Kezdőlap

Balásházy János (Sátoraljaújhely, 1797. márc. 6.Debrecen, 1857. nov. 19.): mezőgazdasági szakíró, az MTA r. tagja (1830), a magyar agrártudományok egyik úttörője. Jogot Kassán, gazdálkodást a keszthelyi Georgiconban tanult. Ügyvédi oklevelet szerzett és 1820-tól Pesten folytatott ügyvédi gyakorlatot. 1824-ben Zemplén vm. táblabírája, 1827-ben szolgabírája lett. 1836-ban eladta Zemplén vm.-i családi birtokát, Debrecenbe költözött és gróf Vay Ádám jószágig.-ja lett. 1824-től írt történeti és gazdasági cikkeket különböző folyóiratokba. 1829-ben írt pályamunkájában (Tanátsolatok) a korabeli mezőgazdaság problémáin túlmenően a legelsők között már polgári irányú reformok gondolatát is felvetette, utóbb azonban pusztán szakmai téren működött. Elsőnek szorgalmazta a debreceni mezőgazdasági ak. felállítását. A parasztság számára Okos gazda címmel mezőgazdaságtant (1830–31) írt. Az Állattenyésztő Társ.-nak megalakulásától (1830) tagja volt. – F. m. Gyűjtemény a juhtenyésztésről (I–II., Kassa, 1827); Tanátsolatok a magyarországi mezei gazdák számára (Sárospatak, 1829); Az adó és még valami (Pest, 1830; németül is megjelent); Okos gazda, vagy gazdasági tudomány kérdésekben és feleletekben (Pest, 1830 és 1833, tankönyv); Észrevételek a honi gazdaságbeli mozgalomnak akadályáról és orvoslási módjáról (Pest, 1831); A háztartás és mezei gazdaság tudománya (I–II. Debrecen, 1830–39, 1838-ban az MTA nagyjutalmát kapta érte); A honi vízszabályozás tökéletesítéséről földmívelési tekintetben (Pest, 1840); Politikai és státusgazdasági nézetek (I–II., Debrecen, 1847); A pincegazdászatról, a borkereskedésről... (Pest, 1856). – Irod. Tilkovszky Loránt: B. J. a magyar agrárfejlődés úttörője (Bp., 1958); Tilkovszky Loránt: B. J. élete és munkássága (Századok, 1962. 3–4. sz.).