A hivatalnokoknak jutott amnesztia után első gondom volt azok után tudakozódni, miket szerencsétlen barátomtól hallék.

Mindjárt eleinte megdöbbentett azon tudomás, miszerint ő soha fogva nem volt, mint állítá, s mint előttem még börtöne szenvedéseit is leírta.

Elmentem azon utcába, hol leégett házának kelle állani, s méginkább meglepett az, hogy a kormos fűvel benőtt falak helyett azt oly épen találtam, mint ahogy legutóbb elhagyám.

Bezörgeték a lakba, a legelső kivel találkozám, nagyobbik gyermeke volt, kiről ő azt mondá: hogy oláhcigányok vitték el. Kérdém tőle, hogy anyja itthon van-e.

– Kis Minkával van a kertben – felelé a fiú.

– Vezess hozzá.

A nő kis leánykájával sétált a kertben, a kis kékszemű gyermekkel, atyja kedvencével, feketébe volt öltözve, arca halovány, beesett. Amint engem meglátott, sírva fakadt. Nem láttam-e férjét valahol? – az volt hozzám első szava.

Eltagadtam.

Mit mondhattam volna neki férje felől? Azt-e, hogy megőszült? és megőrült?

Most már világosan láttam, hogy mindazon borzalom, mit nekem elbeszélt, nem volt egyéb, mint a kínzó magányban kigondolt torzképek kísértő rögeszméje, események, miket kigondolt, megálmodott s aztán valónak hitt és megőrült bele.

Még aznap útnak indulék.

Fel akartam őt keresni embertől nem ismert erdei tanyáján, elmondani neki: hogy börtöntől nincs miért aggódnia többé, hogy háza épen áll s családja boldogságából egyedül ő hiányzik, hogy neje, gyermekei élnek s minden percben őtet emlegetik, utána sóhajtanak.

Pár nap múlva a célozott helyre értem. Siettem rögtön a kolostor romjaihoz, leszálltam a völgybe. Mikor láttam a kis kunyhót, dobogó szívvel közelíték hozzá. Az előtte folyó patakban karcsú őztehén ivott két kis őzünővel, játszva vártak be jó közelre, alig látszottak tőlem félni.

Benyitottam a kunyhó ajtaját. Senkit sem találtam benne. A tűzhelyen vadmacska fészkelt, s közeledtemre a tető egy nyílásán kifutott, szemei zöld karikákat hánytak a sötétben.

Az asztalon elpenészesedett papírszeletet találtam. Rajta e nehány szót:

„Félek tőled: hogy elárulsz… Elmegyek innen messzire… Ne keress többet… Senki sem fog többé feltalálni.”

…

Azóta nem hallottam felőle semmit.