Keresztelő temetéssel együtt

A két ellenkirály addig kergetölőzött alá s fel az országban, olyanforma hadjáratot folytatva, amelyben azé volt a győzelem, amelyik az ellenfele hadvezérét jobban meg tudta vesztegetni: míg utoljára az ország megunta mind a két királyt, hadvezéreikkel, tanácsosaikkal és főpapjaikkal együtt, s nyílt lázadásban tört ki ellenük az elégedetlenség.

Ez volt egyik oka annak is, hogy az új hit, a reformáció olyan általánosan elterjedt egész Magyarországon.

Ekkor aztán mind a két király meggondolta a dolgot, s jónak látták kibékülni.

Nagyváradi békekötésnek nevezik a megállapodásukat.

Ebben János királynak élte fogytáig meg van hagyva Magyarország birtoka és királyi címe; holta után azonban az ország és korona Nándor királyra szálljon.

Ekkor aztán örültek mind a ketten, hogy ilyen jó barátokká lettek.

Elvégezték politikai úton, amit a harcmezőn nem tudtak.

Azonban még három hatalmasságnak volt ebbe az alkuba kemény beleszólása. Az egyik volt a török szultán, a másik a magyar nemzet, a harmadik meg – a szerelem.

A szultán haragját valahogy csak le lehetett csillapítani ajándékkal, szép szavakkal; a nemzet ellentmondását ágyúval és pallossal; de ki tehet a szerelem ellen?

Zápolyának vénségére jutott eszébe megházasodni.

Alig kötötte meg a békét, azonnal sietett szép menyasszonyát, lengyel Izabellát, kivel menekült korában ismerkedett meg Krakkóban, nagy pompával hazahozatni.

S ezzel egy újabb bonyodalomnak készítette el az alapját.

A mézesheteit nagyon megkeserítették az erdélyi vajdák azzal, hogy nyíltan fellázadtak ellene. Ott kellett hagyni a szép feleséget, s ezeknek a várait ostromolni.

E szomorú foglalatosság közepette megütötte fél felét a guta. A fél karja megbénult. Azért a másikkal csak törte a lázadókat.

Ekkor veszi az örömhírt, hogy a felesége szerencsésen lebetegedett Budavárában, s fiat szült: azt János Zsigmondnak keresztelték.

Efölötti örömmámorában nagy ünnepélyt rendezett János király; aminek következtében a másik felét is megütötte a guta.

Ő maga békében megtért őseihez; az ország rendeinek pedig itthagyott egy kéthetes koronaörököst, meg a másik örököst, az ellenkirályt meg a török szultánt és a váradi békekötést, és egy lázadó nemzetet. Ők lássák, hogy egyeztetik ki ezt a sok ellenmondást!

Székesfehérváron temették el: – az utolsó magyar királyt az ősök sírboltjában.

Magyarország történetének sok lapja hirdeti a nevét: sokat tett és sokat elmulasztott. Tettei kicsinyek voltak, mulasztásai nagyok.


VisszaKezdőlapElőre