Kezdőlap

Pekár Imre (Rozsnyó, 1838. dec. 9.Bp., 1923. júl. 12.): mező- és közgazdász, az MTA t. tagja (1921). ~ Gyula apja. Bécsben szerzett gépészmérnöki, majd Karlsruhéban politechnikai oklevelet. Ezután 1859-ben Angliában, majd Franciao.-ban a malomiparban működött. 1864-től 1875-ig a debreceni István-gőzmalom ig.-ja és a debreceni Gazdasági Ak. tanára volt. 1878-ban a párizsi világkiállítás zsürijének egyik tagja. 1880 – 81-ben a m. kormány megbízásából az USA-ban tanulmányozta a gabonakereskedelem, a malomipar és a közraktárügy helyzetét. Hazatérve a Leszámítoló és Pénzváltóbank ig.-ja, az áruosztály vezetője lett. Megszervezte a közraktárakat Fiuméban, a közraktár mellett megépítette Mo.-on az első – amerikai rendszerű – elevátort. Reorganizálta a Leszámítolóbank érdekeltségéhez tartozó Schönichen-Hartmann-féle újpesti hajógyárat, utóbb rt.-gá fejlesztette. Részt vett a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt. létrehozásában is (1894). Tagja volt az 1900. évi párizsi világkiállítás rendező bizottságának. Kidolgozta a liszt színének vizsgálata alapján a lisztvizsgálat egyszerű módszerét, amely róla elnevezve „pekározás” néven nemzetközileg is elterjedt. – M. Földünk búzája és lisztje… (Bp., 1881, németül 1882).