Kakas
Nyomás, befelé!... Ez most mind az enyém!

Nágya
Jaj! Na ne! Egyeseknek minden, másoknak meg semmi.

V. Ivanovics
(Nágyának) Szabadna az utazóládáját... (Kiveszi Nágya kezéből a nagy táskát, s a lábához állítja.)

Kakas
Mindenki érezze magát otthon.

Valjusa
Csakhogy a mi Kakaskánk is szárnyat bontott! Ki hitte volna, hogy egyszer neki is saját háza lesz! Az igaz, hogy elég későn...

V. Ivanovics
Nem késtünk le semmiről.

Pása
Egy-két ezrest kell belefeccölni, és egész lakható lesz.

Kakas
Dehogy feccölök, minek?

Larsz
Semmi szín alatt! Az lenne a csapda!

Nágya
A Larsz, az a vezetékneve vagy a keresztneve?

Valjusa
(Larsznak) Miért, maga mit ajánl?

Kakas
Keresztnév, keresztnév...

Larsz
Lélegezzenek mélyeket, jó mélyeket... Érzik a jó levegőt! Fenyő! Jó régi fa.

Pása
Ezt mondom, hogy ki kéne tatarozni egy kicsit. Egy-két ezresből ki lehet jönni.

Kakas
Milyen ezresekről beszélsz!... A nagyanyám nélkül még ez a házam se lenne. Nyugodjon békében.

Nágya
Nekem is meghalt a nagymamám. De nekem nem utalják ki a lakását, mert azt mondják, hogy a szövetkezetit nem lehet örökölni. Igaz, Vlagyimir Ivanovics?

V. Ivanovics
Nagyon bonyolult az ügye, ez tény.

Nágya
Én meg annyira nem értek hozzá!...

Valjusa
Te Kakas, hát neked még akkor meghalt a nagyanyád.

Kakas
De ez nem az, hanem a másodfokú. Jelizaveta Mihajlovna. Én nem is ismertem, ő kutatott fel. Kiderült, hogy én vagyok a család utolsó sarja. Nem kapkodták el a rokonaim az utódokat.

Larsz
Belefeccöli az ember a pénzt, kész, elveszett. Egész életében csak várja, hogy visszajöjjön. Én nem fektetek be semmibe.

V. Ivanovics
Én se. De én tisztán elvi alapon.

Kakas
Jó, hát ez már maga az erkölcstelenség!...

V. Ivanovics
Ohó, érzem én, hogy itt már nem fogod hagyni kihalni a családodat...

Valjusa
Hát még, ha korábban hozzájut egy ilyen kis kunyhóhoz...

V. Ivanovics
Haha! Korábban... Negyven éves, és milyen fiatalnak látszik.

Valjusa
Jól tartja magát a mi Kakaskánk.

V. Ivanovics
Hallod, Kakas, negyven éves vagy, de fiatalnak látszol!

Larsz
Maga negyven éves?

Nágya
Mért, maga nem ismeri Pjotr Vjacseszlavovicsot?

Larsz
Tulajdonképpen nem bántam meg, hogy eljöttem. (Valjusának) Hát maga?

Valjusa
Szoszo. Jobb helyre nem is mehettem volna.

Pása
Múzeumi darab.

Nágya
Tényleg?

Pása
Ezerhatszáz...

Nágya
Jaj, tizenhetedik század!

Pása
Ezerhatszáz, ezerhétszáz, ennyit bármelyik múzeum megad érte. (Nágyának) De a korát is megmondhatom. Igaz, nem ilyen pontossággal.

Nágya
Maga történész?

Pása
Hobbiból.

Nágya
De érdekes!

Pása
Képzelje magát 1801-be, március tizenegyedikéről tizenkettedikére virradó éjszaka. A szobába, ahol I. Pável cár éjszakázni szokott, benyomul néhány tiszt, felköltik Pávelt, az először azt hiszi, álmodik, aztán mindent megért, kegyelemért könyörög, s ekkor egy Mihail Zubov nevű vasgyúró egy arany dohányszelencével fejbeüti a bal halántékán. Pável a földre zuhan, és mindkét kezével belekapaszkodik a dívány lábába - ide, ebbe...

Nágya
Ebbe?!

Pása
I. Pável cár Anna Gagarino hercegnőt csak úgy hívta: "drága kis mosolygóm".

Kakas
Tegyétek rá nyugodtan a cuccot a díványra. Úgyse akarom eladni. Aludni fogok rajta. Az 1801-es éven.

Nágya
És aztán mi történt a cárral?

Pása
Sokáig nem tudták elvonszolni a díványtól, végül egy sálat hurkoltak a nyakára és azzal fojtogatták.

Nágya
Megfojtották?

V. Ivanovics
(Nézegeti a díványt) Elég keskeny... Nem lehet kinyitni?

Valjusa
Kakasnak elég. Egész életében egy szekrény mögött, egy keskeny díványon aludt. Ő most már bárhová elfér.

Kakas
(Valjusának) Az a szekrény mögötti azért nem volt annyira keskeny...

Valjusa
Keskeny volt, Kakaskám, keskeny volt. Soha nem is bírtál lekecmeregni róla.

Larsz
Nekem egyszemélyes a lakásom - na és? Csak aludni szoktam benne. Éjjeli menedékhely, két loggiával, kilátás a tengerre, külön bejárat, három szoba.

Nágya
Magának is meghalt valakije?

Larsz
Nem.

Nágya
És mégis hagyják?

Larsz
Mit?

Nágya
Háromszobás lakást egy embernek.

Larsz
Mondom, hogy alig vagyok otthon.

Kakas
Tegnap. Este volt, hőség az útkereszteződésnél ég a lámpa - hol zöld, hol piros. Úgy három óra felé. Az utca üres. Autó sehol, se jobbról, se balról. S az ürességben valaki megáll a lámpánál, és várja, hogy zöld legyen, és átmehessen az úttesten. Ott áll, az arca hol zöld, hol piros... Megvártam egy pirosat, odamentem hozzá, és azt mondtam neki: "Kijön velem holnap a dácsára?" Elzöldült [Zöld lett], és azt mondta: "Igen."

Pása
Pedig az is lehet ám, hogy a kamillavirág illata többet ér az évszázadok poránál. Fölfedezed, hogy gyilkolták meg I. Pávelt, közben elszalasztod, amikor virágzik a kutyatej... Igaz, amikor a kutyatej virágzik, mindig abbahagyok minden kutatómunkát.

Nágya
Maga természetbúvár?

Pása
Érdekel a természet.

V. Ivanovics
Nekem otthon van egy fikuszom. A nagynénémtől maradt. Nem szeretem a szobanövényeket, de a nagynénémtől maradt...

Larsz
Általában rögtön igent szoktam mondani. Ha váratlanul felajánlanak valamit, rögtön azt mondom: "Igen."

Nágya
És aztán?

Larsz
És aztán, hogy "Yes."

Nágya
(nevet) És aztán?

Larsz
Aztán, hogy "Si."

Nágya
És aztán?

Larsz
Azt, hogy "Ja."

Nágya
És megértik, hogy ja?

Larsz
Meg. Svédül is, németül is.

Nágya
Maga svéd?

Larsz
A Baltikumból jöttem.

Nágya
Jaj, hát ez fantasztikus, egy igazi balt(i)!... (Járkálni kezd)

Kakas
Nyitva hagyjuk az ablakot, remekül fogunk aludni. Új helyen teljesülnek az álmok.

Valjusa
No és akkor? Én úgyse szoktam álmodni. Elalszom - sötét, felébredek - világos. Máris reggel van. És fogalmam sincs, mi volt éjszaka.

Nágya
Jaj, nekem meg mindig olyan iszonyú álmaim vannak. A múltkor egy férfibajusszal álmodtam. De férfi nem volt, csak a bajsza.

V. Ivanovics
Legközelebb ollóval feküdjön le aludni. Jön a bajusz - nyissz!

Nágya
Jaj, így még szörnyűbb.

Kakas
Ő Nágya, Nágyenka, kukaszomszédok vagyunk. Egyszerre szoktuk kivinni a szemetet a lépcsőházba, így jön ki a lépés. Mindig magam elé engedem.

Nágya
Igazából nem is szokott szemetem lenni. Csak csoki papírok.

V. Ivanovics
Szereti az édességet?

Nágya
Az nem jó, ugye?

V. Ivanovics
Félreraktam magának egy szem desszertet. (Odanyújtja Nágyának a csokoládét) Én is szeretem az édességet, bár férfi vagyok, sőt bajuszos.

Nágya
(Vlagyimir Ivanovicsra) Jaj!

V. Ivanovics
Mi az, fölismerte a bajuszt?

Nágya
Hasonlít... (Elveszi a csokoládét Vlagyimir Ivanovicstól)

V. Ivanovics
Azért nagyon jó, hogy Kakas kirángatott bennünket. Ül az ember a városban, nyeli a port, és még vasárnap is. Hacsak valaki meg nem hív a dácsájára.

Larsz
Erdők, rétek várnak téged, gyere, hív a hazád!

Nágya
(Vlagyimir Ivanovics) Nézzen oda, a balt! Hogy ismeri a jelszavakat!

Kakas
(Odamegy Vlagyimir Ivanovicshoz, átöleli a vállát) Közös a munka, közös a pihenés. Fürdőhelyek, síremlékek, emlékművek... "Kakas és Tsa".

Valjusa
(Vlagyimir Ivanovicsnak) No és, milyen munkaerő a mi Kakaskánk?

Kakas
Na jól van, jól van!

Valjusa
Maga mégiscsak a főnöke.

V. Ivanovics
Hát hogy a főnöke, az túlzás. Kakas mérnök, én meg főmérnök vagyok. Majd őt is kinevezik főmérnöknek, s akkor egyenlők leszünk.

Kakas
De Vlagyimir Ivanovicsot akkor is Vlagyimir Ivanovicsnak fogom szólítani. Mert egy komoly ember.

Valjusa
Te meg maradsz örökre Kakasnak, pedig már van egy zöldövezeti házad is.

V. Ivanovics
Különben is, mit számít az, hogy melyikünk kicsoda. Azért jöttünk, hogy pihenjünk. Én Vologya vagyok. S az az álmom, hogy valakinek egyszer Vova legyek...

Larsz
Én legszívesebben mindenkit tegeznék. Már idefele, a kocsiban is akartam mondani... Egyidősek vagyunk mindannyian.

Pása
Nőnek sose mondd, hogy egyidős vagy vele. Az mindenképp sértés.

Nágya
Jaj, én már huszonhat éves vagyok, de annyira nem értek semmihez!...

V. Ivanovics
Majd mi megtanítjuk!

Nágya
A velem egyidőseknek gőzük sincs semmiről. Maga meg, Pása, útközben olyan érdekesen mesélt azokról a festőkről... tudja, azokról a franciákról, akik kimentek az erdőbe... hogy is... a neveket mindig elfelejtem... Robinsonok?

Pása
Barbizoniak.

Nágya
Maga nélkül az életben nem hallottam volna róluk. Ha hazamegyek, rögtön kiveszek egy könyvet róluk a könyvtárból.

Pása
Óvakodjon a könyvtári könyvektől, Nágya. Főleg, ha művészetről van szó. A szép dolgokról nem szabad pecsétes könyvekből olvasni.

Nágya
Könnyű magának! Honnan szerezzek máshonnan könyvet? Maga művészettörténész?

Pása
Részben.

Nágya
Őrület, hogy maga milyen sokoldalú!

Pása
Művészettörténész vagyok, természetbúvár, történész... egyébként pedig ajtókat tapétázok.

Nágya
Milyen ajtókat?

Pása
Az új lakásokban. Szivárvány KTSZ, kulcs a minőséghez!

Nágya
Tréfál...

Pása
Dehogy tréfálok. Egy oldal tapétázása - egy lila, mind a két oldalé - plusz egy piros. És persze megvannak a privát kuncsaftjaim. Kakas, nálad mind a két felét csináltam?

Kakas
(ordít) Teljes hangszigetelés!

Nágya
Csak nem arra mondja a lilát, hogy huszonöt rubel?

Kakas
Én csak azt tudom, hogy a három rubeles, az zöld.

Pása
Nem szeretem a háromrubelest. Egészségtelen a színe. Olyan poshadtzöld. Nálam az egyrubeles után rögtön az ötös jön.

Nágya
Na és akkor... mi van a barbizoniakkal?

Pása
Kap tőlem egy könyvet róluk, ajándékba. Olvas franciául?

Nágya
Angolul tanultam... az iskolában. De nagyon rosszul tudok. Take it easy and keep your smile.

Pása
Jó, megpróbálom oroszul megszerezni.

Nágya
Nem akartam megsérteni... Azt hittem, művészettörténész.

Pása
Képzettségem szerint történész vagyok, történelem szakon végeztem. Szeretem a történelmet...

Nágya
És az ajtókat?

Pása
Azokat tapétázom.

Valjusa
Nálam kábé egy éve tapétázott egy mester. "És magácska hol dolgozik?" kérdi tőlem. Mondom, a könyvtárban. "És, mennyit tetszik keresni?" Megmondom neki a tudományos irodalmi referensi fizetésemet. "Jöjjön el inkább hozzám segédnek, úgy fog élni belőle, mint Nyugaton."

Pása
(letépi ezt a lapot is) Szürke kezd és győz - ki mondta ezt? (ledobja a lapot a padlóra)

Kakas
(felemeli a lapot) 1982. december 24. Szegény nagymama!...

Pása
Nem a pénz a lényeg. Bár az is.

Valjusa
(a naptárt nézi) Egy hét, és itt az Újév. Fenyőfa áll az elíziumi mezőkön.

Pása
Az egyetem után elkerültem egy intézethez. Dolgozgattam, dolgozgattam, sétálgattam a folyosókon, üldögéltem az asztalomnál, kimentem a lépcsőházba dohányozni. Az élet vidám, de élni unalmas. Egyenlőtlen a csere.

Valjusa
És nem baj, hogy diplomás ember vagy?

Pása
Le is csúsztam. Hány szoba van itt? (kimegy)

Larsz
(A naptárlap hátoldaláról olvassa) "N. Linder, a történelemtudományok kandidátusa a következő feladvány megoldását javasolja. A feladvány Lunacsarszkij érdeklődését is felkeltette. Világos: király f5, vezér e4, futár h2; sötét: király b7. Matt három lépésben."

Kakas
(hirtelen) Jut mindenkinek! Lesz mindenkinek külön szobája!

V. Ivanovics
Ami engem illet, én nem félnék tőle, ha valakivel kettesben kellene lennem.

V. Ivanovics
Lányok jobbra, fiúk balra. (Ő is kimegy)

Pása
(Egy üveg pezsgővel tér vissza) Úszik három krokodilus a Nílusban, kettő zöld, mint a háromrubeles, egy pedig, mint az ötös - kék. S ekkor egy csónakból belezuhan a Nílusba egy turista. Az egyik krokodilus ráveti magát, és kieszi a zsebéből az igazolványait, a másik is ott terem - és befalja az összes pénzét és értéktárgyát, amik a nadrágjába voltak belevarrva. Erre a harmadik krokodilus azt mondja: "Na, én ilyesmiben nem veszek részt." És megeszi a turistát.

Nágya
Maga filozófus?

Pása
Ajtótapétázó vagyok.

Nágya
Nem akartam megsérteni, de még nem látok mindent tisztán.

Pása
Nem sértett meg.

Larsz
(A naptárlapot nézegeti) Mi érdekelhette ebben Lunacsarszkijt?... Matt három lépésben... Nekünk kettő is elég.

Kakas
(Kimutat az ablakon) Ott a gyümölcsös. Terem.

Larsz
A fákban sose a gyümölcs a lényeg, hanem a levelek. Alma nélkül ki lehet bírni, oxigén nélkül soha!

Nágya
Nekem nem is szabad almát ennem. Foltok jönnek ki tőle a nyakamon.

V. Ivanovics
Majd lopunk magának ananászt a kolhozból.

Pása
Figyelj, Kakas, be lehet állni a kocsival a fészerbe? A tiéd?

Kakas
(Váratlan büszkeséggel) A tiéd!

Pása
Hogyhogy?

Kakas
Úgy, hogy természetesen állj be.

V. Ivanovics
(Nágyának) Nem akar szobát választani?

Nágya
Jaj, én mindenben benne vagyok.

