Kezdőlap

Kovács Katona Jenő (Alsószopor, 1910. febr. 8.Kolozsvár, 1944. okt. 9.): költő, prózaíró, kritikus. Párizsban, Brünnben folytatta tanulmányait. Mint kezdő tanár az értelmiségi fiataloknak ahhoz a csoportjához tartozott, akiknek útja a munkásmozgalomhoz vezetett. Mint költő és prózaíró tűnt fel. Verseit, elbeszéléseit az Erdélyi Helikon és a napilapok közölték. Az Erdélyi Fiatalok mozgalom Új arcvonal (1931) c. antológiájában Az örökké való ember meséiből c. írásával szerepelt. A harmincas évek második felében Gaál Gábor bevonta a Korunk szerkesztésének munkájába, melynek főmunkatársa volt. Elsősorban szociográfiai tárgyú cikkeket publikált. A Szilágyságról készített szociográfiai jegyzeteivel maga is részt vett az „Erdély felfedezése” mozgalomban. Wesselényi-életrajzát korai halála miatt nem fejezhette be. Betegágyán Kórházi napló 1944 márciusától 1944 júliusáig címmel naplót írt. A németek kivonulása előtt a Gestapo kivégezte. Írásaiból Jordáky Lajos tett közzé szemelvényeket. – Irod. Jordáky Lajos: K. K. J. (Pályakép és válogatás K. K. J. írásaiból, Balogh Edgár előszavával, Bukarest, 1977).