Kezdőlap

Bányai László, Baumgarten (Kőrösbánya, 1907. nov. 17.Bukarest, 1981. jún. 3.): romániai magyar politikus, történetíró, író. Hunyad megyei bányászcsalád leszármazottja. A gyulafehérvári kat. gimn.-ban, a bp.-i, majd ösztöndíjasként a grenoble-i és a párizsi egy.-en tanult. A neokat. irányzattól jutott el a marxizmushoz és az illegális kommunista mozgalomhoz. Versekkel indult, ezek a Pásztortűzben és az Ellenzék irodalmi mellékletében jelentek meg. Tanulmányokat közölt az Erdélyi Helikonban, s az Erdélyi Fiatalok főmunkatársai közé tartozott. 1930-tól 1933-ig a csíkszeredai kat. gimn. tanára volt, 1933 őszén kommunista tevékenység miatt letartóztatták, elveszítette állását. Írásai ettől kezdve a Brassói Lapokban és a Korunkban jelentek meg; a kisebbségi értelmiség baloldali elkötelezettségét a m. és román demokratikus mozgalmak összefogását sürgette. 1934-től 1940-ig a MADOSZ (Magy. Dolgozók Orsz. Szövetsége) központi titkára, ezután Brassóban és Temesváron végzett illegális pártmunkát. Szerk, a szövetség Erdélyi Magyar Szó c. hetilapját. A magyarság a Dunavölgyében (Kolozsvár, 1938) c. kötetében tanulmányait gyűjtötte össze. A II. világháború alatt a Román Kommunista Párt bánsági illegális lapjait irányította. 1945 után a Magy. Népi Szövetség végrehajtó bizottságának tagja, publicisztikai írásai a kolozsvári Világosságban és a brassói Népi Egységben jelentek meg. 1949-ben Bukarestben adta közre Harminc év (Jegyzetek a romániai magyarság útjáról) c. kötetét. 1948-ban ngy.-i képviselő, 1948–42-ben a román Elnöki Tanács tagja, 1950-52-ben min.-i tanácsos, mint ilyent felelősség terheli a kisebbségellenes politika intézkedéseiért. 1952-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegy. tanára, később rektora lett. 1956-58-ban min.-h., 1959–66-ban a bukaresti Történeti Intézet alig.-ja, 1970-től a Társadalom-és Politikai Tudományok Akad.-jának egyik alelnöke. Tanulmányai Együtt élünk, együtt építünk (Bukarest, 1957), Hosszú mezsgye (Bukarest, 1970), Közös sors- testvéri hagyományok (Bukarest, 1973) c. köteteiben jelentek meg, verseit Tavaszi szél (Marosvásárhely, 1958), önéletrajzi jegyzeteit Kitárul a világ (Bukarest, 1978) és Válaszúton (Bukarest, 1980) c. adta ki. – Irod. Balogh Edgár: B. L. pályaíve (Igaz Szó, 1970); Gáll Ernő: Egy értelmiségi nemzedék útja (Korunk, 1970); Fodor Sándor: Önéletírás – irodalmi esemény (Korunk, 1979); Nekr. Zöldi László (Élet és Irod. 1981. 24. sz.); Kovács László (Korunk, 1981. 7–8. sz.); Bodor András, Domokos Géza (Utunk, 1981. 24. sz.); Demény Lajos (Igaz Szó, 1981. 7. sz.).