Az igaz, hogy sok mindenféle fátumon keresztülestünk, még csak az volt hátra, hogy az ítélet napját is túléljük, és íme, túléltük. Már egy hét óta úton-útfélen üldözött bennünket a világ elveszéseért való jajveszékelés; az emberek, kik csak kilenc év előtt a legnagyszerűbb napfogyatkozást láthatták, s azóta is mennyiféle fogyatkozásokban részesülhettek, ismét találtak füleket az előre jósolt ítéletnap trombitájának meghallására.
Az együgyűség nem vesz ki a világból. Elvesznek igenis egyes állatfajok, népfajok, elmúltak a mammutok, masztodonok, ichthyosaurusok elmúltak az óriások, a bölcsek és aranycsinálók, táblabírák és nemzetőrök gótok, szaracénok és petsenégek , csak az együgyű emberek nem múlnak, s mégis ők félnek, hogy elvész a világ, pedig az együgyűség halhatatlan.
Ezekért hiába dobbantott Galilei lábával a földre, ezekért hiába esett Newton orrára az alma, ezekért hiába nyelte el Jónást a cethal; maradtak, mint voltak őseik; az ember megmagyarázza nekik aggodalmaik alaptalanságát, azt mondják rá, jól van, mind igaz , de azért mégis elsüllyedhet a föld.
Följegyeztem néhány anekdotát azokból, melyek leginkább cirkulálnak, mint furcsasági adatokat korunk mindenhívőségéhez.
Hová, hová, nagyságos asszonyom?
Megyek falura, mert Pesten napfogyatkozás lesz.
De hiszen falun is lesz az.
Kifogok rajta, mert akkor meg visszajövök Pestre, s mégis kikerülöm.
Igen, de egyszerre lesz az mindenütt.
No már ilyeneket ne akarjon az úr velem elhitetni.
*
Mindjárt tudtam, hogy elfogy a Nap! nem is csuda; az egész télen úgy megerőtette magát, mind kiadta a melegét, nyáron aztán egy cseppet sem melegített, mind csak a sok szél fújt belőle. Már most természetesen fogyatékán van. Csak legalább a szőlő érhetett volna még meg!
*
Uram, háziuram, én keddnek előtte nem fizetek házbért.
S vajon miért nem?
Csupán azért, mert a kegyelmed háza hétfőn elsüllyedhet, s akkor ki adja vissza nekem a házbért?
*
Egy társaságban féltudós emberek ülnek együtt, s iparkodnak egymásnak a napfogyatkozásnak a világ romlásával lehető összeköttetését kimagyarázni.
Mert az így van: a Nap vonzereje magához húzza a földet, ekkor egy idegen tömeg, a Hold, közbelép, s erre a vonzerő természetesen félbe van szakítva, mármost könnyen megeshetik, hogy e vonzerő félbeszakadtával a Föld egyet zökken, s mi egyszerre vagy az ekvátor alá, vagy pólusokhoz fordulunk, s megfőlünk vagy megfagyunk.
Nem is úgy van. Az egész a magnetizmustól származik; a Hold és Nap egyszerre egy helyre hatnak vonzereikkel, s azért támadhat ott földindulás.
Sőt legnagyobb baj lehet az, ha a Hold véletlenül valamely üstökösbe vagy egy planétába beleütközik, s aztán mind a ketten a Földre lezuhannak.
*
Münchenben már július 20-án minden közmulatság megszűnt, a zene elhallgatott, a nép búcsújárásokkal, imádkozva járt alá s fel az utcán, könyörögve, hogy fordítsa el az Isten az ítélet napjának nagy casusát, s ha már az egész föld elsüllyed is, csak legalább München maradjon meg.
Ez történt a XIX. század második felében.
*
A magyar gazdaember künn boglyát rak a mezőn. Komaasszonya hallott valamit a városban a kofáktól a bekövetkező ítélet napjáról, s fut lélekszakadva hozzá.
Komám uram! van kendnek kalendáriuma?
Van ménkű.
Hát nem tudja kend, hogy napfogyatkozás lesz?
Tudja a ménkű.
De csak megnézi kend tán, vagy mi?
Nézi a ménkű.
Igen bizony, de akkor múlik el a világ.
Hát bánja a ménkű.
*
Egy magyar és német színész találkoznak a Svábhegyen.
Német színész: Hát önök ma is játszanak?
Magyar színész: Biz igen.
N. sz. (csodálkozva): Hát önöknél ez sem normális nap?
M. sz.: Fájdalom, nem.
*
Július 28-án reggeltől kezdve délig számlálhatlan sokasága a minden nem- és rangbeli embereknek törekszik a Svábhegy felé, megrakva élelmiszerekkel, kulacsokkal és füstös üvegekkel, ott letelepednek a hegytetőkre, előveszik az enni-innivalót, s nézik a Napot.