V. Ivanovics
Ne mondjon ilyeneket. Hátha lelohad az érdeklődésem maga iránt.

Nágya
Miért?

Valjusa
Te még nem ismered a férfiakat.

Nágya
De érdekes!...

V. Ivanovics
(Nyújtja a kezét Nágyának) Karoljon jól belém, meredek a lépcső. Ha esünk, essünk együtt.

Valjusa
(A naptár maradék lapjait tépkedi) Huszonötödike, huszonhatodika, huszonhetedike, huszonnyolcadika, huszonkilencedike, harmincadika... C'est tout!

Larsz
Az embernek nem a rend miatt kell betartania a közlekedési szabályokat, hanem önmaga miatt. Ezzel nem korlátozza magát, ellenkezőleg: felszabadul. Ha zöldnél megy át az ember, akkor közben verset költhet, bonyolult matematikai példát oldhat meg, szerelmes lehet... A szervezete az övé. Mert az is szabad, elvégre zöld van! Ha viszont pirosban megy át, akkor minden belső ereje, képessége, tehetsége, mindene arra megy el, hogy senki ne gázolja el. És még ha a fejében esetleg valami egészen másról gondolkodik is, a szervezete akkor is a saját védelmével van elfoglalva, tehát a fejében lévő gondolatok nem teljes értékűek... Akkor meg mi értelme? (Gyorsan kimegy a házból)

Valjusa
Miben mesterkedsz?

Kakas
Semmiben, Valjusa.

Valjusa
Hiszen látom. Nézd meg, tiszta sápadt vagy. Minek hoztad össze ezt az álarcosbált? Kik ezek neked?

Kakas
Ugyanazok, mint te.

Valjusa
Ó, Kakaska, Kakaska, elúszott gyönyörűségem, te. Halk szavú vagy, gyöngéd, de ezért egy nőt megsebezni, ahhoz értesz. Neked egyre megy, hogy én vagy az a barbizoni fuser?

Kakas
Pása nagyon érdekes fazon. Nem a szabványos. Őrült pénzeket keres, és könyvekre, képekre költi... A lakása kész múzeum. Besztuzsev-Marlinszkij dohányszelencéje.

Valjusa
Tegnap azt hittem hallucinálok, amikor felhívtál. Tizenöt év. Annyi telt el.

Kakas
Tizenegy.

Valjusa
Fiatal koromban egy évig tartott, amíg beleszerettem valakibe, és egy másikig, amíg kiszerettem belőle. Téged is egy évig felejtettelek... És arra emlékszel, mit mondtál nekem akkor? "Nem látom a perspektívát a kapcsolatunkban." Hogy tudott ilyen eszedbe jutni, hogy "perspektíva".

Kakas
Aztán elmentem berúgni.

Valjusa
Igazi barátként viselkedtél.

Kakas
Ezek szerint te engem azóta... egyáltalán... teljesen... sehogy?...

Valjusa
Egy picit. Néha és halkan. Nézzék a mi kis Kakaskánkat - duzzog.

Kakas
Műszaki főiskolára jártam, valahogy a számra jött az a szó, hogy "perspektíva". Izgalmamban.

Valjusa
Ó, hát izgult az a szegény fiú!... Én meg, a kis vastagbőrű Nünüke, volt képem lecsapni a telefont... Pedig meg kellett volna vigasztaljalak, hogy "Te csak ne izgasd magad, Kakaskám, ne gyötrődjél, vigyázz arra a hab testedre." Az igazi nők így csinálják?

Kakas
Hagyd abba!

Valjusa
Nyáron sose hordtál rövid ujjú inget, mert féltél, hogy meglátják, milyen vékony a kis fehér karod. Két kis virgács.

Kakas
Elég!

Valjusa
Két rakoncátlan kis karocska.

Kakas
Fejezd be!

Valjusa
De mindegy is. Hallottam én aztán még különbeket is a pasasaimtól. A te "perspektívád" még csak hagyján.

Kakas
Most sem szeretem a rövid ujjú ingeket.

Valjusa
Milyen furcsa, azóta már százszor kicserélték a telefonomat, de amikor tegnap telefonáltál, megint a régi csöngést hallottam.

Kakas
Rájöttem, hogy semmi sincs. Azon kívül, ami már van. Hogy mi, te meg én... hogy pár évvel ezelőtt volt köztünk valami. Vlagyimir Ivanovics - egymás mellett, egy asztalnál dolgozunk... Nágya - egyszerre szoktam vele kivinni a szemetet... Pása...

Valjusa
Persze, nem rossz fiú. Egy férfinak mindig jól áll, ha pénze van. (Kimegy a kertbe)

V. Ivanovics
Te Kakas, szeretnék beszélni veled egy percre... Ezt hogy gondoltad?

Kakas
Mit?

V. Ivanovics
Ezzel a Nágyával. Ennek halvány fogalma sincs. Ez nem is ismer engem. Ezt hogy gondoltad?

Kakas
Mit?

V. Ivanovics
Átvágtál? Most látott először. Pedig mit mondtál? Hogy direkt kiszúrt, amikor mentem hozzád, és belém zúgott, meg akar velem ismerkedni... "Belém zúgott"... Hazudtál?

Kakas
Ugyan, Vlagyimir Ivanovics, csak szégyenlős, hát még kislány. Várj egy kicsit. Udvarolj neki, hogy ez meg az...

V. Ivanovics
Abból én már kinőttem. Te ígértél valamit, én arra készültem.

Kakas
Mire?

V. Ivanovics
Arra, hogy semmit nem kell csinálnom.

Kakas
Hát ne csinálj semmit. Víkend van, pihenj.

V. Ivanovics
Állandóan valami szövetkezeti lakással nyaggat, hogy lehet örökölni vagy nem lehet örökölni - honnan tudjam én? Ez egy agyrém! Átvágtál.

Kakas
Tudod, azért te se vagy szent.

V. Ivanovics
Miért, ígértem én bármit is?

Kakas
"Közös a munka, közös a pihenés..."

V. Ivanovics
Igen! Kikapcsolódunk. De szórakozni is kell. És legyen valami haszna is. De nem egymagunkban!

Kakas
Mért, egymagad vagy?

V. Ivanovics
Személy szerint, én, egymagam vagyok.

Kakas
Várd ki a végét...

V. Ivanovics
Nem. Elmegyek.

Kakas
Tessék! Már itt is van Nágyenka!

V. Ivanovics
Én elmegyek.

Kakas
(Vlagyimir Ivanovicsnak) Majd meglátod...

V. Ivanovics
Már láttam. (Elmegy)

Kakas
Nos, hogy tetszik odafönt?

Nágya
Pjotr Vjacseszlavovics, nyújtsa a kezét, túl meredek az a lépcső. (Lépked lefelé, megpróbál nagyvilági hölgyként mozogni, nem nagyon megy neki) Nagyszerű időnk van ma, nemde?... Maga jól beugratott engem, Pjotr Vjacseszlavovics.

Kakas
Drága kis mosolygóm... Beugrattam?

Nágya
Olyan hiszékeny vagyok, olyan tapasztalatlan... És hittem magának... Azt hittem... azt ígérte... hogy tényleg egy lakásszakértő, hogy majd segít meg tanácsot ad... amit én nem tudok... de hát ő se tud semmit.

Kakas
Ígérem, hogy a lakásproblémát megoldjuk.

Nágya
Nem szép dolog becsapni egy szegény lányt. (Újra visszalép a dáma figurájába) Reggel a migrén kínozott, aztán meg a köszvény.

Kakas
Márciusom... Drága kis mosolygóm...

Nágya
Pedig a barátnőm meghívott ma estélyre a tüzériskolába, a buliba. A katonaurak között sok kiváló ember van. Főleg a tüzérek között. Messze van innen az állomás?...

Pása
Elviszem, ha akarja.

Valjusa
Nekem is az állomásra kellene mennem.

Pása
Befuvarozhatom magukat a városba is. Gondolom, az mindenkinek útba esik.

Kakas
Te hová mész, Pása?

Pása
Rájöttem, hogy nincs szükségem a fészeredre, mivelhogy nem is a tied. Hanem közös a szomszédoddal. Az ember ne vágja át a barátait. És egyáltalán, minek rángattál ki ide? Nekem a hétvége a legnagyobb dologidő. (Az autójához indul) "Megveszed a házat, Pása, megveszed a házat..."

Kakas
Igen, becsaptalak benneteket!...

Negyvenéves vagyok!... Negyvenéves vagyok!...

V. Ivanovics
Na és? Én meg negyvenkettő. Na és?

Kakas
De én fiatalnak látszom! Negyvenéves vagyok! De fiatalnak látszom! Soha az életben nem volt még saját lakásom! Saját házam!... Soha!...

Nágya
Az ember akkor sem bánik így a barátaival.

Valjusa
De neki lakáskomplexusa van.

Kakas
Hozzám sose jött senki a születésnapomra!...

Nágya
Ma van a születésnapja? Isten éltesse!

Kakas
(Már visszanyerte a nyugalmát) Negyven plusz negyven - az egy rubel negyven.

Larsz
(megjelenik a ház verandáján) Attention!... A nagyapám varietében lépett föl. Az egyik számában mindig odament egy nézőhöz, mindegy, hogy milyen nemzetiségű volt, és az őrületbe kergette azzal, hogy az illető anyanyelvén beszélt vele, de úgy, hogy az egy árva szót sem értett belőle, pedig megesküdött volna rá, hogy az édes anyanyelvét hallja. A nagyapám hangzásában utánozta a nyelvet, úgy hallatszott, mintha igazi lett volna. Do you understand me?... Csak az orosszal nem jött be neki sose a csel. Oroszul ugyanis tudott, s ha egy oroszhoz ment oda, akkor egyszerűen beszédbe elegyedett vele, megragadta az alkalmat, s a dicsőséges Tobolszk városáról tudakozódott. Ha azt kérdezitek, hogy hogy tudok akcentus nélkül beszélni, a válaszom az, hogy nekem a véremben van a hangutánzás. (Demonstrálja a hangutánzást)

Kakas
Anyámmal és apámmal egy szobában laktunk. Keskeny volt és hosszú, mint egy villamos. Mindenünk oda volt beszorítva, és az a bizonyos dívány, az enyém, éppen befért egy falkiszögellés és a szekrény közé. Amikor anyám reggelente nyitotta a szekrényajtót, akkor a díványom, és vele együtt én is megmozdultam, odébb mentem egy picit, mondjuk három millimétert. Kinyílt a szekrényajtó, nekiszorult az ágy oldalának, a dívány megindult, és vele együtt én is. De nem lehetett mit csinálni! Másképp egyszerűen nem fértek be a bútoraink. Így utaztam én három millimétert oda, hármat vissza. Harmincnégy éves koromig. Aztán anyám meghalt, és sokkal ritkábban nyílt ki a szekrényajtó... Minek is mondom ezt?... Szóval, azt gondoltam, hogy csak úgy nem fogtok kijönni hozzám. Nem hittem, hogy csak úgy kijönnétek. Úgyhogy most el is mehettek. (Larsznak) És nincs is itt folyó. Hallod, balt? Erdő van. De folyó nincsen.

Pása
Furcsa, hogy ez az erdő, az előbb néztem meg, messziről úgy látszik, mintha egy japán metszet lenne. Hiroszigának vannak ilyen képei.

Larsz
Hogyhogy nincs?! Hát azt mondtad, hogy... Még a nevét is mondtad... Viljujka, vagy Viljajka...

V. Ivanovics
Talán Valjuska.

Valjuska
És messze van az az erdő?

Kakas
Két kilométerre lehet. Három. És fél.

Pása
Ne is mondd tovább. Kíváncsi vagyok, hogy közelről is olyan japános-e...

Larsz
Micsoda hülyeség!... Gyerünk, mi az a három-négy kilométer! Menjünk mezítláb... Úgy minden elektromos feszültség kivezetődik az emberből. You know? A "Technika és ifjúság"-ot readoljátok?

Valjusa
(leveszi a cipőjét) Legalább kisülünk.

V. Ivanovics
Én félek, hogy megfázom.

Nágya
Én meg tuti, hogy valamibe belegyalogolok.

Kakas
Azt szeretném mondani... Csak hogy tudjátok... Ha visszajöttök a sétából ebbe a házba, akkor tudjátok, hogy - a tiétek.

Nágya
És az a három és fél kilométer az hány troli megálló?

Valjusa
Száz éve nem jártam erdőben...

V. Ivanovics
És pont most vannak a gombák...

Nágya
Nahát, aztán a gombákhoz végképp nem értek, azt se tudom, melyik mérges és melyik szelíd...

Kakas
Nem, nem értitek... Azért gyűjtöttelek össze benneteket, mert van bennünk valami közös. Ti... mindenki... én is... mindannyian... egyedül vagyunk.

Nágya
Hogyhogy? Egy, kettő, három, négy, öt, hat.

Larsz
Jaj, megszámolt bennünket!...

Kakas
Most hat. Mert most együtt vagyunk. De ahogy szétmegyünk, mindannyian, mindenki egyedül lesz. Én egyedül, te egyedül, ő egyedül... mi, egyedül.

Valjusa
Úgy érted, hogy magányosak?

Kakas
Nem akartam kimondani ezt a szót... A választás előtt egyszer jött hozzánk egy agitátor. Ültem a szobámban, és hallottam, ahogy a folyosón megkérdezte az én ajtómra: "Ott ki lakik?" És a szomszédasszonyom ezt válaszolta: "Ott? Egy magányos férfi." Borzasztó volt.

Nágya
Én egyszer megpróbáltam, hogy legyen egy macskám. De megszökött. Nyilván jobban érdekelték a kandúrok a szeméttárolóban.

Kakas
Az embernek vagy van családja, vagy egyedül él. Pedig van egy harmadik variáns is, ha egy társaság, szabad, felnőtt emberek laknak együtt. Függetlenek vagyunk egymástól, de szeretünk együtt lenni. Van egy házunk, és abban lakunk. Az egész társaság. (Nágyának) Apropó, megoldódik a lakásproblémája is.

Pása
"Van egy házunk" - erre a házra gondolsz?

Kakas
Pása megkapja a legnagyobb és legvilágosabb szobát. Idehozod a könyveidet, a képeidet, szétrakhatod őket akár az egész házban. Minek vennél másikat? Gyönyörködünk a művészetben, a régiségekben, egymásban. Idebent, vagy a kertben. Van annál szebb, mint hogy együtt lakunk és gyönyörködünk egymásban?...

Larsz
Indul a tyúk s a kutya aludni. Írd le, balról jobbra ugyanazt olvasod, mint jobbról balra. Próbáld ki!

Kakas
Valahol olvastam, hogy Amerikában összeszedtek pár szomszédot, akik egymás melletti cottage-okban laktak, és évszámra nem is látták egymást, szóval összerakták őket egy szobába - ilyen kísérlet, tudjátok -, és egy egész napot töltöttek így bezárva, és utána miket mondtak? Az egyik azt mondta: "Elmondhatatlan érzés volt, amikor a vállammal hozzáértem mister Johnsonhoz, és megkérdeztem tőle, hogy van a kedves édesanyja", másik - "Nagyon élveztem, mikor Mrs. Smith rálépett a lábamra, bocsánatot kért, aztán megtárgyaltuk a gyerekeinket." Ötven éves korunkban már késő lesz, de így, negyven felé, még kivághatják a rezet... én meg ehetem a meszet! Eleinte csak szombat-vasárnapra jövünk, aztán egyszerre vesszük ki a szabadságunkat, azután...

Larsz
"S te súgva kérdted, kis butám - mi lesz velünk azután..."

Kakas
... meg lehet, hogy állandóra ideköltözünk.

V. Ivanovics
Nyugdíj után?

Valjusa
Finom kis perspektíva!

Pása
Felajánlhatok egy Pável-korabeli parókát - ősz, kis copffal, fekete szalaggal...

Valjusa
Mindig szerettem volna, hogy valaki írjon egy regényt a boldogtalan, de életvidám asszonyról.

Pása
Fejedbe húzod a "Pávelt", és a parókában nagyszerű ötleteid támadnak.

Larsz
Én rögtön azt szoktam mondani: "Igen".

Kakas
Negyven évesek vagyunk, most már arra is kell gondolnunk, hogy mi lesz ötven, hatvan, hetven éves korunkban.

