Beregszászi Nagy Pál (Nagymuzsaly, 1750 körül – Beregvégardó, 1828. máj. 18.): nyelvtudós. Isk.-it Sárospatakon végezte, majd külföldi egy.-en tanult, az erlangeni egy.-en a keleti nyelvek rk. tanára. 1798-tól teológiát és a keleti nyelveket tanította Sárospatakon, 1800-ban rektorrá választották. 1801-ben a göttingeni tudós társaság tagja. 1803-ban tanári állásáról lemondott, egy ideig Kazinczy fia, István mellett nevelő, 1806-tól nyolc éven át szülőföldjén gazdálkodott. 1822 körül Pest vm.-ben élt. Élete utolsó éveit br. Perényi birtokán Beregvégardón töltötte. Máramaros, Zemplén és Ugocsa vm. táblabíróvá választotta. Ortológus, a Kazinczy-féle nyelvújítás retrográd szemléletű és a finnugor nyelvrokonság ellensége. Latin és német nyelvű értekezéseiben a m. nyelvet a keleti, a török, ill. perzsa nyelvvel próbálta rokonítani. M. Parallelon inter linguam persicam et magyaricam dictum (Erlangen, 1794); Comparatio linguae Turcicae cum Hungarica (Erlangae, 1794); Über die Aehnlichkeit der hungarischen Sprache, mit den Morgenländischen (Leipzig, 1797); Versuch einer magyarischen Sprachlehre mit einiger Hinsicht auf die türkische und andere morgenländische Sprachen (Erlangen, 1797); Dissertatio philologíca de vocabulorum derivatione ac formatione in lingua magyarica (Pestíni, 1815); Pennaháború (Sárospatak, 1820); Dissertatio de natura, indole et qualitate linguae magyaricae (Pest, 1828). – Irod. Imre Sándor: B. N. P. élete és munkái (Bp., 1880); Zsoldos Benő: B. P. élete és külföldi működése (Egyet. Phil. Közl. 1896).