HADITERVEK

– Méltóságos, kegyelmes és excellenciás uraim! A nagy hadvezér Montecuccoli azt mondta, hogy egy hadjárathoz három dolog kívántatik meg: pénz, pénz és ismét pénz. Én a most megnyitandó alkotmányos hadjáratra aláírok a magam részéről háromszázezer márkát, másik háromszázezer márkát a rendúri egyesület részéről. Kegyelmes herceg Etelváry, méltóztassék az aláírást folytatni, s az ívet a többi főuraknak körüladni.

(Tíz perc múlva visszakerül az ív a mediatizált fejedelemhez.).

– Az eddig aláírt összeg tehát körülbelül kétmillió forint. Vannak azonban még távol levő ügybarátaink, kik részvételükről biztosítottak, több főpap hozzájárulása az elmaradhatlan események közé tartozik, az is be fog bizonyulni, hogy a „cassa nemonis” nem ábrándkép. Innen könnyen kitelik a harmadik millió. A negyedik millióra bizton számíthatunk több barátságos bécsi bankárház részéről, kik vasúti vállalkozás, s országos hitelmíveletek érdekegysége által vannak ügyünkhöz kapcsolva, némelyiknek legolcsóbban teljesíthető vágya: csupán a magyar nemesi cím megnyerése.

Borcsák Timót prépost úr nem állhatta meg, hogy azt az észrevételét ki ne mondja, hogy mégis égrekiáltó: annyi tenger pénzt a tisztelt választók torkába beletölteni. A rendúr megnyugtatá őt azzal a mondattal, hogy „a háború nem történik meg vérontás nélkül, s ott is minden egyes elesett ember annyi pénzbe kerül a hadviselő félnek, mint egy megválasztott képviselő. Minden halottra negyvenezer forint hadiköltség jut. Ennyit egy képviselő is megér. Van eszerint eszközünk eddigelé száz darab képviselőt hozhatni be, aki saját zászlónkat fogja követni.”

– Lássuk magát a zászlót!

Az is kibontatik.

A jelenlevő főurak, egyházi és világi méltóságok fölöslegesnek tartják egymástól parolát venni előlegesen, hogy nem árulják el a titkot: hiszen anélkül is „noblesse oblige”.

A program érthető, világos és mindent magában foglaló. Ezüsttáblájú tokba van foglalva: ezért neveztetik ezüstkönyvnek.

A legtöbben jól ismerik már annak tartalmát. – Csak néhány faluról jött adeptus kíváncsi azt végigtanulmányozni. E kíváncsiak közé tartozik páter Timót, az etelvári prépost.

Kilenc szakasza van a sybillakönyvnek. Első szakasz: vallási és nevelési ügyek; program: az æcumeni concilium határozatai, az encyclika. (Ezt még érti páter Timót.) 2. szakasz. Sajtóügy; program: az index, a syllabus s hírlapokra nézve a párizsi szeptemberi conventió, a megintési rendszer. (Már ezt nem egészen érti.) 3. szakasz. Alkotmányügy; program: a soproni XII. pont. (Hát azokat ki adja elő?) 4. szakasz: hadügy; program: az innsbrucki megállapodás codicillusa. 5. szakasz: bankügy, financiális kérdések; program: a vöslaui értekezlet eredménye. 6. szakasz: kereskedelmi, vám, vasútkérdések; program: a badeni összejövet cartellja. 7. szakasz: nemzetközi viszonyok; program: a frohsdorfi entente cordiale reciproque. 8. szakasz: külpolitika és szociális kérdések; program: a heidelbergai rendúri gyűlés jegyzőkönyve. 9. szakasz: európai véd- és dacszövetség; program: a gasteini entrevue corollariumai.

– De hát én ezeket megtudva, éppen oly okos vagyok, mint azelőtt – mondá ki igazmondó őszinteséggel véleményét páter Timót.

– Vannak, akik egész fenékig értik a dolgot, főtisztelendő úr – nyugtatá őt meg az elnök, mire néhányan a jelenlevő celebritások közül komolyan bólintának fejeikkel, a többi pedig hallgatott, nehogy kinevessék tudatlanságáért, mint ezt a faluról jött papot.

„Encyclica, index, conventió, punctatió, codicillus, resultatum, cartell, entente cordiale, protocollum, corollarium!” Ki megy ennek mind utánjárni a Vatikánba és a többi helyekre? Talán nem is találna rá ottan azokra az urakra, akik útbaigazítsák, hogy hol keresse ezeket. Inkább aláírja az ember, s elhiszi, hogy akiknek a neve az ezüstkönyvbe belekerült, nagyon jól tudják, hogy mit cselekesznek.