Pása
Ne keverj bele mindenkit. Nágya még csak huszonhat.

Nágya
De én annyira nem értek semmihez!...

Pása
Neki még annyi van a nyolcvanig, mint neked az egész életed.

Valjusa
Ne strapáld magad, a nők mindig másképp számolnak.

Kakas
Hozzáérünk egymás vállához, könyökéhez...

V. Ivanovics
Meg rálépünk egymás lábára.

Kakas
Pontosan! Külön öröm lesz, ha tiszta szívből rálépünk egymás lábára!

Larsz
Gyerekek, de hát én svéd vagyok! A legeredetibb svédországi svéd! Stockholmban lakom, ott van a háromszobás lakásom, a tősgyökér, hasonlítok egy Hazanov nevű színészre, a tobolszki útikalauz, a Balti tenger öble... Nem akartam megmondani, féltem, hogy megijedtek - egy svéd a faluban! De olyan jól összebarátkoztunk. Tiszta svéd vagyok. Azt kérditek, hogy kerülök ide? A feleségem orosz. Illetve válófélben vagyunk. És amikor összetalálkoztam Kakassal az útkereszteződésben, a piros lámpánál, akkor rögtön... Rögtön! Ti azt kérditek, mért nem akar az ember visszamenni az állandó lakhelyére, Svédországba, és az ember azt feleli, hogy szereti az országotokat, keresi a gyökereit, az elődeit, akik hasonlítanak a ti sztár színészeitekre, rendszeres olvasója a "Technika és ifjúságnak"... Az 1709-es poltavai csata után az ember egyik őse a ti Péter cárotok fogságába esett, és Tobolszk városát jelölték ki neki lakhelyül, ott ez az ős építette fel a városi számvevőséget, vagyis a kincstár épületét, aminek a fényképét megnézhetitek a tobolszki útikalauzban, Kelet-Szibériai Kiadó, 1978., 112. oldal. Az ős egy szibériai cigánylányt hozott magával Tobolszkból Svédországba, meg egy halom gyereket is, persze. Pontosabban először Észak-Olaszországba vitte őket, és csak később, élete végén költözött Svédországba. Úgyhogy én is déli típusnak tartom magam, bár csak Észak-Olaszországról volt szó... És attól a cigánylánytól örököltük a művészi hajlamot, a nagyapám, már Európa összes varietéjében fellépett, eredeti számokkal, s ezek közül néhányat a későbbiekben be is mutatok nektek.

Nágya
És magának ki a felesége?

Larsz
Azért jött hozzám, hogy kijöhessen Svédországba, én meg azért vettem el, hogy itt lehessek, Oroszországban.

Nágya
És maguknak ezt szabad?

Valjusa
Hurrá! Kenterbe verjük a svédeket!

V. Ivanovics
Maga tulajdonképpen kit keres, papa?

Öreg
Ismertem a kiskapu trükkjét... Hogy lehet bejönni. Elnézést. Még egyszer elnézést. A reteszt nem fölfelé, hanem lefelé, aztán egy nagyon kicsit jobbra és magam felé. De nagyon kicsit, mert ha megrántom, újra bekattan.

Pása
"Lizácskának Kokától."

Öreg
Levelet kaptam, ismeretlen kézírással.

Kakas
Brjanszk, Űrhajósok utcája 43.

Öreg
Harmincnégy, de megtaláltak.

Pása
"Lizácskának szeretettel Kokától."

Öreg
Csak [a folyosón kaptam helyet] oldalhelyet kaptam a kupéban. Jöttek-mentek egész éjjel... a kabát az arcomra húzva...

Valjusa
Mi most jöttünk, nemrég.

Öreg
Gondoltam. Engedjék meg, hogy bemutatkozzam. Nyikoláj Lvovics Kreksin. Jelizaveta Mihajlovna Kokának hívott. Minden Nyikolájt Kokának becéznek mifelénk...

Pása
(Kakasnak) Odafönt, a toalett asztalkán van egy fénykép. (Kokának) A maga képe, profilból... És balalajkával!

Koka
Igen, igen, profilból... Az az átkozott kép! Uramisten, milyen nehéz kimondani, hogy "néhai".

Kakas
(Pásának) És te honnan tudod?

Koka
Odaültetett a fényképész a gépe elé és a kezembe nyomta azt a balalajkát. Mért pont balalajkát? És vajon mért fogtam meg? Milyen hülyeség!

Pása
Nekem nagy dagerrotip-gyűjteményem van.

Nágya
Nagyszerű időnk van ma, nemde?

Koka
Liza!... Lizácska!... Uramisten! Hogy kerülsz te ide?...

Valjusa
Na tessék, halálra ijesztettük az öregfiút.

FÜGGÖNY

Nágya
"Drága Koka! Elképzelnem is nehéz, hogy eljön majd az idő, amikor te nem a drága Koka leszel, hanem az igen tisztelt Nyikolaj Lvovics Kreksin. Ám ha mégis elképzelem, egy őszülő, vonzó urat látok magam előtt, aki egy hatalmas Bergere-fotelben trónol, körötte pedig ott futkározik és csacsog a sok gyermek s unoka, azaz a te gyermekeid és unokáid. De arra, hogy a melletted ülő nőt is magam elé képzeljem, már nem futja a fantáziámból, csupán karosszékének finom csipkével bevont fejtámláját látom, s a lábainál lévő, lila bársony puffot. De vajon ki ő? Persze, bárki legyen is - áldásom reá. Kívánom, hogy méltósággal és boldogan járja élete útját, erős karodra támaszkodva. Hiszen én is egész életemben emlékezni fogok kezed gyengéd mozdulatára, amikor - emlékszel? - kiengedted az ablakon azt a pillangót, megérintetted a hajamat, s azon ott maradt a hímpor fehér nyoma. "Kis Pierróm" - mondtad nekem, s aztán Blokról kezdtünk beszélgetni, arról, hogy az ő "Komédiásdi"-ját játszó színészek maszkját lepkék hímporából és virágporból kell elkészíteni. Istenem, milyen szépen beszéltél akkor, drága Koka! S utána milyen nagyszerű volt együtt hallgatni. Mintha egész életünket végigéltük volna akkor, s a hajamon fehérlő hímpor igazi ősz színné változott. Ölellek, angyalom. Annyi mindent szeretnék elmondani, felolvasni, elmesélni neked. Nagyon jó, hogy így is tudsz mindent. Lizád."

Koka
Igen, ez itt történt, júniusban. A pillangó belegabalyodott a függönykárpitba, kiszabadítottam és kiengedtem az ablakon. De már nem tudott felszállni, leesett a virágágyásba, vergődött, vergődött, aztán elpusztult. Túl sok hímpor maradt az ujjamon.

Kakas
Por maradt az ujjamon...

Koka
Lizának persze nem mondtam, hogy a pillangó meghalt. Sőt úgy tettem, mintha a tekintetemmel kísérném, ahogy elrepül. Vallottam volna be neki, hogy megöltem Isten teremtményét?...

Valjusa
Ó, uraim, kegyetlen a földi élet!

Koka
Azelőtt itt, a pohárszék fölső polcán, egy titkos sarokban mindig volt egy kis vodkás kancsó. És egyenként osontunk ki ebbe a szobába, hogy ajkunkhoz emeljünk egy-egy pohárkát. Huszáros bátorságból... Mi magunk dugtuk el, s aztán titokban jártunk rá.

Nágya
(levelet olvas) "Drága Koka! Tegnap délután két órakor érkeztem haza, nem vártak, mert azt hitték, csütörtöknél korábban úgysem jövök... nem, pénteknél. Az út oly unalmas volt, úgy rám telepedett a bánat, hogy elszundítottam és négy órán át aludtam. Megérkeztem, még jobban elfogott a bánat. Úgyhogy hamarosan kereket is oldok innen. Addig is minden jót neked és a tiéidnek. Lizád."

Koka
A vakáció minden nyáron válásra kényszerített bennünket. Én utaztam haza a nyizsegorodi kormányzóságba, Liza meg ide, és csak levelezni tudtunk. Hol találták ezeket a leveleket?

Kakas
Egy dobozban a nagy láda mélyén.

Koka
Ez csoda! Kész csoda!

Nágya
Moszkvába címezve.

Koka
Manapság a fiatalok nyáron elutaznak a szüleiktől, mi épp fordítva, a nyár a papáé és a mamáé volt, az ő örömüké, szórakozásuké. De az elválás a barátoktól, a szerelmektől... Mindig átkoztam a nyarat!

Nágya
"Egyre az kínoz, hogy mért nem csókoltalak meg még egyszer az állomáson. Egész úton ezen gondolkodtam. Nyikoláj, hamarosan találkozunk!"

Pása
Remek a kalapja, Nyikolaj Lvovics!

Koka
Ó, hogyne! Európai fazon. Egy bécsi cégtől. Ma elegáns akarok lenni. "Úgy álmodtad, hogy együtt elégünk, ölelésben összefonva, hogy megadatik egykor látni nékünk ama boldog paradicsomot."

Larsz
Brávó, brávó!

Koka
Blok. Így ma már senki sem ír.

Valjusa
Így ma már senki sem szeret.

Koka
Ne gondolja, prémekre, briliánsokra mi is nehezen szántuk rá magunkat. De egy gyűrűt ajándékozni egy hölgynek - az mennyei élvezet!... (A Nágyán lévő ruhára) Ez a ruha is ajándék. A Kuznyeckijen vettem, Cauchet-nél. Hány apró csillag szikrázott fel Liza szemében, amikor kinyitottam a dobozt!...

Nágya
Én mindig magam veszem a gyűrűimet meg a brossaimat. A trafikban. Nem kerül sokba, és mindig lehet váltogatni. Nemrég láttam egy új brosst, Jeszenyin van rajta. Egy rubel kilencvenhét. Ő a kedvenc költőm.

Koka
Ott volt a Kuznyeckijen a kirakatban. Nagyon megtetszett. Volt még hozzá egy ilyen mantilla is... Minden pénzemet odaadtam érte, s a dobozzal gyalog mentem át egész Moszkván. Bérkocsira már nem maradt egy fillérem sem. Manapság azért szeretnek, hogy együtt éljenek, nem azért, hogy együtt meghaljanak.

Nágya
(Olvas) "Koka, drágám, nagyokoskám, nem mondhatnám, hogy rosszul érzem magam, az idő is csodálatos, pedig tegnap vihar volt, ömlött az eső, a szél tördelte a fákat."

Pása
(Kakasnak) Milyen jól állna neked Nyikolaj Lvovics kalapja.

Kakas
Nem, én sildes vagyok. Ezt már valahogy régóta tudom. Én sildes típus vagyok.

Pása
Nagyon tévedsz, szerintem te kalapos típus vagy.

Koka
Mindent eladtam, mindenemtől megszabadultam, de ezt a kalapot, ezt az európai modellt, ezt nem! Bevarrtam a dobozát zsákvászonba, és vittem magammal mindenhová. Úgyhogy bocsásson meg érte, de már felpróbálni sem hagyom.

Nágya
Szépen írt a néni, mindent el tudok olvasni... (Levelet olvas) "Sokszor van, hogy felveszem a tőled kapott ruhát, leülök az asztalhoz, előveszem a dobozt, amiben a leveleidet őrzöm, és olvasgatom őket. Hallom a hangod, látom, ahogy csillog a szemed, leheleted megérinti az arcomat, és eltűnik belőlem a szomorúság, szertefoszlik, mint egy felhő, ha friss szél támad. Írj gyakrabban. Mindig, mindig a tiéd. Liza."

Koka
Mindig, mindig a tiéd, Koka.

Valjusa
Nézzenek oda, milyen pecsétgyűrűje van Pásának.

V. Ivanovics
Ha belegondolok, az az egy ujja legalább egy ezrest ér.

Nágya
Hű, oroszlánfej? Aranyozott?

Pása
Színarany. Dolgos ujj ez, kijár neki az arany.

V. Ivanovics
Nekem egy darabig karikagyűrűm volt. Azzal nyitottam fel a sört.

Valjusa
Te szereted a sört?...

Pása
De ma víkendezünk, a gyűrűm is, én is. Jogunk van a pihenésre.

Nágya
Jaj, majdnem elszakítottam a ruhát! Egy szög van a falban...

Pása
Hol az a nyavalyás?

Nágya
Egy kicsit följebb.

Pása
Áhá, itt van. Elcsíptem! No, ezt így kell csinálni. Nyikolaj Lvovics!

Koka
Parancsol?

Pása
Szeretném, ha látná.

Koka
Igen, igen.

Pása
A határozottság a lényeg. Határozottan kell csinálni. Látja ezt a szeget?

Koka
Látom.

Pása
Határozottan. Sutty! (Egy mozdulattal kirántja a szeget a falból) Ez valódi "borsalino", ugye, Nyikolaj Lvovics?

Valjusa
Bravó!

Koka
Régen nem volt rajtam. Jó benne lenni.

Pása
Maga itt vendég, Nyikolaj Lvovics, azt csinál, ami magának tetszik. Bocsásson meg, ha megbántottam.

Koka
A lehető legvalódibb. Mindent eladtam, szabadultam mindentől, de a "borsalinómat" nem adom. Soha. Bevarrtam a dobozát zsákvászonba és vittem magammal mindenhová. De csak ma tettem fel, hogy elegáns legyek, ha idejövök. (Vlagyimir Ivanonvicsnak) Bocsásson meg, de ön kicsoda tulajdonképpen?

V. Ivanovics
Én?... Mérnök vagyok.

Pása
(A falhoz illeszti a szeget) Nyikolaj Lvovics!

Koka
Igen?

Pása
Ezt a trükköt magának ajánlom.

Koka
Igen, igen... Köszönöm.

Pása
Lát jól?

Koka
Tessék, várom.

Pása
Ismétlem, az egész a határozottságon múlik. Semmi máson. Sutty! (Beüti a szöget a falba)

Kakas
A padláson találtam.

V. Ivanovics
Még hasonlít is Nágyára.

Valjusa
A ruha.

Kakas
Valjusa, mesélj nekünk a férjedről.

Valjusa
Mit?...

Kakas
Hogy éltetek, mért váltatok el... Csak úgy, általában.

Larsz
Kakas, ez az "általában" az én szavam...

Valjusa
Nem, azt kérdeztem... mit?...

Kakas
Ha nem akarsz, ne mesélj.

Valjusa
Azért, mert magányos vagyok, mert elmúltam negyven, gondolod, hogy szabad a vásár?

Kakas
Én csak kérdeztem.

Valjusa
Ó, Kakas, Kakas!...

Koka
(Azóta is megbűvölten nézi a fényképet) Liza!... Lizácska!... Ilyennek nem is emlékszem rá.

Nágya
(Több levél is van a kezében, az egyiket olvassa) "Krisztus feltámadott! Kedves, drága Lizácskám, szívből üdvözöllek Krisztus dicsőséges Feltámadásának magasztos ünnepén, csókollak, csókollak, egészséget és boldogságot kívánok, magamnak pedig azt, hogy mielébb találkozhassunk. Igyunk arra, drága lelkem, hogy mindketten egészségesek leszünk és boldogan élünk majd egymással. Legyünk derűsek és vidámak! A kért fényképet egyelőre nem küldhetem, mivel itt, Szevasztopolban még nem fényképezkedtem. Koka, aki forrón szeret téged. Ezerkilencszáztizenhat, május kilencedikén."

"Koka, drágám! Boldog Karácsonyt! Istenem, milyen bánatos vagyok! Micsoda ünnepünk van! Fényes remények, és te nem vagy itt mellettem. Tudod, most egész nap neked fogok levelet írni. Éppen reggel van. Nem is tudom, mit csináljak magammal. Fáj a fejem. Tegnap majdnem éjfélig rakosgattam a pasziánszot, amíg ki nem jött. Ma felébredtem - az asztalon ott a négy ász. Ez mind te vagy. Minden pikk, minden treff, minden káró, ez mind te vagy, és te vagy a kőr ász és a piros szív is. Tudod, hogy olvasás közben csókolgatni szoktam a leveleidet? Nem mindig, de néha úgy elfog a vágy, hogy legalább a leveledet megcsókoljam. buta vagyok?..."

