FOHÁSZ A MÚZSÁKHOZ

Tíz ógörög költő



TARTALOM

HÉSZIODOSZ (I. e. 8-7. sz.)
        A MÚZSÁKHOZ
        A VILÁGKORSZAKOK
        A CSALOGÁNY ÉS A SÓLYOM PÉLDÁZATA
        JÓ ÉS ROSSZ ÁLLAMREND

SZAPPHÓ (I. e. 630-6. sz. első negyede)
        ARTEMISZ ESKÜJE
        KHARAXOSZ SZERETŐJE
        FIVÉRE HAZATÉRÉSÉÉRT
        HÉRÁHOZ
        LETÜNT A FIASTYÚK...
        HÍVOGATÓ APHRODITÉHEZ
        ÍGY EGYKOR A SZÉP KRÉTAI NŐK...
        MEGHAL A KEDVES ADÓNISZ...
        VAN NEKEM EGY SZÉP LEÁNYKÁM...
        VERS KLEISZHEZ
        ARIGNÓTA
        VALLOMÁS
        HALNI VÁGYAKOZOM...
        APHRODITÉHEZ
        GONGÜLÁHOZ
        ANAKTORIÁHOZ
        AKHILLEUSZRÓL
        ÉDESANYÁM! NEM PERDÜL A ROKKA...
        BOLDOG EMBER, MINT URANOS LAKÓI...
        PÁRBESZÉD
        NÁSZDAL TÖREDÉKEK
        A HÁZASTÁRSAK KORÁRÓL
        HEKTOR ÉS ANDROMAKHÉ LAKODALMA
        PÁRBESZÉD ALKAIOSSZAL
        HOLTAN MAJD FEKÜSZÖL...

ALKAIOSZ (I. e. 625-6. sz. első fele)
        APOLLÓNHOZ
        HERMÉSZHEZ
        BORDAL
        HÉLIOSZHOZ
        HELENÉRŐL
        SZENTSÉGTÖRŐT KI DICCSEL ÖVEZ...
        HARCI DAL
        FOHÁSZ A HAZÁÉRT
        MOST KELL A BOR...
        A DIOSZKÚROSZOKHOZ
        MAJD JŐ A HULLÁM...
        AZ ÁLLAM HAJÓJA
        BORDAL
        NEM SZÉPEN-ÉPÜLT, SZÉPTETEJŰ LAKOK...
        NEM KŐ ÉS FA, NEM ÉPÍTÉSZ...
        ZEUSZHOZ
        PITTAKOSZRÓL
        EGY NAGYRATÖRŐRŐL
        PITTAKOSZHOZ
        BORDAL
        ESŐT ZÚDÍT LE ZEUSZ EGE RÁNK...
        VIGADJ, AMÍG ÉLSZ

ANAKREÓN (I. e. 570-500 k.)
        ARTEMISZRE
        ALKIMOSZ, TE KEDVES...
        DIONŰSZOSZHOZ
        IFJAK BARÁTJA
        EGY LEÁNYHOZ
        ENGEM A SZERELEM...
        SZERELMI PÁRVIADAL
        ÓH, DACOS SZEMÜ...
        SZERENÁD
        ERÓSZ MINT KOVÁCS
        ARTEMÓNRA
        ELÉGEDETTSÉG
        POSZEIDÓN HAVA...
        SZERÉNY LÁTOGATÓK
        GYŰLÖLÖM
        BORDAL
        TÖREDÉK A HALÁLRÓL

IBÜKOSZ (I. e. 6. sz.)
        POLÜKRATÉSZHEZ
        TÖREDÉK A TAVASZRÓL
        A SZÉP EURÜALOSZ
        ERÓSZ
        HALÁL ELLEN NINCS ORVOSSÁG

SZIMÓNIDÉSZ (I. e. 556-468)
        A DAL VARÁZSA
        DANAÉ
        EMBER VAGY!...
        CSAK A GYÖNYÖR BOLDOGÍT
        MÍLY CSEKÉLY EREJŰ...
        NEM JUT ERÉNYRE...
        ÉPESZŰEK
        ARETÉ
        A KRANNÓNI SZKOPASZHOZ
        A THERMOPÜLAIBAN ELESETTEK EMLÉKEZETÉRE
        A THERMOPÜLAI-I HŐSÖKRE
        A PLATAIAI CSATA EMLÉKÉRE
        ÁLDOZATI DAL

PINDAROSZ (I. e. 518-438)
        A SZÜRAKÚSZAI HIERÓNHOZ
        AZ AKRAGASZI THÉRÓNNAK (Kocsiversenyen nyert diadalára)
        LEVÉL THRASZÜBÚLOSZHOZ (Kocsiversenyen nyert diadalára)
        AZ AITNAI KHROMIOSZHOZ (Kocsiversenyen nyert diadalára)
        A SZÜRAKÚSZAI AGÉSZIÁSZHOZ (Öszvérfogat-versenyen nyer diadalára)
        AZ AIGINAI ALKIMEDÓNNAK (Birkózásban nyert diadalára)
        A LOKRISZI HAGÉSZIDÁMOSZNAK (Ökölvívásban nyert diadalára)
        AZ AIGINAI PÜTHIÁSZNAK (Pankrationban nyert diadalára)
        AZ AKRAGASZI MIDÁSZRA (Fuvolajátékban nyert diadalára)

KALLIMAKHOSZ (I. e. 305-240 k.)
        BERENÍKÉ HAJFÜRTJE
        NYÁRI ZÁPOR
        THÉSZEUSZ ÉS A BIKA
        REGGEL

THEOKRITOSZ (I. e. 300 k.)
        ARATÓMUNKÁSOK
        FÉRFIBŰVÖLÉS

ASZKLÉPIADÉSZ (I. e. 320-275 k.)
        ÉLETUNTSÁG
        VISZONZATLAN SZERELEM
        KÜLDJ HAVAT...
        A SZERELMÉTŐL MEGSEBZETT MELEAGROSZ PANASZA
        ÉDES...
        ELRAGADOTT DIDÜMÉ...
        EGY SZŰZHÖZ
        KÖNYÖRGÉS A KOSZORÚKHOZ


HÉSZIODOSZ

(I. e. 8-7. sz.)


A MÚZSÁKHOZ

Kezdjük a dalt immár Helikón Múzsái nevével!
Ők lakják e hegyet, Helikón magas, isteni ormát,
kék, ibolyásszínű forrás partján kicsi lábbal
járják táncukat és oltára körül Kroniónnak.
Ők miután Hippúkréné, Permésszosz avagy szent
Olmeiosz vize gyöngéd tagjaikat mosogatta,
rendbeszedik szép tánckarukat Helikón magas ormán,
édes vágyat kelt ez a kar, dobbannak a lábak.
Innét indulnak sűrű ködöt öltve magukra,
éjszaka járnak, szépséges hang száll körülöttük,
zengik az aigisztartó Zeuszt meg az argoszi Hérát,
őt, a dicső úrnőt, aki lépked arany sarujában,
s aigisztartó Zeusz lányát, a bagolyszemű Pallaszt,
Phoibosz Apollónt s Artemisz istennőt a nyilakkal,
s azt, ki ölelve a földet, meg-megrázza: Poszeidónt,
szent Themisz úrnőt, s Aphroditét, ki kacsint a szemével,
és az aranykoszorús Hébét és véle Dionét,
Létót, Íapetoszt, meg a görbeeszű Kronosz álnok
lelkét. Hajnalt és a Napot meg a szép Teliholdat,
és Gaiát és Okeanoszt, a nagyot, s a sötét Éjt,
s mind az örökké élő isten szent születését.
Egyszer dalra tanították meg Hésziodoszt, míg
szent Helikón lejtőjén őrizgette a nyájat.
Ez volt első szózatuk, ezt mondták legelőször
lányai aigisztartó Zeusznak, olümposzi Múzsák:
"Hitvány pásztori nép, szolgáltok csak hasatoknak!
Szánkon tarka hazugság, mind a valóra hasonlít,
tudjuk zengeni mégis a színigazat, ha akarjuk."
Igy szóltak hozzám az igazszavu isteni lányok,
s adták friss ágát a babérnak, hogy leszakasszam,
botnak, megbámulni valót, meg az isteni hangot
ültették el bennem: hirdessem, mi leszen s volt,
zengjem a boldog örökkéélő isteneket mind,
s rajtuk kezdjem a dalt és vélük hagyjam is abba.

Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása


A VILÁGKORSZAKOK

Egy törzsből származnak az istenek és a halandók.
Emberi nemzetséget először fényes aranyból
készítettek az istenek, ők, az Olümposzon élők.
Akkor még mindenki fölött Kronosz égi király volt,
s könnyű szívvel, akárcsak az istenek, élt a halandó,
távol a bajtól, távol a jajtól, még az öregség
sem járt köztük, mindvégig duzzadt az erőtől
karjuk s lábuk, a kórság még nem törte meg őket;
mint lágy álom jött a halál rájuk, s amíg éltek,
csak jóban volt részük; a föld meghozta magától
bő termését és dolgozni merő gyönyörűség
volt, sok jó közepette, a dús legelőn legelészett
nyájuk, s kedvelték az olümposzi boldogok őket.
Majd aztán, hogy a föld befogadta magába e fajtát,
jótét lelkek lettek, a nagy Zeusz rendeletére,
földönjáró hű őrzői az emberi nemnek,
minden gaztettet meglátnak, s őrzik a törvényt,
míg magukat köd leplezi, úgy járják be a földet,
gazdagság-gyarapítók, mert övék ez a rang is.

Másodikul sokkal satnyább rend jött, az ezüstnép,
úgy rendelték ezt el, akik lakják az Olümposzt,
testben-lélekben nem volt az aranyra hasonló.
Száz évig nevelődött hű anya oldala mellett
otthon a gyermek, balgatagon játszódva egész nap,
ámde amint felserdültek, s átléptek a mezsgyén,
már alig éltek arasznyi időt, azt is tele bajjal,
dőrén, mert egymás gőgjét nem tudta kivédni
egy sem, s már nem tisztelték a nagy isteneket sem,
s istenek oltárára se hozták áldozatuk már,
úgy, ahogy embertől a szokás törvénye kivánja.
Zeusz Kronidész haragos szívvel rejtette el őket,
merthogy a boldog olümposzi isteneket nem imádták.
Majd aztán, hogy a föld befogadta magába e fajt is,
föld-mélyén-lakozó boldognak hívja az ember,
s csak másodsorban, de azért még tiszteli őket.

Zeusz atya akkor harmadikul más rendet, a rézkort:
új embert formált, az ezüskorhoz se hasonlót,
kőrisfából, durva, kemény fajt, melynek Arész kell,
gőgje alatt jajszó támad, nem is él gabonával,
lelke szilárd és meg nem hajlik, mint a rideg vas,
izmában szörnyű hatalom van, nagy keze vállból
nő ki hatalmas tagjaihoz, s közeledni sem enged.
Rézből voltak a fegyvereik, rézből a lakásuk,
rézszerszámmal dolgoztak, s nem járta a vas még.
Egymással harcoltak s egymást gyűrte le karjuk,
így érték el a hűs Hádész tágas palotáját,
névtelenül: feketén, bár rettentő erejük volt,
értük jött a halál, s el kellett hagyni a napfényt.

Majd aztán, hogy a föld befogadta magába e fajt is,
más embert állított Zeusz ismét a világba,
jobb s igazabb volt, mint az előbbi, ez új, negyedik rend,
isteni hősök rendje, nevük félisten a földön,
föld vég nélküli térein ők járnak mielőttünk.
Emberölő csata, irtó harc pusztítja ki őket,
részben a hétkapujú Thébaiban, a kadmoszi földön,
míg a Dagadtlábú dús nyájáért tusakodnak,
másokat elcsalt messzire, tengeren át a hajókkal
szépfürtű Helenáért Trója alatt tusakodni.
Ott a halál végzése homályba takarta be őket,
ám egy részét Zeusz Kronidész, ki az emberi sorsot
két mértékkel méri, a föld peremére helyezte.
Ott laknak, s lelkükhöz nem fér gond s szomorúság,
mély örvényű Ókeánosz boldog szigetében,
áldott hősök, akiknek mézédes gabonát ád,
s esztendőnként háromszor virul újra a szántó,
távol az isteni székhelytől s Kronosz ott a királyuk.
Mert a bilincsektől őt Zeusz atya megszabadítva,
száműzvén tisztelte, királlyá téve felettük.
Aztán létrehoz ismét egy más emberi fajtát,
sok népet tápláló földön most ezek élnek.

Csak ne születtem volna e most élő ötödik rend
embereként, meghalni előbb, vagy a messze jövőben
élni szeretnék, mert melyben mi vagyunk, ez a vaskor.
Éjjel-nappal nincs pihenésünk, pusztul az ember
gondban-bajban, az istenek így szabták ki a sorsunk.
Mégis járul még öröm is némelykor a bajhoz,
s Zeusz el fogja törölni e fajtát is, ha az ember
már a halántékán ősz hajjal jő a világra.
Ellentét támad majd akkor apák s a fiúk közt,
s vendéghez vendéglátója, barát a baráthoz,
s testvérhez nem kedves a testvér, mint ahogy eddig,
és nem tiszteli többé gyermek öreg szüleit sem.
Súlyos szitkokkal szólnak hozzájuk a durva
gyermekek, isteni bosszútól sem félve, a hálás
gyermek adóját nem fizetik meg öreg szüleiknek,
áll az ököljog, s egymás városait kirabolják.
Nem becsülik meg a jót, az igazt, aki őrzi az esküt,
inkább azt, aki gőgjében mindig gonoszat tesz,
tisztelik, és markában a jog mindenkinek, és nem
ismeri senki a szégyent, árt az igaznak az álnok,
mert hamisan szól és nem fél megszegni az esküt.
Sok baj sújtja a népet, s köztünk jár az Irigység,
annak örül, ha baj ér, csúf hangja van, arca kegyetlen.
Akkor a széles térségű földről az Olümposz
orma felé, öltözve fehérbe, elindul, az embert
elhagyván, fel örökké élő isteneinkhez
Aidósz és Nemeszisz: méltó harag és a szemérem,
itt csak a baj meg a kór marad és nincs ellene gyógyír.

Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása


A CSALOGÁNY ÉS A SÓLYOM PÉLDÁZATA

Most a hatalmasnak mondom, ha megérti mesémet.
Így szólt egykor a sólyom a tarkanyakú csalogányhoz,
míg a magasban a felhők közt karmába ragadta,
s ez szánalmas hangon sírt, szenvedve a horgas
karmok közt, de kemény szóval támadta a sólyom:
"Ó, nyomorult, mit nyögsz? Az tart, aki sokkal erősebb,
s dalnok vagy bár, arra cipellek, amerre akarlak,
mígnem elengedlek, vagy, rád éhezve, bekaplak.
Balgatag az, ki erősebbel mer szembeszegülni,
úgysem győz, csak a szégyenhez még bánata társul."
- Szólt a sebes sólyom, szárnyát szélesre kitárva.

Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása


JÓ ÉS ROSSZ ÁLLAMREND

Ott, ahol egy mérték mér polgárnak s idegennek,
és az igaz törvény útjáról senki le nem tér,
dúsan hajt az a város, benne virágzik az ember,
békesség lakozik földjén, ifjak nevelője,
messzetekintő Zeusz nem támaszt ellene harcot.
Nem pusztítja a törvénytartó népet az inség,
sem rontás, a nehéz munkát a siker koszorúzza.
Bőséges termést hoz a föld, erdő a hegyekben,
tölgy koronáján makk, odvában méhek, a réten
sűrű gyapja alatt már szinte leroskad a bárány,
szülnek az asszonyok és a fiú az apára hasonlít.
Minden jó az övék, ily népnek azért sohasem kell
szállni hajóra: az áldott föld meghozza a termést.
Ámde akiknek a gazság tetszik, a gőgös erőszak,
törvényt köztük a messzetekintő Zeusz maga hirdet.
Gyakran egész város szenved, mert egy gonosz élt ott,
egy bűnös, kit a bűn útjára az ostoba gőg vitt.
Nagy veszedelmet hoz le reájuk Zeusz a magasból,
járványt és éhínséget, hogy hulljon az ember.
Meddők lesznek az asszonyok, így pusztulnak a házak,
Zeusz, az olümposzi terve szerint; van, hogy csatarendet
visz romlásba, van úgy, hogy várost rombol, a bástyát,
vagy hogy a tengeren éri utól a hajóikat isten.

Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása


SZAPPHÓ

(I. e. 630-6. sz. első negyede)


ARTEMISZ ESKÜJE

Így járt hát az aranyhajú Phoibosz, a nagy titán,
Koiosz lánya szülötte, erős Kronidész fia,
Artemisz meg az istenek esküszavával ott
...apja fejére fogadta: "Örökre szűz
maradok, s odafenn fogok élni magas hegyek
ormán, gyors vadat űzve, egyezz bele kedvemért!"
Bólintott a nagy istenek atyja, hogy úgy legyen.
...szarvasölőnek azért nevezik maig
attól fogva a földiek és örök istenek.
Házasság, szerelem soha meg se kisérti őt.

Lator László fordítása


KHARAXOSZ SZERETŐJE

Boldog úrnőm, Küprisz, im' esdve kérlek,
adj szerencsés, jó utazást öcsémnek,
mindig oltalmazd a gyalázat ellen,
             s óvd a veszélytől.

Halhatatlan, oldd fel a kárhozattól,
..........................................................
míg szerencsés széllel elér a híres
             otthoni révbe.
Bár keserves, Küprisz, ahogy reád lelt,
Dórikhá, nos hát ne kiáltsd világgá,
mint esett, hogy már ime másodízben
             kedvese lettél.

Franyó Zoltán fordítása


FIVÉRE HAZATÉRÉSÉÉRT

Küprisz és ti habszüzek, arra kérlek,
hadd kerüljön vissza fivérem épen,
bármit is kíván szive, hogy beteljék:
       váltsd te valóra!

Bármi bűne volt: valamennyit oldd fel;
kedvvel nézzen rá a barát - haraggal
minden ellenség - nem: ilyen ne légyen
       már soha többé!

Éljen úgy, hogy nénje a hírnevében
részt vehessen, oldja fel azt a fojtó
gyászt, mely egykor szívemet annyi kínnal
       tönkregyötörte.

Hogyha ócsárolta a nép - a szégyen
(mint a kés, úgy szúrt; ha a seb be is forrt,
most a vidám ünnepi csődületben
       újra kisajdul.

Istenasszony, hogyha dalom csak egyszer
felvidított:) halld e fohászt, magasztos
Küprisz - és a szégyen e nagy csapását
       (űzd el örökre!)

Franyó Zoltán fordítása


HÉRÁHOZ

Állj fejem mellé, mikor álmodom, szent
Héra úrasszony, gyönyörű alakban,
mint az Átreusz két fia látta, esdvén,
     képed, a két úr,

épp mikor Tróját leigázta karjuk;
és Szkamandrosztól mikor útrakeltek,
otthonukba vissza elérni nékik
     nem lehetett még,

míg nem áldoztak neked és uradnak
és Thüóné hőnszeretett fiának.
Éppenúgy kérlek könyörögve, úrnő:
     hadd tegyem újra

Leszboszomban szép hivatásom, ismét
drága szűzek közt, kiket annyi táncra,
dalra oktattam, mikor ünneped jött
     szent örömével.

Mint a két Átreusz-ivadék hajóit
visszajuttattad honi partra, kérlek:
engem is vígy vissza hazámba, Héra,
     légy kegyes úrnőm.

Devecseri Gábor fordítása


LETÜNT A FIASTYÚK...

Letünt a fiastyúk és a
hold is: tovaszállt az éjfél;
elmult a találka-óra
s én itt heverek - magamban!

Babits Mihály fordítása


HÍVOGATÓ APHRODITÉHEZ

Újra elrejtőzik a csillagok szép
szűzi arca a holdnak udvarában,
hogyha teljes fénye előkacag majd
     s isteni mécsként

földünkön szétcsordul ezüstje; aztán
............................................................
....majd ha a kék magasból
     halkan alászáll,

jöjj hozzánk Krétába, a templomodba:
almafáid közt, ligetedben egyre
várunk, míg szétárad a drága tömjén
     jószagu füstje;

tündöklő csermely vize csobban át a
rózsabokrok közt, s az egész vidékre
reszketeg lombok susogása bűvöl
     jó puha álmot;
szerte, délceg mént nevelő mezőkön
meggyfa hullajt szirmot, alatta bokros
ánizs nő, és messze a tájra dús méz-
     illatot áraszt -

jöjj el majd, Küprisz, koszorús fejeddel
szép aranymívű poharat ragadva,
légy köztünk, vígadj s hiveidnek öntsél
     isteni nektárt!

Horváth István Károly fordítása


ÍGY EGYKOR A SZÉP KRÉTAI NŐK...

Így egykor a szép krétai nők füzére
lebegte körül tánccal a díszes oltárt,
a lábuk a rét lágy füve közt suhant át.

Franyó Zoltán fordítása


MEGHAL A KEDVES ADÓNISZ...

Meghal a kedves Adónisz, már mit tehetünk Küthereia?
- Hantoljátok el őt, megszaggatva ruhátokat!

Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása


VAN NEKEM EGY SZÉP LEÁNYKÁM...

Van nekem egy szép leánykám,
   mint arany virágszál
Ring csodás alakja - Kleuisz
   az, kiért rajongok;
Hej, nem adnám Lűdiáért
   cserébe, sőt a kedves
(Leszboszért sem...)

Franyó Zoltán fordítása


VERS KLEISZHEZ

...édesanyád azt mondta nekem, Kleisz:

"Íly korban csodaszép a lány,
mint te vagy, ha a copfjait
bíborszín szalagok disze fonja át."

Úgy, úgy! Szép ez a cifraság.
Ám annak, akinek haja
szőkébb, mint a sugárzó fáklyaláng,

legszebb mitra fején a dús-
szirmú, tarka virágfüzér.
S bár jól állna talán, Kleisz, elhiszem,

Szardész cifra divatja is,
melytől Maioniában, oly
sok városban, az asszonyok ékesek -
most nincs ily cicomára pénz.
Hogy vennék neked én ma itt
mitrát? Ám Mütiléne urát okold
....................................................
Ő tépázzta meg ősi dicső nevünk.

Horváth István Károly fordítása


ARIGNÓTA

................................................................
................... de gyakorta még
Szardészből ideszáll a gondja hozzánk.

Hej, amíg köztünk élt, biz' egy istennőt
   tisztelt benned a hű Ari-
   gnóta és dalaiban lelte kedvét.

Ámde most távol Lűdia női közt
   pompáz, mint - ha a Nap letűnt -
   fenn a rózsaujju Szeléne minden

csillagot messze túlragyog, és csak ő
   szórja fénysugarát a sós
   tengerárra s a dús virágmezőkre.

Hull a szép harmat, feslik a sok pazar
   rózsa, sarjad a zsenge fű,
   mézes lóhere bóditón virul ki.

Ott bolyong, jár-kel nyugtalanul, reád
   gondol, szende kis Atthisz, és
   vágy epeszti, szivét a bánat őrli.
"Gyertek át!" - ezt kiáltja csak, ám a hang
   nem jut eddig, a sűrü éj
   el nem hozza a tengeren keresztül...
................................................................

Franyó Zoltán fordítása


VALLOMÁS

Észbontó szerelemmel emészt megint
keserédes Erósz, ez a szörnyeteg.
Hozzám, Atthisz, a gondolatod se száll,
s Andromedához, akár a madár, repülsz...

Horváth István Károly fordítása


HALNI VÁGYAKOZOM...

Atthiszt már sose látom én.
Halni vágyakozom csupán.
Sírt ő is hevesen, mikor elhagyott,

s ezt mondotta zokogva: "Jaj,
mily szörnyű a mi végzetünk,
Szapphó! Nem szivesen megyek, esküszöm."

S ez volt akkor a válaszom:
"Járj csak boldogan, és reám
emlékezz: tudod, úgy szeretett szívem.
S hogyha elfeleded talán,
emlékedbe idézem én:
kedves volt s gyönyörű közös életünk:

fontál szép koszorút sokat,
rózsát és ibolyát, s hajad
vélük oldalamon diszitetted itt;

sok fényes kenetet sima
szép bőrödre előttem itt
kentél, balzsamokat, fejedelmi szert;

s édes lágy kerevetre is
dőltél rózsaszirom között,
s vágyadtól szabadult e helyen szived.

Nem volt ünnepi tánc soha,
szent ünnep sem, amelyben én
nem vettem vala részt közösen veled;

nem volt oly viruló liget,
hol csörgődobod és dalod
nem zendült föl a szép tavasz ünnepén..."

Devecseri Gábor fordítása


APHRODITÉHEZ

Tarka trónodról, ravasz istenasszony,
mért küldesz nékem szerelemkirálynő,
bút és bajt mindég, te örök leánya
       fényes egeknek?

Mért nem jössz inkább, ahogy egyszer jöttél,
hallattad kérő szavamat, kiléptél
kedvemért apád aranyos házából
       és befogattad

cifra hintódat; lebegő galambok
vonták azt fürgén a sötétbe-süllyedt
föld felé; szárnyuk sebesen csapdosva
     vert a nagy égben,

s már itt is voltak; te pedig, te boldog,
istenarcodon mosoly ült, és nyájas
szóval kérdeztél, mi bajom van és mért
     hívlak az égből

és mi volna megkeserült szivemnek
kivánt orvossága? "Ki bántott, Sapphó?
kit küldjek kemény szerelem szavával
     téged ölelni?

Ha eddig került, ezután majd üldöz;
hogyha semmit nem fogadott el, eztán
ő ad már, s ha nem szeretett, szeret majd,
     bár ne akarjad."

Jer most is hozzám, a nehéz gondokból
oldd föl szivemet, s amiért eped, ne
sajnáld teljesíteni: légy harcomban
     drága szövetség.

Babits Mihály fordítása


GONGÜLÁHOZ

Jöjj hamar hozzám, amilyen hamar tudsz,
rózsabimbóm Gongüla, tejfehér szép
köntösödben: lásd, a szivem szerelme
       száll körülötted,

szép leány: mert már ha ruhádra nézek,
akkor is reszket, gyönyörömre, szivem.
Egykoron szórtam magam is szidalmat
       Aphroditéra,

most pedig kérem, szavamért kegyét ne
vonja meg tőlem, de kiért leginkább
vágyom én, azt hozza el újra, hozzon
       téged ölembe.

Devecseri Gábor fordítása


ANAKTORIÁHOZ

Ez lovasrajt, az gyalogoshadat vagy
nagy hajókat tart e sötét világon
legkülönbnek - én: amiért a szívünk
       gyúl szerelemre.

Ezt akárki hallja, megérti könnyen;
mert hisz' ő, ki szebb vala bárki másnál,
szép Heléna, hagyta a férfit el, ki
       legderekabb volt

s rombazúzta Trója pazar csodáját -
sem leányát, sem szerető szülőit
nem kimélte -, Küprisz oly átkos útra
       csalta szerelmét.

Persze könnyen hajlik a nő kedélye,
gyakran eltéríti Erósz a lelkünk -
így ma szép Anaktoriám, ki távol
       él, jut eszembe.

Bezzeg inkább lássam a lépte báját
és az arcán felragyogó derűt, mint
lűd szekérsort vagy gyalogoshadat, mely
       fegyveresen küzd!

Franyó Zoltán fordítása


AKHILLEUSZRÓL

Őt magába éjszinü föld fogadta,
s vége lett akkor valamennyi kínnak,
mit magára Átreidák ügyéért
       véve viselt el.

Devecseri Gábor fordítása


ÉDESANYÁM! NEM PERDÜL A ROKKA...

Édesanyám! nem perdül a rokka, olyan
       szakadós ma a szál -
       vágy nehezül rám:
mert a sudár, szép Aphrodité letepert!
       Szerető, szerető
       kell ma nekem már!

Radnóti Miklós fordítása


BOLDOG EMBER, MINT URANOS LAKÓI...

Boldog ember, mint Uranos lakói,
aki vígan ül, kegyes, ellenedben,
s andalog kellő szavad édes hangján,
       s gyönge mosolygást

ajkadon látván szeliden lebegni,
melyre megdöbben keblemben a szív,
mert jelenléted leborít azonnal,
       és oda lészek.

Nyelvem eltompul ajakim között, s gyors
égi tűz ömlik tetemimre végig.
Zúg fülem, s bágyadt szemeim borulnak
       éji homályba.

Arcomon végig hideg  izzadás foly,
reszketek, fúlok, s halavány virágként
hervadó színnel rogyok a halálnak
       karjai közé.

Kölcsey Ferenc fordítása


PÁRBESZÉD

"Lánykorom, te, lánykorom, te, merre röpülsz, ha elhagysz?"
"Már soha vissza hozzád, hozzád már soha vissza."

Devecseri Gábor fordítása


NÁSZDAL TÖREDÉKEK

Alma, az édesízű, magas ágon mint ha piroslik,
fenti a legfölsőn; nem vették észre szüretkor;
hej, dehogyisnem, csak nem tudták eddig elérni.

***

Mint a hegyekben a jácintot ha a pásztori népek
földre tapossák, s fekszik bíbor szirma a földön.

***

Estcsillag, mit a Hajnal szétszórt, elviszed azt mind:
el a gödölyét
el a bárányt, anyjától a gyönge leánykát.

***

Föl, jól föl a tetővel!
       Hümenaiosz!
Magasabbra, magasra, ti ácsok!
       Hümenaiosz!
Magas a vőlegény, mint csak Arész,
sokkal magasabb a nagyoknál.

Devecseri Gábor fordítása

***

Itt a kéziszövésű, lágy
bíborkelme, ne vesd meg ezt,
vedd: Phókaia-vidéki pazarbecsű,
drága kincs ez a küldemény.

***

Hét mérföldes az ajtónálló
lába - őt marhának a bőrét
tíz mester keze varrta cipővé.

***

Vőlegény, mi is az, ami rád hasonlit?
karcsu fácska - terád csakis ez hasonlít.

***

Boldog uracska, itt a nász, amit úgy kivántál;
végre tiéd a drága szűz, akit úgy kivántál!
Bájos a termeted, mily szép a szemed, menyasszony
mézszinű pír fut enyhén szét a kecses kis arcon.

***

Ambrózia várt már
       a borvegyitőben,
Hermész meg az isteneknek mert az edényből
Ám ők - ki-ki öblös
       kancsóval a kézben -
áldoztak, s a vőlegénynek sorra sok jót
kivántak.

