Kezdőlap

Wesselényi Miklós, báró (Zsibó, 1750. dec. 11.Zsibó, 1809. okt. 25.): politikus, erdélyi nagybirtokos. ~ István unokája. Mint tiszt a Bethlen-huszároknál szolgált, míg végül a katonai fegyelemmel szembekerülve 1778-ban kapitányi rangban kilépett a hadseregből. 1777-ben feleségül vette Cserei Ilonát. Felesége kat. volt, s amikor ~ fiait ref. hitben nevelte, az államhatalom közbelépett, s éveken át zaklatták, fenyegették őt. ~ szenvedélyes, féktelen természetű volt. Összekülönbözve az egyik Haller gróffal, formálisan hadat viselt ellene. Emiatt 1781-től 1789. dec. 15-ig Kufsteinban raboskodott. 1791-től részt vett az erdélyi ogy.-eken, ahol az ellenzék egyik vezéralakja volt. Tevékenyen részt vett a „Diana Vadásztársaság”-ban tömörült nemesi elégedetlenek szervezkedésében, amiért a kormány 1794 – 95-ben jakobinusság vádjával törvény elé állította, pedig csak nemesi alapon akarta Erdély életét függetleníteni. Harcolt az állandó m. színház megteremtéséért, támogatta az iskolákat. 1795 után fokozatosan visszavonult közéleti szereplésétől. – Irod. Kemény Zsigmond: br. W. M. (Pest, 1854); Szilágyi Ferenc: Idősb. br. W. M. Élet és korrajz (Akad. ért. a tört. tud. köréből, 1875); Trócsányi Zsolt: Az idősb. W. M. (Élet és Tud. 1958., 50. sz.); Trócsányi Zsolt: W. M. (Bp., 1965). – Szi. Berzsenyi Dániel: W. hamvaihoz (óda).