Epilógus

Mint látták, könyvem nem tudományos könyv. Meg vagyok ugyanis győződve arról, hogy a tudomány nem tud választ adni a legfontosabb kérdésekre, de mivel ezekről menet közben többször volt szó, most nem térek ki rájuk. Vagyis mindazt, amit leírtam nem lehet bizonyítani sem a szentírás-tudomány, sem a régészet, sem a nyelvészet, sem a ki tudja milyen szakterületek alapján. Mint írtam, ha lehetne, nem is lenne szükség erre a könyvre. Ezt a megállapítást azonban még egy szemponttal ki kell egészítenem. Ha ez a könyv bizonyítaná mindazt, amit állítok benne, meg se merném mutatni senkinek.

Persze ez a védekezés semmit nem ér az olyan - remélhetően jogos - vádak ellen, amelyek az egyes szaktudományok képviselőitől érhetnek. Bebizonyítják, hogy rosszul fordított szövegekre hivatkoztam, vagy hogy bizonyos kifejezések nem jelenthették azt, amit én állítok, stb. Ám legyen. Csakhogy az a baj, hogy ahány tudós, annyiféle "bizonyíték" létezik. Úgy érzem, a lényege annak, amit leírtam, nem szorul ilyen "tudósi bizonyítékokra"

Ahogy Szent Tamás és G.K. Chesterton írják, az ember azt is bizonyítékok nélkül fogadja el, hogy ekkor-és-ekkor született, vagy ennek-és-ennek a gyereke. Pedig a mai korban egyre több dologról derül ki, hogy csalás. Bárkivel előfordulhat, hogy a szülei, vagy azok, akik mondjuk megölték a szüleit, a hivatalos anyakönyveket, feljegyzéseket is meghamisították, eltüntették, hogy a csalásra soha ne derülhessen fény. Szerencsére ilyesmi kevés emberrel fordult elő, ha egyáltalán előfordult, de a lehetősége bármelyikünknél fennáll. Mint minden jó kriminológus, az ember azt kezdi firtatni, volt-e az általa ismert embereknek indítéka ilyen csalás elkövetésére, és volt-e rá lehetősége. Ami engem illet, bátran mondhatom, hogy az én szüleimnek nem volt. De biztos nem lehetek benne, mert nem voltam ott. Engem például még a nővérek kórházban, születésem után pár nappal, összetévesztettek egy másik kisbabával. Anyám azt mesélte, hogy ő rögtön észrevette a cserét, de pár percig ő sem volt benne biztos.

Ennyit érnek a tudományos bizonyítékok. Hát akkor miben reménykedhetünk? Az egyetlen, ami megnyugvással tölthet el, az az érzés, amit Chesterton így jellemzett: megtalálja az ember a kulcsot, ami beleillik a zárba.

Úgy érzem, - és most nem fogom minden idevonatkozó "bizonyítékomat" felsorolni -, hogy mindaz, amit Jézus és a vallások viszonyáról írtam, az a kulcs, ami beleillik a zárba, ami érthetővé, szomorúvá, de egyben reményt keltővé teszi mindazt, amit a történelemről és a mai korról - voltaképpen puszta szóbeszéd alapján - tudni vélek. Ez az a kulcs, ami beleillik minden zárba, ahogy Chesterton az Orthodoxy-ban írja, még akkor is, ha ő a katolikus vallásra gondolt. Aminek oka az, hogy - minden hibája ellenére - a katolikus vallás és egyház az egyetlen történelmi láncszem, amely fennmaradt, és amely valamennyire hiteles tudósítást ad Jézus koráról és földi tevékenységéről. Természetesen ez a tudósítás sem mentes a torzításoktól és félreértésektől, ám a többi, ami abból a korból fennmaradt, még bizonytalanabbnak tűnik. (Bár néha a hallgatás a legfőbb bizonyíték.)

Abban a biztos tudatban írtam meg a könyvemet, hogy az "nem aktuális". (Általában minden könyvemre ezt mondják a kiadók.) Végső soron azért, mert nem tudományos. A mai emberiség ugyanis a bálványimádásnak egy új fajtáját találta ki: a tudományos igazságot tiszteli bálványként. Mint arra fent szerényen utalni szerettem volna, az a hiedelem, hogy a tudomány bármit be tud bizonyítani, a legjóindulatúbb felfogásban is puszta illúzió. Ami be tud bizonyítani valamit, az a tapasztalat, így nyertek bizonyítást egyes tudományos tételek a Föld gömbölydedségétől kezdve a villamos áramon, vagy a hologramon keresztül bizonyos gyógyszerekig, vagy Trója romjaiig. A bálványimádás azonban abban van, hogy az ember a tapasztalt igazságokat gondolkodás nélkül az elméletek bizonyítékának tekinti, holott, ha azt az egyszerű esetet vesszük, hogy mondjuk tényleg van Isten, semmi nem garantálja (még a szivárvány sem), hogy Isten nem játékból, vagy szeretetből hiteti el velünk, hogy bebizonyítottunk valamit. Ha viszont azt a másik esetet vesszük, hogy mondjuk tényleg nincs Isten, semmi sem garantálja, hogy van bármilyen rendszer, amire bizonyítékot lehet építeni. Ha ugyanis a világegyetemben nincs olyan "rendező elv", amely az egészre vonatkozik, vagyis meghaladja azt, beleértve az embert, vagy bármely "nálunk fejlettebb civilizációt", akkor végső soron mindent a véletlen irányít. Ebben az esetben azonban nincsenek törvények, vagyis nincs semmiféle igazság.

Akármennyit tud a "tudomány" a világról, összehasonlíthatatlanul kevesebbet tud róla, mint ami ahhoz kellene, hogy biztos tudása legyen valamiről. Nem kell a kozmoszba mennünk ahhoz, hogy ezt belássuk: ha csak a saját testünk, vagy a körülöttünk megfigyelhető élőlények elképesztően bonyolult, mégis tökéletes működését nézzük, érezni fogjuk, milyen illúzió "tudásról" beszélnünk.

Engem is úgy neveltek, hogy elhiggyem, (bár a hasonlat szándékosan túlzó lesz), hogy "ma már a hangyák is okosabbak annál, hogy higgyenek Istenben". Valóban, az emberiség ebben eljutott a hangyák szintjére. Végső soron már azok sem Istenben hisznek, akik egyes vallások nevében istenfélőnek tartják magukat. Több olyan könyvet olvastam írás közben, amelyek váltig állítják, hogy van Isten, ám szegényt olyan lénynek tüntetik fel, amihez képest még mi, emberek is óriások vagyunk. Az egyik például azt írta, hogy: "hát nem csodálatos, hogy Isten négyezer év múlva is emlékszik az ígéreteire?" Ehhez nem szeretnék kommentárt fűzni, ezért nem is nevezem meg a könyvet.

Mindenesetre Jézus története számomra akkor is a világ legizgalmasabb története, ha egyetlen szó sem igaz belőle. Ennek a megdöbbentő kalandnak az élményét szerettem volna átadni ebben a méltatlan könyvben, amelyre nincs mentségem. Ha szemtelenségnek tűnik is, azt hiszem, jogosan illeszthetem könyvem végére János apostol szavait:

Jézus még sok egyebet is tett. Ha azonban valaki mind le akarná írni - azt hiszem -, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni. (Jn. 21,25.)

Kelt Budapesten,
2010 évvel az Úr Megtestesülése után,
Húsvét Vasárnap