A génterápia elvei

A KORTÁRS KUTATÁSOK EGYIK TOVÁBBI CÉLJA betegségek legyőzése a rosszul működő gének kicserélése vagy kijavítása által. Ezt nem olyan módon érik el, hogy a petesejtben vagy hímivarsejtben helyettesítik a DNS-t, mint a transzgénikus állatokban, hanem a test bizonyos szöveteiben működő géneket változtatják meg. Azonban ez utóbbi, (a szomatikus génterápia), csak egyéni kezelést tesz lehetővé, az előbbi, (a csíravonal-terápia) nem tekinthető megengedett módszernek az emberi orvoslásban, legalábbis a belátható jövőben nem. Bár ez a terápia elejét vehetné súlyos öröklődő betegségeknek az eljövendő nemzedékekben, az ilyen típusú beavatkozás komoly etikai problémákat vet fel, és az az igazság, hogy az emberi genetikára vonatkozó ismereteink még nagyon korlátozottak.

A szomatikus génterápia célja, hogy legyőzzön olyan veleszületett betegségeket, amelyeket hibás gének okoznak. Ezek a gének normális módon enzimeket, vagy más fehérjéket termelnek. Egyik példa erre, a thalasszémia amely akkor lép fel, amikor a csontvelősejtek, amelyekből vörösvértestek fejlődnek, nem termelnek megfelelő hemoglobint. Itt, és az ehhez hasonló esetekben a cél az volna, hogy helyreállítsák a hiányzó fehérje termelését, a betegség alapját képező genetikai hiba kijavításával vagy kompenzálásával.

Amennyiben a szomatikus génterápiát vagy pedig esetleg a távolabbi jövő csíravonal-terápiáját, mint lehetőséget nézzük, három taktikai megközelítés volna lehetséges, amelyekkel a rossz génműködést le lehet győzni. Az első, a munkájukat hibásan végző gének helyettesítése normális génekkel. A kezelendő betegségek ezért egyetlen gén által okozott betegségek lehetnek csupán. A gént meg kell határozni, majd klónozni és fejlett technikák bevetésével ki kell dobni a hibás gént, majd helyére beültetni az egészségeset.

Egy másik alternatíva a hibásan működő gén megváltoztatása olyan módon, hogy a hibás utasításait kijavítsák. Annak ellenére, hogy ez legalább olyan bonyolultnak tűnik, mint egy hibás gén teljes kicserélése, a génszekvenciákat már több különböző emlőssejtben sikerült megváltoztatni.

A legtöbbet ígérő megközelítés azonban jelenleg az, hogy egy tökéletesen működő gént juttatnak a sejtbe anélkül, hogy eltávolítanák vagy megváltoztatnák az eredeti, nem-funkcionális, mutáns gént.

Bármelyik technikát alkalmazzák is, a gént be kell juttatni a sejtbe (vagy módosítani kell a sejten belül) az érintett szövetben. Ez viszonylag egyszerűbb olyan szövet esetében, mint amilyen a vér vagy a csontvelő, amelyeket el lehet távolítani, laboratóriumban kezelni, majd visszafecskendezni. Viszont sokkal nehezebb olyan szövetek esetében, mint amilyen a máj, a tüdő, vagy az agy.


Első lépések a génterápiában

AZ ELSŐ ÉRZÉKELHETŐ LÉPÉSEK a génterápia felé négy nagyon különböző betegségre koncentráltak. 1993-ban oxfordi és Cambridge-i (EK) kutatók jelentették, hogy helyreállították a normális működést olyan egerek tüdősejtjeiben, amelyekbe előzőleg mesterséges úton cisztikus fibrózist alakítottak ki. Ezt úgy érték el, hogy a tüdőkbe, a CFTR-nek nevezett génnek a másolatait fecskendezték be liposzómákban (sejtekben levő apró zsírhólyagocskákban). A liposzómák beleolvadnak az állati sejtek membránjába, lehetővé téve a DNS-nek, hogy bejusson a sejtbe és a hibát kijavítsa.

génterápia a SCID leküzdésére

A génterápia amely a SCID (súlyos, kombinált immunhiány) megelőzésére szolgál.
A kezelést 1993 márciusában végezték el a londoni Great Ormond Street Kórházban.
Egy gént pótoltak, amely az ADA enzim készítéséért felelős. A gént a gerincvelősejtekbe
helyezték, ahonnan a keletkező sejtek már termelték az ADA gént.

A második lépést ezen a téren az jelentette, hogy normális géneket vittek be, fehérvérsejt tapadási rendellenességében szenvedő páciensek bizonyos fehérvérsejtjeibe.

Ez egy ritka örökletes betegség, amely folyamatosan követel áldozatokat és életminőség-romlással járó visszatérő fertőzéseket okoz. Vektorként (hordozóként) egy vírust használva, egy normális gént vittek be, hogy a betegségért felelős aberráns változatot kiiktassák. Az egészséges gén érvényre jutott és normális sejtműködést eredményezett. Ma már remények vannak arra is, hogy a gént differenciálatlan sejtekbe juttatva új, egészséges fehérvérsejt-populációkat hozzanak létre

A harmadik előrelépést FRENCH ANDERSON és kollégái jelezték az USA-beli Bethesda-ban, a National Cancer Institute (Nemzeti Rákkutató Intézet) és a National Heart, Lung and Blood Institute (Nemzeti Szív-, Tüdő-, és Vérkutató Intézet) munkacsoportjaitól. Távlatilag a cél az, hogy megkönnyítsék a rák kezelését a páciens saját fehérvérsejtjeinek valamint az interleukin-2-nek a felhasználása révén. Az interleukin-2 egy természetes anyag, amely a fehérvérsejtek növekedését serkenti. E fehérvérsejtek feladata pedig az, hogy mindent megtámadjanak, amit idegenként azonosítanak. A kutatók előrehaladott melanómában szenvedő betegek fehérvérsejtjeinek sejtmagvacskáiba vírus révén egy bizonyos antibiotikum elleni ellenállást kölcsönző gént juttattak. Ez lehetővé tette, hogy ellenőrizzék a sejtek túlélését és viselkedését abban az esetben, miután visszafecskendezték a páciensbe. Ezt a kezdeti kísérletet most a fehérvérsejtek rákromboló hatásának javítására irányuló erőfeszítések követik. Ezt úgy próbálják elérni, hogy géneket visznek be, amelyek a tumornekrózis-faktor-nak nevezett erőteljes hatású fehérje túltermelését váltják ki.

A negyedik cél a kombinált, súlyos immunhiányos betegség (SCID=Severe Combined Immunodeficiency Disease) leküzdése. Ez egy ritka rendellenesség, amely évente világszerte kb. 40 gyereket érint. Az esetek közel felében az adenozin deamináz enzim génje hibás, és alkalmatlanná teszi az immunrendszert arra, hogy a behatoló mikrobák ellen védekezzék. Az USA-ban 1990-ben, az EK-ban három évvel később kezdődtek a kísérletek, hogy a páciensek véréből fehérvérsejteket emeljenek ki, beléjük ép géneket vigyenek majd a fehérvérsejteket visszajuttassák a szervezetbe s ezáltal legyőzzék a betegséget.