Következik a táborkar megalakítása. Elnökség, jegyzők, pénztárnok, szűkebb bizottság.

Azután kerül napirendre a leendő harctér topográfiai felvétele.

A magyar képviselőház padjainak négyszáznegyvenhárom ülése van, melyeknek ugyanannyi választókerület felel meg a térképen. Vannak különböző nagyságú, kaliberű, nemzetiségű, vallású választókerületek. Vannak drága és olcsó, szabott árú és ingyen megkapható választókerületek. Vannak kerületek, melyekben az alkotmány iránti buzgalom hihetetlen nagy fokú szomjat szokott felkölteni, mely okvetlen eloltásra vár; vannak olyanok, amikben húsz szavazó jelen meg a választásra; megint olyanok, amikben nyolcezer szavazót kell összehordani tíz mértföldnyi kerületből szekéren; vannak lelkes, tántoríthatlan választókerületek, kik tűzbe, vízbe mennek a kedvenc vezérükért, megint olyanok, kiknek minden választáskor új képviselő kell; vannak választókerületek, amikért egész nibelungenharcot kell folytatni, aztán megint olyanok, amiket el lehet lopni. A jó hadvezér első feladata azt kikémszemlészni, hogy melyik kerület meghódítható; második kérdés, hogy ki által meghódítandó, ki ott a „posszibilis ember”. Mert nem minden ember mindenütt posszibilis. Ahhoz sajátszerű kombináció kell, mint az orchideák, calceolariák tenyésztéséhez: saját lég, saját talaj, saját komposzttrágya és alkalmas plánta.

A haditanácsnak az a legnehezebb feladata: „possibilis” embereket állítani fel a „disponibilis” kerületekben. A többi azután az alvezérek dolga, kiket „kortesvezérek”-nek neveznek, mely szó valószínűleg a spanyol „cortes”-től származik, s egyike azon idegen szavaknak, amikhez a nyelvújítók szentségtelen keze még nem mert hozzányúlni.

E terhes munka, nem képzelné az ember hogy mennyi időt vesz igénybe. Az egy olyan statisztikai tanulmány, aminek pontos összeállításáért végtelen hálára érezhetné magát lekötelezve az egész tudományos világ, az ezzel foglalkozó szakférfiak irányában. Ez a tudomány igen sok paragrafusra oszlik. Bár bizonyosak vagyunk felőle, hogy véghetetlenül untatni fogunk vele mindenkit, kivéve a szakférfiakat és (miért ne mondanók?) a szakhölgyeket, mégis az utóbbiak kedveért nem mulaszthatjuk el, hogy legalább a fejezeteit el ne mondjuk e katekizmusnak.

I. kérdés. Mennyi a választók száma most? mennyi volt a múlt összeíráskor? (Ebből tudható meg, ha fogyott-e, vagy szaporodott, hogy jó adófizetők-e azok vagy rosszak, következőleg kell-e oda pénz és mennyi.)

II. Minő vallásfelekezet mekkora contingenst szolgáltat e számhoz?

III. Minő nyelveken beszélnek ott? (Ennek eldöntésétől függ, hogy pálinkát kell-e oda küldeni vagy bort.)

IV. Hány község tartozik hozzá? Azok megint micsodások?

V. Hány volt a többsége a múlt választásnál a győztesnek?

VI. Mit ígért nekik, amiért megválasztották? s mit nem tartott meg?

VII. Mibe került neki átlag egy szavazat?

VIII. Ki ott a nagybirtokos, aki feles kukoricaföldekkel rendelkezik?

IX. Melyik párton vannak a Mózes-hitű polgártársak? Vannak-e felmondható bérleteik?

X. Milyen számarány van a pártok között?

XI. Hány szavazatot lehet az ellenpártból reklamáció útján kitörültetni? (Ez a legolcsóbb agyonverése az eleven embereknek.)

XII. Vannak-e ellenjelöltek? jelöltaspiránsok? jelöltségért duzzogók, s más efféle gyanús személyek a kerületben?

XIII. Ha vannak, mi hibáikat lehet felfedezni? Mi puhatolható ki ellenük egész életük lefolyásából?

XIV. Vannak-e híres verekedők, akikkel meg lehet rémíteni az ellenpártot, hogy otthon maradjon?

XV. Kik a legnevezetesebb népvezérek ott helyben? s mit kell nekik ígérni, hogy szolgálataikat rendelkezésre bocsássák, hivatalt vagy készpénzt?