Franyó Zoltán fordítása


A HÁZASTÁRSAK KORÁRÓL

...mégis, hogyha szeretsz, hát

ifjabb nő legyen asszonyod,
mert el nem viselem, hogy én
ifjabbnak legyek asszonya.

Devecseri Gábor fordítása


HEKTOR ÉS ANDROMAKHÉ LAKODALMA

Küproszból odaértek a tengeri gyors hajók,
s hírnök jött rohanó-sebesen föl a várba hős
Ídaiosz, s hirüladta a jót, szava harsogott:
"Nagy hírünk lesz, amely sose hervad el, Íliont
díszitő, s vele Ázsia városait, mivel
Hektór társaival vezet erre sötétszemű
lányt szent Théba s a dúsmezejű Plakié felől,
gyöngéd Andromakhét; közeleg, jön a sós vizen
gályákkal; s arany-ékszereket hoz, igen sokat,
s bíbor, illatos öltönyöket, gyönyörű ezüst
kelyheket vele, számtalan éket, ivort ide."
Így szólt: s nagysebesen föl is állt a derék apa;
szállt a tágterü városon át ez a hír hamar.
S fogták jókerekű szekerekbe a férfiak
most öszvéreiket: föl is ültek az asszonyok
mind, és vélük a zsengebokájú leánycsapat,
és külön Priamosznak a lányai éppenúgy,
és fogták be az ifju legények a méneket
hajlott-ívü igába; röpültek a síkon át;
gyeplőt tartva ülésen...
............................................................
                         ...milyenek csak az istenek.
Dícsérték dalaikkal ezért valamennyien
őket, s ment menetük velük így ama vár felé.
Édeshangu vidám fuvolák meg a lant szava
szólt ott elkerülve, csivogtak a csöngettyük,
éles hangon a szűzek a szent dalokat velük
zengték, s isteni hang, nevetés zaja szállt egész
égig; és az utak sorain...
csészék és keverő nagy edények...
tömjén, mürrha, fahéj, buja illata egybeszállt.
Éltes asszonyok éneke zengte dicséretük,
és a férfiak égreható süvitése is,
Paiánt híva, a Messzelövőt, Gyönyörű-hurút;
Hektórt s Andromakhét vele zengte az énekük.

Devecseri Gábor fordítása


PÁRBESZÉD ALKAIOSSZAL

Alkaiosz
Szólnék tehozzád, s fékezi nyelvemet
a szégyen...

Szapphó
Ha szép, ha kedves volna, amit kívánsz,
s ha csúf beszéd nem volna a nyelveden,
   szemedre szégyen nem borulna,
       szólana szád helyesen s azonnal.

Devecseri Gábor fordítása


HOLTAN MAJD FEKÜSZÖL...

Holtan majd feküszöl, senkise fog
   visszatekinteni
emlékedre, ki sem vágyakozik
   rád, ki a múzsai
rózsákat sose bírtad, de amott
   lent, Aidész lakán
holt árnyak raja közt kósza kis árny,
   erre meg arra szállsz.

Devecseri Gábor fordítása


ALKAIOSZ

(I. e. 625-6. sz. első fele)


APOLLÓNHOZ

Ó, úr Appollón, Zeusz atya gyermeke!
Mikor születtél, ékesített apád
   arany szalaggal, drága lanttal,
       s hattyú szép fogatot kezedre

bízván, kiküldött Delphoi iránt, s a szép
Képhisszosz-adta Kasztaliánk ezüst
   vizéhez: ott mondj jósigéket
       s ossz igazat minekünk; s te szálltál

hüperboreuszok földje felé; mikor
Delphoiban ezt megtudta a nép, paiánt
   fújtak s forogtak táncos ifjak
       szent triposzod körül és esengtek,

hogy térj amonnan vissza; de mégis ott
láttál te törvényt egy kerek éven át,
   s midőn idő jött visszatérned
       hattyuidat hazaforditottad.

Már nyárközépen járt az idő, mikor
Észak felől meghoztak a hattyuid:
   a fecske szólt, pacsirta zengett
       és a tücsök cirpelte nékünk

szent jósigédet, s Kasztaliánk ezüst
forrása buzgott, s bíboros árja a
   nagy Képhiszosznak, tudva: nem jár
       messze mezőn, hazatért az isten.

Devecseri Gábor fordítása


HERMÉSZHEZ

Üdv neked, küllénei úr, dalomba
téged óhajtlak: szeles ormon egykor
Máia szült téged. Kronidész királlyal
       csókbafonódván.

............................................................

És a marháit mikor elraboltad,
rádtalált a jós, az erős Appolón,
s míg reádmordult fenyegetve, addig
       orra előtt már

kézívét elloptad: ezen mosolygott
és a jóspálcát neked adta: innen
hív arany-pálcásnak a földi ember;
       ő maga tőled

lantodat megkapta, s azóta hívják
őt arany-fegyver viselőnek...

Devecseri Gábor fordítása


BORDAL

Jőjj, igyunk! Sose várj mécsre. A nap már csak egy ujjnyi tán,
Vedd le hát, szeretett társam, a nagy szépdiszü kelyheket:
gondűzőül adott bort minekünk Zeusz s Szemelé fia,
embereknek: egészen tele töltsd, harmada bor legyen
és kétharmada víz, és azután rajta, kupát kupa
kergessen...

Devecseri Gábor fordítása


HÉLIOSZHOZ

Nap, ki táplálsz mindeneket, s folyóknak
partjain fölkelsz, vagy a bíboros nagy
tenger árjánál, hol a kerge hullám
       parti fövenyt dúl,

s hol nagyon sok szép hajadon mosakszik,
zsenge szép combját gyönyörű kezével
mosva és úgy öntve magára föntről
       langy vizek árját,

mint olajkenet gyönyörét...

Devecseri Gábor fordítása


HELENÉRŐL

Azt regélik, hogy temiattad érte
Priamoszt és gyermekeit keserves
átok, és szent Íliont is te hagytad,
     hogy porig égjen.

Óh, nem íly nőt vitt Aiakosz szülötte -
míg az ég lakóit a nászra hívta -
mást: a Néreusz termeiből a Kheirón-
     házba, egy édes

zsenge lányt. Péleusz meg a legkiválóbb
büszke Néreusz-lány szeretőn megoldták
szűz övét, s a szép hajadon kilenc hó
     múlva fiat szült,

azt a félistent, ki legizmosabb volt,
sok deres mén hetyke urát; amaz mind
tönkrement Heléna miatt, a phrügek
     népe s a vár is.

Franyó Zoltán fordítása


SZENTSÉGTÖRŐT KI DICCSEL ÖVEZ...

..............................................................
szentségtörőt ki diccsel övez, becsül,
   népámitó fejére méltán
       hullnak a mennyei büntetések.

Sokkalta jobb lett volna, ha átdöfik
a bősz akhájok őt, ama gaztevőt:
   tán csöndesebb tengerre jutnak
       Aigai partjainál hajózva.

Szentély zugában már Priamosz komor
leánya roppant kincsü Athéna szent
   szobrához bújt, érintve állát,
       míg a görög had a váron át dúlt;

így halt meg oly sok trójai, Déiphobosz
is ott veszett, s fal-hosszat a jajgatás
   harsant, s a tág dardán lapályon
       szerteriadt a gyereksikoltás;

Aiász szivében gyilkosi téboly, úgy
ért szűzi Pallasz háza elé, ki más
   boldog istennél zordonabbul
       sújtja az elvetemült halandót;

majd rácsapott két kézzel a lokriszi
a szent szobornál lelt hajadonra, s ott
   gyalázta meg, nem félte nagy Zeusz
       háboruság-okozó leányát,

Pallaszt, ki szörnyűn nézve szemöldöke
alól, fakón a borszinü árra tört
   nem-sejlő árnyként, s viharokkal
       verte-kavarta az éjen által.

Majtényi Zoltán fordítása


HARCI DAL

Érctől csillog a nagy terem: díszlik fönn az egész tető
                                         Arész remek
harc-sisakjaival, s lecsüng föntről róluk a hófehér
                                         sörény s lobog,
harcos fők gyönyörű dísze; s rejtve mindvalamennyi szög,
                                         mivel ragyog
rajta itt meg amott az érc-lábvért, mely az erős nyilat
                                         kivédi majd;
és új-vászonu vért is, és öblös pajzs is elég hever
                                         halomban itt,
s kard is, khalkiszi jó acél, és sok öv ragyog itt s igen
                                         sok új ruha;
ezt feledni sosem lehet nékünk, hogyha e nagy csatára
                                         indulunk.

Devecseri Gábor fordítása


FOHÁSZ A HAZÁÉRT

Tépik gondbamerült szivem a kételyek;
mit hoz majd a jövő, nem tudom, ó fiam.
Tűrjük, bármi csapást küld Kronidész, maga
dönt mindig, amikor emberek életét
fölforgatja. Nem őnélküle jött a baj
ránk most sem, hogy a vak téboly a földre szállt,
Zeusztól könnybefúló harcra uszítva, és
oly sok válogatott hőst viadalra bírt,
kiknek hírneve már szárnyal a földtekén.
Bátor férfiak - úgy álltak, akár a fal,
s védték városukat, isteni terv szerint.
Sok hőst elragadott végzete, zord halál,
minket többieket, kik kikerültük a
vérfürdőt, Kronidész végre kegyébe vett,
elhárítva a vészt. Adjon ez új reményt,
s múltunkkal ne törődj. Halld, nosza, jósszavam:
népünk megmenekül, majd ha olyan fohász
kél ajkán, aminek Zeusz megörül megint.
Biztos jószivü lesz, hallva a hő imát
Zeusz: villámaival jelzi is egyre, hogy
szánják tönkregyötört népem a Boldogok,
s könnyebb lesz a bajok súlyos igája már.
Most hát éppen ezért Zeuszhoz imádkozom:
"Hürrasz-sarj vagy a gaz Arkheanaktidák
fattya, s bárki ma él még a Kleantidák
házából, sose láthassa a szép napot,
s Megmentőnknek ezért mézizü bort magam
áldozhassak, ahogy Mürszilosz is kidől."

Horváth István Károly fordítása


MOST KELL A BOR...

Most kell a bor, most kell leigyuk magunk
a sárga földig, mert oda Mürszilosz!
........................................................................

Tótfalusi István fordítása


A DIOSZKÚROSZOKHOZ

Jertek, elhagyván ragyogó Olümposzt,
Léda és Zeusz két fia, két erős hős,
nézzetek kedvvel s könyörülve, Kasztór
     és Polüdeukész;

tágterű földünk mezeit s a tengert
kik befutjátok rohanó lovakkal,
s könnyedén menttek ki a könnyfakasztó
     szörnyü halálból,

ráugorva fönt a vitorla-csúcsra,
messzefénylőn ültök elől a gályán,
vészes éjben fényt sugarazva bolygó
     barna hajóra.

Devecseri Gábor fordítása


MAJD JŐ A HULLÁM...

...majd jő a hullám, itt közeleg, nekünk
vészt hordozó, mert gyönge hajónkba tör,
   és a fenékvizet kimerve...
       ............................................................

   a lékeket betömve sebten
       biztos öbölbe futunk hajónkkal.

Nehogy legyűrje bárkinek is szivét
lágy rettegés, nincs messze a cél se már;
   gondoljatok rá, mit fogadtunk:
       állja a férfi a bajt keményen,
hogy gyávasággal senki a föld alatt
nyugvó elődök hősi nevére rút
   szégyent ne hozzon...
   ......................................................

Tótfalusi István fordítása


AZ ÁLLAM HAJÓJA

Nem értem ésszel, honnan is ér a szél,
mert egyszer innen zúdul az ár felénk,
   majd onnan - így futunk e kettős
       vész közepette sötét hajónkkal.

Mig annyi kínnal álljuk a bősz vihart,
de már az árboc-tőbe kapott a hab,
   s a szélcibálta nagy vitorlák
       rongya lefoszlik ezer cafatban.

A horgony enged.........

A feldübörgő árban, esővel és
vad szélviharral küzdeni nem gyönyör -
   így mondja mind - se láthatatlan
       zátonyon összezuzódni ronccsá.

De most ilyen veszélybe került hajónk.
Feledni mindezt, cimbora, újra csak
   tivéletek borozni, Bükkhisz
       élvezetébe merülni vágyom.

Ezért a nappalt vígan aludjuk át
.....................................................

Franyó Zoltán fordítása


BORDAL

Koccintsunk! Minek így várni a fényt?
   Kurta a nappal ám!
Hozz hát öblös edényt, melyben a bor
   lángja cikáz. Igyunk!
Gondűző italul Szemelé és
   Zeusz fia hagyta ránk,
emberfajra a bort. Rajta, keverd
   egyhez a kétszerest
színig; hajtsa a telt serleget így
   szüntelen új meg új
serleg...

Franyó Zoltán fordítása


NEM SZÉPEN-ÉPÜLT, SZÉPTETEJŰ LAKOK...

Nem szépen-épült, széptetejű lakok,
nem jólrakott nagy kőfalak és utak
   adják a várost, nem hajógyár,
       ámde olyan lakosok, kik avval

mi megvan, élni tudnak...

Devecseri Gábor fordítása


NEM KŐ ÉS FA, NEM ÉPÍTÉSZ...

Nem kő és fa, nem építész
tesz várost, hanem ott, ahol
   vannak olyan vitézek,

kik megvédik az otthonuk,
ott van város is és fal is.

Devecseri Gábor fordítása


ZEUSZHOZ

Zeusz atyánk, nékünk iszonyú bajunkban
kétezer sztatért a lüdek fizettek,
s így a szent várost igazán remélték,
   tán el is érjük,

bárha tőlünk még sose kaptak ők jót
és nem ismertek; s ez az ember itt, mint
sandaszívű róka, igért sokat, de
   szökni kivánt már,

mitse teljesítve, saját honából.
.................................................

Devecseri Gábor fordítása


PITTAKOSZRÓL

Bizony nem emlékszem: kicsi voltam én
akkor, ki dajka térdein ül, gyerek;
   de jó apám elmondta, mit nyert,
       mekkora tiszteletet Drakóntól

e férfiú; s most ő maga zsarnokok
pártjára állott, azt a Melankhrooszt
   szolgálta, aztán észrevétlen
       zsarnoka lett a mi városunknak.

Devecseri Gábor fordítása


EGY NAGYRATÖRŐRŐL

Vágyik szörnyen e férfiú nagy hatalomra s így
fölfordítja az államot; ing, lemerül hamar.

Devecseri Gábor fordítása


PITTAKOSZHOZ

...és összehíva mind ragadó hadát,
a házat éj s nap színbora öntözi,
   vad dőzsölés dúl szerteszét ott,
       hol maga szólt azelőtt a törvény.
El nem feledte őket e férfiú,
mihelyt először végre fölülkerült,
   fogadta őket minden éjjel,
       s egyre fenékig ürült a korsó.

Te, íly silány sorból eredő, olyan
tisztet betölthetsz, mit csak előkelő
   szülők szabad, hős sarja tölt be.
       .................................................

Devecseri Gábor fordítása


BORDAL

Nem kell a bajnak önmagad adnod át,
mert el mit érsz, ha mindig a baj gyötör,
   barátom? Ámde drága gyógyszer
       bort a pohárba töltve inni.

Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása


ESŐT ZÚDÍT LE ZEUSZ EGE RÁNK...

Esőt zudít le Zeusz ege ránk, erős
tél jön, megáll a jég a folyók szinén
   ........................................................

Ám mit se adj a télre! A tűzhelyed
égjen, te töltsed mézizü borral a
   kelyhet szinültig, és övezzed
       homlokodat puha gyolcsszövettel.
.................................................................

Tótfalusi István fordítása


VIGADJ, AMÍG ÉLSZ

Dőzsölj vélem, igyál, Melanipposz! - e szó, mi ez?
Azt várod, hogy a tiszta, derűs napot újra lásd,

hogyha túl vagy az Akherón zordcsobogásu, mély
árján? Ej, ne gyötörd ma e nagy titokért magad!

Mert már Szüsziphosz is, Aiolosz fia, bár a leg-
bölcsebb volt, menekülni akart a halál elől;

mégis, bár a szivében okos vala; kétszer át
kellett kelnie Akheron éji vizén; - hogy ott

súlyos földtömeget vigyen, erre itélte őt
Kronosz nagy fia. Hát ne törődj vele, lent mi vár;

hogyha vége a létnek, a lenti világ felé
szállunk, és oda már földi baj el nem ér.

Még ha zúgva süvít is az északi szél dühe
.......................................................................

Franyó Zoltán fordítása


ANAKREÓN

(I. e. 570-500 k.)


ARTEMISZRE

Esdem, szarvasölő leány,
Zeusz aranyhaju gyermeke,
     szent úrnője vadaknak,
Artemisz, jer a Léthaiosz
örvényéhez, a hősszivű
férfiaknak e városát
kedveld: nem gonoszak, kiket
     véd itt pásztori pálcád.

Devecseri Gábor fordítása


ALKIMOSZ, TE KEDVES...

Alkimosz, te kedves, érted ejtem első könnyemet:
mert hazád a szolgaságtól védve hulltál, ifju hős.

Devecseri Gábor fordítása


DIONŰSZOSZHOZ

Dionűszosz, kivel úr Erósz,
és mélykék-szemü nimfa-raj
   s bíborszép Aphrodité,
édes, dús aranyöltönyű,
játszik együtt, a nagy hegyek
   csúcsán szállva-szökellve -
esdeklek: szívesen gyere
hozzám, és kegyesen figyeld,
   hallgasd meg, mire kérlek:
Kleobúlosznak, ez óhajom,
jótanácsodat add: az én
   vágyam vágyva fogadja...

Devecseri Gábor fordítása


IFJAK BARÁTJA

Csak igéző szavamért van, hogy az ifjak úgy szeretnek,
tudok én buján dalolni, tudok édesen csevegni.

Franyó Zoltán fordítása


EGY LEÁNYHOZ

Thrák csikó, miért szaladsz el, görbe szemmel rámtekintve,
íly vadul? tán azt hiszed, hogy semmihez sem értek én?
Hidd csak el, hogy könnyüszerrel rádvetem még ezt a zablát,
és a gyeplőt kézbetartva, körbe kényszerítelek.
Még ma lágy füvet harapdálsz, könnyeden szökellve játszol,
mert ki hátadat megülje, nem került derék lovas.

Devecseri Gábor fordítása


ENGEM A SZERELEM...

Engem a Szerelem piros
lapdával sziven ért, és egy
szépcipőjü, aranyhajú
       lánnyal játszani hivott.

Lesbosban született a lány.
Csak csufolta fehér fejem
s elfutott gonoszul, gonosz
     társnőjére kacsintva.

Babits Mihály fordítása


SZERELMI PÁRVIADAL

Vizet adj, de bort is, ifjú,
hamar adj pazar-virágú
koszorút: ma még Erósszal
megyek én ököltusára.

Franyó Zoltán fordítása


ÓH, DACOS SZEMÜ...

Óh, dacos szemü drágaság!
Vágyom rád, de te meg se látsz.
Fájón rázza gyerek-kezed
     életem zaboláját.

Babits Mihály fordítása


SZERENÁD

Gyorsan faltam a reggelim:
   egy kis házi pogácsát,
s ittam egy kupa bort; no most
   halkan játszom a finom
lanton: hajnali dalt az én
   kedves kis szeretőmnek.

Franyó Zoltán fordítása


ERÓSZ MINT KOVÁCS

Kalapácsával Erósz tüzesre vert gorombán
s belemártotta szivem a jéghideg patakba.

Szabó Lőrinc fordítása


ARTEMÓNRA

...A szőke Eurüpülé kit is
   szeret? Ama hírhedt Artemónt.
Még nem is oly rég satyakot, kötött-kopott köpenyt viselt
ez, s a fülében fityegő fakockát, és az oldalán
   egy ócska vedlett marhabőrt,
málladozó pajzs kimosatlan huzatát. Kenyérkofák
és buja nők közt mulatott mindig az ádáz Artemón,
   csalárd és mocskos életű.
Volt nyaka sokszor kalodában, s a kerékbe is került
ostor ütött sokszor a hátára sebet, s az üstökét
   s szakállát szaggatták sokat.
Most kocsiban sétafikál, s fülén arany függőt visel
Küké fia, s hord elefántcsontnyelü ernyőt, asszonyok
   módjára büszkén.

Devecseri Gábor fordítása


ELÉGEDETTSÉG

Nem kell nékem Amáltheia
bőségszarva, de az se, hogy
másfél századig üljek én
       vén tartésszoszi trónon.

Franyó Zoltán fordítása


POSZEIDÓN HAVA...

Poszeidón hava itt van; ím:
víztől súlyos a fellegek
gyomra, vad viharok szele
     csattog szerte a tájon.

Devecseri Gábor fordítása


SZERÉNY LÁTOGATÓK

Úgy jőjjetek, mint vendég, kellemes barát,
ki csak tetőt és tűzhelyet kér, semmi mást.

Franyó Zoltán fordítása


GYŰLÖLÖM

Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett, bort iszogatván,
   háborút emleget és lélekölő viadalt.
S kedvelem azt, aki bölcs és Aphrodité meg a Múzsák
   szép adományairól zengve szeretni tanít.

Radnóti Miklós fordítása


BORDAL

Nosza, hozd, fiú, a kancsót,
kiiszom ma egyhuzamban.
De a tíz pohárnyi vízhez
ne vegyél csak öt pohár bort:
hogy a mámor el ne csapjon,
   íme, csínján iddogálok.

Nosza rajta! Csak ne bőgve,
zsivajogva hajtsuk egyre
le a bort, miként a szittya
ricsajoz - de szép dalokkal
   mulatozva kortyolgassunk!

Franyó Zoltán fordítása


TÖREDÉK A HALÁLRÓL

A halánték deres immár, a haj őszül koponyámon,
fiatalságom elillant, feketéllnek fogaim már,
oda van múltam, az édes, rövid és csúf, ami jön még.
Remegek már a haláltól, hisz a Hádészban a szöglet,
ami vár rám, hideg és szűk, a lejárat is ijesztő,
s aki egyszer lemegy, az már soha fel nem jön a fényre...

Radnóti Miklós fordítása


IBÜKOSZ

(I. e. 6. sz.)


POLÜKRATÉSZHEZ

..................................................
rom lett Dardanidész Priamosz nagyon
híres erősfalu városa általuk,
mert Zeusz óhaja volt,
hogy a szép Helenát a szőkét,
Argosz hada hozza ki onnan
sok gyászt okozó viadalban,
mit a dalnokok ezre dicsőit.
Pergamont se kerülte a vész meg az ínség;
Küprisz aranyló
haja volt oka.
Ámde a háznak urát becsapó, buja
Páriszt tiltva ma zengenem és kecses
lábú Kasszandrát
s Priamosz valahány szülöttét,
és a magaskapujú Ilionnak a
vesztét is, ma tehát ki se térek a
hős daliákra, akik
a szilárd, a hatalmas, öblös
gályákon a tengeren által
hozták meg a Trója bukását,
és Pleiszthenidész Agamemnón
volt vezérük, e férfi-vezér, a derék agg
Atreusz oly hős,
daliás fia.
Mindezeket csak a szent Helikónon a
bölcs múzsák kara tudná zengeni:
nincs olyan emberi lény,
ki folyékonyan elsorolná
mind a hajók neveit, s hogy az argoszi
nép hogyan érte el aigai tengeren
által a lónevelő
Tróját, s az akháiokat bronz
pajzsukkal, a férfiakat, kik
közt ott menetelt a csatában
oly bátor Akhilleusz, a szélnél
gyorsabb, és az erős Telamóniosz Aiasz.
...................................................................
....................... az aranyhurú
Hüllisz szűlte a szép Tróiloszt, akit
trójai és danaosz,
mint újra meg újra öntött
jó sárgarezet szinarannyal,
gyakran vele összehasonlít.
Köztük nyered el te a szépség
fényét, Polükratész, az örök diadalmat,
mit dalom által
nyerek el magam.

Kálnoky László fordítása


TÖREDÉK A TAVASZRÓL

Fénylik a birs a tavaszban, a zúgó
gyors patakok gyökerét megitatják,
s ott, hol a nimfa-sereg szűz kertje van,
újra virágzik a felragyogó pomagránát,
s búvik az új levelek hüvösében a kis fürt,
jár-kel az új venyigékben a bor már:
bennem a vágynak nyugovása, sem évszaka nincsen időtlen:
mint ahogyan lobogó villámokkal a thrák
északi szél söpör át a vidéken,
Küprisz is úgy tipor engem örökké,
néma közönnyel, olyan feketén, eszelősen,
egyre csak úgy szerelemre taszít gyermeki kortól
és ma is úr a szivemben.

Radnóti Miklós fordítása


A SZÉP EURÜALOSZ

Eurüalosz, csuda-sarja kecses Khariszoknak,
gyönyörü gyermeke széphaju Hóráknak,
Küprisz s a méz-szemü Peithó
rózsaligetben örömre neveltek.

Lator László fordítása


ERÓSZ

Ma megint szerelemmel igéz meg Erósz
epedő buja kék szeme: Küprisz erős
hálóiba ránt be csalóka varázsa,
   s nincsen előle menekvés.
Már úgy remegek, ha felém közeleg,
mint diadalkoszorúsan a ló, ha kivénül, alig mer
iramló kocsival kirobogni a pálya felé.

Franyó Zoltán fordítása


HALÁL ELLEN NINCS ORVOSSÁG

Ha oda az élete: már
nem lelhet az írt, aki meghalt.

Jánosy István fordítása


SZIMÓNIDÉSZ

(I. e. 556-468)


A DAL VARÁZSA

Számtalan égi madár
örvénylett Orpheusz arca fölött,
s az acélszinü tengerből a halak
nyílegyenest kiszökelltek a gyönyörü dalra.

Jánosy István fordítása


DANAÉ

.............................. hogy a
díszveretű láda körül
zúgva csapkodott a szél
s habzón tört fel a vízár,
ő megijedt, remegőn hullt le, könny mosta az arcát,
hű keze Perszeuszt ölelte át, mig így szólt: "Óh fiam,
mily nagy bánatom!
De te alszol, csecsemő-szived
még pihegőn szunnyad a bús deszkák között
ércbeszögelt éjszakákban,
kékfényü sötétségbe nézel el.
Nem bánt, ha fönt, száraz dús hajad fölött ma
tovazúdul s elfut a sós
habos ár, sem ha az orkán bőg; fekszel a bíboros
vánkosokon oly édes arccal!
Hogyha megrémítene az, mi rémséges,
fülecskéd kitárnád anyád szavának.
Csucsukálj még, kicsikém, csitulj, te vészes ár, csitulj,
határtalan gyász! Csak jönne a változás, mi megvált,
Zeusz atya, engem is;
hogy imám szava vakmerőbb,
mint illő volna - bocsásd meg, Istenem!"

Franyó Zoltán fordítása


EMBER VAGY!...

Ember vagy! Előre sose látod, hogy a holnap ugyan mit ád;
s az, kit te ma boldognak itélsz, mennyi időig az.
A hirtelen elröpülő, kicsi légynek sincs ily
gyorsan változó sora.

Jánosy István fordítása


CSAK A GYÖNYÖR BOLDOGÍT

Hogy lehet gyönyör híján
létünk kivánatos, mit ér bármily királyság?
Nélküle isteneink sorsát sem irígylem.

Franyó Zoltán fordítása


MÍLY CSEKÉLY EREJŰ...

Míly csekély erejű az ember! Hiúk fáradozásai.
Perc-élete elfut: baj után baj öli.
Menekülni se bír: kard csüng a fejére: Halál;
abból ugyanúgy részt kapnak a jók, gonoszok,
egy mérce szerint.

Jánosy István fordítása


NEM JUT ERÉNYRE...

Nem jut erényre a köz,
sem az ember az isteni kegy híján.
Egyedül Isten, ki segít. Baj nélkül
senki sincs a halandók közt.

Kálnoky László fordítása


ÉPESZŰEK

Épeszűek Lindosz urát, Kleobúloszt zenghetik-é dalaikban,
ki zúgó szent folyamoknak, tavasz ékeinek,
nap meg a hold ragyogó, aranyos sugarának
s tenger örvényének értékét lebecsülte egy oszlopért?
Mi érne fel isteneinkkel? Zúzva súlythat
kődarabokra halandó kéz is. Őrült volt ő, aki mást hitt.

Kálnoky László fordítása


ARETÉ

Van tanítás erről is:
férfi erénye magas, járatlan sziklaszirteken lakik;
könnyü lábu nümphák szent kartánccal ott veszik körül,
és akármilyen halandó szem nem is láthatja őt,
csak kibe izzadság foga mart, a lélekemésztő,
s bátran lép a csúcsra fel.

Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása


A KRANNÓNI SZKOPASZHOZ

Ritka a jó, a valódi férfiú,
ki, kezét, lábát, s eszét ha tekintjük, íly
gáncstalan, kifogástalan s tökéletes.
...........................................................
Mégse helyeslem a Pittakosz szavát,
noha bölcstől származott ez a gondolat:
"Lenni jó, makulátlan embernek nehéz."
Hiszen íly kiváltság csak isteneké lehet,
míg az emberi gyönge lény,
ha a Sors lesújt rá, nem áll soha helyt.
Mindenki jó, hogyha boldogan él,
s ha szenved, gonosz lesz,
s legkivált az a jó, ki istenek kegyeltje.

Nem török én lehetetlenekre hát,
sose tékozlom kis életidőmet itt
oly reményre, amely sosem lehet való:
kifogástalan nem lehet, ki a tág egű
föld gyümölcsein éldegél.
Ha akadna egy, megjelentem e hírt.
Szívembe zárom s magasztalom azt,
ki szándékosan nem
vét hibát: hisz a Sorson istenek se győznek.

..................................................
......................... nékem épp elég,
aki nem gonosz s telhetetlen, akit hevít
városának az érdeke,
aki ép, egészséges ember. Ilyet
nem gáncsolok. Hisz van éppen elég
gazember vagy őrült!
Szép akármi nekem, ha nem vegyűl a rúttal.

