Kezdőlap

Tokody László (Bp., 1898. febr. 2.Bp., 1964. ápr. 15.): mineralógus, krisztallográfus, az MTA l. tagja (1941 – 1949). az áspány- és földtani tudományok doktora (1957). Tanulmányait a bp.-i tudományegy.-en végezte; 1920-tól a bp.-i műegy. ásvány- és földtani tanszékén (Schafarzik Ferenc mellett) tanársegéd, 1924-től 1933-ig adjunktus. 1926 – 27-ben állami ösztöndíjjal a bécsi és zürichi egy.-en tanult. 1928-ban a bp.-i egy. magántanára lett. Időközben tanári oklevelet is szerzett s 1933-tól középisk. tanár volt. Tudományos dolgozataival 1935-ben Bugát-díjat, 1938-ban Rauer Ferenc-díjat, 1944-ben az MTA díját nyerte el, 1938-tól a bp.-i egy. ny. rk. tanára, majd 1943-tól az MNM ásvány- és kőzettárának ig.-ja. Érdemeket szerzett a II. világháborúban, majd az 1956 őszén súlyos károkat szenvedett intézmény helyreállítása és újjászervezése körül. 1963-ban vonult nyugalomba. Anyagszerkezeti, kristálykémiai és morfogenetikai vizsgálatai jelentősek. Elsők közt fordult az elemek geokémiai eloszlása, úgyszintén az alaki perzisztencia és ikerperzisztarcia jelensége felé. Összeállította Vendl Annával egyedül a mo.-i meteoritok katalógusát. Számos dolgozata jelent meg. F. m. Kristályszerkesztés (Bp., 1925); Magyarország meteoritgyűjteményei (Vendl Annával, Bp., 1951). – Irod. Sztrókay Kálmán: Dr. T. L. emlékezete (bibliográfiával, Földtani Közl. 1965,).