AZ ÍTÉLET NAPJA

Az igaz, hogy sok mindenféle fátumon keresztülestünk, még csak az volt hátra, hogy az ítélet napját is túléljük, és íme, túléltük. Már egy hét óta úton-útfélen üldözött bennünket a világ elveszéseért való jajveszékelés; az emberek, kik csak kilenc év előtt a legnagyszerűbb napfogyatkozást láthatták, s azóta is mennyiféle fogyatkozásokban részesülhettek, ismét találtak füleket az előre jósolt ítéletnap trombitájának meghallására.

Az együgyűség nem vesz ki a világból. Elvesznek igenis egyes állatfajok, népfajok, elmúltak a mammutok, masztodonok, ichthyosaurusok – elmúltak az óriások, a bölcsek és aranycsinálók, – táblabírák és nemzetőrök – gótok, szaracénok és petsenégek –, csak az együgyű emberek nem múlnak, s mégis ők félnek, hogy elvész a világ, pedig az együgyűség halhatatlan.

Ezekért hiába dobbantott Galilei lábával a földre, ezekért hiába esett Newton orrára az alma, ezekért hiába nyelte el Jónást a cethal; maradtak, mint voltak őseik; az ember megmagyarázza nekik aggodalmaik alaptalanságát, azt mondják rá, „jól van, mind igaz –, de azért mégis elsüllyedhet a föld”.

Följegyeztem néhány anekdotát azokból, melyek leginkább cirkulálnak, mint furcsasági adatokat korunk mindenhívőségéhez.

– Hová, hová, nagyságos asszonyom?

– Megyek falura, mert Pesten napfogyatkozás lesz.

– De hiszen falun is lesz az.

– Kifogok rajta, mert akkor meg visszajövök Pestre, s mégis kikerülöm.

– Igen, de egyszerre lesz az mindenütt.

– No már ilyeneket ne akarjon az úr velem elhitetni.

*

Mindjárt tudtam, hogy elfogy a Nap! nem is csuda; az egész télen úgy megerőtette magát, mind kiadta a melegét, nyáron aztán egy cseppet sem melegített, mind csak a sok szél fújt belőle. Már most természetesen fogyatékán van. Csak legalább a szőlő érhetett volna még meg!

*

– Uram, háziuram, én keddnek előtte nem fizetek házbért.

– S vajon miért nem?

– Csupán azért, mert a kegyelmed háza hétfőn elsüllyedhet, s akkor ki adja vissza nekem a házbért?

*

Egy társaságban féltudós emberek ülnek együtt, s iparkodnak egymásnak a napfogyatkozásnak a világ romlásával lehető összeköttetését kimagyarázni.

– Mert az így van: a Nap vonzereje magához húzza a földet, ekkor egy idegen tömeg, a Hold, közbelép, s erre a vonzerő természetesen félbe van szakítva, mármost könnyen megeshetik, hogy e vonzerő félbeszakadtával a Föld egyet zökken, s mi egyszerre vagy az ekvátor alá, vagy pólusokhoz fordulunk, s megfőlünk vagy megfagyunk.

– Nem is úgy van. Az egész a magnetizmustól származik; a Hold és Nap egyszerre egy helyre hatnak vonzereikkel, s azért támadhat ott földindulás.

– Sőt legnagyobb baj lehet az, ha a Hold véletlenül valamely üstökösbe vagy egy planétába beleütközik, s aztán mind a ketten a Földre lezuhannak.

*

Münchenben már július 20-án minden közmulatság megszűnt, a zene elhallgatott, a nép búcsújárásokkal, imádkozva járt alá s fel az utcán, könyörögve, hogy fordítsa el az Isten az ítélet napjának nagy casusát, s ha már az egész föld elsüllyed is, csak legalább München maradjon meg.

Ez történt a XIX. század második felében.

*

A magyar gazdaember künn boglyát rak a mezőn. Komaasszonya hallott valamit a városban a kofáktól a bekövetkező ítélet napjáról, s fut lélekszakadva hozzá.

– Komám uram! van kendnek kalendáriuma?

– Van ménkű.

– Hát nem tudja kend, hogy napfogyatkozás lesz?

– Tudja a ménkű.

– De csak megnézi kend tán, vagy mi?

– Nézi a ménkű.

– Igen bizony, de akkor múlik el a világ.

– Hát bánja a ménkű.

*

Egy magyar és német színész találkoznak a Svábhegyen.

Német színész: Hát önök ma is játszanak?

Magyar színész: Biz igen.

N. sz. (csodálkozva): Hát önöknél ez sem normális nap?

M. sz.: Fájdalom, nem.

*

Július 28-án reggeltől kezdve délig számlálhatlan sokasága a minden nem- és rangbeli embereknek törekszik a Svábhegy felé, megrakva élelmiszerekkel, kulacsokkal és füstös üvegekkel, ott letelepednek a hegytetőkre, előveszik az enni-innivalót, s nézik a Napot.