Kálnoky László fordítása


A THERMOPÜLAIBAN ELESETTEK EMLÉKEZETÉRE

Ők, kik Thermopülaiban elestek,
hősi sorsot és dicső halált találtak,
oltárok a sírok, a könny emlékezet, és a jaj áldás;
mentes az ily temető enyészettől,
rajta nem fog idő, mely úr más mindenen.
Hős férfiaké ez a kert, lakójaként őbenne él
Hellasz örök diadalma. Rá tanú Leonidász,
Spártának fejedelme, kitől erénye díszét
s hírnevét örökölte falunk.

Kálnoky László fordítása


A THERMOPÜLAI-I HŐSÖKRE

Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak:
   megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.

Ponori Thewrewk Emil fordítása


A PLATAIAI CSATA EMLÉKÉRE

Mind, kik e táj közepén, dúsforrású Ephürében
   laknak, a harci erény jónevü mesterei,
vagy Glaukosz földjén, a korinthoszi vár közelében,
   így örökítik meg nagy hadi tetteiket:
égbeszökő arany emlékkel. Hadd kapja a gyors hír
   szárnyra dicső nevüket s hősi elődeikét.

Kerényi Grácia fordítása


ÁLDOZATI DAL

Ötvenhat bikaborju, Szímónidész, s ugyanennyi
   üst a tiéd táblád elhelyezése előtt:
szépszavu férfiukart íly sokszor dalra tanítva
   száguldtál a dicső Győzedelem szekerén.

Kárpáty Csilla fordítása


PINDAROSZ

(I. e. 518-438)


A SZÜRAKÚSZAI HIERÓNHOZ

Úgy szeretném: bár Philürída Khirón
most is élne! - hogyha fohászba közóhajt
kell szavamnak önteni -
ki rég a halálba merült:
Úranidész Kronosz égi hatalmu szülötte
lenne bár úr Pélionnak völgyein,
réti vándor, embereket szerető Vad! Egykor ő
volt a szelíd, kínokat-
szüntető Aszklépiosznak mestere,
bárminemű bajok orvos-héroszának.

Mielőtt a szépparipás Phlegüász
lánya magzatát anya-védnök Eleithüi-
ával hordta volna ki -
hálótermében arany
nyílaival odaveszti szüz Artemisz őt. Le-
száll a Hádész-házba Phoibosz terve szerint.
Zeuszi sarjak bosszuja nem hiu semmi! Bár a lány
a sosenyírthaju nagy
Phoiboszé lett, állhatatlan szíve-hajtva
más szeretőt szerez apja tudta nélkül.

Bár ölében isten tiszta rügye,
meg se várta esküvőjét, sem a vad
nászujongást, mint enyelegni szeret pajtásian a
vőlegénnyel sok, vele egykoru szűzlány
éjjeli nászi dalokkal.
Ám a lány, mint annyi más:
messzi legénybe szerelmes.
A leginkább esztelen
lám az a fajta halandó,
a körülötte valót
ki lenézi, s távoli álmok után sovárog, balgán
üres árnyékra vadászik és lehetetlent remél.

Szenvedélye győnyörü leplü Koróniszt
szörnyű ballépésre ragadta. Jövén Ár-
kádiából egy idegen:
ágyába fogadta a lány!
Éles a Kém szeme, látja! Juháldozatokban
dús Püthóban volt a templom szent ura.
Nem követvén mást, csak eszét, ama mindent észlelő
legigazibb kalauzt.
Ő hazug szót nem tud. Isten, ember őt
nem viszi lépre se tettben, se gondolatban.

Látva, hogy Korónisz az Eilatida
vándor, Iszkhüsz ágyasa lett, e galád ár-
mányt: hugát küldötte, a
bosszu után lihegőt,
el, Lakereia felé, hol a lány lakozott
partján Bolbé tavának; ám rossz szelleme ott
megrontotta őt, hogy a bűnre vezesse, vesztibe!
És vele halt sok a szom-
széd lakókból. A hegyekben kis zsarát
lángja gyakorta nagy erdőket emészt el.

Mint szüléi fektetik éppen a lányt
fel a falként tornyozott máglyára és
körbe Héphaisztosz tüze nyalja, Apollón így kiált:
"Nem hagyom: vérem-fiam így odavesszen
szörnyü halállal az anyja
átoksorsát osztva!" - szólt.
S lépve egyet, kiragadta
a tetemből gyermekét.
A lobogó haju láng szét-
nyílt neki. És a fiút
vitte már Magnészia kentaurához, hogy tanítsa
neki: embereken rágó bajok gyógyírait.

S mind, kik hozzá jöttek, a testbe benn
sarjadott kórok nyavalyásai; vagy kit
villogó érc kaszabolt,
vagy messzeröpült lövedék-
kő; vagy a tél fagya-, nyár heve-roncsolt
testüek: más-más bajaiktól mindeneket
megszabadított: duruzsolva varázsszót; jótevő
üdvitalokkal, avagy
gyógyirokkal megkezelve testüket;
mást meg a kése nyesett, s lett újra éppé.

Ám haszonvágy gúzsba kötöz tudományt.
Lám, a kézben felragyogó arany arra
ösztökélte őt mesés
zsoldért: a halottaiból
támasszon fel egy emberi lényt. Mire Zeusz meg-
dobta mindkettőt: legott megállt tüdejük
lélegezni, mert beleverte a villám a Halált.
Kérni az isteneket
csak halandóknak való dolgokra kell!
S nézz csak a lábad elé, ismerve sorsod!

Drága lelkem, ne törekedj rohanón
halhatatlan létre! Érd el ésszel azt,
mit elérhetsz! Élne ma Khiron, a bölcs odvában és
bárha mézédes dalom anda varázsszert
harmatozna szivébe:
rábeszélném, hogy legyen
orvosa most derekas, jó
embereknek, s oltsa meg
tűz-nyavalyáik, vagy egy
Zeusz fia, Látoida
volna!... Mennék könnyü hajón az Ión-tengert hasítva
Arethúsza vizéhez, az aitnai vendégbarát

nagy királyhoz, ki Szürakúsza ura:
enyhe népével, nem irígyli a jókat,
és a vendégnek csodás
hű atyja. Ha úgy jöhetnék,
hogy neki két kegyajándékot is velem elhoz-
nék egészségét, mi drágább, mint az arany,
és a himnuszt a diadalra, mit egykor Delphiben
nyert Phereníkosz: az ég
csillagánál fényesebben csillogón
- szelve a mélyvizü tengert - megjelennék!

Hadd fohászkodjak az Anyához, akit
a kapumnál lányaim éji dalokkal
udvarolnak oly sokat
nagy Pánnal együtt a Dicsőt!
Érted a monda igaz velejét, Hierón, úgy
vedd eszedbe őseinknek ez szavait:
"Egy örömre kétszeri bánatot adnak az istenek."
Így van ez - ezt a bolond
hosszutűrőn elviselni képtelen,
ám a derék csak a jót veszi tudomásul.

Néked a Sors boldog időket adott.
Népvezér vagy, nagy király. - Végzet-nagyúr:
hogyha halandóra, terád kegyesen nézett. Hiszen
boldog lét felhőtlenül nem adódott
az Aiakoszfia Péleusz-
nak, se Kadmosznak. Pedig
őket idézi a Hír leg-
boldogabb percéltünek.
Lám az aranykoronás Mú-
zsák dala szólt a hegyen,
s Hétkapus Thébaiba', hogy elveszi ez a szép Harmóniát
a tehénszeműt, az Néreusz hires lányát, Thetiszt.
S látva láttak isteneket lakomán,
arany trónon ülni király-fiait Kro-
nosznak, és tőlük hozományt
is nyertek. A Zeusz kegye volt,
hogy szabadultak előbbi nehéz nyügeiktől,
s szívet vettek. Ám utóbb Kadmosz e nagy
boldogságát részben elölte a három lánya bús
sorsa, viszont Szemelét,
a fehérkarút sovárgott fekhelyén,
Zeusz atya lepte meg álmában, Thüónát.

Péleusz és az örökéltü Thetisz
egyszülött sarját, akit anyja Phthiában
szült: Akhillészt, vad csatán
Phoibosz nyila ölte meg. Úgy
sírtak a hős danaok, tetemét hogy a máglyán
égni látták. Az Igazság útainak
ismerője az egekadta javakkal élni tud.
Másfele fúj a magas-
ból a szél mindég. Ha csőstül dől ránk
tünde Szerencse, sokáig nem marad hív.

Szűk napokban szűk, nagyidőkbe' nagyúr -
ez leszek! Magam szünetlen az adott
sorshoz alkalmazva, eszéllyel elérem, amit lehet.
Anda-szép bőséggel az Ég ha eláraszt,
isteni hírre jutok majd:
azt remélem. Mert hiszen
Lűkia bölcs fia - Szarpé-
dónt, öreg Nesztór tudós
versfaragók-muzsikálta,
záporozó dal után
ösmerjük. Híres dalok éneke által él örökké
az Erény. Keveseknek juthat osztályrészül ez!

Jánosy István fordítása


AZ AKRAGASZI THÉRÓNNAK
(Kocsiversenyen nyert diadalára)

Vágyom a Tündaridáknak lelni kedvét,
a nagyhaju, szép Helenének,
hős Agrigentum vegye most méltó dalom,
Thérón diadalmairól zeng himnuszom,
pompás lovait dalolom.
Muzsám olyan készségesen mellettem állt,
hogy nagyszerüen sikerűlt új mód szerint
dór ütemben ünnepélyes, szépszavu dalt

zengenem. És koszorúm is, homlok-ékem
szüntelen arra hevít,
hogy megtegyem azt, mit az ég szabott ki rám:
a szépszavu lant, meg a síp lágy zengzete
ötvözze a vers ütemét.
Ainészidámoszhoz legyen méltó e dal,
s mely város az isteni dal bölcsője volt:
Písza is mind ösztönöz, hogy szóljak immár,

mely vidéken, mint az egykor
Héraklész óhaja volt,
egy igaz bíró, aki
jött, a győztest
kék olajággal övezte,
melyet az isztroszi forrásnál szedett
Amphitrüón fia, és lett
az dicső emlék, az Olümpia dísze.

És a hüperboreusz nép, mely Apollónt
tiszteli, ráhelyeselt,
mert úgy könyörögte Zeusz vendégbarát
berkének e fát, amely oly hűs árnyat ad,
s majd férfierényt koszorúz.
Már hó felén, oltárai felett, miket
atyjának emelt, a kelő, estéli Hold
széttekintett szép aranyló hintajáról.

Ő meg e rendeletet hozta: verseny
légyen, öt évben egy-egy,
az isteni Alpheioszon, szent partokon.
De akkor alig viritott még szép fa ott,
Kronosz hegye völgyeiben,
úgy látta, hogy fák nincsenek, csak pusztaság,
mit perzsel a napsugarak forró heve.
Így tehát úgy végezett, hogy Isztriába

indul onnan, merre Létó lánya, a fürge-lovas
várta őt, Arkádia dús ligetéből
s hegyfokáról érkezőt.
Őt pedig Eurüsztheusznak
rendeletére kiküldte atyja, hogy
visszaterelje a fénylő-
szarvú, szép ünőket, mire Taügeta már
Artemisznek tett ajánlást, írt nyakörvén.

Ment a nyomon, s ama földet látta már, mit
zord Boreász nem ural,
ott állva csodálta e táj dús erdeit,
vágyott oda ásni a fát, a pályakő
széléhez, ahol kocsi fut
majd körbe, kétszer hat futamban. S erre majd
eljön maga is kegyesen, mint védnök, és
mélyövű szép Léda két hős sarja is,

mert amíg őt az Olümposz várta, rájuk
bízta a versenyeket,
a bátor ökölviadalt, s könnyükocsis
hajtók futamát. Örömest széthirdetem:
Thérón, meg az Eumenidák
a jólovú Dioszkúroktól nyertek oly
nagy hírt, amiért a halandók közt ezek
asztalánál gyakran ültek, megbecsülten,

mert ezek mély érzülettel
félik az isteneket.
Mint a víz is minden elem közül első,
s kincs között a színarany,
Thérón erényben a győztes;
Héraklész oszlopa mellé ért el ő,
túl ezen nem jut sem okos, se bolond,
én se bírnám őt követni, meg se kezdem.

Bede Anna fordítása


LEVÉL THRASZÜBÚLOSZHOZ
(Kocsiversenyen nyert diadalára)

A régiek, ó Thraszübúlosz,
   fogva zengő lantjukat
s szállva fönn a színarany
   pánttal ékes Múzsa-szűzek fogatán,
könnyedén nyilaztak onnan
   mézszavu dalt, szivetejtőt,
arra a szépre, kin édes ifju nyárként
nyílt az ékes Aphrodité drága bája.

Mert akkor a Múzsa se volt még
   bérdalos, se pénzleső,
s nem kinálta áruként,
   még az édes Terpszikhoré sem a dalt,
színezüstre váltva át a
   lágyszavu himnuszok arcát:
most meg az argoszi bölccsel vallja ő is,
s mily közel jár épp e szó a színvalóhoz:

"Pénz csak a férfi ma, pénz"
   - hisz látta: ha elvesz a kincs, már híve sincs.
Bölcs szived ért... de hisz én se mondok újat
zenge Iszthmoszt, hol Poszeidón
győzni vitte jó Xenokratész lovait
s zeller-ágból font neki dór koszorút:
tűzze ragyogó homlokára;

így áldva e jólovu férfit,
   Akragasznak csillagát;
majd Kriszában Phoibosz is
   rátekintett s diccsel övezte fejét,
s lám, Erekhtheusz népe drága
   díszeivel koszorúzva,
fényes Athén mezején sem kelt az ajkán
gáncs a négyest óva hajtó férfi ellen:

mert Níkomakhosz keze ott is
   jól szorult a szíjakon;
még a verseny-hirdetők,
   Zeusz atyának éliszi papjai is,
mind felismerték, hisz egykor
   ültek is asztala mellett;
üdvrivaló szavuk egyre szállt feléje,
s úgy borult a Győzelemnek szép ölére

ott, ama földön, ahol
   - mint tudjuk - az égi olümposzi Zeusz
berke virul s hol a hős Ainészidámosz
háza hírt nyert mindörökre.
Épp ezért oly otthonos rég nálatok is
víg csapatban, ó Thraszübúlosz, a tánc
és a gyönyörü édes ének.
Mert nem szakadékba, se szirthez
   dalnok útja nem vezet,
hogyha híres házba tér
   s Múzsa-ajkáról hozza a tiszteletet.
Ó, ha messze szállna dárdám!...
   annyira, mint ahogy egykor
Xeinokratész szive, kedves lénye túltett
bárkién: oly nyájas arccal járt a nép közt

- s a lónevelésre is adva
     régi hellén mód szerint -
minden áldott ünnepet
   torral ült meg, s bárhogyan állt is a szél,
megterített asztalánál
   egyre feszült a vitorla:
szállt a hajója a Phásziszig, ha nyár volt,
s télidőben ott suhant a Nílus árján...

S bárha ma annyi irígy
   remény raja dúl is az emberek szivén,
el ne feledd soha jó atyád erényét,
ám e dalt se, mert hisz én sem
arra szántam, hogyse veszteg álljon e mű...
- Kérlek, add át régi hivemnek e dalt,
majd ha odaérsz, Níkaszipposz.