XVI. Ki a választási elnök? és a mi emberünk-e az?

A nagyméltóságú bizottság mind e kérdéseket esetről-esetre tüzetesen megvitatni el nem mulasztotta, s oly szerencsésen oldá meg feladatát, hogy háromnapi permanens ülésezés után már csak az etelvári kerület maga volt hátra.

Az értekezlet feszült várakozással leste az elnök szavait, ki előtt egy hosszú lajstrom állt, tele kék és veres irallal aláhúzott nevekkel: abba sokat nézegetett, vajon kit fog jelöltül hangoztatni?

Őmagassága nagyon törni látszott a fejét. Összeráncolta a homlokát, s felnézett a plafondra.

Ekkor felemelkedék székéből Kolompi úr, ki ott mint jegyző működött, s engedelmet kérve nagy vakmerőségeért, melyet mentsen ki az ügy iránti nagy buzgalom, e véleménynek adott kifejezést

– Több hű elvtársaink nevében is bátorkodom azon ajánlatot tenni, hogy ha az etelvári kerületben diadalunkat biztosítani szándékozunk, ez csupán egy névnek égisze alatt lehetséges, s e név nem más, mint princ Nornenstein Alienor.

– Ahaha! uram – kiáltá fel az elnöklő rendúr, szerteszórva kezéből plajbászt és lajstromot –, ön talán csak tréfál? Az én fiam! Egy gyermekember! Egy tudatlan fickó. Egy ilyen magas hivatásban! Mit gondol?

– Bocsánatot kell kérnem őmagasságától, hogy ezúttal vakmerő vagyok ellentmondani, de az ügy szentsége kényszerít felemelni szavamat még azon veszéllyel szemben is, hogy őmagassága neheztelését magamra vonjam. Hazánknak új, ifjú erőkre van szüksége, s egy ilyennek ismerjük mi princ Alienort, aki mind éles elméje, mind széles ismeretei, mind magas állásánál fogva országgyűlésünk legkiválóbb díszei közé fogna tartozni. Nekünk áll legfőbb érdekünkben, hogy hazánknak ily kedves fogadott fiát ily erős kapcsokkal láncoljuk le hazánk földéhez, s a Nornenstein nevet kitörülhetetlen betűkkel írjuk be nemzetünk aranykönyvébe.

E szép beszédet itt-ott helyeslő mormogás követte.

– Nagyméltóságú uraim – szólt erre Nornenstein Octavian mély megilletődéssel –, ha az ajánlat csakugyan komolyan van értve, akkor én kénytelen vagyok e termet elhagyni, s felkérni őkegyelmességét, alelnökünket, herceg Etelváryt, hogy foglalja el az elnöki széket, mivelhogy én magam nem elnökösködhetem akkor, midőn a gyűlés családom tagja fölött határoz.

Azzal fölkelt az asztalfőről, s elhagyta a szobát. Helyét Etelváry herceg foglalta el.

– Főtisztelendő prépost úr legjobban felvilágosíthatná a tanácskozmányt az etelvári kerület viszonyairól – szólt Kolompi úr, páter Timótot aposztrofálva.

Páter Timót egy kicsit vonogatta a vállait, de végre is átlátta, hogy itt nem lehet azzal felelni, hogy „non sum paratus”, hát csak rászánta magát.

– Hiszen ha parancsolnak velem kegyelmességtek, én elmondhatok mindent, úgy, ahogy van, de én csak igazat fogok mondani. Ha megengedik?

Felhatalmaztatott rá, hogy mondjon hát igazat: ha már nem tud másképp.

– Tehát az elején kezdve mondhatom azt, hogy az etelvári kerület a múlt választásoknál is mindig rossz kerület volt, mindig megbuktunk benne, akárhogy felhasználtunk minden rendelkezésünkre álló eszközt. Az arány ez: 1900 választó közül 900-nál többet mi soha nem tudunk összeszedni. Ez a mi négy hű községünkből telik ki, melyek név szerint: Már, Bátok, Kopron és Csiva. Ezek, ha lefoglaltatnak, bizonyosak. Ellenben meghódíthatlanok Turó, Gezetlen, akik nyakas kálvinisták, s maga a választókerület központja és választási helye, Sipota mezőváros, melyben dominálja az egész lakosságot a csizmadia és fazekas iparűző osztály. Ezeket semmi pénzen megvenni nem lehet. Ez kuruc nép, akit megijeszteni sem lehet. Próbáltuk őket már megszöktetni is a választástól olyanformán, hogy elzárattuk őket a katonasággal a várostól ki a mezőre, ahol még csak vizet sem kaptak, s elébb a mieinket szavaztattuk le, de azok meg sem mozdultak onnan, étlen, szomjan kiállták, s leszavaztak az utolsó emberig, még a kolerabetegeiket is felhordták szavazni. Egy ott halt meg a választás színhelyén, öt perccel azután, hogy a szavazatát beadta. Tehát ezer áll kilencszáz ellen. Most még egy újabb veszedelem is fejlődött ki. Az eddig megválasztott képviselő: Nagybaróty Sámuel, régifajta, balközépi ember, vonakodik a jelöltséget újból elvállalni, beteges voltát vetve okul, de ami nem igaz. Inkább az áll, hogy a menyecske féltékeny, s nemigen szereti, hogy férje abban a veszedelmes Pestben mindenféle csábító alkalmaknak legyen kitéve.

