Alexandre Dumas

Francia regény- és drámaíró. 1802. július 24-én született Villers-Cotterets-ben. Nagyapja, egy francia nemesember, Haitiban telepedett le. Nagyanyja fekete rabszolga volt. Apja, Napóleon kegyvesztett tábornoka Dumas gyerekkorában meghalt. Apja halála után a család nagy szegénységben élt. 1823-ban Dumas Párizsba ment munkát keresni. Szép kézírása miatt az orléans-i herceg, a későbbi Lajos Fülöp király fogadta titkárává. Emellett színházaknak is írt, és különböző másodrendű lapok kiadásával is foglalkozott. 1824-ben született törvénytelen fia, ifj. Alexandre Dumas, akinek anyja, Marie-Catherine Labay női szabó volt. Drámaíróként első sikerét az 1829-ben bemutatott III. Henrik és udvara című drámájával aratta. Ettől kezdve csak írásaiból élt. Ontotta fordulatos történelmi drámáit, melyek közül kiemelkedik az 1832-ben előadott Neslei torony című melodrámája, és az 1848-ban írt, A királyné nyakéke című történelmi drámája. A júliusi forradalom után eltörölték a cenzúrát, aminek következtében hihetetlen mértékben megnövekedett az újságok száma. A szerkesztők folytatásos regények közlésével igyekeztek magukhoz kötni olvasóikat. Dumas regényírói karrierje ebben a fellendülésben indult. 1838-ban jelent meg folytatásokban első regénye, a Paul kapitány, melyet egy drámájából dolgozott át. Élete során 250 regényt írt, melyben 73 munkatársa segítette. Munkatársai közül kiemelkedik Auguste Maquet, egy történelemtanár, aki Dumas történelmi regényeihez a témát felkutatta. Drámáihoz hasonlóan regényei is hatalmas sikert arattak, és Dumas hamarosan hatalmas vagyonra tett szert. Regényei közül kiemelkedik A három testőr (1844), A Monte-Christo grófja (1845), A fekete tulipán (1850). Regényeire lebilincselő meseszövés és előadásmód jellemző. Emellett sikerének oka, hogy Dumas nem riadt vissza a romantika legszélsőségesebb túlzásaitól sem, olvasói könnyen tudtak azonosulni idealizált hőseivel. Dumas hasonlóan kalandos életet élt, mint regényeinek hősei. 1830-ban részt vett a júliusi forradalomban. Az 1832-es kolerajárvány idején ő is megbetegedett, és Itáliába ment gyógyulást keresni. 1840-ben feleségül vette nagy szerelmét, a színésznő Ida Ferriert, de hamarosan különváltak. Miután meggazdagodott írásaiból, egy hatalmas kastélyt épített fel Párizs külvárosában, melyet Montecristonak nevezett. Republikánus érzelmű lévén az 1848-as forradalom lelkes híve volt, így 1851-ben Belgiumba emigrált. 1858-ban Oroszországba utazott. 1860-ban Garibaldi mellett részt vett az olasz függetlenségi mozgalomban, majd Nápolyban élt. Miután visszatért Párizsba, hírneve az egekbe emelkedett. Az olvasók Párizs királyának nevezték. Hatalmas összegeket keresett, de el is szórta a pénzét barátaira és színésznőkre. 1870. december 5-én agyvérzésben halt meg Puys-ban.

Forrás: Magyar Könyvklub Online