Tizedik fejezet Homár-humor
- Mintha csont akadt volna a torkán - mondta a Griffmadár, és rázni kezdte, majd döngetni a hátát. Az Ál-Teknőc végül visszakapta a hangját, de patakzó könnyek közt folytatta: - Te bizonyára nem sokat éltél a tenger fenekén. - Semeddig se - szólt közbe Alice. - Talán még sohasem is láttál homárt1? - De már ettem is egyszer - kezdte Alice, de aztán sietve visszaszívta. - Nem, még soha. - Akkor hát nem is tudhatod - folytatta az Ál-Teknőc -, hogy milyen a homár-humor. - Nem, nem tudom - szólt Alice. - Milyen? - Hát mindenekelőtt a táncos kedvben nyilvánul meg - kezdte a Griffmadár. - Előbb valamennyien fölállunk a tengerparton egy hosszú sorban. - Két hosszú sorban! - üvöltött az Ál-Teknőc. - Fókák, Teknősbékák, Lazacok meg a többiek is, valamennyien. Aztán eltisztítjuk az útból a medúzákat... - Ami nem kis időt vesz igénybe - vágott közbe a Griffmadár. - Aztán két lépés előre... - Ki-ki egy homárral! - ordított a Griffmadár. - Az magától értetődik - mondta az Ál-Teknőc. - Két lépést előre... - Aztán homárcsere, és két lépés vissza - üvöltött a Griffmadár. - Ha ez megvan - folytatta az Ál-Teknőc -, akkor... - Akkor be kell dobni a homárokat... - sikított a Griffmadár, s egy nagyot ugrott. - A tengerbe, amilyen messzire csak bírod! - fejezte be az Ál-Teknőc. - Most villámsebesen utánuk kell úszni - vijjogott a Griffmadár. - Bukfencet vetni a vízben - visított az Ál-Teknőc, vadul ugrándozva. - Ismét homárcsere - sikította a Griffmadár. - Vissza a partra, és kész az első figura - mondta az Ál-Teknőc, hirtelenül leeresztve a hangját. Ezzel mindketten ismét leültek, elkomorodtak, és Alice-re pillantottak, mintha nem is ők ugrabugráltak volna őrültek módjára az imént. - Szép tánc lehet - mondta Alice tétován. - Akarod látni? - kérdezte az Ál-Teknőc. - Jaj, de szeretném! - mondta Alice. - Gyere, táncoljuk el az első figurát - mondta az Ál-Teknőc a Griffmadárnak. - Homár nélkül is menni fog. Melyikünk énekeljen? - Énekelj te, én már elfelejtettem a szövegét - mondta a Griffmadár. Kézen fogták egymást, és lassan, ünnepélyesen táncolni kezdtek. Közben néhányszor rá-ráléptek Alice lábára, amikor éppen arra keringtek. Elülső lábukkal az ütemet verték. Az Ál-Teknőc lassan, bánatosan rázendített :
- Köszönöm szépen, nagyon érdekes tánc volt - mondta Alice, aki örült, hogy már vége van. - A vers is tetszett. De sok mindent szeretnék még kérdezni, ha szabad - kérlelte az Ál-Teknőcöt. - Kérdezz - bátorította az Ál-Teknőc.
- Mivel szabják ki a báliruhákat? - kérdezte Alice. - A Rák ollójával - felelte az Ál-Teknőc. - Ki írja a báli meghívókat? - kérdezte Alice. - A Tintahal - felelte az Ál-Teknőc. - Sokan vannak az ilyen bálon? - kérdezte Alice. - Úgy szorongunk, mint a heringek - felelte az Ál-Teknőc. - A Tok is ott van? - kérdezte Alice. - Hogyne - felelte az Ál-Teknőc. - Bál után abba rakják a zenészek a hegedűjüket. - Az Angolna tud-e angolul ? - kérdezte Alice. - Csak szeretne - felelte az Ál-Teknőc. - Amint a neve is mutatja. Angolna, de nem tud szegény. - Miért hallgat annyira a Kecsege? - Erre a kérdésedre most egy verssel válaszolok - felelte az Ál-Teknőc. - Jól figyelj ide:
- Jegyezd meg, kislány, hogy a bölcs mindig hallgat. "Azért beszél ez annyit" - gondolta Alice, de nem mondta, hanem azt kérdezte: - Most tessék megmagyarázni azt: miért van a Kecsegének a szájába dugva a farka, és miért van zöld mártással leöntve? - Dehogyis van zöld mártással leöntve - felelte az Ál-Teknőc. - Hiszen azt lemosná róla a tengervíz. De az már igaz, hogy a farka a szájába van dugva. Az Ál-Teknőc most akkorát ásított, hogy majd elnyelte Alice-t, aztán így szólt a Griffmadárhoz: - Magyarázd el neki, hogy miért van a Kecsegének a farka a szájába dugva. - Azért - kezdte a Griffmadár -, mert ő is részt vett a homárok táncában, őt is belehajították a tengerbe. De olyan messzire dobták, hogy a farka a szájába csapódott, s azóta is úgy maradt. - Köszönöm a magyarázatot - szólt Alice -, nagyon érdekes volt. - Most talán te beszéld el, hogy mi minden történt veled - unszolta a Griffmadár Alice-t. - Jaj, sok mindent beszélhetnék arról, ami ma reggel óta történt velem - mondta Alice félénken. - De a tegnapi dolgokról nem is beszélek, mert tegnap még nem az voltam, aki ma vagyok. - Nem értem. Magyarázd ezt meg - szólt az Ál-Teknőc. - Nem, előbb beszéld el, mi történt veled - türelmetlenkedett a Griffmadár. - A magyarázatok hosszúak és unalmasak. Alice tehát elbeszélte, mi minden történt vele attól a perctől kezdve, hogy megpillantotta a fehér Nyuszit. Eleinte egy kicsit félt, mert a Griffmadár meg az Ál-Teknőc egészen közel húzódott hozzá, s tágra nyitott szemmel, tátott szájjal hallgatta, de aztán lassacskán bátorságra kapott. Az Ál-Teknőc meg a Griffmadár mindaddig nyugodtan hallgatta, amíg Alice oda nem ért, ahol a Hernyónak elszavalta a Te öreg vagy, apámat. Itt az Ál-Teknőc hatalmasat fújt. - Ez bizony fölöttébb különös - jegyezte meg. - Világéletemben nem hallottam ilyesmit - csodálkozott a Griffmadár is. - Vagyis a versnek egészen más értelme lett, mint volt - tűnődött az Ál-Teknőc. - Ejnye, szólj neki, hogy szavaljon valamit - tekintett a Griffmadárra, mintha az jobban tudna hatni Alice-re. - Állj föl szépen, és szavalj el nekünk valami nagyon komoly és tanulságos verset - szólt a Griffmadár. "Hogy parancsolgatnak nekem ezek az állatok. Kikérdeznek a leckémből - gondolta Alice. - Akár az iskolában." De azért fölállt, meghajolt, s minthogy még mindig a homár-humor járt az eszében, ezt a fura verset szavalta el:
- Én ugyan nem ilyen verseket mondogattam gyerekkoromban jegyezte meg a Griffmadár. - Sohase hallottam még - fontoskodott az Ál-Teknőc. - Zavaros történet lehet, mert nemigen értem. Alice nem szólt. Csak leült, arcát tenyerébe temette, s azon gondolkozott, vajon fog-e még valaha értelmes dolog is történni vele ebben az életben. - Talán magyaráznád meg - mondta az Ál-Teknőc. - Úgyse tudja megmagyarázni - mondta a Griffmadár. - Inkább szavaljon el egy másik verset. - Miért főtt meg a homár, s ha megfőtt, mért beszél? - kérdezte az Ál-Teknőc. - Egy betűt se értek belőle. - Szavalj el egy másik verset-ismételte a Griffmadár türelmetlenül. - Azt, amelyik úgy kezdődik: A kert alatt... Alice nem mert ellenkezni, noha érezte, hogy ismét felsül. Remegő hangon fújta:
- Mi a csudának mondod folyton ezeket a verseket - vágott közbe az Ál-Teknőc -, ha magyarázatot nem fűzöl hozzájuk? Ilyen zavaros dolgokat még sohasem hallottam. - Igen, jobb is, ha abbahagyod - mondta a Griffmadár. Alice csak örült a javaslatának. - Mi lenne, ha bemutatnánk a tengertánc egy másik figuráját? - folytatta a Griffmadár. - Avagy netán jobb szeretnéd, ha az Ál-Teknőc dalolna neked valamit? - Ó, igen, kedves Ál-Teknőc, ha lenne olyan szíves! - unszolta őt Alice olyan mohón, hogy a Griffmadár még meg is sértődött egy kicsit. - Az ízlések különbözőek - dörmögte. - Hát akkor énekeld el neki, öregem, a Teknőc-levesről szóló dalt, jó? Az Ál-Teknőc mélyet sóhajtott, és aztán sírástól reszkető hangon rákezdte:
- Énekeljük el mi is - kiáltott a Griffmadár. Az Ál-Teknőc már hozzá is fogott volna, de akkor valaki bekiáltott: - Kezdődik a törvényszéki tárgyalás! - Gyere - sürgette a Griffmadár Alice-t. Kézen fogta, s máris vitte, meg se várta, míg az Ál-Teknőc befejezi az énekét. - Miféle törvényszéki tárgyalás lesz? - lihegte Alice futás közben. A Griffmadár azonban csak ennyit mondott: - No, gyere, gyere. - S egyre gyorsabban futottak, és egyre halkabban hozta feléjük a szél az Ál-Teknőc szomorú énekét:
|