy bírósági tárgyalása

TRÓJAI FALÓ
nagy étvágyát mohón csillapító török

TUBARÓZSA
fúvószenekarok által előszeretettel használt dísznövény

TUBÁKOL
mély hangú rézfúvós hangszeren keresztül tüsszentésre ingerlő port szív be

TULIPÁN
1. az após másik oldalán
2. virágtermesztők Hollandiából induló, kontinenseket átölelő integrációs törekvése

TUPÍR
a fésűvel összekuszált hajra kenhető, vörösre festő anyag

TURBÁN
nagyteljesítményűre feltunningolt régi magyar tisztségviselő

TÚRÓ RUDI
édesszájú kismalac

TÜKÖR
varróeszközből alkotott mértani alakzat

TÜKÖRTOJÁS
a tükörgyárban ebből kelesztik ki a kisméretű napos tükröket

TŰRÉSHATÁR
szaggatott vonal az ing alján, eddig szabad a gatyába tűrni

 

U

UBIRKA
a géntechnológia remekműve, melyhez már csak kevés ecet szükséges, és a pörkölthöz nem is kell külön savanyúságot tálalni

UBORKA
görbített edényben tárolt kismennyiségű szőlőnedű

UGRÓDESZKA
lapos mellkasú trambulinspecialista tornászlány

USA-KVÍZUM
amerikai rejtvény turistáknak, a helyes megfejtők zöld számon is hívhatják a nagykövetséget

UTÁLKOZÓ
kisgyermekek kedvenc helye a játszótéren, ahol elsajátíthatják a felnőtt élethez szükséges alapvető hozzáállást

 

Ú

ÚJSÁGÍRÓ
a közelmúltban beindult tejipari szaklap

ÚTLEVÉL
külföldi közlekedési vonalak mentén termő papírnövény. Könnyen felismerhető jellegzetes kék színű, vízjeles leveleiről. A Kádár-korszakban a mainál sikeresebben irtották.

 

Ü

ÜGYEFOGYOTT
félnótás munkanélküli ügyvéd

ÜGYES
csak rendkívüli fizikai képességekkel rendelkező kismamáknak juttatható gyermekgondozási segély

ÜNNEPI KÖRMENET
különleges alkalomra készült egyedi esztergálás

ÜRÖM
boldogság a holdrakétán

ÜVEGFAL
a hidegháború idején épített objektum, mely Óperencia üveghegyen túli fővárosát osztja ketté

 

V

VADÁSZIDÉNY
hibás emberpéldányok eliminálásának legális időszaka

VAKLÁRMA
hangos buli a gyengénlátók intézetében

VAKVAGÁNY
félresiklott életű fickó, aki hibáiért a látásával fizetett

VARÁZSLÓ
csak a mesében létező, kis hártyás szárnyakkal és potrohhal rendelkező paripa

VASKOS
a zodiákus egyik figurája öntöttvasból

VASUTÁS
költözéseit vonaton lebonyolító szárnyas

VASALÓDESZKA
mosás utáni ruhák gyűrődésmentesítését végző igen sovány leányka

VASGYÚRÓ
kohóipari szakmunkás

VASRESZELÉK
fakírétteremben az acélspagetti ízesítéséhez használt fémhulladék

VASTAPS
kohászati művekben az év végi jutalomosztáskor felhangzó tapsvihar

VÁLASZFAL
a feltett kérdésekre adott megoldásokat mindenki számára jól látható módon feltüntető felület

VÁLTÓSÚLY
birkózók autójában az erőátviteli rendszer össztömege

VÁMPÍR
egyesek arcának átmeneti elszíneződése vámvizsgálatnál (fapofa jobb lenne)

VELOREX
korábban rendőrségi alkalmazásban állt, de mára kiöregedett, és cirkuszi kerékpáros mutatványokat előadó németjuhász

VENDETTA
apró méretű középkori olasz csapásmérő hadihajó; bosszúálló tengeri hadjáratokban alkalmazták előszeretettel

