Kezdőlap

Thorma János (Kiskunhalas, 1870. ápr. 24.Nagybánya, 1937. dec. 5.): festő. A Mintarajzisk.-ban Székely Bertalan növendékeként megkezdett tanulmányait Münchenben Hollósy Simonnál, majd Párizsban a Julian Ak.-n folytatta. 1891-ben festette első nagyobb képét, a zolai naturalizmus hatása alatt álló Szenvedőket (MNG), ezt rövidesen az Ébredés c. kompozíció követte. 1896-ban fejezte be egyik legjelentősebb alkotását, a legnagyobb méretű m. történelmi képek egyikét, az Aradi vértanúkat, amely tárgya miatt rendkívüli népszerűsége ellenére sem kerülhetett a millenniumi kiállítás művészeti csarnokába. Külön kiállításon történt bemutatása után végre 1931-ben a Történeti Képcsarnokba került, majd a kiskunhalasi múz.-ba. 1899-ben Spanyolo – ban és Hollandiában járt. Rembrandt hatását tükrözi a Békesség veletek c. Krisztus-képe. 1898-ban kezdett hozzá élete fő művének szánt, húsz éven át készülő Talpra magyar c. kompozíciójához (a kiskunhalasi múz.-ban). Ezt követő képei (Kocsisok közt, 1901; Szeptember végén, 1903; Kártyázók, 1904; Cigányok, 1905; Ibolyaszedés, 1920; Majális, 1921) között egyik legismertebb műve az Október elseje (1903), amely Münchenben és a Saint Louis-i világkiállításon aranyérmet nyert. Művészetének stílusa eléggé összetett. A francia naturalizmus követőjeként indult, majd hatott rá Munkácsy romantikus realizmusa, egyeztetni próbálta a romantika és naturalizmus elveit. A húszas évektől a jellegzetes nagybányai stílus képviselője. A nagybányai művésztelep egyik alapítója (1896), majd 1902-től a festőisk. tanáraként nagy szolgálatot tett a művészeti nevelés ügyének is. 1919 után a telep vezetője volt, lelkes munkássága akadályozta meg a háború után a művésztelep teljes széthullását. A róla elnevezett kiskunhalasi múz. őrzi életművét. Több művét (Kártyázók, Nyár, Március 15., Budavár visszavétele) és önarcképét őrzi az MNG. – Irod. Beöthy Zsolt: Egy új magyar történeti . kép (Aradi vértanúk) (Bpesti Szle, 1896 (87. sz.); Lyka Károly: Magyar mesterek. (Új Idők, 1917. 415: sz.); Radocsay Dénes: T. J. (A Magy. Művészettört. Munkaközösség Évkve, 1953); Nagy Ildikó: Hollósy, Ferenczy, T. (Bp., 1964).