Zeneida sietett evezős gondolájával a Kresztovszki-szigetre vissza, megelőzve a gyászdereglyét.

Vendégei mulatták magukat nála nélkül is. Szokva voltak már ahhoz.

Az összeesküvők ma teljes számmal voltak együtt. Eljött Pestel is a távol Nikolajefszkből.

Ma kellett a pártoknak megmérkőzniök, hogy kinek a terve legyen elfogadva. Azoké-e, akik a szabadság művét a cár által akarják kivívni, vagy azoké, akik ő ellenére, akik rajta keresztül, vagy élve, vagy halva, akarják a munkát elvégeznie

Mikor a tűzijáték elkezdődött, azok, kiket „bojár” néven hívtak, a csillogó látvány alatt félrehúzódtak – a rulettszobába.

Huszonhárom férfi volt és Zeneida.

Csak Ghedimin hercegre vártak, akinek a cártól kellett megérkeznie.

Megjött az is.

Egy hosszú, öt pecséttel lezárt boríték volt a kezében. Mindenki feszült aggodalommal várta, mit tartalmaz ez a boríték?

A herceg felvágta a pecséteket ollóval, felnyitá a borítékot. S ekkor – kiomlott abból – egy csomó elhamvadt papírlap foszlánya, elégve, ahogy a kandallóból előkerült. A várva várt okmányok hamualakban.

– Megmondtam előre! – kiálta Pestel, diadalmaskodó arccal. – Komédia volt az egész. Nem tartott három hónapig. Vége a szép beszédnek! Következnek a rút tettek!

Nem lehet más hátra, mint szavazni.

Megtörténjék-e a tett?

Szavaztak nyíltan és név szerint.

Tizenkettő volt az „igen”, tizenkettő a „nem”.

– Még van egy, akinek a szava dönt! – monda Pestet. – Itt van a „votum Minervae”! Itt ,Zeneida. Döntsön az ő szavazata.

Zeneida látta Ghedimin herceg arcán azt a halálsápadást elterülni.

Csendes, nyugodt hangon mondá ki:

– Igen.

Tizenhárom szavazat lett tizenkettő ellen, mely azt mondá; következzék a tett!

– De mikor?

Ez volt a másik kérdés.

Pestet azt mondá: rögtön! Rilejeff azt indítványozta, a szeptemberi katonai összpontosítás alkalmával.

– Ma még! – dörmögé Jakuskin – ne holnap!

Erre ismét szavazni kellett.

Azonnal-e vagy szeptemberben?

Ismét tizenkét szavazat volt tizenkettő ellen. Újra felhítták Zeneidát a „votum Minervaera”.

Egy leheletétől függött, hogy fenekestől felforduljon a világ még ebben az órában.

– Szeptemberben – mondá ő. S Ghedimin nagyot lélegzett. Pestel bosszúsan vállat vont.

– Akkor jobb lenne egész a jövő évi májusig elhalasztanunk, amikor Kiovban lesz a nagy hadsereg-összpontosítás, ott a Délen egészen mi vagyunk az urak.

– Szégyen reánk! – dörmögé Jakuskin. – Tizenketten vagyunk, s nem merünk hozzáfogni! Tizenkét Brutus! Több egy armadánál. Majd ha magam maradok, én megteszem magam.

A tűzijáték végjelenése dörgött odakünn a nézősereg tapsai között; a tűzkévék csillagkalászai hullottak alá körös-körül szikraeső közepett az égből. „Tehát szeptember 20-ikán” – suttogák egymásnak, kezet szorítva az összeesküvők. A vidám vendégsereg hahotázott, s éltették a háziasszonyt. A Néva tükrén, a hulló szikrák között sikamlott tova a gyászdereglye a mosolygó arcú halottal, s a gyászzsolozsma felhangzott a tapsok közül:

„Ember, rettegd a holnapot,
Por vagy, kire más rátapod,
Ma kacagva, holnap sírva,
Aztán némán néma sírba.”
– – – – – – – – – – – – – – – –

Aztán elmúlt a zaj és ének. A szikrák kialudtak, a hamvak lehullottak. Hajnalodni kezdett. Senki se járt már a Néván, mindenki aludni ment; átaludni a szürke napot. A szentpétervári délelőtt csak erre jó.

Még a hajnala is oly idegen valami! Az ég fehér lesz, s amint a csendes Névában visszatükröződik, az olyan, mint egy fényes ezüstlap, a hosszú felhővonalak az égen pedig éjfeketék, s a Néva tejszínű tükréből visszatetsző fák is mind feketék. – A halál gyászpompája égen és földön.