BESSENYEI György (1747-1811)

A Szabolcs megyei Bercelen született, családja a tehetős köznemességhez tartozott. A sokfelé szétszórt földbirtok irányításában szükség volt mind a nyolc fiúra. Éppen ezért csak öt évig tanult a sárospataki kollégiumban (1755-1760), utána apja hazavitette gazdálkodni. 1765-ben került két bátyja után Bercelről egyenesen Bécsbe, Mária Terézia testőrei közé. Itt döbbent rá hazája mérhetetlen elmaradottságára, de saját műveletlenségére is. Testőrtársaiból afféle önképzőkört, önművelő társaságot alkotott, köztük Báróczi Sándorral. (Később, 1777-ben együtt jelentették meg verseiket Bessenyei György Társasága címmel Bécsben; főleg Bessenyei és Barcsay Ábrahám művei találhatók e kis kötetben.)

1773 elején kilépett a gárdából, Bécsben polgári hivatalt vállalt: a hazai református egyház ügyvivője lett az udvarnál. 1779-ben Pesten járt, s még ebben az évben áttért a katolikus hitre, hogy állást kaphasson Bécsben. Mária Terézia az udvari könyvtár címzetes őrévé nevezte ki jelentős összegű évjáradékkal. Ezt az évdíjat vonta meg tőle 1782-ben II. József, s ezért el kellett hagynia Bécset.

1782 őszén tért haza Bercelre, a szülői házba, majd néhány év múlva visszavonult Bihar megyei birtokára. 1787-től Pusztakovácsiban gazdálkodott. A negyvenéves Bessenyei elkezdte élni a "bihari remete" életét.

Visszavonultságában sem lett hűtlen az irodalomhoz: alkotott továbbra is, de ezek a művek - köztük igen jelentősek - kéziratban maradtak. Ebből az időből való pl. A természet világa című hatalmas, több mint tízezer soros filozófiai költeménye, A bihari remete című értekezése. 1804-ben készült el Tariménes utazása címmel nagy terjedelmű, öt könyvre osztott államregénye, mely csak 126 év múlva, 1930-ban látott napvilágot.

1811. február 24-én halt meg Pusztakovácsiban. Kívánsága szerint egyházi szertartás nélkül kertjében temették el.