Kezdőlap

Fülep Lajos (Bp., 1885. jan. 23.Bp., 1970. okt. 7.): művészetfilozófus, művészettörténész, egyetemi tanár, Kossuth-díjas (1957), az MTA tagja (l. 1948). Lukács György mellett a század legjelentősebb m. művészetfilozófusa. Gyermekkorát és tanulóéveit Nagybecskereken töltötte. Bp.-en végezte az egy.-et, miközben a Hazánk (1902–1905), majd az Ország (1905–1906) munkatársa volt. Képzőművészeti, színházi és irodalmi kritikái a Népszavában (1905–1906), a Magyar Szemlében (1906) és A Hétben (1907) jelentek meg. 1904-ben, majd 1906-ban Párizsba ment, ahol megismerkedett a modern művészettel. Cézanne művészetének világviszonylatban egyik első méltatója volt. Párizsból Firenzébe költözött, itt élt kisebb megszakításokkal 1914-ig. Közben 1909-ben ismét Párizsban, majd Angliában járt. Firenzében a Biblioteca Filosofica körül kialakult filozófus- és írócsoport (G. Amendola, P. Marrucchi, G. Papini stb.) tagja lett, és publikált a Bollettino della Biblioteca Filosofica c. lapban. 1911-ben Lukács Györggyel szerkesztette a Szellem c. Budapesten megjelenő filozófiai folyóiratot. 1912-ben a bp.-i egy.-en doktorált filozófiából, művészettörténetből és olasz irodalomból. Az 1913–14-es éveket nagyrészt Rómában töltötte. 1914-ben hazatért, szociálpolitikai ügyosztályon lett művészeti referens. 1916-ban beiratkozott a bp.-i ref. teológiára, 1918-ban lelkész képesítést szerzett. Ezekben az években részt vett a „Vasárnapi kör” néven ismert progresszív irodalmi-filozófiai csoport tevékenységében, előadott a „Szellemi tudományok szabadiskolája” c. előadássorozatban. Előadásai a Magyar művészet (1923) kötetben jelentek meg. 1918 dec.-ében a Károlyi-kormány Külügymin. sajtóosztályán kormánybiztos, 1919 máj.-ában a bp.-i egy. olasz irodalmi tanszékére nevezték ki. Az ellenforradalmi rendszer megfosztotta katedrájától, s 1920-1922 között Dombóvárott és Medinán, 1922–1927 között Baján, 1928-tól Zengővárkonyban volt ref. lelkész, itt élt 1947- ig. Zengővárkonyi tartózkodása elején kiterjedt levelezést folytatott a szellemi élet különböző területein dolgozó művészekkel, tudósokkal. A Pesti Napló 1927-es évfolyamában írt cikksorozatával hívta fel a figyelmet a Dunántúlon egyre terjedő „egyke” veszélyre. E cikkek hatására adta ki Illyés Gyula a Nyugatban Pusztulás c. írását. ~ ez alkalomból írta Mit mond a szemtanú? c. cikkét (Nyugat, 1933). 1930-ban magántanár lett a pécsi Erzsébet Tudomány egy. olasz tanszékén; irodalmi, művészetelméleti, művészettörténeti és esztétikai előadásokat tartott. 1934-ben egyik szerk.-je volt a Válasz c. folyóiratnak (Gulyás Pál és Németh László mellett). A folyóirat szerkesztésétől hamarosan megvált. A két világháború között írt művészeti tárgyú írásai közül kiemelkedő jelentőségű a Művészet és világnézet (Ars Una, 1923) és a Célszerűség és művészet az építészetben (Építészet, 1944). 1945 után tevékeny szerepet játszott a kulturális élet megújításában. 1946 júliusában a bp.-i egy. olasz tanszékének tanára lett. 1947-ben az Eötvös Kollégium tanára. 1951-től a bp.-i tudományegy. művészettörténeti tanszékének professzora volt 1961-ig, nyugalomba vonulásáig. 1953–1961 között főszerk.-je volt a Művészettörténeti Értesítő, 1954-től az Acta Historiae Artium c. folyóiratoknak és A magyarországi művészet története I-II. c. több kiadást megért munkának. Elindította a Magyarország műemléki topográfiája sorozatot. 