(Általános derültség.)

– Erre a neszre, hogy a balközépnek nincs jelöltje, hirtelen ott terem a szélsőbal, valami Karakán Absolon személyében.

– Ah! az én volt munkatársam.

– No ezt szépen kinevelte az úr, mondhatom. Bezzeg tud az a nép szája ízén főzni. Ígér ez a népnek olyan dolgokat, hogy az embernek a háta borsódzik tőle.

– Be kell őt fogatni, mint lázítót!

– Jó lenne; de van ám neki annyi emberi esze, hogy a piac közepén, a népgyűlés előtt nem mond el semmit, amiért a hatóság rátehetné a kezét a gallérjára, hanem kijár a mezőre, a tanyára, ott ül össze az egyes gazdákkal, azoknak mondja el, amit tud, azok megint továbbadják; már van neki négyszáz szavazója, s nem tudom, hogy nincs-e közte a mienk is, mert nagyon megérthető ígéreteket osztogat ám, amik erősen hasonlítanak a kommunizmus tételeihez.

– Fel kell világosítani a népet.

– Hiszen ez az, amit én is mondok. Szükséges volna egy olyan férfiút állítani e veszélyeztetett helyre, aki mind szóval, mind tettel meghódítaná a közönséget. Azért ha még egyszer megengedik, kegyelmes uraim, hogy egy kis igazságot elmondjak, csak akkorát, mint egy mustármag: tehát nem tarthatom titokban, hogy akármilyen derék és eszes ember legyen is az a princ Alienor, de az Isten áldja meg őtet, amint azt a szót kimondja a népgyűlésen, hogy „Tisztelt polgártársak!” s a nép meghallja, hogy nem tudja az „r”-et kimondani, mind fölkiált rá, hogy „köpje ki a szájából azt a kását, úgy beszéljen!” s azzal vége van.

E nyilatkozatot elfojthatlan közderültség követte.

– Ne aggódjék emiatt, főtisztelendő úr – szólt a nyugalom helyreálltával Kolompi úr. – Van arról már gondoskodva kellőleg. Mint hajdan a bölcs törvényhozó Mózest, ki maga dadogott, kísérte az ékesszóló Áron, princ Alienort a mi legügyesebb, legbátrabb, népszerűbb barátunk fogja jelöltségi körútjában kísérni, aki majd meg tudja nyerni hathatós szóval is a kedélyeket, s leveri a Góliátot.

– S ki legyen ez a nagy férfiú?

– Zárkány Napóleon.

– Micsoda? Napóleon öcsém? – kiáltá fel bámulattal Timót prépost.

– Talán nem találja őt elég ügyesnek?

– Elég ügyesnek? Sőt inkább. Hanem mikor Napóleon öcsémre gondolok, mindig az jut eszembe, hogy bizony jó, hogy én vagyok az ő papja, s nem ő az enyim; mert ha ő volna az én papom, s nekem kellene azt elhinnem, amit ő prédikál, de keservesen szolgálná meg az én lelkem a mennyországot!

– Kételkednék tán benne?

– Kételkedni nem kételkedem, de nem szeretnék vele medvevadászatra együtt menni, mert soha sem tudnám, hogy nem az én bőrömet hozza-e haza a medvéé helyett?

– Van gondoskodva róla, hogy igen erős érdekekkel legyen ügyünknek megnyerve.

Páter Timót csak fejét rázta, előhúzta a hátulsó zsebéből a burnótszelencéjét, nagyot szippantott belőle, s azzal ismételve megrázta a fejét, aztán elővette zsebkendőjét, az orránál fogva még jobban megrázta a fejét.

