Életrajz

Költő, író, műfordító, hírlapíró. 1885. március 3-án született Szabadkán. Apja a szabadkai gimnázium igazgatója volt. Nagy hatással volt rá apai nagyapja, Bem egykori századosa, aki már négyéves korában megtanította unokáját írni, olvasni, és tőle sajátította el Kosztolányi az angol nyelvet is. Anyja régi patikus családból származott. Anyai ágon volt első unokatestvére, Brenner József, írói nevén Csáth Géza, akivel együtt készítették első versfordításaikat. Érettségi után a budapesti egyetem magyar-német szakára járt. Az irodalom szakon ismerkedett meg Babits Mihállyal és Juhász Gyulával. Mindhárman a híres Négyesy-féle szemináriumokra jártak. Ugyancsak az egyetemen barátkozott össze a matematika-fizika szakra járó Karinthyval és a jogra járó Füst Milánnal. Kosztolányi már az egyetem alatt újságoknak írt, ezeket a Bácskai Hírlap, majd a Szeged és Vidéke közölte.

Már tizenöt éves korától rendszeres verselő volt, első poémája tizenhat éves korában, a Budapesti Naplóban jelent meg. 1906-ban a Budapesti Napló a párizsi tudósítónak kiküldött Ady helyére a fiatal Kosztolányit szerződtette. A lap vasárnaponként felváltva közölte Ady és Kosztolányi verseit. 1907-ben jelent meg első verseskötete, a Négy fal között, melyről Ady elmarasztaló kritikát írt, többek között emiatt mérgesült el a két költő kapcsolata. A kötetre viszont felfigyelt a Nyugatot szervező Ignotus, és így lett Kosztolányi a lap indulásától annak vezető munkatársa. 1908-ban Boszorkányos esték címen elbeszéléskötettel jelentkezett. 1910-ben jelent meg a kisgyermekkor emlékeit, félelmeit, vágyait megjelenítő A szegény kisgyermek panaszai című verseskötete.

Kosztolányi dekadens költőnek vallotta magát, verseiben a 20. század emberének elveszettségéről, bizonytalanságáról számol be. Költészete ebben az időben tudatosan ideológia és politikamentes volt, hiszen őt elsősorban az egyén problémái foglalkoztatták, teljes ellentéte volt a vátesz-költőnek, amelyet ebben az időben Ady testesített meg. Költészetében Kosztolányi harmonikusan ötvözte a parnasszista költészet, a szecesszió, a szimbolizmus, az impresszionizmus és az expresszionizmus jegyeit. Már fiatal korától rengeteget fordított. Elsősorban Shakespeare, Wilde és a legjelentősebb nyugat-európai költők megismertetésére törekedett. Műfordításainak legnagyobb összefoglalása az 1913-ban megjelent Modern költők című fordításkötetében látott napvilágot.

Az első világháború kitörése után, azonban már ő sem tudta kivonni magát az események hatása alól. Lírájába és prózájában egyaránt foglalkoztatni kezdte a háború borzalma, publicisztikájában is fellépett a háború embertelensége ellen. Az őszirózsás forradalomért lelkesedett, de a Tanácsköztársaságot elítélte. 1919 végén támogatta az ellenforradalmat, s rövid ideig annak lapjába, az Új Nemzedékbe írt. A terror azonban őt is elborzasztotta, és később barátai előtt szégyellte magát politikai állásfoglalása miatt.

A húszas években egymás után jelentek meg verseskötetei, elbeszélései, regényei. 1922-ben jelentkezett első regényével, a Néró, a véres költővel. A vidéki kisvárosok sivárságáról szól következő két regénye, a Pacsirta (1924) és az Aranysárkány (1925). A Nyugatban kezdte megjelentetni az Édes Annát, melyben elsősorban a társadalmi különbségek, a megalázottság pszichológiai motívumai foglalkoztatták. A húszas évek közepétől írta legjobb novelláit is, melyek összegyűjtve az Esti Kornél (1933) és a Tengerszem (1936) novelláskötetekben láttak napvilágot.

Élete utolsó éveiben súlyos gégerák gyötörte, ekkor alkotott versei a halálvárás és a halálfélelem rémületét tolmácsolják. Ötvennégy éves korában, 1936. november 3-án halt meg Budapesten.

Forrás: http://www.uhu.hu/szerzo.jsp?authorID=2661