Kezdőlap

Teőke Géza (Bp., 1929. márc. 20.Bp., 1989. jún. 30.): zongoraművész, tanár. 1948-tól Böszörményi Nagy Béla tanította a bp.-i Zeneműv. Főisk.-n, majd Solymos Péter vette át művészeti irányítását. Még főisk.-s korában sikeresen szerepelt Liszt és Bartók zenei versenyeken. Az 1948-as genfi nemzetközi zenei versenyen Bächer Mihállyal együtt vett részt, és mint Bach művészetének kutatója is díjat nyert Lipcsében. 1953-ban diplomázott. 1953 őszétől egy évig Békéstarhoson, majd az isk. megszüntetése után a szombathelyi zeneisk.-ban tanított 1981-ig. A Szombathelyi Szimfonikusokkal több hangversenyt adott m. és osztrák városokban. Több alkalommal részt vett Amadeus Webersinke mesterkurzusain Weimarban, ahol tolmácsként is közreműködött. Szembetegsége megakadályozta, hogy tehetsége kivirágozzék. 1981-től már nem lépett fel nyilvánosan, tudományos tevékenységet folytatott. Mint J. S. Bach életművének kiváló ismerője, élete végéig Bach-kutatással foglalkozott. Elsősorban az értelmezési, interpretálási problémák újszerű megoldása érdekelte.