– Nem ismerik kegyelmességtek azt az ifjút. Nagyon csalatkozik az, aki azt hiszi, hogy azt az ifjút meg lehet venni, s aztán annak, aki őt megvette, csak egy óráig is híve marad. Legyen bár azon ár, amiért őt megvásároltnak hiszi valaki, pénzösszeg, vagy halálból való megváltás. Hanem én tudok egy árt, amivel őt hívünknek biztosíthatjuk. S ez nem sok: csak egy jó szó. De attól függ, hogy kitől jön. Ne méltóztassanak egymásra nézni kegyelmes uraim; az nem ül közöttünk. Az a szó nem férfiútól váratik.

Általános felkacagás következett.

Erre aztán a pap tűzbe jött.

– Én nem tréfálok. Ismerem az embereket. Azért kimondom kereken, hogy ha azt akarjuk, hogy Zárkány Napóleon testtel-lélekkel nekiinduljon zászlónk győzelemre juttatásának az etelvári kerületben, erre csupán az lesz az egyedüli biztosíték, ha őhercegsége elszánja magát arra az áldozatra, hogy a választási előmozgalmak alatt kegyelmes családjával együtt Etelvárra lejöjjön. Egy bokréta a hős kalapja mellé tűzve gyöngéd és tiszteletreméltó hölgykezektől nagyobb jutalom és buzdítás leendhet a világ minden kincseinél.

Páter Timót nagyon elbámult, hogy ezt az ötletét nem tapsolták meg.

Gondolta, hogy még jobban meg kell azt magyarázni.

– Úgy gondolom, hogy a kecses hercegnő ez áldozatot meghozhatja princ Alienor kedveért…

Erre meg már éppen sziszegni kezdtek az uraságok.

Az elnök befejezé a kérdést.

– Úgy látom, hogy a tanácskozmány helyesli és elfogadja Nornenstein Alienor princ etelvári jelöltségét. Felkérem főtisztelendő Borcsák Timót prépost és tekintetes Kolompi Zoltán urakat, méltóztassanak őmagasságát a határozatról értesíteni, s őt a terembe meghívni.

Amint a két úr a teremajtón kilépett, Kolompi úr azt súgá misemondó hangon a prépost fülébe.

– Erravit pater!

Mire az hasonló hangon antiphonált vissza.

– Tace magister!

– Nem kellett volna a princ és a hercegnő közötti viszonyra példálózni.

– Már miért nem? Hiszen köztudomású dolog, hogy a princ megkérte Rafaela hercegnő kezét.

– Igen, de a herceg azt felelte Octavian fejedelemnek, hogy ő csak egész embert fogad el vőül, nem felet, s egyenesen attól van feltételezve, hogy lesz-e kézfogó: hogy megválasztatik-e Alienor az etelvári kerületben képviselőnek. Mert akkor, hogy a törvény szerint választható legyen, Octaviannak a fiát nagykorúsítani kell, a nagykorúsítással Alienor egyúttal anyai birtokának tulajdonába is belép. Itt tehát sok érdek forog a kérdésben.

– És mégis Octavian fejedelem vonakodott tőle.

– Az csak az etikett végett volt.

– Csak az etikett végett? Csak tette magát, hogy nem kell neki?

– Hát természetesen. Hiszen már itten is van a deputáció Etelvárról, amely meghívja a jelöltség elfogadására Alienort. Főtisztelendőséged a küldöttség szónoka.

– De már úgy segéljen, az nem igaz. Én nem speechelek. Otthon is káplányomra hagyom. Nekem egy hétig kell készülnöm a prédikációra. Én nem dikciózok.

– Csak lassan! Már meg is történt. Már ki is van nyomtatva. Itt a zsebemben a korrektúraív a holnapi „Kürt”-ből, ahol le van írva, milyen szépen beszélt főtisztelendőséged a princnek, s milyen dicső szavakat hangoztatott ő vissza a meghívásra, mely után harminc terítékű lakoma következett a Grand Hotel Hungariában.

– S mikor történt ez?

– Ma este nyolc órakor.

– S tenálad már délben két órakor ki is van nyomtatva az, ami este nyolc órakor – nem is lesz igaz!

– De igaz lesz, mert nyomtatva lesz, s nem fogja senki meghazudtolni.

Páter Timót mellére ütött tenyerével, s nagyot fújt az orra alá.

– No – ezt még nem tanultam a szemináriumban.

A meghívott rendúr ismét elfoglalta elnöki székét, s aztán töredezett hangon, melyen érezhető volt a mély meghatottság, köszöné meg a nagyméltóságú tanácskozmánynak azon elhatározását, mellyel családját megtisztelni kegyeskedett; fogadkozván, hogy a szeretetnek e nyilatkozata által örökre az ország sorsához kötve érzendi maga és egész családja jövendő történelmét.


VisszaKezdőlapElőre