Kezdőlap

Máté Péter (Bp., 1947. febr. 4.Bp., 1984. szept. 9.): zeneszerző, popénekes. 6 éves korától magánúton, 14 éves koráig zeneiskolákban, ismerős muzsikusoktól tanult zongorázni, gitározni, énekelni (játszott elektromos orgonán is). Geszler György zeneszerző, a Magy. Rádió Könnyűzenei Stúdiójában Balassa P. Tamás és Bágya András tanította. Érettségi után 1965-ben a TAXI Vállalatnál egy alkalmi együttesben énekelt, zongorázott, gitározott. 1967-ben a Magy. Rádió felvette az Úgy várom, jössz-e már? és a Mondd már c. dalait – ez volt első rádiófelvétele, itt még az Illés-együttes kísérte. Később egy pol-beat fesztiválon első lett A néger zongorista c. dala; itt elnyerte a legjobb férfi szólista díját is. A Műszaki Egy. Vásárhelyi kollégiumában hétvégeken saját zenekarával lépett fel. 1968-ban a Műszaki Egy.-en megnyílt a Máté Klub. 1973-74-ben az Express-együttessel lépett fel; a drezdai slágerfesztivál sztárja, elnyerte a fődíjat. 1976-ban meghívták az írországi Castlebar Song Contest-re, ahol csak publikálatlan dalok szerepelhetnek. Tárd ki karjaidat c. dalával első díjat nyert. Hangszerelte a Jézus Krisztus szupersztár m. változatát (amelyben a Judást énekelte 1984-ben); kísérőzenét írt a Madách Színház részére A királynő katonái c. Arnold Wesker-darabhoz. Finom invenciójú zeneszerző, kiváló hangszerelő, tehetséges énekes és zongorista. Énekesként sajátos egyéni stílust alakított ki; sikerre vitte a rock-termés legmodernebb, de ugyanúgy melodikus, „örökzöld” dalait is. – F. m. Krízis (rock-musical, bem., 1982); Kaméleon (musical, bem., 1984); Elmegyek-Nicolas (világsláger, 1984). Kb. 150 népszerű dal szerzője: Azért vannak a jóbarátok; Engedj el; Ez itt az én hazám; Életképek; Fény városa; Köszönöm, hogy rád találtam; Minden szónál többet ér egy dal; Mondd nekem; Ne kérd; Régi út; R és R; Rocky Lady; Sírj; Sohasem bánom; Százszor visszaadok mindent; Széttört tükörkép; Úgy várom, jössz-e már; Újra itt vagyok; Zúgva sírnak a fák stb. – Hat nagylemeze jelent meg. – Irod. Barabás Tamás: Emlékriport M. P.-ről (Új Tükör, 1984. 39. sz.); Vágó István: Slágereim története (rádióriport, 1984); S. Nagy István: Elmegyek (Visszaemlékezések, 1985).