Kezdőlap

Lakatos Sándor (? , 1819? , 1867 után): táncmester, színpadi táncos. 1847-ben tűnt fel, amikor Szőllősy-Szabó Lajossal 12 tagú m. tánctársaságot alakított és nagy sikerrel szerepeltek az egész országban, sőt Moldvába is eljutottak. ~ részt vett a szabadságharcban. Koreográfiáival szervesen kapcsolódott a kor politikai mozgalmaihoz. 1851-ben a lengyelek iránti rokonszenvét a Testvértánc, majd a nemzeti múltra emlékeztetést az Ősapáink toborzó tánca (1858), a 60-as évek politikai küzdelmeiben a kossuthi eszméket Egyesüljünk c. ötrészes társastánc-koreográfiája fejezte ki. Ez utóbbiban az öt testvérnemzet – a szerb, horvát, szlovák, román és magyar – tánca a békés együttélés eszméjét volt hivatott hirdetni. A Vigadó épületének felavatására szánta 1865-ben Örömvigadó c. hatrészes társastáncát. Ebben már a kiegyezésre vágyó nemesség óhaját szólaltatta meg. A kiegyezéskor Koronázási quadrillel ünnepelte Ferenc Józsefet. – F. m. Tánczkönyv mindkét nembeli ifjúság számára (Nagykanizsa, 1869); Új magyar táncz (Hölgyfutár, 1851. 10. sz.); Felszólítás a tánczművészekhez (Pesti Napló, 1851. 260. sz.).