Marticskó József fordítása


AZ AITNAI KHROMIOSZHOZ
(Kocsiversenyen nyert diadalára)

Alpheusz magasztos enyh-helye,
híres Szürákuszai disze, Ortügia,
Artemisz élvhelye itt,
nővére Délosznak! ime hadd dalolom
édes énekét Veled
szélrobogásu lovak futamának,
   híven hálát adva
Etna-őr Zeusznak. Khromiosz szekere,
s Nemea űz dalom befogva
   zengi győzelem-müvét.

E hős nem-emberi eré-
nyével alapozták meg az istenek e
győzelem érdemeit.
Siker a hírnév csúcsa. A Múzsa szeret
nagy tusákról zengeni.
Hozz le sugárkoronát e szigetre,
   melyet Olümposz ura,
Zeusz adott Perszephonénak, ígér-
   vén hajával intve: leggyü-
   mölcsözőbb földdé teszi,

sokaranyú városaival
   felmagasítja Szicíliát;
ércpajzsú, örökös-csatakész, zord,
   lóratermett népet ád
néki, mely nép híres Olümpia lángarany olaj-
   ágait gyakran nyeri.
Sok nagyra nyílt alkalom és
   nem csufol meg dal-nyilam.

Rázenditek dalomra e
vendégbarát úr háza kapuja előtt.
Isteni díszlakoma
vár engem itt. E házat az idegenek
látogatják sokszor is;
és van urának a gáncsosok ellen
   gyámola, hogy füstre vizet
öntsön. - Annyiféle művészet, ahány
   ember. Járj a jó uton, s küzdj,
   mint sugallja hajlamod.

Döntő a tettben az erő,
tanácsban értelem: kitalálni jövőt
- ha ki ily észt örökölt.
Nos, arra buzdít jellemed, óh Khromiosz:
bátran intézd ezt, amazt.
Nem szivelem, kik a kincseiket honn
   csak zsugorgatják, hanem
jóra fordítsák, s barátaikat
gyámolítsák! A sokat tűrt
férfiak reményei

közösek. - Ám én Héraklészért
   lelkesedem; hadd idézzem erény-
tettei közzül az ősi regét: mint
   anyja méhéből - a kínt
meg sem érezvén - Zeusz sarja kijött a sugárzó
   fényvilágra hirtelen
ikerfivérével együtt...
   Hadd regéljen: nem soká

nyugodhatott sáfrányszinű
pólyában, arany trónusu Héra legott
észrevevé, s az Egek
úrnője dúlt-őrjöngve bocsáta reá
két kigyót. A szobába be-
kúsztak a nyílt kapun át e kigyók, s már-
   már begyűrüzték a két
kisdedet, s torkukba benyelni akar-
ták, de Héraklész fejét föl-
szegve harcba szállt velük.

Aztán a két kigyó nyakát
elszoritották győzhetetlen kezei.
Szörnyü fogása nyomán
kifújta lelkét zord, iszonyú tetemük.
A szülőnőn őrködő
asszonyokat vad iszony nyügözé le.
Anyja, Alkméné pedig
ott mezítláb, ingtelenül, csupaszon
   szállt ki ágyából, hogy elhá-
   rítsa a hüllők gőg-dühét.

De berohantak fegyverestül
   gyorsan a kadmoszi főfők sokan.
Amphitrüón a kezébe csupasz kard-
   dal kaszált, úgy érkezett.
Szörnyü fájdalom ölte szivét. A magunk baja lám mind-
   annyiunkat meggyötör,
viszont a mások baja mel-
   lett közönnyel elmegyünk.

Csak állt, gyönyörrel, kínnal e-
legy döbbenetben. Látta nem-emberi nagy
hősi hevét, erejét
sarjának. Ím a hirnökök ál-szavait
meghazudtolá az Ég.
Hívta tehát az igazszavu Theireszi-
   ászt, a szomszédját, Zeusz
legkülönb jósát. Neki és az egész
   hadnak a jós föltárta, mily sors
   vár fiára: mennyi szörny

hull kezétől a szárazon,
mennyit kiirt a tengerek árjain; és
hogyha elönti a düh,
sok-sok gazembert szörnyü halálba taszít,
ki a gőgtől elvakult.
Majd amidőn ama phlegrai síkon
   harcot állnak istenek,
a Gigászokkal: sziszegő nyilai
   porba sújtják majd ez órjá-
   sok sugárzó üstökét.

Hanem a sok kínért jutalmul
   megadatik neki: él majd a szent
boldogok égi lakában örök-nagy
   nyugalomban és övé,
párja lesz Hébé, a virágba borult, gyönyörű lány,
   s üdvözülten Kronidész
mellett virúl, s hirdeti ott
apja szent törvényeit.

Jánosy István fordítása


A SZÜRAKÚSZAI AGÉSZIÁSZHOZ
(Öszvérfogat-versenyen nyer diadalára)

A szépfalú tornác alá
   tegyünk arany oszlopokat,
rakni ha bűvöletes kastélyt akarunk.
Kezdjük a dolgot: elébb homlokzatot kell
égbe tárnunk, messze látszót.
   Hogyha Olümpia-győztes
s férfiú, s Píszában a Zeusz ima-, jóshelye,
s oltára őre, s őse volt egyik Szü-
   rákosziait alapító -
zengheti dal, hogy a vágyott
   énekekbe nem vegyül polgárirígység?

Meglássa Szósztratosz fia:
   ím lába beh istenien
fér a topánba! De polgárok közepett,
s görbe hajón az erény kockázat nélkül
mit sem ér. Ki szép győzelmet
   vállal: emlékezet őrzi.
Agésziász, rád illik a hősi magasztalás,
amit zengett Adrasztosz nyelve méltán
   egykoron Amphiaréosz
jósrul, amint sugarastűz
   méneivel egyben a Föld nyelte őt el.

Hogy kitevék a halotta-
   kat a hét máglyára, Talaionidész
mondta Thébaiban: "Busongok! Hol van az én
   seregem szemefénye, ő, aki épp
oly ragyogó jós volt, amilyen hős
   dárdaharcos!" - Épp ez áll
házigazdánkról, szürá-
   kuszai férfiuról.
Nem szeretek kötekedni,
   győzni se vágyom igen,
mégis, im ezt a nagy esküt
   esküszöm én: ugyanez
illik Agésziászra!
   Rá tanúk: mézajku Muzsák!

Phintisz, erős öszvérei-
   det fogd be legott, had üljünk
fel szekeredbe! Vezessük tiszta úton,
mígnem elérem e férfiak fajának
törzsökét. Másnál különbül
   értenek ők e csapáson
vezetni minket, hisz koszorúkat arattak ők
Olümpiában! Tárjuk szét nekik most
   himnuszok ajtait! Íme,
itt az idő, hogy az Euró-
   tász folyónál szűz Pitanét felkeressük!

Mondják: Poszeidónnal egy-
   bekelt, s neki szülte a gyöngy,
violafürtü Evadnét. Vágyakozott
rejteni leple alatt lánysága titkát,
mely gyötörte... S jött a döntő
   hónap: a kisdedet adják
át - küldi szolgalányait - Eilatídésznek, ő
nevelje Phaiszanéban, Alpheoszt ki
   nyerte: az arkadi herceg.
Itt nevelődve, Apollón
   által ízlelt édes első kéjt Evadné.

Nem sikerült a leánynak
   végig eltitkolni az égi rügyet.
Aipütosz a mondhatatlan felháborodást
   belefojtva szivébe - tépi a gond! -
Delphibe hajtat: kérdezni jóst e
   tűrhetetlen tény felől.
Ám ezüst szép korsaját,
   sáfrány-bíbor övét
kékhamu bokrok alá le-
   téve a lány, ime, szül
isteni lelkü fiúcskát.
   És az aranyhaju Úr
bábaként jó Eleithüi-
   át, s a Moirát küldi mellé.

Jonhaibul édes kinok á-
   rán megszületett Iamosz.
Gyötri-emészti a féltés - mégis ahelyt
hagyja a földön. Az árva kisdedet két
kékszemü kigyó a szent Ég
   rendeletére a méhek
ártatlan mérgével itatja. - Hogy Aipütosz
király vágtázva jó szirtes Püthóból,
   s kérdi megannyi cselédét:
"Hol van a kisded, akit szült
   Euadné? Mert Phoibosz úgymond: ő az apja.

S minden halandónál különb
   nagy jósa leend ez a Föld
népeinek; soha nem lesz magvaszakadt!" -
szól a király. A cselédség hajtogatja:
senki nem hallá az öt nap-
   ja született csecsemőt,
s nem látta! - El volt rejtve a tüskebozót között
a kákában. Arany, s bíbor viola
   permetezte be gyöngéd
tagjait anda sugárral.
   Örök emlékül az anyja halhatatlan

névvel, a Viola-névvel
   illeté. Nyelvén az aranykoszorús
Ifjúság gyümölcseit: Alpheusz folyamá-
   ba leszállva, Poszeidónt hívta, az ő
messzierős ősét, s a Nyilászt, ki
   őrzi istenkéz-emelt
Déloszát. - S éj-ég alatt
   kérte fejére a nép
gyámola tiszteletét. Rá
   válaszol apja közel
jőve, hogy érti szavait mind:
   "Kelj fel! a hangom után jőjj!
Jöjj, fiam, oly vidékre,
   mely közös hely mindeneknek."

Egetverő szirtére ér-
   nek a nagy Kroniónnak, ahol
apja a jóstudomány kettős örökét
adja néki: hogy a hangját hallja mindig,
mely hazugságot nem ismer,
   és: ha jövend a merész hős
Héraklész, szent sarja az Alkaidáknak, és
apjának ünnepül fundál soknépű
   versenyeket, s reguláik:
akkor a Zeusz magas oltá-
rán ahelyt - így rendeli - ő mond jövendőt!

Dicső a Hellének között
   a Jánida nemzet! Elért
boldogulást; a Világosság utain
jár, az erényt cselekedve. Tanu minden
dolguk erre! Ám tizenkét
   kört aki szép diadallal
körben került győztes kocsiján, s a szemérmetes
Khariszok harmatozzák tagjait be
   istenivé - igen, épp azt
hányja be sárral irígység.
   Ám ha Külléné alatt anyád családja

jámbor imáival elhal-
   mozta, s áldozatokkal az isteneink
hírnökét, Hermészt kegyesen annyiszor is:
   aki versenyző sokszor maga is,
s hősnevelő Árkádia-tájnak
   gyámola - Szósztratosz fia! -
bongvadörgő apja, s ők
   ketten is arra tanúk:
lám, a szerencse feléd leng!
   Ha! sivitó köszörű,
az feni nyelvemet, érzem,
   s szép folyamú fuvatán

vonsz, akarót. - Sztümphalisztól
lett anyám anyja, Metópa:

a szépvirágú, ő, ki Thé-
   bát szülte, a lónevelőt,
melynek iszom vizeit majd, tarkazenés
dalt fonogatva dzsidásokról. A kórust
intsd meg, Aineiász: először
   zengje daluk szűzi Hérát -
tudják meg azt: vajh áll-e a régi gyalázkodás
a bojjót disznóról, vagy elkerültem?
   Hisz te hites szavu tolmács,
széphaju Múzsa igaz jel-
   kulcsa vagy, csengő dalok vegyitőedénye!

És mondd: emlékezzen Szürá-
   kúszaira, meg Ortügiára,
melynek ura tiszta jogarával: Hierón,
s éles eszével... az etnai Zeusz hatalmát
féli, bíbor lábu Démé-
   tért s a fehér lovu Lányka
szent ünnepét, mint pap, celebrála; s a mézszavú
dal és lant ismeri őt. Jószerencsé-
   jét az Idő ne fogyassza!
Bár szives érzületekkel
   venne részt Agésziász győzelmi torján,

ha ez a Sztümphalosz ős bás-
   tyáiból jön otthona-hagyva haza
otthonába, sokjuhú Árkádia ős
   szülejétől. - Igen jó: hogyha a Tél
éjviharán két horgonyon áll a
   gálya. Két hazádnak, ó,
adna bár az Ég dicső
boldogulást, s a Vizek
gondviselő Ura adna

   jó viziútat a Vész
kínjai nélkül! - Aranytűz
   úszonyu Amphitrité
férje! ó, szirmosítsad
himnuszom kedves virágát!

Jánosy István fordítása


AZ AIGINAI ALKIMEDÓNNAK
(Birkózásban nyert diadalára)

Olümpia, szépkoszorús
diadalmak anyja te,
szent igazság úrasszonya, ott, hol a jósok
áldozatnak lángjainál megidézik
Zeuszt, ama mennyköves istent:
mit fog a földilakóknak mondani,
kik szive vágyban eped
diadallal küzdeni,
s megpihenni, győztesen.

Hogyha hívők óhaja száll,
kegyelemmel hallja ő.
Nos, szép Píszának berke, mit Alpheiosz öntöz,
szívesen lásd mind, ki feléd koszorút visz!
Mert hisz örökre dicsőség
ily ragyogó jutalomra tenni szert.
Bár az igaz, hogy az ég
másnak is nyújt díszeket,
többfelé visz boldog út.

Zeusz őriz a sors kegyeként, Timoszthenész,
s hogy Nemeában a győztes
légy te majd - ő segitett.
Alkimedón meg a Kronosz halmain
lett az Olümpia hőse:
szép, deli termetü ifjú, tettel is
emberül állta a próbát,
fénnyel övezte honát is
híre, a gyors-evezőjü Aiginát,
melyet emberszerető Zeusz s az
üdvöt-hozó Themisz kegyel,

sokkal inkább, mint egyebütt.
Hisz akad pör, nem kevés,
s mindig helyes mértékkel itélni azokban
oly nehéz. De isteneink kegye ezt a
tenger-ölelte vidéket
távoli népek elé emelte volt,
égiek oszlopaként.
Legyen is csak mindig az,
álljon így, nem-fáradón!

Dór parasztok szántanak itt,
amióta Aiakoszt
Létó szülötte, s messzi-hatalmu Poszeidón
- Íliont nagy falkoszorúval övezvén -
hívták falat emelni,
mert úgy vélte a sors, hogy az még
háboru kezdetekor,
heves ostromharc során
szétfoszoljon, mint a füst.

Folyt nagyban a munka, midőn három kigyó
- zöld valamennyi - közelgett,
kettejük ott lebukott,
rémületében a lelkét adva ki,
s egy sziszegett, felugorva.
Látva Apollon e jósjelt,
megmagyarázta a titkát:
"Pergamon ott fog elesni,
Hérósz, az általad épült oldalon,
mint ezen jelt ama kronoszi sarja,
mennyköves Zeusz küldötte volt.

Ebben első és negyedik
generációd segít:
győz nemzeted Tróján." - E szavakkal az isten
vágtatott is már az erős amazónok
s Isztrosz iránt, fogatával.
Míg a szigonyrázó az iszthmoszi
partra futott kocsiján,
hazavitte Aiakoszt
szép aranyló hintaján.

Majd Korinthoszt érte: pazar
lakomákat élvezett,
bár annyi ízlés van, valahány a halandó.
Hadd daloljam Melesziász diadalmát,
mind, mit elért a fiúkkal.
Csak ne sebezzen irígység-kőszilánk,
elsorolom hogyan ért
Nemeába célt, dicső
küzdelemben, férfi-mód,

öklével aratva sikert. Könnyen tanít
az, ki tud is. De bolond, ki
lusta tanulni, korán.
Hiszen ki tapasztalatlan, a lelke súlytalan.
Csak ki tapasztalt, tudja jól,
mint cselekedhet az ember,
és mi a módja, hogy egyszer
szent viadalban elérjen
majdan a győzelemig, mit vágyva vár.

