A magyar nemzet fejlődése Mária Terézia alatt

Mind az uralkodócsaládra, mind a magyar nemzetre nézve valóságos gondviselésszerű rendelete volt a sorsnak egy nőkirálynak az uralkodása.

Mária Terézia valódi uralkodó volt: egy asszonynak a jó szívével s egy férfinak az erős akaratával.

Azok után a férfiuralkodók után, akik egyedúri önkénnyel, vallásos fanatizmussal, idegenkedő ellenszenvvel igyekeztek a magyar nemzetet engedelmességre hajtani, vagy astrológiai búvárlatokban vesztegették el fenséges hivatásukat – végre következett a trónra egy kibékítő szellem, aki megtalálta az uralkodásnak titkát: ami nem más, mint a népeknek a szeretete.

Más országai iránt is kegyes uralkodónő volt; de Magyarország irányában mindig az maradt, aminek maga nevezte magát: „Jó magyar nő, kinek szíve teli volt hálával e nemzet iránt.”

Legelső nagy műve volt az ország egyetemességének helyreállítása. Mária Terézia csatolta vissza Magyarországhoz az addig külön és idegenek által kormányzott temesi bánságot s a szerb végvidékeket; ő egyesítette Magyarországgal Fiumét, koronánk drága gyöngyét, egyetlen tengeri kikötővárosunkat, melynek bírása nélkül Magyarország egy bezárt kalitka volna. Mária Terézia szerezte vissza Lengyelországtól a 13 szepesi várost, melyeket Zsigmond király tett be a lengyeleknél zálogba harmincezer véka lengyel garasért, s melyekben azóta – ország szégyenére – folyvást lengyel helytartó parancsolt. Kimagyarázhatatlan rejtély marad, hogy ezt a legműveltebb darabját Magyarországnak se Corvin Mátyás király, se Bethlen, se Bocskay, se a Rákóczyak vissza nem váltották: akiknek a kezében pedig „réz” is volt, „vas” is volt, amivel a garasos zálogot kifizethették volna.

E kiegészítési nagy munka után így szólt a királynő: „Consummatum est! Most már nyugodtan szállhatok pihenésre.”

S a kiegészített ország belső átalakulásában is egészen új korszakba lépett Mária Terézia uralma alatt. Új országutak épültek a főbb kereskedelmi vonalakon; csatornák szabályozták a vizeket, a mocsarak le lettek csapolva; az egész ország arculata megváltozott.

Az egyházi ügyek fejlődését azzal emelte, hogy öt új római katholikus és egy görög katholikus püspökséget alakított.

Az igazságszolgáltatást előbbre vitte a Planum Tabulare által, melyben a kir. kúria összes döntvényei egybe lettek gyűjtve.

A katonai vitézség jutalmazására megalkotta a Mária Terézia-rendet s a polgári érdemek kitüntetésére a Szent István királyrendet, első királyunk emlékére, „ki az országot erős kézzel és bölcsességgel megalkotta”.

Kiterjedt a gondja a szegény jobbágyra is; s miután a földesúr és a földművelő pór közötti viszonyt a csupa nemesekből alkotott országgyűlés rendezni nem volt képes; királyi teljhatalommal hozta be az urbariumot, megállapítva, hogy mi jár a jobbágynak, s mit tartozik ez azért teljesíteni.

Legfőbb törekvése volt a magyar nemzetnek megadni a közművelődésre szolgáló intézményeket, hogy a művelt nemzetekkel a szellemi téren is felvehesse a versenyt. „Nekem még sötét síromban is örömömre fog szolgálni a gondolat, hogy én adtam erre az első lendületet.” Öt akadémiát állított fel az ország öt legnagyobb városában; s a Pázmány által alapított nagyszombati egyetemet az orvosi karral is gyarapítva, az ország központjára, Budára tette át. Az egyetem épületéül a romjaiból újra felépült királyi palota lett átadva, s vagyoni alapjául a pápa jóváhagyásával eltörült jezsuita rend harmadfél millióra becsült birtoka lett elrendelve.

