Kezdőlap

Wolff Károly (Érsekújvár, 1874. okt. 1.Csopak, 1936. júl. 22.): politikus. 1899-től az igazságügymin -ban, 1901-től a bécsi főudvarnagyi hivatalnál teljesített szolgálatot. 1907-től a közös külügymin.-ban osztálytanácsos, 1909-től udvari és min. tanácsos és az általa szervezett magyar főudvarnagyi bíróság első elnöke. A Tanácsköztársaság bukása után az általa létrehozott az Egyesült Keresztény Ligának ügyvezető elnöke, mely a 20-as években legnagyobb riválisa volt az Etelközi Szövetség (Ex)-nek. 1922-től ngy.-i, 1926-tól ogy.-i képviselő. Elnöke volt az Orsz. Bírói és Ügyészi Egyesületnek és a főváros politikai életében vezető szerepet játszó Keresztény Községi Pártnak. Vezetője volt a kormánypártot támogató Keresztény Gazdasági és Szociális Párt ~-frakciójának, az Ébredő Magyarok Egyesülete (ÉME) igazgatósági, a Társadalmi Egyesületek Szövetségének (TESZ) választmányi tagja, s a 30-as években haláláig helyet foglalt a 33-as bizottságban. – Irod. Dávid István: W. K. emlékezete (Bp., 1936); A W. K.-emlékünnep (Bp., 1938); W. K. élete, politikája, alkotásai (Szerk. Szigethy Endre, Bp., 1943); Régi jó világ (A Horthy-korszak nagy panamáiból. Bp., 1959).