Kezdőlap

Lékai János (Varasd, 1895. jún. 17.New York, 1925. júl. 17.): újságíró, író. Bp.-en a Kereskedelmi Ak.-n végzett, majd tisztviselőként dolgozott. Ifjúkorától súlyos tüdőbajban szenvedett. Tevékeny tagja volt a Galilei Kör baloldali csoportjának, 1917-től a Korvin Ottó vezette antimilitarista mozgalomban tevékenykedett. 1918. okt. 16-án merényletet kísérelt meg gr. Tisza István ellen. Letartóztatták; a börtönből az októberi polgári demokratikus forradalom idején szabadult. 1919. jan.-tól az Ifjú Proletár c. lap egyik szerk.-je, 1919. febr.-ban a többi kommunista vezetővel együtt őt is letartóztatták; márc. 20-án kiszabadult. A Tanácsköztársaság idején a Közoktatásügyi Népbiztosságon az ipari szakoktatási osztály vezetője volt. A tanácshatalom bukása után emigrációba kényszerült. 1922-ben New York-ba utazott. Az Új Előre c. lap szerkesztője. Cikkei, írásai John Lassen név alatt jelentek meg. 1924-ben forradalmi hangú írásai miatt letartóztatták, de kaució ellenében súlyos betegen szabadon bocsátották. Nem sokkal ezután meghalt. – F. m. Múlt és Jövő (Bp., 1919); A rab; Forradalom; Megváltás (drámák, Lunacsarszkij előszavával, Moszkva, 1921); Vörös és fehér (r., Új Előre, 1922. febr: tól folytatásokban); Der Mensch (dráma, Konstanz, 1923 ); Das andere Amerika (Leipzig, 1924); Lékai János Válogatott Irásai (bev. Illés László, részletes bibliográfiával, Bp., 1963). – Irod. Lányi Márton: L. J. (Új Hang, 1955. 9. sz.); Illés Béla: L. J. (Kortárs, 1963).