Esti Lapok (Pest), 1849. június 9.

Egy igen szép jellemvonást kell feljegyeznünk a szomorú időkből.

Az osztrák hadbíróság hat évi börtönre ítélte el egy hazánkfiát, egyetlen költeményeért. Elítélte, mert a hazafi szégyennek tartá menteni is magát oly vád ellen, mely neki legszebb erénye.

Mikor a lábára verték a láncot, ajkaihoz emelte azt s megcsókolá:

„Örömest viselem érted, édes hazám!”

Ezzel üdvözlé lánca legelső csörrenését.

Pedig akkor nem tudta, hogy mily rövid ideig fogja azt viselni.

E szavait hírül vitték a várparancsnok Henczinek, ki efölötti bosszújában a hazafit Buda ostroma alatt oly helyre záratta, melyet legjobban ért a magyar golyó.

E honfitársunk most szabad és köztünk van. Neve Czuczor.

Legyen az ő nevének is egy sor szentelve történetünk lapjain.

Vidékről valahonnan egy igen nagyon pirongató levelet kaptunk amiatt, hogy miért írjuk az isten nevét kisbetűvel? Felelünk rá.

Az isten tisztelete nem a külszínben, hanem a szív érzelmeiben van meghatározva. S az eszme nagyságának megfelelő nagyságú betű nincsen.

Ami e tekintetben az ortografiát illeti, véleményünk szerint az nem név, ami minden nemzet nyelvén változik. Egyébiránt, nehogy ezáltal csak egy embernek is botránkoztatására legyünk, irandjuk ezentúl nagybetűvel.


VisszaKezdőlapElőre