És hogy a magyar nemességet világlátó színvonalra emelje, megalkotá a magyar nemesi testőrség máig fennálló intézményét. Százhúsz magyar ifjú, a megyék által kiválogatott színe java a honi új nemzedéknek, nyert a bécsi udvarnál fényes állást és alkalmat a pályatörésre. A főnemességet pedig magas hivatalok osztogatása s az udvari pompa fényében való osztozás által gyűjté maga körül; buzgalma még az asszonyi fortélyok felhasználására is kiterjedt: házassági összeköttetések szerzése alakjában.

Igaz, hogy ez a szelíd, behízelgő módja az uralkodásnak nagy átolvasztó erőt gyakorolt a magyar nemzetre. Főnemességünk a bécsi udvar légkörében nemcsak finom modort és magas államférfiúi nézeteket, hanem egyúttal az idegen nyelvet és szokásokat is elsajátítá. A Mária Terézia korabeli nagyszámú történelmi képeken, melyeket a mostani magyar minisztérium (hajdan a magyar udvari kancellária) palotái őriznek, egész összességét feltaláljuk az akkoriban annyi harci hírt és polgári babért szerzett férfiaknak. Egytől egyig mind simára borotvált arcú, hajporozott és elöl hurkákba, hátul copfokba sodorított hajú alakok, csupán a zsinóros, de frakkmódra szabott mente s a többi öltözet mutatja, hogy Árpád nemzetéhez számítanak. A Bécsbe felkerült értelmiség lassanként magába szívta az idegen nyelvet és erkölcsöt; az országban maradó pedig a latin nyelvvel és kultúrával sáncolta el magát az idegentől; de egyúttal a saját fajától is, melyben már-már alig hirdette a magyar nyelvet más, mint a prédikátori szószék.

És mégis, visszatekintve a múltak tapasztalataira, nem mondhatjuk, hogy ez a művelődési korszak kárára lett volna a magyar nemzetnek. Iskola volt ez csupán, amelyben erős leckén ment keresztül.

Már ekkor nyolcszázados múltja vala a magyar nemzetnek e haza földén. Olyan múlt, melynek nemzeti önállósága minden intézményében meg volt alapítva. A magyarból nem lehetett már se germán, se román nemzet. Mind a német, mind a latin kultúrának elsajátítása nem a saját nemzete iránti elhűtlenedést vonta maga után; hanem azt a minden életrevaló fajjal vele született ösztönt: a megszerzett idegen műveltséget saját nemzetének felemelésére fordítani. Ekként támadtak a magyar irodalomnak legkiválóbb újból alkotói éppen a bécsi udvari körökben; maguk azon gárdisták közül, akik a királynő udvaránál tanultak ragyogni.

De hogy a magyar nemzet még a legszeretettebb királyasszony varázsló hatalomköréből is, mint magyar tért vissza: ez volt a legerősebb választóvize nemzeti életreméltósága aranyvoltának.

Mária Terézia 1780. novemberben váltá fel földi koronáit az égi koronával; negyvenéves uralkodása után népei által megáldott s az utókor által örökké tisztelt nagy nevet hagyva maga után.

Megörökítik nevét a hozzá kötött intézmények: a reformok az igazságszolgáltatásban, az egyház körében: az általa alakított új püspökségek, a magyar tudományos egyetem, s ami a jobbágyság sorsának későbbi századon keresztül javulást szerzett, az úrbéri viszonyok szabályozása. Gondoskodott az árvák vagyonának biztosításáról, a megyei és városi tisztviselők fizetésének feljavításáról; az utak készítéséről; meggátolta az erdők pusztítását, a zsidóktól a türelmi adó beszedését. Kiigazíttatta a bűntető eljárást. Eltörölte a jezsuita szerzetet a pápa beleegyezésével, s annak sok milliónyi vagyonából alapította a vallás- és közoktatási alapot. Felállította a Theresianumot. S életbe léptette a magyar testőrség, a Mária Terézia-rend s a Szent István-rend intézményeit. A gazdászat terén kezdeményezte a selyem-, dohány- és burgonyaművelést s a lónemesítést. Pártolta a keletkező gyáripart, s amiért Magyarország legtartósabb hálaérzettel köteles adózni királyasszonyának, Mária Terézia csatolta vissza Magyarországhoz Fiumét: az ország egyetlen tengeri kikötő városát, s azt szabad kikötővé emelte.


VisszaKezdőlapElőre