Mesterének ime Alkimedón,
- harmincadik - nagy fényt hozott.

Égi kegyből, és a saját
erejéből tette, hogy
négy férfiú volt kénytelen onnan azonnal
elvonulni, csúfosan és kinevetve,
lopva osonni el onnan.
Ám öregapja szivébe kedv szökött,
szinte feledte korát;
s halált sem rettegi
az, kinek jót ád a sors.

Most tekintsünk visszafelé,
hiszen el kell mondanom
azt még, hogy a hős Blepsziadák, az erősek
már hatodszor nyertek olajkoszorúkat
versenyeken, jutalomként.
Jár a halottnak is ily nagy tisztesség,
erre a rítus is int,
hisz a por nem rejti el
véreink nagy tetteit.

Így hallja meg Angeliától Íphión,
s mondja tovább bizonyára
Kallimakhosznak: ilyen
dísszel övezte családját bőkezű
Zeusz, az Olümpia atyja.
Áldjon is új sikerekkel,
messzire űzze a rossz kórt,
és az irígy Nemesziszt is,
baj sose érje a szerencsés életük,
jósorsuknak legyen őre Zeusz,
megáldva őket, s városuk.

Bede Anna fordítása


A LOKRISZI HAGÉSZIDÁMOSZNAK
(Ökölvívásban nyert diadalára)

Van, hogy az ember várja, amíg feltámad a szél,
van, hogy az égből várnak esőt,
vemhes felleg gyermekét,
ám ha ki küzdött, boldogul,
csordul a himnusz, mint a méz,
a jövendő hírnév kútfeje,
s biztos, mint amit eskü köt,
nagy tetteknek e pályabér.

Nincsen irígye, övé a dicséret,
ki győz az Olümpián. A mi nyelvünk mind e dicsőség
pásztora lenni kíván,
s istentől való az is, mikor kivirúl
bölcs férfi szivében a gondolat.
Tudd meg hát, Arkhesztratosz
sarja, hős Hagészidámosz:
győztél mint ökölvívó,

és az olajfa arany lombjából font koszorún
édes ének lesz a dísz: az én szavam,
és hazádat, Lokriszt sem felejtem el,
vár az ünnep ott s kezeskedem, ha jöttök,
drága Muzsák, jöttök vendégekhez nem rideg
és a szépben nem járatlan
bölcs és bátor nép közé.
Mert a róka - tűzpiros vad -
és a bömbölő oroszlán
sem cserél természetet.

Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása


AZ AIGINAI PÜTHIÁSZNAK
(Pankrationban nyert diadalára)

Én nem vagyok szobrász, tehát
nem teremtek posztjukon holt-
megmerevedve csak álló szobrokat.
Mézizü énekem, ó, bár
vinne akármi teherhajó, vitorlás
Aiginából, hogy világgá híresítsd
Lampón fiát, bajnok Pütheászt, a birkozót,
ki Nemeában nyert diadalkoszorút,
bár zsenge pihe állán alig
látszik: a szőlő bolyhos anyja.

Hálaajándékot adott
dárdaharcos bajnokoknak:
Zeusz, Kronosz és az arany Néréidák
sarjainak, meg a vendég-
től szeretett honi földnek, s városának,
mely hogy izmos-férfi-termő s jó hajós
legyen: imádkoztak a Zeusz Hellániosz
oltára mellett égre emelve kezük
Endáisz ismert két fia
s a zord-erős Phókosz király, kit

tündér Pszamatheia hozott
világra tenger partfövényén.
Szégyelek szólni a tettről,
melyet inkább vakmerőn, mint jogosan
tőn Péleusz és Telamón,
s hagyták el ismert szigetük...
S mi űzte Oinónébül e zord
hősöket el, milyen isten... Állj, szavam!

Nem jó, ha a teljes igazság meztelen
tárja arcát. Gyakran az éppen a bölcs, aki tud
hallgatni róla.

Ember-szerencsét, kézerőt,
vaskarú harcot ha épp ma-
gasztalok: úgy a nyomomról - mérhetik -
mennyire szökken a lábam.
Könnyü-nagy lendületű a térdem. Messze
tengerentúlra röpülnek a sasok.
Azoknak itt a Pélion alatt míly szivesen
dalolt a Múzsák kórusa - köztük Apollón:
hét hurú lantját színarany
szép pöngetővel zenditette,

más-másnemű dalt pöngetőn.
Ők először, kezdve Zeusszal,
zengik az isteni Thétiszt, Péleuszt:
Krétheusz anda leánya,
Hippolüté, hogy akarta őt csalárdul
fogni hálóba, s a Magnétek urát,
párját - merész fortéllyal ármányos mesét
szővén - meggyőzte: vétke van ellene, mert
Péleusz az ő hitves hüsé-
gét megkisértette Akasztosz

ágyán! A való pedig épp
ellenkező: csábítsa el őt, a
nő maga kérte rajongó
szenvedéllyel. Visszaborzadt e sikos
szótól a vitéz, eluta-
sította a nőt, félve a
vendégbarát-őr Zeusz bosszuját.
Észbevevén ezeket az istenek
királya a fellegadó, bólintva rá
úgy itélt: Péleusz vegyen el egy aranyuszonyú
Néréidát, s hogy
légyen veje: rávette Po-
szeidaónt, ki Aigeából
járt el a nagyhirü dór Iszthmoszba, hol
víg fiukar csoda nádsíp-
fújva fogadja az istent - s birkozásban
nagymerészen összemérik izmukat.
Minden ügyünk eldönti a velünkszületett
Sors. Aiginában tégedet, Euthümenész,
karjába vont a Győzelem,
s más-másnemű himnusz magasztalt. -

És most a nagybátyád, kinek
nyomdokán jártál, dicsőit,
s véreid is vele, győztes Pűtheász!
Nemea szülte szerencséd,
s a honi hónap, amit szeret Apollón.
Mind legyőzted megjelent kortársaid
honn, s Niszosz e szépvölgyü dombján. Felvidít,
hogy városszerte vínak e hősi dijért.
Tudd meg, Menandrosznak köszön-
heted, hogy annyi fáradalmad

mézizü gyümölcse tied.
A legkülönb edzők Athénben
vannak. Azért ne huzódozz,
ha megénekelni jössz Themisztioszt:
jól add ki a hangodat és
vond fel vitorlád teljesen,
s zengd: birkozásban, s hősi ököl-
harcban elért Epidauroszban iker-
győzelmet is! És Aiakosz szentélye szép
csarnokába vitte virágkoszorúit a sző-
ke Kháriszokkal.

Jánosy István fordítása


AZ AKRAGASZI MIDÁSZRA
(Fuvolajátékban nyert diadalára)

Ó víg derü városa, földünkön Te a legragyogóbb,
Perszephoné hona, nyájban dús, gyönyörű Akragasz,
ki fenn lakozol - patakod partján - a várhegy oldalán,
isteni s emberi nem szent asszonya, kérlek, anyánk:
jer: s vedd e füzért, melyet átnyújt itt a jóhirü Midász
és áldd meg, amiért ime Pűthóban ma győzött Hellaszon
sípja zenéje, mit egykor hajdanán
szörnyü Gorgók gyászdalából szőtt Athéné;

még hallva a dalt, mely a gyötrő gyász iszonyú jaja közt
tört fel a két szüzi, kigyókkal teli homlok alól:
hogy Perszeusz által im elhullott a harmadik leány,
s tengerölelt Perszeusz népére a sors vele szállt;
mert nem csak az isteni Phorküsz-fajra vont e hős homályt,
ám bosszut is állt: s Polüdeiktésznek lezárta víg torát,
anyja sorát meg a kényszer-szülte nászt,
felmutatva szép Medúsza véres arcát;

így tett ez a hős, akit - azt mondják - arany árral ölén
szült Danaé; s hogy e kedvenc már ime megmenekült,
a sípnak a Szűz maga akkor adta százszavú dalát:
vad zokogása szava áradt Eurüalé ajakán,
az Ő fuvolája meg átformálta búgó jajszavát.
A mű a Szüzé, de az embereknek adta nyomban át,
s megtanitotta a "sokfejű" szabályt,
népetajzó versenyekre csábitásul:

mer úgy dalol ott az a hajlékony, finom érc meg a nád:
nád, mely a szép Khariszoknak lakja királyi honát,
s mint hű tanu őrzi a Képhiszoszra szálló dal szavát...
S lám, noha fáradozása nélkül soha emberi jó
meg nem születik s ha a döntő szót a daimón mondja is:
a sorsszerüség soha el nem évül s csak megjő a nap,
s ím, aki kételye közt épp másra vár,
van, mit elnyer, mást meg elveszt mindörökre.

Marticskó József fordítása


KALLIMAKHOSZ

(I. e. 305-240 k.)


BERENÍKÉ HAJFÜRTJE

"Az ki a mennyboltot szemlélte s az égöveket mind...
   ....................................................................................
S látva Konón engem, Bereníké hajzata fürtjét,
   áldozatul melyet ő égilakóknak adott...
.........................................................................................
   Esküszöm, életedet téve reá s fejedet..."
.........................................................................................
   "...melyre a Nap leragyog, hegy foka is lerogyott,
Arszinoé, az anyád ék-oszlopa, úgyhogy Athószon
   törtek a pusztító perzsa hajóhadak át.
Mit tegyek én, hajfürt, ha a vastól porba omolnak
   nagy hegyek is? Khalübök fajzata halna ki bár,
mely feltárta a föld rossz termését, ki is ásta,
   és kieszelte, hogy készül a vas kalapács!
S hogy hajfürt-hugaim, lenyesettet, sírva sirattak,
   hirtelen itt termett szárnysuhogással a szél,
Memnón bátyja, a záporesős, ibolyás övü úrnő
   lokriszi Arszinoé szélparipája hamar,
s engem a nedves-esős levegőn át langy fuvalommal
   ellebbentve letett Küprisz ölébe legott.
Mert Zephürítisz volt, ki parancsát erre kiadta,
   ő, a kanóposzi part tája körül lakozó.
S hogy ne csak egymaga Minóisz csillagkoszorúja
   hintse az égboltról földilakókra a fényt:
mécses lettem ezért a temérdek mennyei mécs közt
   én, Bereníkének szép haja fürtje, midőn
Küprisz, esővíztől csöpögőt, a haláltalanokhoz
   új csillagnak a sok régi közt fölemelt.
Nem lelek ebben oly új örömöt, mint bánatot abban,
   hogy sohasem lehetek már haja fürtje fején,
hol sokat ittam, amíg szűzlány volt ő olajokból,
   ám sosem ízlelem én asszony fő kenetét."

Kárpáty Csilla fordítása


NYÁRI ZÁPOR

Míg csak a Nap ragyogott, hogy a föld is főtt a melegtől,
addig a naptüzes ég tündöklőbb volt a tükörnél,
és sehol egy felhő nem tűnt fel az ég-levegőben,
semmi homály......
Ám, mikor anyjuktól vacsorát sürgetnek a lányok
s munkától kezük elvonják már - akkor a Parnész
hegy mögül egy felhő, s a kakukkfüves Aigeleósznak
csúcsa mögül feltűnt, s nagy esővel záporozott le.

Kárpáty Csilla fordítása


THÉSZEUSZ ÉS A BIKA

Látva a hőst, mindnyájan ijedten visszariadtak
íly nagy férfival, ily bikaszörnnyel szembekerülni,
míg csak a távolból Thészeusz nagyot így nem üvöltött:
"Várjatok ott bátran! S aki fürgébb, fusson Athénba
hírnökként s vigye gyorsan a hírt Aigeusznak, apámnak,
megszabadítva eképp a töméntelen aggodalomtól:
Thészeusz nincs már messzi, s a vízben dús Marathónból
élve cibálja elé a bikát." Így szólt, amazok meg
kurjongattak: "Ié paián!" s őt helybe bevárták.
Oly falevél-halmot sem az északi szél, sem a déli
nem teritett még földre, s az ősz sem, a lomb-hullajtó,
mint aminőt a tömeg Thészeusznak a lába elé szórt,
és körülállták őt a parasztok, míg a parasztnők
.......öveikkel megkoszorúzták...

Kárpáty Csilla fordítása


REGGEL

Így szólt; s álom igázta le őt is, a szóra lesőt is.
Nem sok időig aludtak; a pirkadat egyhamar eljött
harmatesőzve, mikor tolvajkéz nem tapogat már
zsákmányféle után, hisz a hajnal pírja világlik.
Rázendít odakünn egy vízmeritő is a dalra;
és kinek út mentén van a háza, a sok kocsitengely
fölveri azt, a batárok alatt nyikorogva; s ugyancsak
bosszantják biz az ágyu-süket rabszolgakovácsok
sűrü csapásokkal...

Kárpáty Csilla fordítása


THEOKRITOSZ

(I. e. 300 k.)


ARATÓMUNKÁSOK

MÍLÓN
Búkaiosz, béreskoma, mit búsulsz, mi bajod van?
Nem vágsz már egyenes rendet, nem vágsz egy ütemre
szomszédoddal, mint azelőtt - úgy elmaradozgatsz,
mint juh a nyájtól, hogyha tövis sértette a lábát!
Hát estére mi lesz veled és mire mégy te ma délig?
Hisz csak alig kezdted s már most sem győzöd a részed!

BÚKAIOSZ
Mílón, kőből vagy! Te akár éjfélig aratnál!
Még sose vágyódtál azután, aki nincs a közelben?

MÍLÓN
Még soha. Távoli vágy - munkásnak ugyan mire jó az?

BÚKAIOSZ
Hát virrasztani sem szoktál? Szerelem sose kínoz?

MÍLÓN
Ments isten! Nem jó, ha az eb belekóstól a hájba!

BÚKAIOSZ
Én szeretek, Mílón, s hány napja, talán tizenegy is!

MÍLÓN
Hordóból iszogatsz nyilván - nálam meg ecet sincs!

BÚKAIOSZ
Hogyne, a házam előtt is azért minden csupa gizgaz!

MÍLÓN
Mondd meg már a komisz kislány apját!

BÚKAIOSZ
Múltkor a Hippokión aratóinak ő furulyázott!

MÍLÓN
Megver az ég, bűnös! Nesze, itt van hát, ami kellett!
Van már kis sáskád, aki éjszaka cirpel a nádon!

BÚKAIOSZ
Gúnyt űzöl te velem. Node nemcsak Plútosz a vaksi:
bajkeverő, csalafinta Erósz is! Hát te se hencegj!

MÍLÓN
Nem szoktam hencegni. Te meg tedd félre a sarlót
s mondj a leánykádról egy kedves dalt, hisz a munka
is könnyebb lesz így és régi poéta vagy úgyis!

BÚKAIOSZ
Karcsu leánykámról ti daloljatok énvelem, édes
múzsák, mert amit illettek, minden gyönyörű lesz!
Bombűká, szívem, szír lánynak mondhat akárki,
vézna, sötétbőrű, de nekem csak mézszinü vagy te!
Nézd a sötét ibolyát, feketével cifra a jácint:
azt keresik mégis koszorúba a legszivesebben!
Kecske lucerna után fut, a kecske után fut a  farkas:
fönn az ekét daru űzi - bolondulok én teutánad!
Volna csak annyim, mint Krőzusnak, ahogy hire járja,
tiszta arany szobrunkat ajánlnám Aphroditének!
Ott állnál, a kezedben a síp, vagy rózsa, vagy alma,
én meg a lábaimon gyönyörűszép új saruimmal!