"Drága, drága Koka! Újra visszaültem a levélhez. Megreggeliztem, siettem vissza a szobámba, hogy írhassak. Lélja nénivel tegnap megbeszéltük, hogy elmegyünk a Szentháromság kolostorhoz, sétálgatni, friss levegőt szívni, szánkázni. És másnap jövünk vissza. De a néni valahogy rosszul érezte magát, úgyhogy az utazás füstbe ment, de aztán végül mégis szánra ültünk, s kimentünk a Mindenszentekhez, az itt van nem messze, szép lassan hajtottunk, gyönyörködtünk a hótakaróban és a fenyőfákban. Úgy örültem, hogy végre kimozdulhattam! És te hogy vagy, csillagom? Mit csinálsz? Istenem, micsoda boldogság volna, ha itt lehetnénk együtt minálunk, csak itt volnánk és szeretnénk egymást. Így meg csak az álmaimban lehet. Várnunk kell. Sokszor csókollak, külön a nyakszirtedet is. A te első és utolsó Jelizavétád!

"Megint írok az én Kokámnak. Már túl vagyunk az ebéden. Vendégek voltak, egy felettébb kurióz család. Ha itt vagy, meghaltunk volna a nevetéstől. Egy anyuka, két kereplő-fecsegő ikerlány, s a fiú, aki papi szemináriumot végzett, és egyetemre készül. Egy Filimonov nevű pap családja. Mintha mindegyik a múlt századból maradt volna itt. Kész színház volt! Hát te? Hogy érzed ott magad? Mi van?... Ó, legalább félszemmel odapillanthatnék!... Az egészségedről ugyebár egy szót sem írtál. Nem akarod, hogy nyugtalankodjam miattad? Gondolj, amit akarsz, de tessék többet írni magadról, hogy érezzem, milyen az életed abban a Szevasztopolban. Határozottan érzem, hogy valami nyomja a szívedet. Itt tiszta, hideg idő van. veled vagyok, a tiéd vagyok. L. Mit jelent ez a betű? L'amour?..."

"Koka, édes barátom, látod, megint együtt vagyunk. Már este van. Egy csöppet szédülök. Ittunk fűszeres forralt bort, vacsoráztunk, de nem lett jobb kedvem. Gyönyörű, magas karácsonyfánk van, csak vattapelyhekkel, ezüst és aranyesővel díszítettük fel, megszórtuk mária-csillámmal. Meggyújtottuk a gyertyákat, olyan különleges és szép lett! Majdnem sírva fakadtam. Rád gondoltam, és annyira szerettem volna veled lenni! Ó, Nyikoláj, Nyikoláj... Mi lesz velünk?! Mikor, mikor látjuk már egymást? Vigyázz magadra, boldog légy és vidám. Boldog Karácsonyt, gyönyörűségem! Isten veled, aludj jól. Én vagyok a védőangyalod, ott repkedek fölötted. Liza."

V. Ivanovics
(Egy levelezőlap hátuljáról olvassa) "Szevasztopol. Nahimovszkij bulvár."

Koka
Ó, hogy éltem én azon a Nahimovszkij bulváron!... Hol vagy, ifjúság?... "Mint hullámok, rohannak életünk napjai..." Éppen a Nahimovszkij bulváron futottam össze egy gimnáziumi iskolatársammal, Szányecska Spakovszkijjal. Mindenki becézte, pedig maga volt a megtestesült ördög. Mi mindent megcsináltunk ketten, mi mindent!... "Messziről jött kedves vándor, volt szerencsém. Itt az idő hajóra szállni, hát viszontlátásra!" Csetepatéba keveredtem egy bizonyos női személynek a testvéreivel, utána egy ideig nem volt tanácsos fényképezőgép elé állnom. Bizony, bizony... Szegény Liza!... Persze hogy nem tudtam elküldeni neki a fényképet, amit kért.

Kakas
Szegény nagymama meg itt epedezett az Isten háta mögött.

Koka
Remélem, mindez köztünk marad.

Pása
Nyikolaj Lvovics, önnek gentlemanekkel van dolga.

Koka
Bár... mit számít ez most... De azért, ami a fényképet illeti, csak kivágtam magam a csávából, profilképet csináltattam!

Nágya
(Levelet olvas) "Drága Lizám! Odahaza valahogyan a kezembe került az "Ogyesszai Hírek" egy száma, ami azonnal izgalomba hozott, ugyanis egyszer csak megláttam a hirdetések között az "Luxus" étterem nevét. Rögtön búskomor lettem, mert eszembe jutott az a számomra olyannyira boldog este, amikor Palermóba utaztál, s én kikísértelek téged. Drágám, képtelen vagyok többet írni. Egy kisfiú, aki a tiéd. Koka. Mielőbb írj!"

Koka
Ó, a "Luxus" étterem!... Nézzék csak, elküldtem neki a levélben az itallapot. (Olvassa) "Ponte-Canais, Gaux-Borsack, Irrouat-Gala, Irrouat Grand-Glaa, Irrouat-Brut, Irrouat-Americain, Port, Vermouth"... Ebéd- és vacsoraidőben Mataki román zenekara játszik." Kíváncsi lennék, vajon most hogy hívják azt az utcát?

V. Ivanovics
Ugyanúgy: Nahimovszkij bulvár.

Koka
Ne mondja!

V. Ivanovics
(A levelezőlapot olvassa, ami épp a kezébe került) "Szevasztopol. Látkép a Testvérek Temetőjéről."

Koka
(Még mindig a borlap van a kezében) Maitre d'hôtel, George...

Nágya
(Kokának) Erről a képről beszélt? (Mutatja a kartonlapra ragasztott fényképet, amelyet az asztalon talált)

Koka
Igen! Ez én vagyok!... Átkozott kép!

Valjusa
(A képet nézegeti) Nagyon előnyös a profilja.

Koka
"Lizácskának Kokától, szeretettel."

Pása
(A kép hátulját olvassa) "Őfelségének a perzsa sahnak, Őfelségének a szerb királynak, Őméltóságának az osztrák főhercegnek, Őméltóságának a csernogorszki fejedelemnek és Őméltósága Norvégia és Svédország hercegi örökösének udvari fényképészete. Weiner fivérek, Szevasztopol." Maga viszont nem volt egy angyal...

Koka
Nagy kópé voltam, ami a szebbik nemet illeti. Bocsánat.

Valjusa
Ó, hát ez azért bocsánatos bűn.

Nágya
(Tréfásan megfenyegeti) Rossz fiú volt!...

Koka
Apró kis csalások, csínytevések - ezek hozzátartoznak a szerelem játékaihoz. Ezek edzik a férfiembert. (Kétértelmű viccet mesél, franciául. Mindenki nevet) Hallgassátok meg, fiatalok, a békebeli öreg korhelyt. És ne ítéljétek túl szigorúan.

Nágya
Itt van, megvan! (Egy újabb levél van a kezében) "Nyikolaj! Azok után, aminek tudomására jutottam, kapcsolatunk nem maradhat a régiben. Kérem, ne látogasson meg, és ne írjon, nem akarom önt látni többé..."

Koka
Mi az?... Mit olvas?!...

Nágya
Ami ide van írva. "...nem akarom önt látni többé."

Koka
Micsoda szavak!...

Nágya
Ide van írva. (Felolvassa a borítékról a címzést) "Szevasztopol. "Tenger" Hotel. N. L. Kreskin úrnak."... "Most már csak két kérésem van önhöz. Az első, hogy Szányecska Spakovszkijt ne okolja semmiért. Az ön kerítői működésről s a testvérekkel való, ezt követő ügyről magától Ljuszjától tudtam meg mindent, aki nekem távoli rokonom, s ő maga írta meg nekem az egészet, tanácsot kérve. Második kérésem arra vonatkozik, hogy minden levelemet szeretném visszakapni öntől. A múltunkra kérem, tegye ezt meg. Legalább e levelek képében hadd őrizzem meg házamban ama kedves Kokát, aki hajdanán oly mesteri párom volt a ""hátulsó pár előre fuss"-ban, hogy - emlékszik? -, hogy egész este legyőzhetetlen, szétválaszthatatlan pár voltunk. Nos, a kezünk most elengedi egymást... "Szemében kihunytak a szikrák, s mint akkor, cerceau közben - emlékszik? -, megigazította frizuráját, s halkan ennyit mondott: "Ezzel vége." Tisztán látok mindent. Isten önnel."

Koka
Nem, nem!... Ilyet nem írt...

Nágya
(Az aláírást olvassa) "Jelizavéta Sermánszkaja. 1916. augusztus 21."

Koka
Nem, nem!... Én ezt nem láttam!... Adja ide!

Nem, nem!... Mi ez?... Ez nem lehet!... Honnan?...

Pása
Tudja, mit mondok én magának, tisztelt Nyikolaj Lvovics. Maga nem véletlenül jött ma ide. Bizony nem.

Koka
Én ezt sose kaptam meg... Most látom először... Nem hisznek nekem?

Nágya
Megírta.

Koka
Soha!

Nágya
Elküldte.

Koka
Ne mondja ezt!

Valjusa
Ezt a levelet nem adták postára. Nincs rajta bélyegző. Nyugodjon meg. Nem adta fel.

Koka
Nem, nem!... Nem úgy van... Értsenek meg... Csak a hullámok, a hullámok... a forgószél... Szevasztopolban voltam... csattogott a vitorla... Aztán visszajöttem, Liza hűvösen fogadott, megkért, hogy többet ne keressem fel ebben a házban... De nem tartott sokáig... Az a kerítési história... csak afféle tréfa volt... hóbort... fogadásból... a szél, a szél... a tengeri szél... vitt mindent... engem is elsodort... Visszaadtam a leveleket... Lizácska megkért rá, és én visszaadtam őket... De aztán... később megbocsátott, igen, megbocsátott... Nem hiszik?

Pása
Nyugodjon meg. Senki sem kételkedik benne. Miért ne hinnénk magának?

Koka
Liza szilárd jellem volt.

Valjusa
(Kakasnak) Ezt nem örökölted tőle.

Larsz
Mondja, a Szevasztopoli keringő, az általában egy olyan keringő, amit Szevasztopolban táncolnak?

V. Ivanovics
Egy svédnek ezt tudni kell.

Pása
Uraim, nincs kedvük "hátulsó pár előre fuss"-t játszani?

Nágya
(Tapsol) Jaj, de jó, jaj, de jó! Majd Nyikolaj Lvovics megmutatja, hogy kell.

Koka
Ha nem akarják, ne higgyék el, de én éreztem, éreztem, hogy ez a levél a világon van, valami olyan érthetetlen szomorúság vett rajtam erőt ott Szevasztopolban. Nem hihetetlen? Alighogy ő megírta itt ezt a levelet, én ott, több száz versztányira is azonnal meghallottam ezt a bús hangot.

Kakas
Cerceau repült az asztalon, cerceau repült...

Valjusa
És még maga szavalt itt a sírig tartó szerelemről.

Koka
Liza megbocsátott nekem, megbocsátott!

Kakas
(Valjusának) Azért persze senki nem vethet követ ránk, mert...

Valjusa
De minket sem kell megróni, hogy azért szeretünk, hogy együtt éljünk a szerelmünkkel, és nem azért, hogy együtt halhassunk meg vele. Abba halunk bele, hogy kevés a szerelem, nem abba, hogy túl sok.

Pása
Ahogy az öreg Lesznyevszkij mondta: a földön annyi mindent látunk, s ne feledd, senki sem rosszabb minálunk.

Larsz
Ki az a Lesznyevszkij?

V. Ivanovics
Ezt egy svédnek tudnia kell!

Koka
De hogy a balalajka minek kellett?... Mért vettem a kezembe?...

V. Ivanovics
Négy évig voltam nős. Korengedménnyel szabadultam.

Kakas
Mennyit engedtek el?

V. Ivanovics
Az évfordulókat. Tíz, húsz, huszonöt... Nem, inkább a halál.

Valjusa
Nőgyűlölő vagy?

V. Ivanovics
Feleséggyűlölő. A volt feleségemé.

Koka
Adja ide, adja ide azt a levelet. Hadd kapjam meg végre. (Kikapja a levelet Valjusa kezéből) Gyönyörű írása volt... Kár, hogy a "jaty" betűt megszüntették.

Nágya
Én gyerekkoromban mindig azt hittem, ha régi könyveket olvastam, hogy a "jaty", az lágyságjel. Nagyon vicces volt, úgy olvastam: Krisztusz feltámadotty.

Koka
Ezt a betűt valahogy még izgalmasabban kanyarította... Amikor a leveleit olvastam, olyan volt nekem ez a betű, mint egy ölelés a szavak végén. (Ringatózni kezd a szavak ütemére) "Almácska gurult a kertek alján, vajon ki talált rá - a vajdafi vajda fia. Vitte, vitte, hopp, elszaladt vele..."

Nágya
Bravó, bravó, ez már a játék!

Koka
Ez csak a kiszámoló, még csak a kiszámoló, és aztán jön, hogy...

Nágya
Mi jön aztán?

Koka
Hát amikor megvolt a kiszámolás - hogy van tovább? Hogy van a játék? "Ég a gyertya ég, el ne aludjék..."

Aztán mindenki párt keres magának, sorba állnak, a fogó pedig ott áll elől, háttal a többieknek. És éneklik neki: "Ég a gyertya ég, el ne aludjék, aki lángot látni akar, mind leguggoljék..." Ekkor a hátulsó pár előre fut, a fogó pedig megpróbálja elkapni a kislányt, hogy ne tudják újra megfogni egymás kezét. És kész.

V. Ivanovics
Azt hittem, csókolózni is kell.

Kakas
Összekevered a vodkásüveggel.

Koka
Mi persze csókolóztunk, amikor hátul álltunk. Ezért is vigyáztunk annyira a hölgyeinkre. "Ég a gyertya, ég, el ne aludjék..." A felnőtteknél ugyanígy megy, csak a mondóka más. (Nágyának) "Szeretsz?"

Nágya
"Szeretlek."

Koka
"Megveszel?"

Nágya
"Megveszlek."

Koka
"Akkor vegyél." Minket, engem meg Lizocskát sose tudtak elkapni. Mindig túljárok a fogó eszén, cselezek egyet az orra előtt, és elébe állok, Lizácska már ott is van, és már újra szorítjuk egymás kezét. Megint te vagy a fogó! "Ég a tuskó, ég." - "Kiért lángol?" - "Érted, lelkem, szűzleánykám." - "Szeretsz?"

Nágya
Szeretlek!

Koka
"Megveszel?"

Nágya
"Megveszlek!"

Koka
"Akkor vegyél!" - és fut... Én meg utána... Nem értem utol... Nem értem utol...

Valjusa
Nyikolaj Lvovics!... Nyikolaj Lvovics!... Na tessék, oda a jókedve az öregfiúnak.

V. Ivanovics
"Kedves Nágyenyka! Egy gyönge pillanatomban megkértem, hogy írhassak magának, és maga egy könnyelmű vagy kacér pillanatában meg is engedte. Házunkban tett látogatása erős és gyötrelmes hatást tett rám. Sorsdöntő nap volt számomra. Minél többet gondolkodom rajta, annál világosabban látom, hogy életem elválaszthatatlan a magáétól; arra születtem, hogy magát szeressem és kövessem - ha bármi egyébbel törődnék, az tévedés vagy őrültség volna részemről. Előbb-utóbb - nem hiszi? - úgyis itt kell hagynom mindent, hogy a lába elé borulhassak. Édes! Gyönyörűséges! Mennyei!... és aztán: ó, maga utálatos! Tudja meg, testestül-lelkestül a hatalmában voltam, magának köszönhetem, hogy megtudtam, milyen heves, milyen fájó, és milyen megrendítő lehet a szerelmi mámor. Ha valaha még találkozunk, ígérje meg, hogy... Nem, nem kérek az ígéreteiből!... maga most is éppolyan gyönyörű, mint az átkelés napján, vagy ott, a galérián, mikor ujjával megérintette a homlokomat. Ma is érzem az érintését - magabiztos volt és nyirkos... De ön el fog hervadni; szépsége nemsokára megindul a lejtőn, mint a lavina. Lelke még egy ideig tartja magát e sok-sok báj között, aztán eltűnik, és az én lelkem, félénk rabszolgája, talán sosem találkozik vele az örökkévalóság végtelenjében... Mellesleg én azért fogtam tollat, hogy kérjek magától valamit, nem is tudom már, mit, ja igen, a barátságát. Elég banális kérés, igen... Mint mikor a koldus kenyeret kér - de az a helyzet, hogy szükségem van a meghitt közelségére. Isten vele, angyalom! Ott vergődök a lába előtt. Teljesen az öné vagyok - Vlagyimir Ivanovics. Utóirat. Csak az az egy remény mosolyog rám és vígasztal bús önmarcangolásomban, hogy egyszer tán lesz egy talpalatnyi földem... a Krímben - kérdés - ott elzarándokolhatok a maga kertjéhez, bolyonghatok körötte, találkozhatom magával, láthatom egy-egy pillanatra... Átkozott érkezés, átkozott búcsú."

