Bevezetés

1825-ben - görög rhapszodoszok és muzulmán dervisek, megannyi kis és nagy költő nyomdokán, kevéssel Puskin után - ismét egy költő vette útját a krími partok felé. A huszonhét esztendős Adam Mickiewicz.

Ekkor már hosszú és változatos út állt Mickiewicz mögött. A nowogródeki lengyel prókátor költő-fia Litvániából, családi birtokáról indult az életbe. A lengyel irodalom gazdag hagyományaival már szülőházában megismerkedett, a nowogródeki domonkosrendi iskolában pedig, és utóbb a vilnai egyetemen már őt magát is költőnek ismerték. Romantikus balladáinak megírására előbb a német, majd az angol költészetből merített példát és ihletet, de mégsem volt utánzó: ízig-vérig a honi táj, a honi hangulat költője maradt és minden lángnál hevesebben a lengyel szabadságeszme égett szívében.

Lengyelországot 1795-ben - negyedszázadon belül immár harmadszor - felosztották egymás közt hatalmas, erőszakos szomszédai. A lengyel hazafiak nem nyugodtak bele független hazájuk elvesztésébe, odahaza is szervezkedtek és külföldön is fegyveres csapatokat alakítottak az eljövendő függetlenségi harcra. Kísérleteik sorra kudarcba fúltak, de haragjuk és eltökéltségük csak annál inkább erősbödött. Hogyne élt volna az ellenállás szelleme a fiatalok vezető rétegében, az egyetemi ifjúságban! S ezt jól tudta a közvetlen ellenség is: a cári titkosrendőrség.

Adam Mickiewicz tagja a filomaták (tudáskedvelők), majd a filaretek (erénykedvelők) diáktársaságának, és 1823 októberében számos társával együtt letartóztatják. Az elfogottak közt vannak diákok, tanárok és katonatisztek, számuk egyre növekszik, s tömlöcökön kívül klastromok és hivatali épületek is megtelnek politikai foglyokkal. Mickiewicz és több társa "bűnét" jóindulatú közbenjárásokra a hatóságok enyhébben bírálják el: csupán hazájuk elhagyására, oroszországi tartózkodásra kényszerítik őket. Így kerül Mickiewicz a cári fővárosba.

Pétervárott kapcsolatba lép a küszöbönálló cárellenes felkelés haladó nemesi vezetőivel - erről azonban a hatóságok nem szereznek tudomást. Sőt nyilván úgy vélik, hogy az immár nagyhírű lengyel költő ott, hazájától és a lengyel szabadságmozgalomtól elszakítva, nem árthat az uralkodó rendszernek. Mickiewiczet a napsütötte Délre küldik s az odesszai líceumban tanári állást adnak neki.

Odesszában, a fiatal és rohamosan fejlődő kereskedő-kikötővárosban ekkor népes lengyel kolónia él, és igazi déli hevességgel kavarog, pezseg az élvezetekben dúskáló felsőbb társaság vidám élete. Ez a társaság, ez a hangulat Mickiewiczet is magával ragadja. Szerelmes, incselkedő szonettjeiből érezzük, hogy odesszai tartózkodása idején valóban élvezni akarja a könnyű életet, jóllehet több versében még ekkor is megcsendül a honvágy, az elvesztett haza forró szeretetének fájdalmas hangja, s már egyre több jele mutatkozik a realizmusnak... A tompán csengő bánatot csakhamar a kiábrándulás, a csömör hangulata váltja fel. Mickiewicz mag kéri áthelyezését. Moszkvai állást kap.

Moszkva előtt azonban barátja, Henryk Rzewuski, annak húga, Karolina Sobańska s ez utóbbinak férje társaságában kirándulásra indul. Útja valóságos költői zarándoklat a Krím élő és halott szépségeihez.

Ezeket kellett elmondanunk a tájról és a költőről, hogy megérthessük találkozásukat.

Radó György