Kezdőlap

Manninger Gusztáv, Adolf (Sopron, 1880. jan. 11.Debrecen, 1954. szept. 15 ): mezőgazdász, egyetemi tanár, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa (1952). ~ Vilmos öccse. Magyaróvárott a gazdasági ak.-t végezte. 1909-től 1917-ig Lippe hg. dárdai uradalmában, Rácbolyon volt gazdatiszt. Az I. világháború idején Istriában egy 40 000 kh-as front mögötti gazdaságot vezetett. 1918-ban a németbolyi és fürgedi Montenuovo-birtokok jószágkormányzója lett. Itt kezdte meg a nemesített búzafajták (főleg a bánkúti 1201-es) termesztését és tudományosan megalapozott gazdálkodással állandósította a kiemelkedő termésátlagot. 1945-ben a földművelésügyi min.-ban mint a növénytermesztési főosztály szakértője dolgozott. 1947-ben egy.-i tanár, majd a debreceni talajkísérleti intézet ig.-ja lett. Széles körű irodalmi munkásságával eredményesen propagálta a rozsdának ellenálló bánkúti 1201-es és 1205-ös búza termesztését. A talajnedvesség megőrzésére alkalmazott talajművelési eljárásával kiemelkedő terméseredményeket ért el. Az általa kidolgozott és alkalmazott talajművelési eljárás ismertté tette nevét külföldön is. A sekély talajművelésre vonatkozó elveit posztumusz műve (1957) foglalja össze. – F. m. Milyen búzát termeljünk? (Köztelek, 1929); Talajnedvesség-gazdálkodás … (Mezőgazdaság, 1934): Der Ackerboden als Biodinamische System (Bodenkunde und Pflanzenernahrung, 1937. 4. füz.) A talaj életének és táplálóanyag készletének biztosítása megfelelő talajműveléssel (Bp., 1938) Szántóföldi vetésforgó… (Hajas J.-vel, Bp., 1950); A talaj sekély művelése (bibliográfiával, kiadta: Manninger István, Bp., 1957). – Irod. Bánlaki Sándor: Vetőmagtermesztés (Bp., 1955).