FEL MUNKÁRA!

Nem összetett kezekkel, hanem dolgozókkal kell imádni az istent.

Ne méregesse senki erejét, ne számítsa azokat, akik még háta mögött vannak, hanem tegyen úgy és annyit, mintha senkitől sem várhatna segélyt.

Nincs oly kicsiny embere a hazának, akire szüksége ne volna. Nincs férfi, nincs nő, kinek tennivalója ne lenne, kinek segélyét a hon nélkülözni tudja.

Mindenkinek annyi a kötelessége, mennyit elbír. S mindenki elbír annyit, amennyit komolyan és elszántan föltesz magában. Nem a tömeg nagysága, hanem az erő nagysága teszi óriássá a nemzetet.

Fel munkára! a halál a küszöbön van. Kik az életnek hasznát nem veszik, megszűnnek élni.

Tegyen mindenki annyit, amennyit elbír. A férfiak legyenek ébren, vigyázzanak minden bejövőre és kimenőre, keressék fel az árulókat és kémeket, és tegyék őket ártalmatlanokká.

Ássák el vermekbe az eleséget, hogy hadseregünk ne legyen azt kénytelen az ellenség előtt felégetni.

Árkoljanak körül minden falut, hogy egyes portyázók be ne járhassanak zsákmányolni.

Készítsen magának mindenki fegyvert, olyat, amilyet tud. Gyakorolja magát annak forgatásában, az ügyes férfi kezében a bot is különb fegyver, mint az ügyetlenében a kard.

Ahol csata van, szedjék le a házak fedeleit s rakják az utcákra, hogy az ellenség fel ne gyújthassa a helységet, s keresztül ne vonulhasson rajta.

Tulajdon hadseregünk számára gyűjtsenek élelmiszereket, tüzelőfát, és vigyék helyébe, az álladalom kárpótlást nyújtand értök.

Hol a folyóvizek be vannak fagyva, vagdalják be a jeget, hol erdőkön megy keresztül az út, vágják le a fákat s rakják keresztül az utakon.

A dombokra építsenek őrgunyhókat, ahol egymást felváltva, éjjel-nappal vigyázzanak arra, ami körül történik. Gyanús embereket fogjanak el. Az ellenség közeledtét vagy távoztát adjak hírül, verjék félre a harangokat.

Hol ellentállani nem tanácsos, vonuljanak félre, ne hagyjanak a helységben semmit, s mihelyt az ellen eltávozott, térjenek újra vissza s rakjanak gátokat a visszavonulásra.

A holtakat és sebesülteket, kiket vagy magunk, vagy elleneink elhagyni kényteleníttettek, szedjék össze, a holtakat temessék el rögtön, a sebesülteket ápolják. Tulajdon sebesülteinket testvéri kötelességből, az ellenét pedig azért, hogy értük majd azon honfitársainkat, kik hasonlóul estek az ellen kezébe, visszaválthassuk.

Kiket a nép vezetőül választ, érdemeljék meg e bizalmat. Buzdítsák, világítsák fel társaikat, beszéljenek velök a közügyekről, tudósítsák őket a nemzet helyzetéről, a főcsaták kimeneteleiről, öntsék beléjök a honszeretetet, menjenek elő példával, hol áldozatra vagy bátorságra van szükség. Legyenek mindég a nép között, ne kíméljék a fáradságot. Ha minden egyes embert külön kell is megnyerniök az igaz ügynek, dicső fáradság az. Előbb férfiakat nyerünk, aztán csatákat.

Jó vezér csinálja a jó hadsereget, jó tanácsadó a jó népet. Tekintse magát mindenki a szabadság apostolának, s érezni fogja magában a szent lelket, mely a némát szólani tanítja, mely az érzéketlent föllelkesíti, és a gyávát hőssé szenteli, tömegeket térít meg és tart meg.

Hangoztatni kell az igazságot, hogy azt mindenki hallja és mindég hallja.

Tartani kell népgyűléseket, tartani mindennap, ki magában legtöbb lelket érez, lépjen fel, szóljon egyszerűen, mondjon igazat, híja segítségül az istent, híja segítségül a népet, és ők meg fognak jelenni, és segélyük naponként közelebb és naponkint erősebb leend. Ki magában legtöbb bátorságot érez, álljon elő, esküdjék meg, hogy házát és hazáját minden módon és mindenki ellen védelmezni fogja, és a nép együtt fog vele esküdni s megtartja esküjét.

A nők legyenek mindenttevők családi körükben. Csaták idejében ápoló kezekre van szükség. Ezek az ő kezeik legyenek. Ha valaha, most kell takarékosnak lenni. Semmit sem venni, amire múlhatlan szükség nincsen, s mindent megszerezni, ami szükséges, lelkesíteni a kétkedőket, ápolni a szenvedőket és a bátrakat fanatizálni, ez a nők szent kötelessége.

Ne legyen egy nő, ki miatt egy férfi kötelességét elfelejtse.

A gyermekek, kiket még nem illet meg a fegyverviselés, készüljenek oly életmódhoz, mely kenyeret ád, mely mellett az ember már ifjúkorában önmagáé lehet s nem kénytelen senkitől várni semmit.

Ezentúl nem a henyélőké leend e szép haza, s azok, kiknek munkás kezeitől fel fog virágozni, nem leendnek többé mostoha fiai.

Kik a munkát, a szorgalmat nem szégyenlik, azoké leend a boldogság és a nemzet tisztelete.

Föl munkára! Mindenki! Mindenütt.

Munkás kezek imáját hallgatja meg az isten. Munkás kezek szabadítják meg a hazát!


VisszaKezdőlapElőre