CHARIVARI

– Nem értem én ezt, mond egyik communista a másiknak, ha mindent egyenlően felosztunk egymás közt, s te holnap a te részedet mind beiszod. Mi lesz akkor?

– Újra osztozunk.

Bizonyos országban a paraszt rendes úrbéri dézmán és szolgálaton kívül fizet minden telektől száz verébfejet, két icce mogyorót, egy kupa somot, húsz bibictojást, hat fonás kendert, s ezenfelül tartozik minden sátoros ünnepen háromszor, egyéb napokon kétszer imádkozni a földesuraság életeért – robotban.

Édes öcsém, te is azt mondod, a többi is azt mondja: utolsó csepp vérünket a szabadságért! Szeretném már azt is látni, aki az első csepp vérét is felajánlaná!

Egy földesúr tavaly az éhinség idején pénzért nem adott jobbágyainak gabonát, pedig volt neki. Az idén pedig jobbágyai pénzért sem dolgoznak neki: tavaly nem adtál gabonát, most szánts magad.

A corpus juris e napokban spiritusba téve ünnepélyes menettel fog betétetni méltó helyére: a nemzeti múzeum régiségtárába. A Szent Mihály lovát kétszáz tabularis ügyvéd kísérendi levett parókával. Halotti beszédet fog tartani a valahára kimúlt felett ** táblabíró, ki a corpus jurist könyv nélkül megtanulta. Már most akár elfelejtse. Búcsúztatót mondand pedig felette * * fiscalis, ki ugyanezt tavaly – magyarra lefordítá.

Egy cenzor nem tudott franciául, s ezért minden francia szót kitörült, ami elébe akadt, irgalom nélkül. Azt mondta, hogy őtet nem lehet azáltal megcsalni, hogy az ember dolgokat ír, miket ő nem ért. – Egy másik pedig nem értette az új szavakat, s ezért mindent a párizpápaiban keresett utána. Egyszer Döbrentei egy kéziratát bírálta. Látja e szót: „kontár”. Quid hoc est? non intelligo. Posui ipsi „kantár”. Másutt látja e szót: „erény.” Nem érti. Teszi helyette: „remény” stb.

Egyszer M……yt felhívatja az országgyűlésről őfelsége a császár ad audiendum verbum. Ez dühös ellenzéki fiú volt. Felmegy. Megjelenik őfelségénél, a császárnál, ki is őt még csak nem is diákul, hanem németül végtül végig pirongatja, s elmond neki mindent, amivel egy embert meg lehet ijeszteni. M……y hallgat – türelmesen. A felséges császár elvégzi beszédét s várja a hatást, mit szavai a követre tőnek; ez pedig egész phlegmatice azt feleli az egészre, megtörülve hosszú zsíros bajszát: „nix tájts!”

Az elhatározó perc itt van. Midőn e sorokat írjuk, éjfél van, a szabadság tere tömve van néppel, mely rivallja: fegyverre! fegyverre! Fáklyavilágnál olvassák föl a miniszterek a királyi kegyelmes leiratot, mely tudtunkra adja, hogy a király adott szavát nem akarja beváltani. A nép rivallja: Megcsaltak bennünket, fegyverre, fegyverre! A harangokat félre akarják verni. Most vagy soha! ezen szavakkal végzi beszédét az egyik miniszter. Ki kell hirdetni az országban, hogy a haza veszélyben van. Itt vannak késedelmeskedésünk keserű gyümölcsei. Mindennap hinni, mindennap megcsalatni és mégis mindennap újra reményleni! A végső percre jutottunk. Ki fog a polgárvérről felelni, mely a vakhit miatt omolni talál? Egyetlen reményünket még a nádorban helyezzük. Kívüle csak az isten és a kétségbeesés velünk. – Szegény hazám, szegény hazám! – – –

Április 1. Vége az aggodalmaknak. A király mindenbe beleegyezett. A minisztérium fel van állítva. Egy óra óta mindenütt béke és rend.


VisszaKezdőlapElőre