Valjusa
"Drága Kakaskám! Kedvesem, feledhetetlen Petyám, alig akar ráállni a kezem a levélírásra. Ma eszembe jutott az egész közös életünk, én ezt komolyan így érzem, hogy - életünk, ami sohasem állt másból, minthogy ülök, és várom, hogy telefonálj. Próbálj megérteni. Nő vagyok. És bár akkor még csak annyi idős voltam, mint most Nágya, mégis tökéletesen el tudtam képzelni ezt a mai napot, amikor annyi idős leszek, mint amennyi most vagyok. És az égvilágon semmi jót nem találtam benne. Újra csak a telefonnál ülök, s te megint valahol máshol vagy. Kedvesem, ez kibírhatatlan! Olyan üres és nyomorult az életünk, óriási szerencse, ha az ember szeret valakit, együtt van valakivel - drága, drága, hát létezik az, hogy önként lemondjunk erről? Nem tudom, te mit éreztél az utolsó beszélgetésünk után, én ugyanazt, mint gyerekkoromban, amikor hirtelen kihajítottam valamit az expresszvonat ablakából. Ott az üres gyerekkéz, amely az expresszvonat ablakából éppen kidobott egy - mit is?... Volt - nincs, már nem is látszik, nem lehet visszahozni, vissza nem jön - és kész! A szelídségedről csak annyit: ezzel fizetsz, ezzel próbálod betömködni az általad ejtett sebekből helyén maradt lyukakat. Persze, te jó vagy, szelíd vagy, álmodozó vagy. Így igaz. Nem tudlak elképzelni: se harcosnak, se uralkodónak. És most a legfontosabbról. Ó, Pjotr, Pjotr, ahogy örökké rád gondolok, fizikailag is feléd, hozzád fordulok - hogy segíts! A jelek szerint annyira nem nekünk találták ki a boldogságot, hogy amikor ott volt az orrunk előtt, észre sem vettük. Úgyhogy ne is beszélj nekem többet róla, az isten szerelmére! Annyi mindent szerettem volna mondani neked, de leírni lehetetlen, elmondani még lehetetlenebb. Kívánom, hogy erős és boldog légy. Valjusa."

Pása
"Petya, lelkem-barátom, üdv! E levéllel szeretnélek emlékeztetni, hogy hétfőn, barátom, szolgálatba kell állnunk. El kell kezdenünk a munkát, melynek mindketten immár több, mint tíz évet szenteltünk. Életpályánk nem közömbös Oroszország számára. Egyrészt kiváló lelkiismeretességgel és vakmerőséggel, másrészt küldetésünk tiszta tudatában kell végeznünk feladatunkat, jóllehet fáradozásaink eredménye nem mindig találkozik azzal az eszményképpel, mely a kezdet kezdetén lebegett szemünk előtt. Azt írod, bánatos vagy, munkáddal elégedetlen, sorsod olyan emberektől függ, kiket nem tisztelsz, olyan dolgoktól, melyeket el nem fogadhatsz... Hogy mit mondok erre?... Tán azt: A fenébe velük! Szóval, nem próbáltad-e még azt, kedvesem, hogy nem gondolsz rájuk, hogy kivered őket a fejedből? Úgyse jók semmire! Vigye el őket az ördög, nem? Azon kívül, lelkem Petrusám, kíváncsi vagyok, nem álmodtad-e még azt, hogy bemész egy házba, ahol még nem jártál, s ott épp valami estély van. Végigmész néhány helyiségen, mindenütt nagy kivilágítás, néhol tömeg van, másutt van hely bőven. Eljutsz az utolsó szobába, ahol rengetegen vannak, egy páran épp vacsoráznak, mások beszélgetnek; én is ott vagyok, ülök egy sarokban, épp odahajolok valakihez, valamit súgok neki... Valami szokatlanul kellemes érzés fog el, méghozzá nem most először, hanem valahogy emlékszel rá, megfordulsz, elmész valahová, aztán visszajössz; egyszer csak én jövök szembe veled, abból a bizonyos szobából. Rögtön azt kérdem: te vagy az, Kakaskám? Hogy megváltoztál! Nem ismerek rád. Elcsallak egy félreeső, elhagyatott, hosszú szobába, fejemet odahajtom az arcodhoz, arcod tűzben ég és - nézd csak! - erőlködnöm kellett, le kellett hajolnom, hogy az arcodhoz érjek, pedig mindig jóval magasabb voltál nálam. De az álom eltorzítja az arányokat, s ez az egész egy álom, ne feledd: álom! Aztán hosszan faggatlak, hogy írtál-e nekem valamit. Addig erősködöm, míg bevallod, hogy rég visszarettentél, elszakadtál mindenféle munkától, se kedved, se gondolataid nincsenek hozzá... "Add a szavad, hogy megírod!" - "Mire gondolsz?" - Te is tudod." - "No és mikorra kell?" - "Egy éven belül mindenképp." - "Jó, vállalom!" - mondod. "Egy év múlva, esküdj meg rá!" - mondom. És te suttogva megesküszöl. E pillanatban egy alacsony kis ember, tőlünk nem messze, de számodra még láthatatlanul, jól hallhatóan azt mondja: "A lustaság minden tehetséget megöl." Én hozzá lépek, s azt mondom: "Nézd, ki van itt!..." Ő felemeli a fejét, felkiált meglepetésében, és visítva a nyakadba ugrik... És merő barátságból szorítja, szorítja a nyakadat... Felébredsz. Szíved szerint visszasüllyednél az ijesztő álomba. Nem tudsz. Kimész egy kicsit levegőzni. Milyen csodás az égbolt! Ilyen unalmas hely, és mégis itt ragyognak legszebben a csillagok... Aztán feltámad a szél, a metsző éjszakai hideg magadhoz térít az önkívületből, alvótermedben gyertyát lobbantasz, asztalodhoz ülsz, és tisztán emlékszel, hogy mit ígértél: az álomban tett ígéret ébren teljesül. De így lesz-e, Petrusa, így lesz-e?... Egyébként maradok odaadó híved, Pása."

Kakas
"Drága barátaim, kedves telepeseim! Valjusa, Nágya, Larsz, Vlagyimir Ivanovics, Pása és mélyen tisztelt Nyikolaj Lvovics Kreskin! Titkos indíttatástól vezérelve, leszek olyan vakmerő, hogy kertelés nélkül és ünnepélyesen megkérdezzem: méltónak tartotok-e a figyelmetekre? Ha igent mondtok, s ha egyetértetek velem, akkor hadd nevezzelek benneteket barátaimnak, s hadd tegyek mindenben eleget az irántatok való barátság szent követelményeinek. Hiszen ma felbecsülhetetlen ajándékot kaptam tőletek - ezt a mai napot. Miért különleges nap ez a mai? Pontosan olyan, mint a többi nap. De a lényeg nem a látható jelekben van, nem a közös kerti sétákban és nem az asztaltársaság önfeledt rikkantásaiban. Hanem abban, hogy együttlétünkben ott a láthatatlan jel, érzékelhető az égi intés, előtűnnek az égi tervrajz vonalai. Ha mondjuk húsz évvel ezelőtt megkérdezte volna tőlem valaki: "Mi az, hogy haza?" - gondolkodás nélkül azt feleltem volna: "Az emberek, akik az országomban élnek." Gyerekkoromban a következőképpen képzeltem el a boldogságot. Kora reggel, még hűvös van, amely azonban forró napot ígér a városnak, fehér trikóba és könnyű nyári nadrágba öltözve gyülekezünk házunk udvarán, indulunk felvonulni, minden erkélyen emberek könyökölnek, üdvözölnek bennünket, az udvar, mint egy hatalmas kút le s fel röpködő, örömteli kiáltásoktól hangos. Aztán kilépünk az utcára, a nap már melegen süt, s mi beolvadunk a hozzánk hasonló emberek közös menetoszlopába. "Megyünk és énekelünk..." Csakhogy teltek-múltak az évek, s egyre kevesebb és kevesebb lett körülöttem az ember... "sugárutakat és parkokat szelünk át..." Én sosem voltam külföldön, nem tudom, hogy élnek ott az emberek. Számomra minden itt van. Ha egy lakatlan szigeten az embernek nincs kihez odamennie, beszélgetnie, nincs kivel asztalhoz ülnie, az normális, érthető dolog. De ha itt, ahol születtél, ahol élsz... És eltelik még újabb tíz, húsz, harminc év - hová érkezünk, milyen házba, milyen emberekhez? Ki fogad bennünket testvéreiként, ki mossa le a sebeinket, ki vigasztalja meg elgyötört lelkünket? Erre soha nem gondoltunk. Vagy azt hittük: bármelyik ház befogad, bármelyik fedél menedéket nyújt az ítéletidő elől... Május elsejei felvonulásnak képzeltük a hazánkat, kollektív vízibusz kirándulásnak a Moszkva-folyón, hatalmas karéneknek a stadionban... Kedves telepeseim! Drága barátaim! Örömkönnyeken át látlak benneteket, s büszkeséggel pillantok a lelkem mélyére. Ki maradt nekünk, önmagunkon kívül? Magunkra maradtunk. Se Istenünk, akiben nem hiszünk, se hazánk, aki nem hisz nekünk. S lám, itt ülünk, egy fedél alatt pár ember... Vagy lehet, hogy tényleg ez a hazánk? A véletlen összehozott bennünket, a pillanat egymás mellé ültetett minket, s ha nem a véletlen, nem a pillanat, hanem a sors?... Ennek az asztalnak a szélét kell megmarkolnunk és - szivárogjon a vér a körmünk alól! - szorítani, szorítani, nem elengedni! És amikor már keményen tartjuk magunkat, együtt, amikor bátran elengedhetjük ezt az asztalt, amikor kézről-kézre jár közöttünk a vérvörös borral teli pohár, s mindannyian kortyolunk belőle - e falakon át az égi szférák zenéjét fogjuk hallani, e ház fedelén át megmutatkoznak nekünk a csillagok. Levelem végén nem akarom azt írni nektek "Isten veletek", sőt, a "viszontlátásra" sem illik ide - mi nem válhatunk el egymástól! Mindig, mindig, mindig a tiétek vagyok. Kakas."

Kakas
"Drága barátaim! Kedves telepeseim! Nektek írok, mert nem tudok más címet, ahová írhatnék. Még ha nem is vagyok biztos benne, hogy eljut-e hozzátok a küldemény. Miben lehet biztos az ember ilyen időkben?... Nehezen tudnám megmagyarázni, hogy kerültem ide. De én világéletemben mindig kellemetlen históriákba keveredtem. Az már tényleg az utolsó lesz. Az a háború - a magányosok háborúja. A hegyoldalba mindenkinek saját, mély beton bunkerja van. És időről időre, amikor helikoptereink és repülőgépeink visszaszorítják az ellenséges tüzet innen a hegyoldalról a völgybe, mi előbújunk, és rohanunk a következő bunkerhez, ahol az előbb még ott kuporgott valaki, de nem maradt semmi nyoma, még egy csikk se, mert kinek lenne kedve dohányozni ebben a pokolban. S ebben a pogány országban valahogy képtelennek és baljósnak tűnik irgalmas nővéreink látványa, az égővörös keresztek a feszesre keményített fityulákon, amelyek titokzatos módon még mindig őrzik szűzies, háború előtti hófehérségüket. Aztán az itteni fákhoz sem tudok sehogy se hozzászokni, amik a háborútól, a mérgező gázoktól, a robbanásoktól egyszerűen megvesztek. Minden természetes ösztönüket elvesztvén, naponta többször is virágba borulnak, és lombjukat hullatják. Ebből nekem is az az érzésem, hogy már sok-sok éve itt vagyok ezen a hegyoldalon, és már megvénültem, meghalni mégse bírok, pedig olyan egyszerű lenne... De azért ne aggódjatok miattam. Itt, ebben a háborúban úgy eltűnik egy pillanat alatt az ember, mint a gyufa lángja, amivel meggyújtjuk a gázt. S ha majd rám kerül a sor, és én is ellobbanok - lehet, hogy tinálatok ott, a konyhában magától meggyullad a gáz a tűzhelyen. Tegyetek fel teavizet, és igyatok meg egy teát. És legyen minden ugyanúgy, mint akkor, azon a szent estén - Nágya a nagymama ruhájában, Nyikolaj Lvovics pedig tegye fel azt a remek kalapot, az európai fazont. A gyertyákat se felejtsétek el, ha jól emlékszem, akkor is égtek - igen, okvetlenül legyenek gyertyák! Mert amikor megkapjátok ezt a levelet, amelyet betonbunkeremben kuporogva most már abbahagyok, égessétek el! Égessétek el, égessétek el!

Koka
(Hangosan füttyent) Egyáltalán nem tudtam szerszózni. Felbukkant itt valami diák... Azt már elfeledtem, hogy hívták... szóval az a diák felülmúlhatatlan volt a szerszóban. Valahogy olyan ördöngösen dobta a karikát - tán gellert is adott neki, vagy mit -, hogy egyszerűen képtelenség volt elcsípni.

Larsz
(A telepeseknek) Ne törődjetek velem, majd szólok, ha lehet. Át kell öltöznöm. Másik ruhában leszek, ezt le kell vetnem. Hát, te?

V. Ivanovics
Valami francia dolog ez a szerszó? (Feláll az asztaltól)

Valjusa
Egy olyan gyűrű, vagy karika kell hozzá...

Koka
Csak Lizának dobta úgy a gyűrűt, hogy magától odarepült a kardra. A kis hamis!... Minket meg körbefuttatott az egész pályán, mégis elhibáztuk. (Fütty)

Persze, engem se kellett félteni! Egyszer, estefelé, itt a kertben, javasolta, hogy szerszózzunk egyet... mindig szerszózni akart, semmilyen más játékunk nem érdekelte... Én meg a szerszót csiribi, csiribá, eldugtam a padláson. Értik? Hókusz-pókusz!...

Koka
Hány év telt el azóta... Ráadásul a diák orra előtt csináltam. Lizácska mantilláját bevittem a házba, a kardokat meg a gyűrűt be a mantilla alá, és volt-nincs!

Nágya
Milyen szép lett ez a mai este!...

Koka
Fölvittem a padlásra, és volt-nincs! elrejtettem a szarugerenda alatt. Aztán visszajöttem, mintha mi sem történt volna. Hol a szerszó? Hol a szerszó? - Hú, nincs meg a szerszó! - Hát az előbb még itt volt... Lehet, de most nincs. Nincs szerszó, akkor játsszunk utolsó párt! Abban aztán én vagyok a mester. A diák csak unatkozott, unatkozott, majd eltűnt, hogyne tűnt volna el, mikor Lizával egész este el sem engedtük egymás kezét.

Larsz
Azt ígértem, hogy valamikor bemutatom a nagyapám egy számát. Azt hiszem a mostani időpont megfelelő. Nyikolaj Lvovics! Ez egy trombita... (Felugrik az asztalra, trombitát húz elő a hóna alól) És ez a trombitás mutatvány az én nagyapai örökségem. Figyelem, kezdődik a mutatvány! "Nagyon vicces bohóc lép most önök elé. Hihihi, hahaha, hehehe!"

- Hogy érzed maga, kicsikém?

- Hagyj békén.

- Fuj, milyen durva vagy!

- Kopjál le.

- Hogy mondhatsz ilyet?! Hát színésznő vagy, itt a nagy alkalom!

- Nem vagyok formában.

- Ne hisztizz, kicsikém. Nézd meg, mindenki rád vár. Legyél okos kislány.

- Menj a francba!

- Jujujuj, mit mondtál?...

- Jól hallottad. Vagy rossz a füled?

- Nem, csak téged akarlak hallani, te kis tüneményem!

- Ha-ha-ha.

- Nos, kezdhetjük?

- Máma nem vagyok hangomnál.

