Kezdőlap

Vadas Sára (Torda, 1903. nov. 30.Bp., 1975. nov. 17.): orvos. ~ Márton és Andor nővére, Vas Zoltán első felesége. 1920-tól vett részt a munkásmozgalomban. Fivérei kivégzése után Bécsbe emigrált, ahol a m. emigráns ifjúmunkáscsoport tagja lett. Belépett a KIMSZ-be, technikai munkatársa a KMP ideiglenes központi bizottsága hetilapjának, a bécsi Proletárnak (1920–22) és más m. nyelvű kommunista lapoknak. 1923-ban a SZU-ba ment, Moszkvában a Komszomolban (Össz-szövetségi Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetség) és a m. emigráns klubban dolgozott. A Komszomol területi vezetőségi tagja lett. 1931-től a moszkvai orvostudományi egy.-en tanult. 1937-ben orvosi diplomát szerzett; 1937–41-ben Moszkvában körzeti orvos, 1941–42-ben Ufában belgyógyász, majd orvosszázadosként a Vörös Hadseregben szolgált. A Nagy Honvédő Háború idején felderítő a voronyezsi fronton, utóbb politikai tiszt. 1945-ben tért haza s az MKP tagja lett. A Népjóléti Min.-ban min. tanácsos, osztályvezető. A Nemzeti Segélyben a gyermekek megmentésével foglalkozott, és szervezte az alakuló nőmozgalmat. A M. Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ) orsz. vezetőségének tagja lett, és az egészségügyi kultúra terjesztésével, a gyermekegészségügy fejlesztésével foglalkozott. Társadalmi munkatárs a M. Vöröskereszt Orsz. Központjában, 1968-tól a Családi Lap szerk. bizottságának tagja. 1950–55-ben az MDP agitációs és propagandaosztályának munkatársa, 1955-56-ban a Bp., VIII. ker.-i Vas utcai Balassa János Kórház ig. főorvosa. 1957-től 1968-ig, nyugdíjazásáig a bp.-i Közegészség- és Járványügyi Állomás higiénikusa, csoportvezető főorvosa volt. – Irod. Vas Zoltán: 16 év fegyházban (Moszkva, 1944); Elhunyt V. S. (Népszabadság, 1975. nov. 22.); V. S. (Nők Lapja, 1975. nov. 29.); Jakab Miklós: Társadalmi változás és a m. értelmiség 1944–1948 (Bp., 1979).