Már ha elveszünk is, legalább együtt vesszünk el! szól egy családapa, egy fél lúdcombot nyelve le egyszerre. Az inas egy bokorban kiissza a boros üveget, s a leányasszony az öreg legény által hagyja magát vigasztalni, minthogy már úgyis vége a világnak.
No már most elsüllyedhetsz szól Pestre lenézve a tímárlegény, izzadsággal felvergődvén a Jánoshegy tetejére. Ide már csak nem jön a tenger.
*
Hajtsátok haza a teheneket, mérges harmat fog esni a fűre szólnak a gazdasszonyok, csirkéiket terelve az eresz alá.
Igaz-e, hogy Pesten már meggyújtották a lámpásokat?
Magam szemeivel olvastam a plakátokat, amikben meg van írva nagy betűkkel, hogy a napfogyatkozáskor elvész a világ. (Ezek a nyári színház lapjai voltak, miken ily című bohózat volt hirdetve: A napfogyatkozás, vagy a világ veszte!)
Végre eljött a félve várt idő, valami gömbölyű sötétség beleharap a napvilágba, számtalan füstös üveg fordul az ég felé, melyeknek ára egy nap alatt hat krajcárról tizenkettőre szökött, a Nap végre úgy néz ki, mint egy vajas szarvas, s midőn minden ember várja, hogy mint áll be az éjszaka, hogy hullanak le a madarak a levegőből, hogy jőnek elő a csillagok, mint repedez meg a föld, előáll egy nagy fekete felhő, s beleavatkozva a Nap és Hold ügyébe, elrontja az egész mulatságot, oly tökéletessé téve a napfogyatkozást, hogy az ember egy cseppet sem láthat belőle. Ezzel be van tiltva az előadás.
Ekkor zúgolódva fordul meg a népség, s mintha űznék, kullog hazafelé.
Hát ez ítélet napja? hát ez a napfogyatkozás? hát így vesz el a világ? még csak egy város sem süllyedt el, bár legalább egy hegyet láttunk volna tüzet okádni.
Az emberek, kik egy óra előtt még a napfogyatkozástól is féltek, most még a napfogyatkozást is megszólítják.
*
Pán Nyebojsza fölteszi magában, hogy ő nem megy józanon a másvilágra, s beül egy csárdába, hogy leigya magát, mire az ítélet napja eljön. Szándéka tökéletesen sikerül. Leesik az asztal alá és elalszik. Estefelé fölkelti a kocsmáros, s kivezeti az utcára.
Hát hogy áll a világ? kérdi pán Nyebojsza tántorogva.
Amint tapasztalni tetszik felel a kocsmáros.
Pán Nyebojsza fölnéz a csillagos égre és mond:
A Nap ugyan már elfogyott, hanem a földindulás még egyre tart.
*
Két kofa vitatkozik a szegleten.
A Nap fél a Holdtól.
De biz a Hold fél a Naptól.
De a Nap fél, mert ő sötétül el.
De a Hold fél, mert elkergeti a Nap.
A vitát inparlamentáris frázisok fejezik be.
*
Hallja kend, János, ma csak egy forintot kap kend napszámba.
Mi jóért? Huszonnégy garas járna immár.
Mert ma két óra elfogyott a Napból.
Ez pedig tesz négy garast.
*
Mi okozza a napfogyatkozást? kérdi a diák inasától.
A naplopók, ifjúurammal együtt.
*
Mi okozza a napfogyatkozást? kérdik egy akadémiai kihordótul.
A tudós társaság felel ő biztos lélekkel.
Azt értette, hogy a társaság számítja ki, hogy mikor jön elő.
*
Kínában így magyarázzák az asztronómusok a fogyatkozásokat.
Napfogyatkozás van, ha a Hold megy a Nap elé; holdfogyatkozás viszont, ha a Nap megy a Hold elé.
Megjárjuk, ha valaki azt találja kérdeni, hogy mi ebben az élc.
*
Egy gavallér dámákat kísérvén a Városligetbe, akkor veszi észre, hogy füstölt üvegekről elfeledett gondoskodni.
Rögtön küldi az inasát vissza a városba, adva neki egy pengőt, hogy vegyen rajta öt üveget, és siessen vissza vele.
Az inas éppen akkorra érkezett az üvegekkel, mikor már a napfogyatkozásnak vége van.
A zsidó felel nagy bölcsen a legény egy húszasért tartotta darabját, mikor kértem; megállj! gondoltam magamban, majd olcsóbban adod te ezt csak két óra múlva is, aminthogy most csakugyan két krajcárért ideadta a párját.