- A te hangocskád mindig csodálatos. Legyél szófogadó kislány.

- Félek.

- Ne félj. Tudod: a "szerszó a bátrak játéka".

- Na jó, mit adjak?

- Amit szoktál.

- Na jó.

- Akkor angolra váltok. "Fly, wind, fly!..."

V. Ivanovics
Mi ez? Mi történt?

Nágya
Én félek!

Larsz
Ne féljenek, annál rosszabb.

Koka
Mért aludt el a gyertya?

Larsz
Ez volt a művészet!

Kakas
Az hagyján, hogy művészet, de ha valakinek betörik a feje a sötétben?

Larsz
Megígértem, bemutattam.

Valjusa
De hát tök sötét van!

V. Ivanovics
A nadrágod miből van, tollból?

Larsz
Már nincs rajtam. Jöhet vissza a fény.

Nágya
De hát hol a...? Hogy tudott ilyen gyorsan?

Larsz
Ez a művészet. Az előadásnak vége.

Mind
Brávó! Hogy volt!

Koka
Ha megengedik... én is szeretnék... előadni valamit.

Valjusa
Ohó, még sincs vége az előadásnak!

Mind
Halljuk!... Halljuk!...

Koka
Ez egy dal... annyi emlékem fűződik hozzá, hogy... Lisztov a zeneszerző. Kérem szépen.

Kakas
Ki jön velem, megkeresni a szerszót? (mind kimennek)

V. Ivanovics
Mért álltál meg?

Valjusa
Tudod, Vlagyimir Ivanovics, valahogy elfáradtam... a sok embertől, attól, hogy folyton együtt vagyunk... Érted?

V. Ivanovics
És én nem zavarlak?

Valjusa
Jól esik, hogy egy ilyen fiatal férfi, mint te, leáll egy ilyen öregasszonnyal, mint én.

V. Ivanovics
Hogy lennél te öregasszony?!

Valjusa
Egyidősek vagyunk.

V. Ivanovics
Én szívesen vagyok veled.

Valjusa
Jaj, egy lepke!...

V. Ivanovics
Por maradt az ujjaimon...

Valjusa
Remélem, jó mélyre eldugta azt a szerszó, és van még időnk... (A nyakában lévő sálra) Nézd, milyen szép sálat kötöttem magamnak. Neked adom. Most majd a fiatal lányok is felfigyelnek rád.

V. Ivanovics
Én lebontom a sálat.

Valjusa
Áldozatokra nincs szükségem. És majd újra megkötöm.

V. Ivanovics
Én meg újra lebontom.

Valjusa
Én meg megint.

V. Ivanovics
Én meg újra.

Valjusa
Én meg megint... És addigra már itt az öregség. Ne feledd, én gyorsabban öregszem.

V. Ivanovics
De én utolérlek.

Valjusa
Várlak a padlás ajtajában. Hallod, kész vers... Jó?

V. Ivanovics
Jó. (Izgatottan) És meglátták a házat, és a ház tetszett nekik, és közülük sokan felmentek a lépcsőn és megálltak a padlás ajtajában... Miért lenne rossz?

Valjusa
Amikor jó. Aztán kézen fogjuk egymást és bátran belépünk a sötétbe.

Koka
(Egy régi fényképet mutat neki) Nézzen csak ide... Érdekelni fogja magát. Maga sportember, én is sportember vagyok. Tessék, fehér nadrág, angol ütő a kézben...

Pása
Tudja, mit mondok én magának, tisztelt Nyikolaj Lvovics!

Koka
Lawn-tenisz...

Pása
Maga nem véletlenül jött ide.

Koka
Mi úgy hívtuk, lawn-tenisz.

Pása
Biztos, hogy nem véletlenül. Túlságosan fél levenni a zakóját.

Mi van a zsebében?

Koka
Nekem?

Pása
Magának.

Koka
Milyen hangon beszél velem, fiatalember?

Pása
Tudok mindent.

Koka
Nincs benne semmi.

Koka
(Rövid szünet után) Igen, nem véletlenül jöttem ide.

Pása
Nyugodjon meg!

Koka
Szeretné tudni, hogy mi van a zsebemben?

Tanácsra van szükségem.

Pása
Igen!

Koka
Akarja tudni, mi ez? Házassági bizonyítvány. Jelizavéta Mihajlovna Sermánszkaja és Nyikolaj Lvovics Kreskin házasságkötéséről. Kelt 1924. május 17-én. A helyi anyakönyvi hivatal pecsétjével.

Nyolc napot töltöttünk együtt.

Pása
Komoly idő.

Koka
Május tizenhetedikétől huszonötödikéig.

Pása
(Az iratot vizsgálgatja) A menyasszony megtartja saját családi nevét.

Koka
Most meg Brjanszkban lakom az unokámmal.

Pása
Az unokájával?

Koka
A fogadott lányom kislánya. Ez már később volt.

Pása
Meg kellene egy kicsit ragasztani... Itt, nézze...

Koka
Ebben az újságban tartottam mindig. Mért, nem érvényes?

Pása
(Nyújtja az iratot Kokának) De, teljesen rendben van.

Koka
Az újság benne van a kalapban, a kalap a dobozban, a doboz a sifonérban, a sifonér a lakásban, a lakás Brjanszkban...

Pása
Az örökséget még el lehet perelni. Jogilag maga az elsőfokú örökös. Tiszta ügy.

Koka
Huszonnégyben már a világ másik végén voltam, egy szálló gondnoka voltam Irkutszkban. Vasárnap volt, kicsit később ébredtem fel és feküdtem az ágyamon, az ablakon keresztül bámultam a kék eget. Éppen kezdett tavaszodni. Valahogy olyan könnyeden ébredtem, csak feküdtem ott, és nem értettem, miről van szó. És egyszer csak meghallottam: "Ko-ko-ko..." - a tyúkok az ablakom alatt. "Kooo-ko-ko-ko....ka." Úgy hallottam, mintha azt mondanák: "Ko-ka". Eszembe jutott, hogy az én vagyok, Koka. Fogtam magam, keresztül az országon, rohantam ide. Hihetetlen, ugye? Ott hagytam mindent és rohantam ide. Itt már igazi nyár volt. Liza valamit kapálgatott a kertben, körülötte ott bóklásztak a tyúkok - "ko-ko-ko... ka..." Aztán teáztunk és lekvárt eszegettünk hozzá. Lizának volt egy kis mézben eltett eperlekvárja. Csend volt. Egy kiskanál leesett a földre. Azt hittem, összedőlt a ház.

Pása
Mézben eltett eper... Finom lehet...

Koka
Reggel összeházasodtunk a községi tanácson. Együtt éltünk egy hetet és még egy istenáldotta napot. Nehéz ezt megmagyarázni.

Pása
Értem én.

Koka
Tudja, fiatalember, az élet mindig keresztrejtvényeket dob elénk, és mire megfejtjük, évtizedek telnek el... Vissza kellett mennem Irkutszkba, hogy aztán ősszel végleg ideköltözhessek. Megint keresztbeutaztam az országot, amíg visszaértem a helyemre. És aztán júliusban, a kánikulában megtörtént az az ostoba eset, kénytelen voltam megmenteni egy nőt a haláltól. Úgy mentettem meg, hogy összeköltöztem vele. Igaz, később mégis meghalt. Vérhasban... De ebbe a házba már nem jöttem vissza többé. Attól a másik nőtől nálam maradt a kislánya, akiért teljes felelősséget vállaltam...

Pása
Ez a keresztrejtvény.

Koka
Elítél?

Pása
Érdekel az élete históriája.

Koka
Históriának nevezi az életemet. Én nem merném ezt mondani rá.

Engem mindig választások elé állított az élet. Nem választottam sose, mindig én magam voltam az alternatíva. Nem az enyém a feleségem, nem az enyém a lányom, nem az enyém az unokám, nem az enyém a... dédunokám.

Egy szobánk van. Az unokám nemsokára szülni fog.

Pása
Négyen fognak együtt lakni?

Koka
Hacsak nem szül ikreket. Manapság a fiatal lányok nem nagyon izgatják magukat, apa nélkül is megszülik a gyereket.

Pása
Válságban a házasság intézménye.

Koka
Hát... nem úgy alakult neki...

Pása
Ugye azzal tisztában van, hogy a dédunokája vagy kije. Az már egy új Koka lesz. Gyűlölni fogja magát.

Koka
Miért?

Pása
A komfort nélküli gyerekkoráért.

Koka
Elmondok neki mindent, meg fogja érteni...

Pása
Gondolja?

Koka
"Úgy álmodtad, hogy együtt elégünk..."

Pása
Hát ez az, nem kellett volna annyi Blokot olvasni!

Koka
Félek magától.

Pása
Ha valakitől félnivalója van, drága uram, akkor az csak saját maga. Egész életét egy csodálatos házban, egy csodálatos nő oldalán élhette volna. Nyugodtan szerszózhatott volna egész életében.

Koka
Igen, nem nagyon volt életem.

Pása
Ami a körülményeket illeti, nekem is borzalmas gyerekkorom volt... És mit értem vele?

Inkább bűnözzön maga, a dédunokája meg hadd lépjen be tisztán az életbe. Ne legyen része ebben a mi társbérleti baromságunkban.

Koka
Lawn-tenisz bajnokság volt. Negyedik lettem. Beletették a fényképemet a teniszújságba.

Pása
Úgyse fognak ideköltözni.

Koka
Miért?

Pása
Higgyen nekem. Csak... Szerszóznak egy kicsit, aztán mennek, amerre látnak, a ház meg tönkremegy. Kár érte, sajnálom.

Koka
Gyerekek... tiszta gyerekek... keresik a szerszót.

Az unokám esténként hazajön és köt. Én olvasok, ő köt. Megy a tévé, de nem nézzük. Szinte nincs is barátnője, hát még férfi ismerőse. Kérdezem tőle: "Dusenyka, kitől van?" Ő meg: "Kreksin úr, inkább olvasson hangosan, hogy én is halljam." Megint alternatíva vagyok.

Pása
Egyszer én is kis híján megnősültem. Egy orrlyuk mentett meg. Valahogy felébredtem, nézem oldalról ezt az én menyasszonyomat, és látom, hogy nem is tetszik az orrlyuka. Többet nem is találkoztunk. (Rövid hallgatás) Minek magának ez a ház?

Koka
Ott a cső fölött, az a szélkakas valamikor egy kis lovas katona volt, két karddal. Mind a két kezében volt egy kis kard.

Pása
Van egy ajánlatom. Adja el nekem ezt a házat.

Megszületik a dédunokája, nem lesz elég helyük abban az egy szobában.

Koka
Az orvos azt mondja, lány lesz.

Pása
Itt van két ember - magának pénz kell, nekem a ház. Cselekedjünk határozottan. Határozottan.

Nágya
Ott hevert a hatodik szarufa alatt. (Leteszi a gyűrűt az asztalra és kiszalad)

Koka
Végem van.

Hány év eltelt... Forradalmak, háborúk... és ezek a kis fadarabok épen maradtak. Városok tűntek el, ezek meg itt... Minek vajon?

Párás a levegő.

Pása
Most már végképp leveheti a zakóját.

Koka
Tudja mit, fiatalember, legyen.

Pása
Nyikolaj Lvovics, ön akart mondani valamit.

Koka
Csak annyit... Nem is mondani... hanem megmutatni... ezennel önök elé tárom... A lényeg az, hogy... Szóval... tessék.

Nágya
Mi az?

Koka
Én Jelizavéta Mihajlovnának a férje voltam. Ez a házassági bizonyítvány. Rajta van a tanácsi pecsét. Hivatalos.

Kakas
Még a végén tényleg maga a nagyapám.

Pása
Nem, Kakas, még a végén nem erről van szó. Nyikolaj Lvovics Kreskin az elsőfokú örökös, és ez a ház az övé.

Kakas
Közös a ház. Tessék, parancsoljon.

Pása
Az ingatlan el van adva.

V. Ivanovics
Kinek?

Pása
Nekem.

Kakas
Neked? (Kokának) Ez igaz?

Koka
Mennyi év telt el... Forradalmak, tűzvészek, háborúk... Városok tűntek el... ezek a kis fadarabok meg épen maradtak. Vajon minek?...

Valjusa
Kakaskám, vesztettél a szerszón.

FÜGGÖNY

Kakas
(Olvassa) A smaragd fővárosban tizenkét csarnok áll, s az egyikben, a Smaragdok Csarnokában az égbe emelt költők lakoznak. E pompás architektúrájú csarnokból csodás panoráma nyílik: Nyugat felé a Megismerés Palotájára, Kelet felé a Szabadság és Fagy Palotájára; de bárhová néz az ember, színpompájuk és formájuk tökéletességével mindenfelé kecses filagóriák és sokemeletes tornyok gyönyörködtetik a szemet. Történt egyszer, hogy a Smaragdfejedelem megparancsolta: díszítsék fel a csarnokot, mert lakomát akar rendezni alattvalói számára. Égi zene csendült fel, színözönben pompáztak az égi lakosok ruhái. A fejedelem mennyei bort töltött egy drágakőből készült serlegbe, így köszöntötte a Nagy Poétát, majd arra kérte, énekelje meg versben a Smaragdcsarnokot. A poéta meghajolt s anélkül, hogy felemelte volna kezét a papírról, a következőket írta:

Larsz
(Kezében a Thomas Cook utazási iroda útikönyve, ezt a testes könyvet lapozgatja) "K-1. Útvonal: San Sebastian, Bilbao, Madrid, minden hónap első hétfőjének kivételével minden páros napon..."

Kakas
      Az égi fejedelem megparancsolta,
Hogy a lakomához takarítsák ki a csarnokot.
      Ott, hol a Bíborpalota áll,
Éjszaka a gyepre hajtom fejem.
      A fahéjfa árnyéka ráborult
A smaragdözön városára...

Larsz
London-Ostende-Brüsszel-Liege-Aachen-Köln... első, másodosztály, indul Londonból 5.23-kor...

Kakas
      A szél a csillagok fényében
Lengeti az ég brokátját
      Olykor a kék felhőkből
Mennydörgés robaja hallatszik...

Larsz
"Scandinavian Ferry Lines" up to fifty sailings daily in each direction."

Kakas
      Elfogadja az ajándék smaragdot,
A zöld sárkány a
      Vörösdombra visz el
A palota alvó termeiből.
      Hozzásimulok a gyöngyház paravánhoz...

Larsz
(Rövid hallgatás után) "Május 12., július 26., augusztus 5., szeptember 27...

Kakas
Őszi füsttel csalogatva
      A Föld ott messze lent
Magára vonja tekintetem.

Larsz
(Leteszi a könyvet) Egy kéklő moszkvai estén beszállok a Szovjet Vasutak egyik kocsijába, lágy fény, halkan surrog a ventilátor, fehér zakós pincér hozza a vacsorát az étkezőkocsiból. Kávé, konyak, pizsama, könnyű olvasnivaló éjszakára... Másnap Csop, határátkelési procedúra - és máris európai vagyok. Bratislaváig ugyanabban a kocsiban maradok, de már itt is van Bécs. Innentől kezdve már a jó öreg Thomas Cook Iroda viseli gondomat. De előbb még két óra Bécsben: Beethoven sírja - a Sezession kiállítási terem - séta a Ringen - egy korty szabad levegő a Peterskirche közelében... (Megint kézbe veszi a tájékoztatót) Elutazás Bécsből, csak a 264. számú, úgynevezett Mozart-expresszen - indulás 20.00-kor. Az ablakokon bársonyfüggönyök, a zeneszerző kis fehér mellszobra minden kupéban, indulás előtt a "Varázsfuvola" nyitánya szól, Kölnig ausztriai ételkülönlegességek rendelhetők telefonon, az utas kupéjából... De én nem megyek el Kölnig - Salzburg, Innsbruck, Innsbrucknál éles kanyar és irány Dél. Egész Veronáig. És persze Milánó. Ez pont az ellenkező irányban van, mint Svédország, de szeretek kerülő úton menni hazafelé. Milánóban rövid, nagyon rövid ideig vagyok, s onnan indulok rögtön fölfelé, Északnak. "Van, aki hűvösebben szereti!" Másnap reggel Montreaux - 6.18, Lausanne - 6.40, és: Franciaország, Franciaország, Franciaország... Párizsban két-három nap egy kis szállodában a város felett, nem messze a Sacré Coeurtől. Aztán megint Cook, könnyed ringatózás óránként háromszáz kilométeres sebességgel, s mire befutunk az amszterdami pályaudvar boltívei alá, én már végérvényesen skandináv lettem. A vasútnak vége, innen tengeren megyek, tengeren, tengeren... Kétszemélyes külső kajüt, szalon, A, B, C, D típusú fürdő, felső fedélzet, tengervizes uszoda, szauna, cinemathec, bowling, nightclub, casino, discobar, show-saloon...