1953–1960 között az MTA Művészettörténeti Főbizottságának elnöke. Mint Ady Endre jelentőségének egyik első felismerője és a költő barátja mindvégig hű maradt a századelő progresszív szelleméhez. Több művében állandóan megújuló szempontból foglalkozott a magyarság sorskérdéseivel, az egyetemes kultúrában játszott szerepével. Művészetfilozófiai koncepcióját kezdetben objektív idealista világképe határozta meg, majd mindinkább a művészet és a világnézet viszonyát kutatta, egyidőben közel kerülve a szellemtörténeti iskolához. A negyvenes évektől kezdve kutatásának középpontjába a művészet és a valóság, a művészet társadalmi meghatározottságának vizsgálata került, és önálló koncepciót dolgozott ki a művészi jelentés és érték problémakörében. Művészetfilozófiai gondolatai csak részben kerültek publikálásra. Nagy művészetfilozófiai munkája, amelyen évtizedeken át dolgozott, töredékesen, kéziratban maradt fenn. Kéziratos hagyatéka az MTA Könyvtára kézirattárában van. Művei bibliográfiáját először Komárik Dénes adta ki (Műv. tört. Ért., 1965. 3. sz.). – F. m. Izsó Miklós (Műv. tört. Ért. 1953); Rembrandt és korunk (Magy. Tudomány, 1956); Csontváryról – hangszalagon (Kortárs, 1963); Ady éjszakája és éjszakái (Magy. Nemzet, 1969); Derkovits helye (Magy. Nemzet, 1969); A könyv nagy művésze. Egy kötetnyi válogatás Kner Imre levelezéséből (Magy. Nemzet, 1970); Magyar művészet (vál., Bp., 1971); A művészet forradalmától a nagy forradalomig (cikkek, tanulmányok, I-II., Bp., 1974); Rippl-Rónai – Csontváry – Derkovits (Bp., 1975); Művészet és világnézet (cikkek, tanulmányok, 1920–1970, műveinek bibliográfiájával, Bp., 1976). – Irod. Alfa (Alexander Bernát): F. L. (Bp.-i Hírlap, 1910. máj. 28.); Németh Lajos: Gondolatok F. L. munkásságáról (Műv. tört. Ért., 1965. 3. sz.); Lőrincz Ernő: F. L. (Alföld, 1967. 2. sz.); Perneczky Géza: Egy magyar művészetfilozófus (Vázlat a nyolcvanöt esztendős F. L.-ről) (Magy. Filozófiai Szle, 1970. 3-4. sz.); Németh Lajos: F. L. (Magy. Tud., 1971. 4. sz.); Németh Lajos: F. L. (Literatura, 1974. 4. sz.); Vekerdi László: A fiatal Fülep (Valóság, 1974. 4. sz.); Gyergyai Albert: Jegyzetek F. L.-ról (Kritika, 1974. 9. sz.); Illyés Gyula: Az eligazító. F. L. (Élet és Irod., 1975. 6. sz.); Németh Lajos: F. L. és Kondor Béla találkozása (Jelenkor, 1976. 3. sz.); Tüskés Tibor: F. L.-sal Zengővárkonyban, 1964 (Pannóniai változatok, Bp. 1977); Katona Ádám: A pályakezdő F. L. (Korunk, 1979. 3. sz.); A F. L. születése 90. évfordulóján tartott akadémiai emlékülés előadásai (Jelenkor, 1975. 7-10. sz.; Janus Pannonius Múz. Művészeti Kiadványai, 26. sz.); Takáts Gyula: A láttatás tudósa. Emlékeim F. L.-ról 90. születésnapján (A harmónia keresése, Bp., 1979), F. Csanak Dóra: F. L. kéziratos hagyatéka (Bp., 1984); Fodor András: Ezer este F. L.-sal (Bp., 1986); Éles Csaba: Tradíciók és teoretikusok, Fülep és Lukács (Irodalomtörténet, 1989.); Szabó Júlia: F. L. levelezése I.: 1904-1919 (Új Művészet, 1991.). – Szi. Fodor András: Pannónia (vers, A csend szólítása, Bp., 1969); Károlyi Amy: Gyászbeszéd helyett vers (Pakli kártya, Bp., 1974); Weöres Sándor: A borús F. L. (vers, Egybegyűjtött írások, Bp., 1975); Lakatos Kálmán: Félúton. F. L. professzor emlékének (vers, Jelenkor, 1975. 7. sz.).