VERBUNKOS
férfitánc, melyben az előadók vastag fabotokkal csapkodják egymást

VERDA'
kocsmai jó tanács az asszonnyal való bánásmódra

VERSEL
rímbe szedett szavakkal elagyabugyál

VERSSZAK
egyetemi bölcsészkar poétikával foglalkozó fakultása

VESEKŐ
főleg urológusok által hordott ékszerek díszítésére használt ásvány

VESZÉLYES ÖVEZET
viselőjére káros hatású nadrágtartó bőrdíszmű

VETÉSFORGÓ
parasztgyerekek kedvenc játéka

VEZÉRIGAZGATÓ
a király figuráját idegesen tologató sakkjátékos

VÉRADÓ
horrorfilmeket sugárzó televíziós csatorna

VÉSZJÓSLÓ
örökké károgó négylábú haszonállat

VIDEOGAZETTA
képanyagok tárolóeszközének témájával foglalkozó periodikum

VIGYÁZ
óvatosan kilép az esőre

VIKTOR
győzelmi lakoma

VILÁGRASZÓLÓ
még meg nem született, de már beszélni tudó csodagyerek gyakori jelzője

VILLAMOS
a mosogatás egyik szakasza, amikor csak bizonyos evőeszközök kerülnek sorra

VILLAMOSPÁLYA
elektromérnökök szakmai karrierje

VILLAMOSSZÉK
1. városi tömegközlekedésben használt járművekbe szerelt ülőhely
2. a BKV rögtönítélő bíróságának munkáját megkönnyítő eszköz: a bliccelőket ezzel már a helyszínen meg lehet büntetni.

VILLANYSZERELŐ
elektromos árammal működő automata javítógép

VILLÁMHÁBORÚ
meteorológuscsoportok igen rövid idő alatt lezajlott ütközete

VITAFÓRUM
nyilvános TV-s vita előtt a résztvevők ezzel az alkoholtartalmú itallal érik el a kellő hangulatot

VITAMIN
1. az érvek összeütköztetésében segítő táplálék-kiegészítő
2. paprikás hangulatú veszekedések után idegcsillapítóként ható tabletta

VIZAFOGÓ
bankkártyával fizető vendégekre szakosodott házaló

VÍGASZTAL
ünnepségeknél használt bútordarab

VÍZIPÓLÓ
régen a puritán középosztálybeliek csak ebben mehettek fürdeni

VÍZITÚRA
rendszeres napi orvosi vizsgálat az evezős kirándulók körében

VONALAS TÖRPEPÓK
(Theridium ovatum) meggyőződéses kisközségi párttitkár

VONAT
késlekedve, halogatva elkészült nemzeti alaptanterv

VÖRÖS RABLÓPÓK
(Harpactocrates rubicundus) "felszabadító" orosz katona (Davaj csaszi!)

VÖRÖSLŐ GYÁSZPÓK
(Zelotes erebeus) kriptokommunista

VULKÁN
a mongol hordák kirobbanó tehetségű vezetőinek jelzője

 

Y

YERLIKAYA
díjbirkózó külsejű török pincér asztalhoz invitálja a kínai vendéget

 

Z

ZABOLÁTLAN
az ebola vírus lovakra veszélyes változatától mentes

ZAJLÓ
igen hangos paripa

ZÁRÓNYILATKOZAT
lakatüzlet végkiárusításakor kiadott sajtóközlemény

ZEBRAPINTY
gyalogosátkelő-helyek környékén fészkelő énekesmadár

ZENEÉLVEZET
éles hangú muzsika vezeti a járművet

ZIMMERMANN
(német) szobába zárt, szobafogságra ítélt ember

ZIZI LABOR
élelmiszervizsgáló intézet zizire szakosodott részlege

ZÖLD HAMVASPÓK
(Dictyna viridissima) fiatal környezetvédő

ZÖLDHASÚ
előző nap alaposan gyomorszájon vágott ember

ZÚZMARA
barátnője jól pofán veri

 

ZS

ZSEBKENDŐ
fakardokkal vívott, miniatűr japán harci játék

ZSEBMETSZŐ
szabóműhelyben a zsebek kialakítására szakosodott segéd

ZSEMLE
ellenőrzés a pékségben

ZSENÍLIA
bársonyos selyemből készült fagylalt, kimagasló képességűek kedvence

ZSETON
tonhal vásárlására jogosító érme

ZSÍRPAPÍR
kövér atya jegyzetel

ZSUGOR
kistermetű ősmagyar népcsoport

ZSÚRLÓ
újgazdagék születésnapi partijára felvonultatott szórakoztató négylábú