Kakas
Elmondhatok neked egy becses, féltve őrzött titkot.

Larsz
Nocsak!...

Kakas
Amit az ember magának sem mondhat el.

Larsz
Nem kell!

Kakas
Hát idehallgass... (Szünet) Ne félj. Nem is tudnék mit mondani. Csak kérdezni tudok.

Larsz
Kérdezz.

Akkor én kérdezek. Az A pontból elindul egy gyalogos a B pontba. Végiggyalogolja életének egész első felét, és megérkezik... az A pontba. Ott is maradt élete végéig. Miért?

Kakas
Mint a káposztafej... a föld kerek.

Larsz
Nem. Az élet lapos. Szóval, fogsz nekem írni?

Kakas
Nem.

Larsz
Meg is akartalak kérni, hogy ne írjál.

V. Ivanovics
(Larsznak) Mi az, nem telik bőröndre?

Larsz
Mért, mi nem tetszik a hátizsákomon?

Nágya
Minden összegyűrődik benne.

Kakas
Élni lazán kell. Hordom magammal mindenemet.

Larsz
(Belegyömöszöli az útikönyvet a hátizsákba) Már rég agyon kellett volna lőni engem, hogy még mindig nem akasztottam föl magam.

Nágya
Ugyan, hogy mondhat ilyet...

V. Ivanovics
Tudja, Nágyenka, mi már abban a korban vagyunk, amikor Istenre is gondolunk kell. Meg arra is, hogy mit hoznak majd utánunk a kis vörös párnán.

Valjusa
Utánam csak a "140 éves a Moszkvai Állatkert" jelvényemet.

Nágya
Néha nekem is úgy elkapja valami a szívemet, szorítja, szorítja, aztán elengedi...

Kakas
Sportolni kell.

Valjusa
Ott a karate.

V. Ivanovics
Ilyen nevű urat nem ismerek...

Kakas
(Larsznak) Utazz el, ne félj semmitől. Vár a királyod.

Larsz
És a királynő.

Kakas
Vagy egy királyi nő.

Larsz
Mi?

Kakas
Idefigyelj, ha találkozol a királlyal, mondd meg neki, hogy van ott Oroszországban egy bizonyos Kakas. Még ugrabugrál, de már nem kukorékol. Megmondod?

Valjusa
Szépek ezek a japánok. Minden szép náluk. A karate is, hiába a gyilkolás tudománya, mégis olyan szépen van agyusztálva azokkal a rózsaszín, sárga, fekete övekkel...

V. Ivanovics
Na és, nálunk meg fokozatok vannak: első, második, harmadik.

Larsz
"Hivatalos jubileumi út az Orient-Expressz" S. A. D. Expressz nevű étkezőkocsijának százéves évfordulóján, 1983. május 2-.án." Let's go! Pardon!...

Valjusa
Csak azt felejtetted el, Kakas... hogy mi egy elúszott társaság vagyunk. Javakorabeli emberek erősen elúszott társasága. Hogy gondoltad ezt velünk, hm?... Te!... Nem csak egy kis cirkuszt akartál magadnak? Emlékeztek, ő mesélte azt az amerikai kísérletet! Bennünket idehívott, levelet írt az öregnek Brjanszkba, Pását beetette... Ő meg páholyból nézte az egészet. Nem, Kakas?

Kakas
Na jó, elhajózhatunk. A víkend jól sikerült.

Nágya
(Bőrönddel) Egyszer megpróbáltam rendszeresen tornázni. A lábikrám megduzzadt, elkezdtem vállasodni. Az meg nem szép egy nőnél. Abba is hagytam.

Pása
Fiatalok csoportja a kertben. Egész jó kép lehetne belőle Watteau modorában. Milyen az ajtó?

Larsz
Mestermunka!

Kakas
(Larsznak) Te, ez nálatok is így van?

Larsz
Hogy így?

Kakas
Az elején jó, jó - aztán meg rossz.

Pása
Senkit nem ébresztettem fel reggel? Én ötkor keltem, leemeltem az ajtót a zsanérokról, és ott, az egresbokor mögött szöszmötöltem vele.

Valjusa
Úgy aludtunk, mint akit fejbe vertek.

V. Ivanovics
Csodásan aludtunk!

Pása
Dupla díszítés van rajta.

Nágya
Tiszta művészi.

Pása
A szögek rézből vannak.

Valjusa
Luxusdarab.

Pása
Meglepetésnek szántam, hogy mire felébredtek, már kész legyen. Mi ez a demonstráció?

Larsz
Milyen demonstráció?

Pása
Bőröndök, hátizsák, táskák... Vagy rosszul látom?

Larsz
Mért akad fenn annyira ezen a hátizsákon?! Vegye úgy, hogy már itt se vagyok.

V. Ivanovics
Én se.

Nágya
Hát én?

Kakas
(Valjusának) Van egy képem rólad. A Népgazdasági Kiállításon vetettük le magunkat.

Valjusa
Nem.

Kakas
A "Kővirág" szökőkútnál.

Valjusa
Nem. Ilyen nem volt.

Kakas
Hát még én kértem meg egy palit, hogy kattintsa el a gépemet!

Valjusa
Én nem tudom.

Kakas
Dehogynem. Rajtam az a szürke öves kabát volt, rajtad meg az a széles, nagyvirágos szoknyád.

Valjusa
Sose volt ilyen szoknyám.

Kakas
Tudod, ilyen széles volt, fesztivál fazon, vagy hogy hívták. Brigitte Bardot hordott ilyet.

Valjusa
Az ki?

Kakas
Na jó, ne csináld!... Még valahogy egy fura kis üzbég is belekerült a képbe, vattakabátban, egy rollerrel, biztos a gyerekének vette... Nagyon jó felvétel lett. Hatszor kilences.

Valjusa
Csak?

Kakas
Te tényleg nem emlékszel?

Valjusa
Hát idefigyelj. Nem a "Kővirágnál", hanem a "Népek Barátsága" szökőkútnál. Nem virágos, hanem kockás szoknya volt rajtam. És nem Brigitte Bardot, hanem Jeanne Moreau hordott olyat. És nem üzbég volt, hanem kazah. És nem rollerral, hanem háromkerekű biciklivel...

Kakas
Pontosan! Egy kis bicikli volt nála...

Valjusa
Egy kis bicikli!... És nem hatszor kilences, hanem kilencszer tizenkettes. De ez az egész nem is volt soha.

Kakas
Persze, én találtam ki.

Valjusa
És neked sose volt fényképezőgéped, az a pasas nem létezett, akit te megkértél, hogy kapjon le minket a Népgazdasági Kiállításon, s ez a fénykép nincs a világon.

Kakas
Nincs.

Valjusa
Nincs.

Kakas
Nincs. Ilyen fénykép nem volt.

Valjusa
Nincs ilyen fénykép.

Kakas
Ilyen fénykép nincs. Nincs.

Valjusa
Nna. És ha hazamész, tépd szét. És fejezzük ezt be.

Pása
Nágya, kérhetem a kezét? Minden vendég jelen van. Megünnepeljük az esküvőt.

Nágya
De hát én nem mondtam igent...

Pása
(Kakasnak) Számotokra minden marad a régiben. Változás csak számomra van. Számotokra minden marad a régiben. (Nágyának) Maga akart nekem valamit mondani, ugye?

Nágya
Én?... Hiszen maga...

Pása
Mit?

Nágya
Maga mondta nekem, hogy...

Pása
Tessék, tessék, figyelek.

Nágya
Jobban mondva azt kérdezte, azt kérte, hogy...

Pása
(A többieknek) A következő víkendre újra kijövünk ide. Minek a cuccokat oda-vissza hurcolni? Senki nem küld el benneteket. Senki nem küld el benneteket.

Nágya
...most, az előbb.

Pása
Na, mit? Mit? Mit mondtam magának?

Nágya
Nem tudom.

Pása
Na, ismételje meg. Nyugodtan ismételje meg!

Nágya
Nem tudom.

Pása
Miért?

Nágya
Mert kínos.

Pása
Miért? Miért?

Nágya
Én nem is hallottam semmit.

Kakas
(A könyvéből olvassa) "A fejedelemnek annyira megtetszett Vjen-Csan verse, hogy parancsba adta: minden sorát örökítsék meg a csarnok falán. Aztán hangosan felolvasta a verset egyszer, kétszer, háromszor."

Pása
(Hevesen) És mért kell úgy mondani, hogy "negyven éves vagyok, de fiatalnak nézek ki?" Negyven éves vagyok, és fiatalnak nézek ki!" "ÉS", nem pedig "DE"! "ÉS"!

Larsz
Nekem már rosszul érteni orosz. "Házasság" ez valami épület lenni? Vagy lenni állat?

Pása
(Nágyának) Azt kértem, hogy legyen a feleségem. Ezt lett volna olyan nehéz megismételni?... Mi van, senki nem hallotta?

Az esküvő az azt megelőző válás miatt elmarad. Jó, legyen vagyonmegosztás. Mi kié?

V. Ivanovics
Petya, gyere ide!... Petya! Gyere! Gyere gyorsan!

Kakas
Mi van veled?

V. Ivanovics
Gyorsan! Igyekezz!... Gyorsan!

Kakas
Micsoda?... Mi van?...

V. Ivanovics
Most nyomjad. Nyomjad! Erősen! Erősen!... Tiszta erőből... Mint a harapófogó. A kezedet tedd a vállamra.

Kakas
Erősebben nem bírom.

V. Ivanovics
Dehogynem! Szorítsd! Mint a harapófogó!

Kakas
Így?... (Szünet) És ha egyedül vagy, akkor ki szorítja?

V. Ivanovics
Nekifeszülök az ajtófélfának és odanyomom magam. Egyszer egy egész éjszakát így álltam végig... Emlékszel, emlékszel, mi történt velem akkor, amikor beiratkoztunk angol tanfolyamra? Emlékszel, mi történt velem akkor?

Kakas
Mikor volt az a tanfolyam, tizenkét éve... Azt hittem, azóta már teljesen elmúlt. Mert többször nem volt.

V. Ivanovics
Akkor is megszorítottál, és rögtön magamhoz tértem... Mint a harapófogó! Szorítsd!

Kakas
Akkor még tizenkét évvel erősebb voltam.

V. Ivanovics
Szorítsd!

Kakas
Én szorítom.

V. Ivanovics
Jó.

Kakas
Én szorítom...

V. Ivanovics
Jó. Elmúlt. Elég

Kakas
Most jobb? Biztos jobb?

V. Ivanovics
Vedd már el a kezed! Fáj!

Kakas
(Reszket) Jól rám ijesztettél.

V. Ivanovics
Így van ez, Petya. Nem én - a gyarló hús. A test.

Kakas
És gyakran szokott lenni?

V. Ivanovics
Néha.

Kakas
El kéne menned orvoshoz.

V. Ivanovics
Nem Petya. Nem orvos kell nekem.

Kakas
Hanem mi?

V. Ivanovics
Egy ajtófélfa. (Elindul a kerítés mentén) Az emberen legyen minden szép: az arca is, a ruhája is, a gondolatai is, a lakása is, meg ahová nyáron elutazik, az is, ahol gyógyszert tud szerezni, az is, ahol egy jót tud enni, az is...

Valjusa
Nyikoláj Lvovics, mi meg már aggódtunk, hogy hová tűnt.

Koka
Sétáltam egyet.

Valjusa
Milyen pirospozsgás lett az arca.

Koka
Van itt a közelben egy mesterséges tó.

Larsz
Tessék, és még azt mondták, hogy nincs víz!

Koka
Rozsdás kosz van az alján, meredeznek belőle a sárhányóroncsok.

V. Ivanovics
A mesterséges víztárolók eliszaposodása és az azt követő kiszáradása.

Koka
Pedig régen kárászok is fickándoztak benne.

Valjusa
Én nem szeretem a mesterséges tavakat. Ha víz, akkor folyjon.

Koka
Elégettem a házassági bizonyítványt.

V. Ivanovics
Micsoda?...

Koka
A tó partján megmaradt egy kis pad. Ott ül egy öregember meg egy öregasszony, nézik a felhőket. A tó mellett, az erdőn túl - nézik a felhőket, és az öregember magyaráz valamit az öregasszonynak. Halkan beszél neki valamiről. Egyszer csak egy nagy felhő szétválik, kettéválik, és a hasadékból előtör egy fénysugár. Egy zöld fénysugár. Elégettem a bizonyítványt. Régi papír jól ég...

Larsz
Hogyhogy zöld?

Pása
(Kokának) Maga dohányzik?

Koka
Nem. Soha nem is dohányoztam.

Pása
Csak azért, hogy honnan vett gyufát?

Koka
Levelet égettek, a két öreg, aztán leültek a padra, a felhő kettévált, a hasadékból előtört egy sugár, zöld sugár, és az öregember súgott valamit az öregasszony fülébe, az meg hallgatta, és nézte az eget. A tó mellett, az erdőn túl... Odamentem a tüzükhöz és - föllobbant.

Pása
(Idegesen nevet) Perelman "Szórakoztató fizika" című könyvében is le van írva egy nagyon érdekes optikai jelenség. Ha a nap élesen kirajzolódó horizont mögé nyugszik le, akkor abban a pillanatban, amint eltűnik e határvonal mögött, akkor a színképről szinte lehasad a szélső sugár, a zöld, s egy pillanatra külön is láthatóvá válik. Ez a fehér fény utolsó darabkája. Felhőkkel ez ritkán történik meg, de ebben az esetben valószínűleg nagyon magas volt a felhő fajlagos sűrűsége. Tömör, egybefüggő felhő volt, Nyikoláj Lvovics?

Koka
Visszataszítóan viselkedtem, bocsássanak meg.

Valjusa
(Kakasnak) Tudod mit gyűlöltem legjobban a kapcsolatunkban? Ahogy évről évre bemutattál a barátaidnak, "Ismerkedjetek meg - Valjusa".

Kakas
Mért, hogy szeretted volna?

Valjusa
Azért az jó, hogy nem házasodtunk össze! Azóta már hányszor elváltunk volna!

Kakas
Emlékszel arra az öregemberre?

Valjusa
Az öregek mind egyformák.

Koka
Egyszer, akkor, huszonnégyben, az alatt a szent nyolc nap alatt, Liza éppen azt a képet nézegette, ahol profilban vagyok levéve, azzal az átkozott balalajkával. Azt mondta... azt mondta: "Milyen jó, hogy profilból készült ez a kép. "Miért?" - kérdeztem. "Hogy a másik feled nem látszik" - mondta. "Mert, ott mi van?" - kérdeztem. "Hiúság" - mondta és elmosolyodott. (Nevet) Nekem mennem kell Brjanszkba. (Kimegy)

Pása
Uraim, pakolják ki a bőröndjeiket, a nyaralószezon folytatódik.

