Kezdőlap

Erős Imre (Szarvas, 1889. nov. 16.Bp., 1974. márc. 27.): építészmérnök, Kossuth-díjas (1953). Mérnöki oklevelét a József Műegy.-en szerezte (1911). 1912-től kisebb cégeknél mint statikus dolgozott, majd MÁV alkalmazott lett. 1923-ban baloldalinak ítélt magatartása miatt nyugdíjazták. 1923-1945 között a Dénes és Erős „Mansard” házépítő szövetkezet társtulajdonosaként működött. 1945-től nyugdíjba vonulásáig, 1955-ig a Vasbeton Gyárépítő Nemzeti Vállalatnál, majd az ebből alakult 23/1. Áll. Építőipari Vállalatnál volt főmérnök. Az 1910-es években tervezte az 1970-es évekig gyártott vasbeton keresztaljzatot a talpfák kiváltására. Ekkortájt szabadalmaztatott zsaluzás nélküli födémtervet. Az 1920-40-es években több, azóta műemlékké nyilvánított épületet (pl. Rezső téri fogadalmi templom; az Átrium ház és mozi; Régiposta u. 13.) tervezett. 1945 után részt vett a Szt. János Kórház több épületének helyreállításában. 1946-tól elvégezte a Bp.-i Rendőrfőkapitányság (a volt Adria Biztosító) lebombázott vasbeton vázszerkezetének felújítását, megépítette a Gubacsi hídfőnél az első, előregyártott elemekből készült lakóépületet. Mint a 23/1. Áll. Építőipari Vállalat főmérnöke irányította a Népstadion kivitelezési munkálatait. 1955 után a Fővárosi Bíróságnál mint építésügyi igazságügyi szakértő működött.