Kezdőlap

Muhoray Elemér (JászberényHajta puszta, 1901. okt. 20. – Bp., 1960. febr. 2.): népiszínjáték-szervező. Szegény munkáscsaládból származott. 1922-ben végezte el a Mattyasovszky – Bolváry-féle filmszínészképző és rendezői isk.-t Bp.-en. Feladatának tekintette a drámai értékű m. néphagyományokat az új nemzeti színjátszó formának megfelelően színpadra hozni. A színészképző isk. elvégzése után elhelyezkedni nem tudott. Ezért 1922-től előbb Bp.-en, majd külföldön alkalmi munkákból élt. 1928-tól vidéken, 1931-től Pesterzsébeten színész és rendező, rövid ideig a Magyar Színháznál is működött. 1937-ben megszervezte az új Tháliát, majd a Művész Stúdiót, ez utóbbit rendészeti okokra hivatkozva bezárták. 1938-ban indította el Fóton a faluszínpad-mozgalmat. A Gyöngyösbokréta mozgalommal szemben azt a szerepet vállalta a dráma terén, amit Bartók Béla és Kodály Zoltán a m. zene terén végeztek. A faluszínpad-mozgalmat elfojtották és ~t az ország minden falujából kitiltották. 1940-től a Vasas Székházban rendezett népijáték-bemutatót. 1942-től a leventék központi színjátszó csoportjának a vezetője. A Békepárt tagjaként 1944-ben ellenállási csoportot szervezett. 1945 után a bp.-i Nemzeti Bizottság tagja lett. 1945-ben elindította népi színjátszó csoportját ~- együttes néven, mellyel Bp.-en és vidéken két és fél év alatt több mint 150 bemutatót tartott. 1948-tól a Szabad Művelődési Tanács, 1951-től haláláig a Népművelési Intézet osztályvezetője volt. – F. m. Hagyományunk, műveltségünk, életünk (Bp., é. n.); Magyar játékszín (Bp., 1940); Az ifjúvezető kultúrmunkája (Kolozsvár, 1943); Népmesebábjáték (Bp., 1954); Mesejátékok (Bp., 1957); Úttörő színpad (jelenetek, egyfelvonásosak, Bp., 1959). – Irod. Vitányi Iván: A néptánc mozgalom indulása (Muzsika, 1965).