– Már ha elveszünk is, legalább együtt vesszünk el! – szól egy családapa, egy fél lúdcombot nyelve le egyszerre. Az inas egy bokorban kiissza a boros üveget, s a leányasszony az öreg legény által hagyja magát vigasztalni, minthogy már úgyis vége a világnak.

– No már most elsüllyedhetsz – szól Pestre lenézve a tímárlegény, izzadsággal felvergődvén a Jánoshegy tetejére. – Ide már csak nem jön a tenger.

*

– Hajtsátok haza a teheneket, mérges harmat fog esni a fűre – szólnak a gazdasszonyok, csirkéiket terelve az eresz alá.

– Igaz-e, hogy Pesten már meggyújtották a lámpásokat?

– Magam szemeivel olvastam a plakátokat, amikben meg van írva nagy betűkkel, hogy a napfogyatkozáskor elvész a világ. (Ezek a nyári színház lapjai voltak, miken ily című bohózat volt hirdetve: A napfogyatkozás, vagy a világ veszte!)

Végre eljött a félve várt idő, valami gömbölyű sötétség beleharap a napvilágba, számtalan füstös üveg fordul az ég felé, melyeknek ára egy nap alatt hat krajcárról tizenkettőre szökött, a Nap végre úgy néz ki, mint egy vajas szarvas, s midőn minden ember várja, hogy mint áll be az éjszaka, hogy hullanak le a madarak a levegőből, hogy jőnek elő a csillagok, mint repedez meg a föld, előáll egy nagy fekete felhő, s beleavatkozva a Nap és Hold ügyébe, elrontja az egész mulatságot, oly tökéletessé téve a napfogyatkozást, hogy az ember egy cseppet sem láthat belőle. Ezzel be van tiltva az előadás.

Ekkor zúgolódva fordul meg a népség, s mintha űznék, kullog hazafelé.

Hát ez ítélet napja? hát ez a napfogyatkozás? hát így vesz el a világ? még csak egy város sem süllyedt el, bár legalább egy hegyet láttunk volna tüzet okádni.

Az emberek, kik egy óra előtt még a napfogyatkozástól is féltek, most még a napfogyatkozást is megszólítják.

*

Pán Nyebojsza fölteszi magában, hogy ő nem megy józanon a másvilágra, s beül egy csárdába, hogy leigya magát, mire az ítélet napja eljön. Szándéka tökéletesen sikerül. Leesik az asztal alá és elalszik. Estefelé fölkelti a kocsmáros, s kivezeti az utcára.

– Hát hogy áll a világ? – kérdi pán Nyebojsza tántorogva.

– Amint tapasztalni tetszik – felel a kocsmáros.

Pán Nyebojsza fölnéz a csillagos égre és mond:

– A Nap ugyan már elfogyott, hanem a földindulás még egyre tart.

*

Két kofa vitatkozik a szegleten.

– A Nap fél a Holdtól.

– De biz a Hold fél a Naptól.

– De a Nap fél, mert ő sötétül el.

– De a Hold fél, mert elkergeti a Nap.

A vitát inparlamentáris frázisok fejezik be.

*

– Hallja kend, János, ma csak egy forintot kap kend napszámba.

– Mi jóért? Huszonnégy garas járna immár.

– Mert ma két óra elfogyott a Napból.

Ez pedig tesz négy garast.

*

– Mi okozza a napfogyatkozást? – kérdi a diák inasától.

– A naplopók, ifjúurammal együtt.

*

– Mi okozza a napfogyatkozást? – kérdik egy akadémiai kihordótul.

– A tudós társaság – felel ő biztos lélekkel.

Azt értette, hogy a társaság számítja ki, hogy mikor jön elő.

*

Kínában így magyarázzák az asztronómusok a fogyatkozásokat.

Napfogyatkozás van, ha a Hold megy a Nap elé; holdfogyatkozás viszont, ha a Nap megy a Hold elé.

Megjárjuk, ha valaki azt találja kérdeni, hogy mi ebben az élc.

*

Egy gavallér dámákat kísérvén a Városligetbe, akkor veszi észre, hogy füstölt üvegekről elfeledett gondoskodni.

Rögtön küldi az inasát vissza a városba, adva neki egy pengőt, hogy vegyen rajta öt üveget, és siessen vissza vele.

Az inas éppen akkorra érkezett az üvegekkel, mikor már a napfogyatkozásnak vége van.

– A zsidó – felel nagy bölcsen a legény – egy húszasért tartotta darabját, mikor kértem; megállj! gondoltam magamban, majd olcsóbban adod te ezt csak két óra múlva is, aminthogy most csakugyan két krajcárért ideadta a párját.


VisszaKezdőlapElőre