V. Ivanovics
Nekem minden ősöm paraszt volt. Nyomorogtak. Jó pár nemzedéken át háncsbocskort és parasztködmönt hordtak. Én nyilván ezért hordok mindig öltönyt. Valahogy gellert kapott bennem az örökségük. Pont fordítva van. Számomra semmilyen más öltözék nem létezik. Még odalenn, Délen is - zakó, nyakkendő, na, mondd, hogy egy világos nadrágot megengedek magamnak. Meg egy lyukacsos cipőt. Mi lehet ez? Képtelen vagyok rájönni. Mire rá tudja vinni az embert az öröklött szegénysége. Vagy az ennivaló, azzal is örök számadásom van. Az ebédlőben, látom, hogy vesznek fehér kenyeret is, meg feketét is. Egyszerre! Én képtelen vagyok rá. Ez műveletlenség! Vagy fehéret, vagy feketét - a kettőt együtt soha! Mert akkor majd a végén az lesz, hogy megvajaznak egy karéj fekete kenyeret és ráraknak egy karéj fehéret. Kenyérszendvics. Agyrém. Nonszensz. Vagy az is, hogy megisznak egy pohár vodkát, aztán üdítőt isznak rá. Meg tudok őrülni. Az italt tisztelni kell. Vagy akkor keverjék össze egy pohárba a Buratinót, tudjátok, azt az almalevet meg a vodkát és igyák azt a löttyöt. Ha már... Vagy: a levest és a leveshúst mindig egyszerre kell enni. És mit csinálnak? Először kikanalazzák a levest, ott marad a tányérban a hús, azt külön megsózzák, mustározzák, és úgy eszik. Ez műveletlenség. Hiszen van második fogás, minek azt duplázni? Akkor úgyis megeszi az ember késsel-villával a rántott húsát. De a leveshúst a folyadékkal párhuzamosan kell enni. Úgy illik. Ha rizs a körítés, én sose eszem hozzá csemegeuborkát vagy ecetes gombát. A krumplihoz igen. Ahhoz megy. De a rizshez és a makarónihoz nem. Viszont a krumplihoz soha nem eszem kenyeret. Szerintem a krumpli és a kenyér ekvivalensek. Ebéd után teát inni - műveletlenség. Melegre meleget? Csak kompótot. Az egyensúlyt teremet a gyomorban, és biztosítja, hogy az ebéd vége is kellemes legyen. Honnan vannak ezek bennem? Nem, nem tetszem magamnak. De nem tudok csinálni magammal semmit. Annyira műveletlenek voltak az őseim.

Valjusa
Kakas, te akartál hallani a férjemről, ugye?... Hm, az én férjem... Az én volt férjem tartózkodó ember volt. Semmi szenvedély - se kártya, se lóverseny... Tulajdonképpen nem volt semmi szórakozása. Játszani semmit nem tudott, gyűjteni nem gyűjtött semmit, inni nem ivott. És én se szórakoztattam. Az ablaknál szeretett állni, nézte az udvart. Néha belenéztem az arcába, óvatosan, mintha csak a virágokat öntözném, és közben óvatosan belenéztem a szemébe. És mindig megrémültem, annyira nem volt semmi a tekintetében. Semmi! Az udvaron szaladgáltak a gyerekek, a kutyák, rövid szoknyás kislányok meg bőrnadrágos kisfiúk jöttek mentek... De a tekintete üres volt. És közben az se volt, hogy befelé nézett volna, semmi nem sugárzott a szeméből se kifelé, se befelé. És rettenetesen megörültem, amikor egyszer legalább valamit megláttam a szemében. A szolgáltatóházból jött hozzánk egy egyetemista lány ablakot mosni, gyorsan átöltözött, a kockás ingét csomóba kötötte a hasán, szép barna volt a bőre, felugrott az ablakpárkányra és énekelni kezdett. Na ekkor láttam meg valami gyenge kis fényt a férjem szemében. Ott tartottam ezt a kis énekesmadarat ebédre. Ebéd közben a férjem rám is valamivel figyelmesebben nézett, mint azelőtt, valami megmoccant, megindult a lelkében. Volt hármunk között valami feszültség. És nekem ez tetszett, tudjátok? Már-már hasonlított az életre. A lánynak finom vonású, szőkés kis szemöldöke volt, és "l" helyett mindig "v"-t ejtett. Úgy intéztem, hogy takarítani is őt küldjék hozzánk. Utána mindig együtt ebédeltünk, teáztunk, ő dúdolgatta a kis dalocskáit... Aztán egy szép napon ők elmentek, én meg ott maradtam egyedül. Vesztettem. De legalább valami történt az életünkben. Különben ellehettünk volna még harminc évig is, minden bonyodalom nélkül. Egy ember fölébredt. Isten adja neki.

Kakas
Valjusával mi a rendőrségen ismerkedtünk meg. valami autóbalesete történt, mi láttuk, de még nem ismertük egymást, az úttest két oldalán mentünk éppen. Senki nem halt meg, csak egy öregember annyira megijedt, hogy kizuhant az úttestre. Tanúként bevittek minket is az őrsre, aláírtuk a jegyzőkönyvet és megkértek, hogy kísérjük haza az öreget. Elkísértük a lakására, egy kis szoba volt az egész, lefektettük, és ő azon nyomban el is aludt. Mi meg leültünk két székre, ott voltak egymás mellett, mint a moziban. Ott ücsörögtünk, az öreg aludt, megállíthatatlanul telt az idő, almaszag volt - aztán elkezdtünk csókolózni. Az öreg abban a pillanatban kinyitotta a szemét, és azt mondta: "Gratulálok", és megint elaludt. Aztán még egy párszor odaadta nekünk ennek a kis szobának a kulcsát.

Nágya
Én is biztos férjhez megyek. Egy pilótához. Illetve egy helikoptereshez. A "Légiközlekedés" című újságban találtam. Igazi haditettet hajtott végre, leszállt a helikopterével egy kerthelyiségbe, oda középre, ahol táncolni lehet. Nem tépte el a gitárok drótjait - olyan udvarias volt. Valami baj történt a gépével egy város fölött, körben mindenfelé házak voltak, nem volt hová leszállni, de arra a helyre pont befért. Kijavította a hibát, elnézést kért a táncolóktól és elrepült. Azok meg táncoltak tovább. Ahogy elolvastam a cikket, rögtön írtam neki az alakulatához, és válaszolt. Nagyon kedvesen.

Valjusa
Ezt nevezem!... És csinos?

Nágya
Á, nekem soha nincs szerencsém! A cikkhez nem volt fotó. Aztán küldött magáról egy képet, ránéztem - anyám!

V. Ivanovics
Kripli?

Nágya
Egy Alain Delon. A lakásszövetkezet elnöke azt mondta, ha férjhez megyek, megkapom a lakást. Először nem akartam - mégis így, levél alapján... De most már hozzámegyek.

Kakas
Szerencséje van a Delonnak.

Nágya
Neki is van lakása. Igaz, hogy kétszobás.

Larsz
Véletlenül nem a Jacksonville-Miami járaton dolgozik a pilótád?

Nágya
Nem, Nagy-Moszkva területén.

Larsz
Pedig én is ismertem egyet. Bob. Nagyszerű srác. Micsoda hülyeség... Egyszer egy barátommal elmentünk nyaralni Miamiba, maszek alapon, de jegyünk csak Jacksonville-ig volt. Miamiba mindenki vonattal szokott menni, de mi úgy döntöttünk, hogy helikopteren. Jacksonville-ből Miamiba helikopteren! Megérkeztünk, mentünk szobát keresni, nem a tengernél, hanem fent, a hegyen. A tengernél minden tömve volt. A házigazdánkon kockás flaneling, plusz harminc fokban flaneling! Kis szakálla is volt, sűrű, a szálai mintha össze lettek volna ragasztva. Ő az egyik szobában lakott, a másikat adta ki. Reggel fölébredünk, megmosakszunk - törölköző sehol. Hívjuk a szállásadót. Jön a flanelingében, azt mondja: "Törölköző nem jár." "Hogy-hogy nem jár?"... Két dollárt kér egy ágyért, és nem jár? Két dollárt! Kettőt! És a szakállában olyan vastag szőrszálak, mintha össze lettek volna ragasztva... A szemét! ""És lepedő - mondom - az jár?" - "Yes, jár." - "És párna, az jár?" - "Yes, jár." - "És törölköző?" - "No, törölköző nem jár." Erre mi a barátommal: "De jár, te szemét!" - Nekimentünk. - "Te mocsok... Vagy lefűrészeljük a szakálladat!" Adott is törölközőt. Kettőnknek egyet, az igaz, de akkor is járt. Nálunk meg semmi törölköző nem volt, szállodában is, vonaton is jár a törölköző. Keskeny is volt, amit adott, rövid is. Kifundálta a két dollárjáért a pofátlan. A hosszán takarékoskodott. Vissza Jacksonville-be már vonattal mentünk. Jó nyaralás volt.

Pása
(Hátraszegi a fejét) Ott repült egy madár. De nem tudom a nevét... Kár.

Kakas
Jégpinty.

Pása
Jégpinty, nyáron?

Kakas
Miért ne?

Pása
Hát csak mert a neve olyan...

Kakas
Milyen?

Pása
Olyan fagyos. Lehet, hogy ornitológiával kellene foglalkoznom?...

Larsz
Nyikoláj Lvovics, azt szeretném mondani... azt szeretnénk javasolni magának... ugyanis azt tárgyaltuk, hogy... mi elmegyünk, maga meg költözzön ide ebbe a házba a családjával, és éljenek itt boldogan. Mi meg majd hétvégeken jövünk ki. (Nágya felé) Lehet, hogy helikopterrel. Ha jó repülőtér van.

Nágya
Na ne szórakozzon!...

Koka
Nem, nem. Haza kell mennem. Majd kitalálom, mindig van alternatíva. Brjanszkban már ígértek valamit, beadtam a papírokat... a szomszéd kap lakást, az ő szobáját meg nekünk adják... Majd kitalálom. Megszentségtelenítettem valamit. Csak attól félek, hogy már nem lesz időm mindent elmondani annak, aki születni fog... Majd elmesélem neki, hogy égett ez a papír. A szélei elszenesedtek, aztán egymás után kezdtek eltűnni a betűk. Úgy nézett ki, mintha egy nagy juharlevél égett volna. Manapság már gyorsan nőnek a gyerekek, hátha megérem.

Kakas
De attól még lehetne, hogy...

Koka
Nem, nem, vissza kell mennem Brjanszkba.

Kakas
Gyere, Pása, segíts.

Nágya
(Kinyitja a táskáját, valamit keres benne) Nem csinálunk nagy esküvőt. Aláírunk a tanácson és kész. Nem kell pezsgő.

Pása
Vlagyimir Ivanovics, nézd csak meg - egyenes, ferde?

V. Ivanovics
(Közelebb lép) A jobb sarkát egy kicsit feljebb.

Kakas
Így?

V. Ivanovics
Most jó.

Nágya
(Papírok közt keresgél) A helikopteresem allergiás a szénsavas italokra. (Megtalálja a fényképet, mutatja) Nézd meg, Valjusa, itt az Alain Delon. Mindent megírt, ezt is megírta. Bedagad a szeme a szénsavas italoktól. Különben se iszik semmit.

Pása
Ez az én munkám. (Szegel) Most akkor svéd vagy, vagy balt?

Larsz
Úgy csináljuk, ahogy nekünk tetszik! (Ráüt a kalapáccsal a szegre) Emlékezni fogok rátok az én Isztambulomban, a Paveleckája pályaudvaron a büfében, az Égei-tenger partján, ahogy iszogatom a "Buratinó"-mat. Skol!

Nágya
(Elteszi a fényképet, becsukja a táskáját) Én se iszom. Mindig kínálnak, de nem kell, néha már kínos is. A házban a kapualjban szoktak összejönni az ivósok, és amikor későn megyek haza, pláne télen... borzalmas... Ők meg nagyon udvariasan... De én nem kérek, és akkor elkezdik, hogy ha már inni nem iszom, legalább nézzem meg, milyen ügyesen berendezkedtek. Egyszer meg is néztem. Van a falon egy doboz, a tűzjelző van benne, oda beraktak egy kis polcot, letakarták újságpapírral, csipkére vágták a szélét. Mindenük van: pohár, tányér, kés, villa. És egy kiskutyájuk is, ott futkározik a lábak között. Kolbászt adnak neki vagy egy darab kenyeret... Szimpatikus állat. Olyan barnás. Szóval nagyon szép mindenük. "Viszontlátásra, tisztelt kisasszony, csak vegye erre az irányt, ha bármi van." Elköszöntem tőlük, a kutya meg jött utánam, fut, elzavarni se lehet... Kiköpött Gesztenye! Volt egy ilyen könyv gyerekkoromban, Gesztenyének hívták a kutyust benne, minden este ezt olvasta a nagyanyám nekem... Minden éjjel kutyákkal álmodtam, nagyanyám meg reggel mondta, hogy ez jó álom, mert a kutya, az barátot jelent... Közben egyre jobban besötétedett. Az utca mindkét oldalán felgyulladtak a lámpák, a házak ablakaiban a tüzek. És hatalmas pelyhekben esett a hó, és beborította fehérrel az úttestet, a lovak hátát a fuvarosok sapkáját. És ahogy sötétedett az ég, úgy lettek egyre fehérebbek a tárgyak. Gesztenye hol előrefutott, hol vissza, de a gazdáját csak nem találta... Mellette pedig mindkét irányban egyre csak mentek, szünet nélkül mentek az ismeretlen emberek. Látni se látott tőlük rendesen, meg a lábukkal is mindig oldalba lökték. Senki nem törődött vele, mindenki sietett valahová. Gesztenyét egyre jobban hatalmába kerítette a kétségbeesés és a rémület. Behúzódott egy szegletébe és keservesen sírni kezdett... A hidegtől reszketett a füle és a lába, ráadásul szörnyen éhes volt. Egész nap csak kétszer tudott enni: a könyvkötőnél falt egy kis csirizt, aztán az egyik kocsmában, a pult mellett talált egy darab kolbászhéjat - ennyi volt az egész. Ha ember lett volna, biztosan azt gondolta volna. "Nem, ez nem élet! Inkább agyonlövöm magam!"

Koka
Istenem, mit csináltam!...

Valjusa
Jó, jó...

Koka
Hogy lehettem ilyen...

Valjusa
Nyugodjon meg, Nyikoláj Lvovics.

Koka
Eresszenek!

Nágya
Hová megy?... Ne engedjétek!...

Koka
Hagyják abba!... Várjanak!... Nem lehet, hogy...

Valjusa
Nyugodjon meg, kedves, nyugodjon meg...

Koka
Nem, nem... oda... be kell mennem... nem lehet... Eresszenek! Engedjenek!...

Itt van! Megvan!... Majdnem elfelejtettem... ez a szklerózis, lyukas a fejem. Otthagytam az éjjeliszekrényen. Cumik! Cumik vannak benne, a dédunokámnak vettem. Moszkvában csodálatos cumikat lehet kapni, nálunk meg hol van, hol nincs. Akadozik az ellátás. Tartalékolni kell. Hála Istennek!...

Pása
Dobja a fenébe ezt a vackot!

Koka
Hogyhogy? De hát miért?...

Pása
Mert szar!

Koka
Én vettem... mire megszületik... lehet, hogy már meg is van.

Kakas
(Pásának) Mit csináltál, te szemét!... Szórakozol egy idős emberrel? Ez egy idős ember!

Koka
Elmentem és kiválasztottam...

Pása
Majd én adok magának svéd cumit. Ami ízesítve van. Egy egész sorozat.

Koka
Hogyhogy svéd?

Pása
Otthon van nálam. Hozták. Egy egész sorozat. Tizenkét darab. Nem elég?

Koka
A csomagban nyolc volt...

Pása
Akinek csecsemőkorától kezdve az egyesült gumiipari tröszt büdös termékeit dugdossák a szájába, az egész életében vágyódik egy jobb cumi után.

Koka
Bocsásson meg...

Pása
Azt akarom, hogy a dédunokájának kezdettől fogva jó legyen. Finom. Hátha akkor ő is jobb lesz, mint mi.

Koka
Köszönöm.

Pása
Majd úgyis kiviszem magát a pályaudvarra. Csak nehogy fölszedje ezt a vackot.

Valjusa
Jaj, én is egy nünüke vagyok. Mindjárt esik, én meg elpakoltam az ernyőmet.

V. Ivanovics
Majd megyünk az enyém alatt.

Valjusa
Elférünk, gondolod?

V. Ivanovics
Gondolom, el.

Valjusa
Lement a nap, rögtön hűvös lett. Mit tesz az ősz, mi?...

Nágya
És napfogyatkozáskor sötét szokott lenni?

Larsz
Olyan homályos.

Nágya
Egyszer épp moziban voltam, jövök ki, mondják, hogy most volt napfogyatkozás. Lemaradtam róla.

Kakas
Meg kell nézni a naptárban, hogy mikor lesz megint.

V. Ivanovics
Most nem lesz egyhamar.

Nágya
Kivárom.

Larsz
Be kell kormozni egy üvegcserepet, és azon keresztül minden jól látszik.

Nágya
Aha.

Kakas
Na. Itt az eső.

Valjusa
Az volt az érzésem... most, pont most úgy éreztem... hogy tudnánk együtt élni ebben a házban.

FÜGGÖNY