Kezdőlap

Weiss Manfréd, báró (Pest, 1857. ápr. 11.Bp., 1922. dec. 25.): a magyarországi gyáripar egyik vezető alakja. Kereskedelmi ak.-t végzett. 1876-ban egy hamburgi exportvállalat cégvezetője. Húszéves korában bátyjával, ~ Bertholddal megalapította az első m. konzervgyárat. Külön vállalatot létesített a konzerv üzemhez szükséges dobozok előállítására, melyben 1889-ben a tölténygyártást is bevezette. 1892-ben Csepelen megalapította az első m. tölténygyárat, melyet 1896-ban rézkohóval, fémöntödével és hengerművel egészített ki. 1911-ben mindehhez nagyszabású acélművet helyezett üzembe. A csepeli gyár az I. világháború alatt csaknem kizárólag hadianyag gyártására rendezkedett be. Mint a Monarchia egyik legnagyobb hadianyagszállítója, üzemeiben 30 000 munkást foglalkoztatott. Az I. világháború után, a konjuktúra megszűntével a mezőgazdasági gépek, zománcedények, kerékpárok, varrógépek s egyéb cikkek gyártására tért át, majd posztó-, repülőgép- és motorgyárat alapított. A Gyáriparosok Orsz. Szövetségének (GYOSZ) egyik alapítója és alelnöke. 1915- től tagja volt a főrendiháznak; 1918-ban bárói rangot nyert. – Irod. Kun Andor: A magyar gazdasági élet úttörői, W. M. (Pénzvilág, 1932. 10. sz.); Berend Iván-Ránki György: Magyarország gyáripara az imperializmus első világháború előtti időszakában. 1900 – 1914 (Bp., 1955).