Bombűká, drágám, kicsiszolt márvány a te lábod,
hangod olyan puha - nincs is szó a te mozdulatodra!

MÍLÓN
Nézd, ez a Búkosz, nézd hogy elámított a dalával!
Mily jól illett össze a mondókával a dallam!
Jaj, te szakáll, minek is nőttél, de hiábavaló vagy!
Nos hát, süss ide: szent Litüerszészé ez a nóta:
Démétér, te gyümölcssokasító, megsokasító,
ezt a vetést áldd meg csoda-könnyű, bő aratással!
Kévekötők, szaporán szedjétek! Senkise mondja:
"semmirekellők, munkátok fizetése mivé lesz?"
Úgy rakjátok a kazlat, nézzen az északi szélnek,
attól hízik a szem, meg hogyha nyugat szele éri!
Délben csépléskor ne aludjatok el, ti legények!
Lám a törekről akkor száll legszebben a pelyva!
Kezdj el aratni, mihelyt elsőt füttyent a pacsirta. -
Hadd, mikor elpihen és tűrd el, ha a nap heve éget!
Látjátok, gyerekek: csak a békák élete boldog:
nincsen gondjuk rá, ki ad inniuk, annyi vizük van!
És te fukar kasznár! Főzzél lencsét, ahogy illik,
és ne metéld a köményt is félbe: bevágod az ujjad!
Így illik nótázni a napszámosnak a réten.
Azt a te nyafka szerelmed meg mondd el csak anyádnak,
néki való, ha korán reggel még ágyba találod!

Meller Péter fordítása


FÉRFIBŰVÖLÉS

Hol van a bájital? És a babérgally? Hozd ide gyorsan,
Thesztüliszem, s bíborszinü gyapjút fonj a kehelyre,
hogy ki olyan rossz hozzám, megbűvöljem a férfit,
kedvesemet, ki tizenkét napja felém se tekintett,
élek-e vagy halok, azt sem bánja, se kérdi az átkos,
ajtómon sem zörget a hűtlen. Másfele járkál,
csalfa szivét most máshoz húzza Erósz meg az anyja.
     Arra megyek holnap, hogy lássam, ahol Timagétosz
csarnoka van, s hogy mit művelt, a szemére vetem mind.

S most ide bűvölöm áldozatommal. Bújj ki, Szeláná,
szép sugaraddal: e halk ima téged idéz ma, királynőm,
és Hekatét, akitől a kutyák is félnek, a holtak
sírján, éjszinü vérben járó földbeli istent.
Üdv néked, szörnyű Hekatá! Te vezess el a célhoz,
hogy ne legyen rosszabb e varázsszer, mint mit a Kirká
készített, Médeia, s a szőkehaju Periméda.
   Bűvkarikám, bájold ide őt, házamba a kedvest!
Elsőbb árpadarát hintünk be a tűzbe. No szórd már,
Thesztülisz! Ej, nyavajás, hol jár az eszed? Hova bámulsz?
vagy tán már te is, undok lány, kikacagsz a bajomban?
Szórd, és  közben mondd: "Delphisznek szórom a csontját."
   Bűvkarikám, bájold ide őt, házamba a kedvest!
Delphisz kínoz, ezért e babérgallyat neki gyújtom:
mint ahogy ég ez a gally, lángolva-recsegve-ropogva,
elnyeli nyomban a tűz s nem látjuk még hamuját sem,
Delphisz is úgy égjen, porlassza a láng el a testét.
   Bűvkarikám, bájold ide őt, házamba a kedvest!
Mint ahogy ezt a viaszt olvasztanom engedi úrnőm,
úgy olvadjon nyomban a vágytól a mündoszi Delphisz;
és ahogy Aphrodité forgatja e bronzkarikát itt,
úgy forgassa a vágy Delphiszt házam küszöbénél.
   Bűvkarikám, bájold ide őt, házamba a kedvest!
Most korpát hintsünk. Ó Artemiszem, te megoldod
Hádész büszke acélját is, s mindent, ami biztos!
Thesztülisz... érzik már a kutyák... hallgasd a vonítást!
Itt a keresztútnál Hekaté... kondítsd meg az ércet!
   Bűvkarikám, bájold ide őt, házamba a kedvest!
Lám, a viharzó tenger is elcsitul, elhal az orkán,
csak keblem mélyén nem csendesedik soha kínom;
lassan elégek azért, aki így bánt árva fejemmel:
nem vagyok én asszony, csak becstelen és megesett lány.
   Bűvkarikám, bájold ide őt, házamba a kedvest!
Háromszor loccsantok eléd, úrnőm, ez igéket
ejtve: "Akár nő mellett fekszik, akár fiú mellett,
hulljon rá nyomban feledés, mint Naxoszon egykor
elfeledé Thészeusz szépfürtü, szelid Ariadnát."
   Bűvkarikám, bájold ide őt, házamba a kedvest!
Mondják, megterem Arkadiában a lóbürök: attól
mind a csikók őrjöngve rohannak, a gyors lovak is mind.
Bárcsak látnám Delphiszemet berohanni lakomba
őrjöngőn, otthagyva a zsírosfényü palaisztrát!
   Bűvkarikám bájold ide őt, házamba a kedvest!
Ezt a zsinórt Delphisz veszitette el itt köpenyéről;
ezt én most széttépve a gyilkos tűzbe hajítom.
Ó jaj Erósz, te gonosz, testemből éjszinü vérem
mért szívod ki egészen, akár a mocsári pióca?
   Bűvkarikám, bájold ide őt, házamba a kedvest!
Még gyikot őrlök, s már viszem is holnap neki inni,
Thesztüliszem, most fogd a varázsfüvet és nosza indulj,
háza szemöldökfáján gyúrd szét, még amig éj van,
s megköpködve susogd: "Delphisznek gyúrom a csontját."
   Bűvkarikám, bájold ide őt, házamba a kedvest!
Most egyedül vagyok; elzokogom, vágyam hogyan ébredt.
Hol kezdjem? Ki hozott ilyen átkos bajt a fejemre?
Eljött Eubúlosznak a lánya a múltkor, Anaxó,
Artemiszünk ligetébe - fején ékes kosarat vitt;
volt ott sok fenevad, s egy oroszlánt is kivezettek.
   Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!
Néhai thrák dajkám, aki erre lakott, a közelben,
Theukharidá, kérlek könyörögve, hogy ővele én is
bámuljam meg a felvonulást. Vesztemre, követtem,
büsszoszból szőtt gyapjukhitónomat öltve magamra,
hosszu uszállyal, meg Klearisztá ünnepi leplét.
   Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!
Már a Lükón portája körül, mintegy fele úton,
megláttam Delphiszt, s Eudámipposzt vele együtt;
szőkébb volt a szakálluk a nyíló szalmavirágnál,
s keblük tündöklőbb ragyogású mint te, Szeláná;
torna után mentek haza éppen a gümnaszionból.
   Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!
Megláttam, s megmámorosodtam; s szivem, az árva,
sebzetten kalapált - szinem elhalt, s már a menettel
mitse törődtem; nem tudom én, házamba hogy értem,
úgy leszedett lábamról forró lázzal a kórság,
s tíz napon és tíz éjjelen át nyomtam nyoszolyámat.
   Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!
Bőröm olyan lett, hogy nem sárgább nála a sáfrány,
és a fejemről sűrü hajam mind hullani kezdett;
csont és bőr voltam nem egyéb. Minden javasasszonyt
végigjártam, hátha elűzik rólam a rontást.
Semmi sem enyhített, s az idő tovafutva betellett.
   Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!
Végül a rabnőmnek megvallottam mi a kínom.
"Thesztüliszem, te szerezd meg a gyógyírt szörnyü bajomra!
Én nyomorult lány, testem-lelkem a mündoszié már.
Menj hát, less rá Timagétosz csarnoka mellett;
mert oda jár tornászni, gyakorta el is mulat ottan."
   Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!
"És amikor látod, hogy nincs vele senki, titokban
ints neki és mondd: »Szímaithá hív« - s hozd ide hozzám."
Ekképp szóltam; a lány elment, s házamba vezette
fényes testű Delphiszemet. Hallottam az ágyból,
könnyed léptei ajtómnak küszöbét hogyan érik
   - hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná! -
s megdermedt minden tagom, úgy, hogy a hó se különbül,
s homlokomon feltört a verejték harmatos árja;
szólni se tudtam, sem nyöszörögni, ahogy, mikor édes
anyja után vágyik, felsír álmában a gyermek:
mint a viaszbaba, megmerevült szép testem egészen.
   Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!
Rámpillantva, szemét a kegyetlen a földre sütötte,
majd nyoszolyámra leült, s ültében ilyen szavakat szólt:
"Szímaithá, megelőztél engem, ahogy megelőztem
én is tegnapelőtt a futásban a karcsu Philínoszt:
hajlékodba előbb hívtál, mint én ide jöttem."
   Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!
"Jöttem volna magamtól - az édes Erósz a tanúm rá -
jöttünk volna barátok hárman-négyen az éjjel;
almát hoztam volna ruhámban, a nagy Dionűszosz
almáját, fejemen meg a Héraklész üde gallyát,
tiszta, ezüstszinü nyír-hajtást bíbor szalagok közt."
   Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!
"És ha fogadsz akkor, nem bánod meg te se (mert szép
s fürge vagyok, legalábbis az ifjak közt az a hírem),
s én is megnyugszom, ha csupán csókolhatom ajkad;
ámde ha elkergetsz kaputok tiltó reteszével,
fáklyákat hozok és baltát, rádtörni az ajtót."
   Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!
"Így pedig elsőnek Küpriszt illesse a hálám,
s Küprisz után, mint másodikat, téged, ki a tűzből
félig elégve kimentettél, ó asszonyok éke,
most, amikor házadba hivattál - mert mit Erósz gyújt,
forróbb, mint Liparában a Háphaisztosz tüze lángja."
   Hallgasd, honnan eredt a szerelmem, drága Szeláná!
"Szörnyű lázzal Erósz felkelti a szűzet az ágyból,
s férje meleg nyoszolyájáról is az ifjú menyecskét."
Ekképp rendezgette szavát, és én, a hiszékeny,
megfogtam karját, s odavontam a lágy kerevetre.
Testem a testétől tüzesült, arcunk melegebb lett,
mint azelőtt, s édes susogás rebbent fel a szánkról...
Így hát - hogy ne fecsegjek hosszan, drága Szeláná -
megtörtént, ami fő, s mindkettőnk vágya betellett.

   És a szememre azóta nem is hányt semmit, egészen
tegnapig, és én sem neki. Ám itt járt a Philisztá,
szép fuvolásnőnk, és a Melixó anyja ma nálam,
épp, amikor fényes paripái az égre kifutva
Ókeanoszból felhozták rózsáskaru Áószt,
s újságolta nekem, hogy Delphisz másba szerelmes.
Másik nő keltette a vágyat benne, vagy ifjú,
azt nem tudja; csak annyit, hogy Delphisz keveretlen
itta a tiszteletére a színbort, majd kilopódzott,
feldíszíteni friss koszorúkkal a kedvese házát.
Így számolt be az asszony a múlt éjről, s igazat szólt;
mert azelőtt háromszor-négyszer járt ide hozzám,
dór olajoskorsója is itt állt gyakran egész nap -
most pedig? Ímé, tizenkét napja felém se tekintett!
Más gyönyörűségért feledett engem bizonyára.

   Bájitalommal most idebűvölöm. És ha tovább is
bánt, Hádész kapuján zörget be, a Moira segéljen!
Rejtegetek ládámban rosszabb, arra való szert -
egyszer egy asszír vándor járt itt, az tanitott rá.
   S most, úrnőm, a csikóidat Ókeanosz felé fordítsd, -
én viselem vágyam, mint eddig, tűrve a kínját.
Fényestestü Szeláná, üdv teneked, meg a többi
csillagnak, kik az éjszaka nesztelen útjait őrzik.

Kerényi Grácia fordítása


ASZKLÉPIADÉSZ

(I. e. 320-275 k.)


ÉLETUNTSÁG

Huszonkétéves se vagyok és már unok élni.
   Ó Eroszok, mi e kín, mi ez a vad lobogás?
Haljak bele, mi lesz a szórakozásotok? Őrült
   kockázás, játék, mint azelőtt, gyerekes.

Szabó Lőrinc fordítása


VISZONZATLAN SZERELEM

Kelyhet fogj, Aszklépiadész? Miért sírsz? Mi hiányzik?
   Nem csak rád küldött Küprisz ilyen nyavalyát,
durva nyilát nem csak szíved számára hegyezte
   szörnyü Erósz. Még élsz - mért hogy a porba heversz?
Fogjuk hát Bakkhosz poharát! oly kurta a hajnal,
   várjuk, amíg fáklyák gyúlnak a hazauton?
Fogd kelyhed! Nincs több szerelem - jőjj, balga barátom,
   az örök éjjelben majd nyugalomra lelünk.

Tótfalusi István fordítása


KÜLDJ HAVAT...

Küldj havat és jeget és ködöt, árassz sűrü sötétet,
   lángbaborítsd az eget, földre eressz tüzesőt.
Elveszthetsz, de amíg élnem hagysz, bármilyen áron,
   szörnyűbb vészeken is vigan éldelek én.
Mert az az isten hajt, aki rajtad is úr, aki téged,
   Zeusz, aranyesőként ércfalon átvezetett.

Somlyó György fordítása


A SZERELMÉTŐL MEGSEBZETT MELEAGROSZ PANASZA

Megsebzett a heves Phílainon s bár a sebem nem
   látni, a körmeimig gyötri a testem a kín.
Végem, Erósz! Végem van, meghalok én, viperára
   léptem nagy hanyagul, s máris elért a Halál!

Orbán Ottó fordítása


ÉDES...

Édes a szomjasnak a havas ital; édes a télből
   enyhe zefír szárnyán szállni a tavasz elé;
mégsincs semmi oly édes, mint amikor szerelemben
   összefonódott párt rejt a közös takaró.

Szabó Lőrinc fordítása


ELRAGADOTT DIDÜMÉ...

Elragadott Didümé ingerlő, játszi varázsa,
   s bája tüzében, jaj mint viasz, olvadozok.
Mit számít, hogy a bőre sötét? Feketéllik a szén is,
   ám szítsd lángra, s olyan, mint csupa rózsaszirom.

Somlyó György fordítása


EGY SZŰZHÖZ

Minek e nagy szüziség? Mi öröm van benne? Ha meghalsz,
   nem leled a szeretőd, nem leled a szivemet.
Élők gyönyöre a szerelem; a sötét Acheronban
   por s csont, mindketten csak feküszünk, szüzikém.

Szabó Lőrinc fordítása


KÖNYÖRGÉS A KOSZORÚKHOZ

Illatozó koszorúk, ti, ez ajtószárnyra akasztva,
   meg ne remegjenek ám könnyem-esőzte fehér
szirmaitok; záporfelhős-szemü mind a szerelmes.
   Ám, ha kitárul a szárny és szeretőm jön, a szép,
hullassátok szőke fejére szememnek esőjét,
   hadd fürdesse meg őt könnyem, a záporozó!

Papp Árpád fordítása